Bűvölet 12.- Jó vagy rossz?

Szisztok! Mint ígértem, ma feltudtam rakni a fejezetet :) Remélem tetszeni fog nektek én jól szórakoztam ezen a fejezeten :DDD

Nem bírtam a szemükbe nézni. Féltem, hogy meglátom a kíméletlen elítélést a szemükbe. Sarah csalódott bennem, ahogy a többiek is. Edward pedig majd eszét veszti a dühtől. Bár megértené. Bárcsak megértene engem mindenki. De ez a magamfajtának túl nagy luxus. Imádkoztam mindenhez, ami létezik, hogy Sarah-nak és Scott-nak ne essen baja.

Meglepődtem, amikor láttam, hogy Maria itt van. Ő sose hagyná ott a csapatát, ha nem lenne fontos. Képes volt eljönni csak azért Texasból, hogy Will-t visszahívja? Biztos ismét valami nagyon komoly harcról, területszerző hadjáratról van szó.

- Arról szó sem lehet! – mindannyian értetlenül néztünk Maria mérges arcára. – Will, tudom, hogy hiányzott Bella, de nem ez a legalkalmasabb időpont erre. Nem akarom, hogy Bella elterelje a figyelmedet!

- De Maria, én…

- Nem Will! – Maria volt az egyetlen személy, akinek Will nem mondott ellent. Inkább nem mert, mint sem barátilag hallgatott volna rá. Közelebb lépett hozzá, arca kissé megenyhült, de vörös szemei továbbra is hidegséggel mérték végig Will-t. – Egy utolsó harc. Már csak ennyi vár rád! Segíts nekem, hogy győzzek, utána elengedlek és boldogan élhettek a Hawaii szigeteken, vagy ahol akartok!

- És ha ez is fél évig fog tartani? – felkaptam fejemet, és elgondolkoztam rajta. Fél évig még itt maradhatok. Fél évem van rá, hogy Sarah-t és Scott-ot biztonságos helyre vigyem. És fél évig még itt maradhatok Forks-ba. Az emlékeim sokaságában, ahol minden elkezdődött. És hat hónapig maradok Edward közelében. Nem tudtam eldönteni, hogy ez hirtelen jó vagy rossz. Szemem sarkából Edwardra néztem, aki végig engem mustrált tekintetével.

- Menned kell – mormoltam halkan, mire Will helytelenítően rám nézett. – Maria-nak ez fontos. Szüksége van rád. Csak fél év – fél év rövidkének bizonyult Edward mellett. És ahhoz is, hogy itt hagyjam őt, az igazi boldogságomat, és összekössem az életemet Will-lel. Gyengéden néztem rá, Will pedig eltöprengett ezen egy ideig. Maria és köztem járt tekintete, majd végül bólintott. Elégedettséget éreztem, de rosszul is éreztem emiatt magamat. Bűntudatom volt, mert örültem neki, hogy Will elmegy. Szörnyű dolog volt ezt éreznem, és terveztem beszélni Will-lel.

- Akkor holnap reggel indulunk – szólalt meg Maria boldogan, majd Jasperre mosolygott, aki félszegen viszonozta. Nem kerülte el figyelmemet, hogy Alice fájdalmasan elfordította fejét. Váratlanul értettem meg, miért viselkedik ilyen furcsán Alice, miért ennyire szomorú, mi ez a kétségbeesés a szemeiben.

- Köszönöm – oldalra fordítottam fejemet, ahol Sarah állt és hálás tekintettel nézett. – Nem kell miattam lemondanod a boldogságról – mondta halkabban és gyors pillantást vetett a hátam mögé. Tudtam jól, nem Will-re értette.

- Nem is fog, ezt elhiheted – csúnyán néztem Will-re, aki szigorúan, ridegen nézte Sarah-t. Mintha csak egy parazita lenne. – Fél év Bella – fordult felém ugyanazzal a tekintettel, némi gyengédséggel a hangjában. – Fél év! Utána elmegyünk, hogy a Volturi rólad se szerezzen tudomást.

Bólintottam, majd a többiekre néztem, akik végig hallgatták a beszélgetést. Carlisle és Esme a háttérben meghúzódtak, aggódva, figyelve a végkimenetelt. Rosalie karjaiban Scott kíváncsian méregette a sok idegent, Emmett pedig kissé védelmezően állt előttük. Halványan mosolyogni kezdtem, Rose kezében nagyon jól állt a kisfiú. Maria biccentett Jaspernek, és eltűntek a sötét erdőben. Alice és Edward elsétáltak mellettem, Edward végig a szemeimbe nézett. Nem tudtam rájönni, mit láttam, de talán boldogságot, örömet és egy kis haragot. Sok mindent kell még vele megbeszélnem. Fáradtan sóhajtottam föl, késő volt már, és alig tudtam kipihenni magam az utóbbi napokban.

-A farkasok…? – meghökkentem Will-re nézve.

- Mi van velük?

- Nem akarnak galibát, úgyhogy jobb lesz, ha nem mész a területükre – megértettem Edward dühös hangnemét, de akkor is csúnyán néztem rá.

- Nem állt szándékomban. Nem szeretnék megmaradt kutyák maradványait eltűntetni – összerázkódtam a gondolatra, hogy Will képes lenne akármenyiket is bántani. Jacob, Jason…

- Will – kezdtem, de félbeszakított.

- Megyek. Vadásznom kell, most már nagyon szomjas vagyok.

Valahogy érezték a többiek, hogy beszélni akar velem, ahogy én is, így Sarah és a többiek visszamentek a házba. Edward volt az utolsó, aki sokáig a szemeimbe nézve maradt. Fanyar mosollyal az arcán pillantott Will-re, majd becsukta maga után az ajtót. Persze egy fal nem fogja megállítani őket, hogy hallgatózzanak.

- Ez meg mi volt? – fakadt ki Will közelebb lépve.

- Micsoda? – próbáltam az értetlent mutatni, de biztos voltam benne, hogy észrevette Edward nézését. Tagadni sem tudja, hogy milyen szerelmesen néz rám, és védelmezően. Will külseje olyan, mint Jasperé. Félelmet keltő, az ember – vámpír – ösztönösen távol marad tőle.

- Úgy néz rád, mint, aki mentem megdug – sose szerettem Will szókimondását, rosszabb volt Emmett-nél is, de az utolsó szónál kitágultak szemeim, és nagyot nyeltem.

- Csak védelmez, ő mindenkitől óvna – tereltem, de rettenetesen éreztem magam. Nem tudtam Will szemeibe nézni, lehajtottam fejemet, és a betont bámultam.

- Még tőlem is? – fölényesen felhorkant, én pedig felsóhajtottam.

- Mint mondtam, mindenkitől és mindentől – hangsúlyoztam, mire összehúzta szemeit.

- Fura köztetek a kapcsolat. Nem történt köztetek semmi? – nyeltem egyet, majd megráztam fejemet. Ökölbe szorítottam kezemet, legszívesebben megöltem volna magamat, e miatt a rengeteg hazugság miatt. Nem tehetem ezt meg vele! – Érdekes. Ennyi év után nem próbált feléd közeledni? – miért vannak ilyen átkozottul rossz kérdései?

- Csak beszélgettünk. Tudja, hogy dühös vagyok rá még mindig – nagyon reméltem, hogy Edward nem hallgatózik. De tőle már minden kitelik.

- Szóval nem próbálkozott be, az én rendkívül gyönyörű és kívánatos barátnőmnél? – összeszorítottam szemeimet, mikor hevesen átkarolta csípőmet és magához rántott. – Ha megtenné – lassan felemeltem fejemet, és gonosz mosollyal folytatta – megölném!

- Erre nem lesz szükség – mondtam gyorsan. – Egyrészt mert meg tudom védeni magam. Másrészt azért mert alig megyünk egymás közelébe – pedig tegnap este kölcsönösen voltunk a lehető legközelebb egymáshoz.

- Az egész Cullen család olyan furcsa nekem – elengedett és grimaszolva pillantott a házra. – Undorítóan kötődnek egymáshoz. Tényleg olyanok, mint egy emberi átkozottul nagy boldog család – fintorgott, én pedig egyre dühösebb lettem, amiért így beszél róluk.

- Ez az igazi család – mondtam határozottan, mire felhúzott szemöldökkel felém fordult. – Szeretik és megvédik egymást minden körülmények között.

- Valami már beteges – legyintett a ház felé. Élesen beszívtam a levegőt és próbáltam lehiggadni.

- Kötődnek egymáshoz. Ennyi az egész.

- Ez a jó a háborúban Bella – mosolyogta hidegen. – Csak bábuk. Feláldozhatóak. Nincs kötelesség, nincs érzelem. Csak harc.

- Akkor számodra mit jelent a boldogság? – suttogtam, egyre jobban szörnyülködve a hallottakon. Egy vámpír nem változik, mondják sokan. Még is, mintha több ezer év eltelt volna az utolsó találkozásunkkor, nem csak két év.

- Nekem te jelented – fordult felém ismét mosolyogva. Bár tudtam volna viszonozni. – Elmegyek a környékre vadászni. De holnap reggel még visszajövök hozzád elköszönni. Majd üzenek neked, hogy mikor találkozunk legközelebb – bólintottam, és még soha nem örültem ennyire annak, hogy elmegy. Nem akartam, hogy baja essen, de nem árt egy kis távolság, hogy átgondoljak pár dolgot. Biztos ezt akarom én ezt? Az örökké valóságon át élni egy olyan személlyel, aki rideg és szinte kegyetlen?

Nem tudtam teljesen viszonozni futó csókját, majd megvártam, amíg elmegy. Csak utána nyögtem fel, és temettem kezeimbe arcomat. Percekig álltam odakint, majd hallottam az ajtó nyitódását, majd halk puffanást. Összevontam szemöldökömet, majd felemeltem fejemet. Szomorú mosoly kúszott fel arcomra, majd közelebb léptem Alice-hez. A lépcsőn ült karjait térdei köré fonta és elkeseredetten bámult maga elé.

Leültem mellé, majd átkaroltam vállát.

- Egy patetikus vesztes vagyok – mormolta orra alatt.

- Csatlakozok a klubhoz – kuncogtam el magam.

- Még a férjemet se tudom megtartani magamnak. Visszatér a volt kedvese és már ejtve is vagyok – Alice mérhetetlenül meg volt bántva, és meg is értettem. Jasperre nem volt jellemző ez a magatartás. Tudtam, hogy közte és Maria között erős viszony volt, de nem is érzelmeken alapult. Maria inkább birtokolta és felhasználta Jaspert. Jasper-t már kevésbé értettem, ő maga is tudta ezt, még is önkényesen és dalolva fogadta Maria-t, aki bevezette a kegyetlenséget követelő háborúba. Jasper egyszer már feladta ezt az életet és lezárta a múltját. A boldogságot Alice mellett találta meg, és végleg elfeledte, ami előtte történt. Mi változott?

- Maria sose a volt kedvese volt, te is tudod – motyogtam.

- De Jasper biztos szereti – fakadt ki.

- Kétlem – mondtam határozottan. – Jasper viselkedése tényleg nem olyan, mint a szokott, de talán valami más van mögötte.

- Nem láttad, hogy nézett rám – szipogott, és vállamnak dőlt. – Olyan… közömbösen, mintha egy senki lennék. Tényleg ennyire nélkülözhető vagyok?

- Dehogyis! – felháborodott hangomhoz, egy férfié is társult és nem kellett sokáig töprengnem rajta, hogy kié. Így lenne ötösöm a lottón!

Edward leült Alice másik oldalára, és térdére rakta kezét.

- Jasper most össze van zavarodva. Régen látta Maria-t, és csupán… nosztalgiáznak.

- Sok mindenről lehet – fintorogta Alice. – Ölés, szeretkezés, ölés, táplálkozás, ölés és megint szex!

Nem tudtam visszafojtani nevetésemet, de mikor megláttam Alice szemeit, inkább szám elé kaptam kezemet.

- Ezen mi olyan mulatságos?

- Ha, látnád magad, értenéd – válaszolta Edward, szintén szórakozva Alice dühöngésén. Nem volt vicces, hiszen súlyos oka volt, de a kis méregzsák nagyon humoros.

- Azt hiszem, megyek aludni – mondtam, mire csak bólintottak. – A cuccom…

- Sarah és Emmett elhozták nyugi – mosolyogta Alice.

- Öhm, köszönöm.

Kényelmetlenül éreztem magam Edward közelébe, így fogtam magam és besiettem. Sarah visszavonult Scott-tal aludni, megtudtam Esme-től, aki megmutatta a szobámat. A vendégszobát kaptam meg, ami átalakításra fog kerülni.

- Remélem ez is megteszi egy időre – Esme mosolyogva mutatott körbe, és vezetett el a fürdőszobába.

- Ugyan már! Ez tökéletes lesz. Köszönöm – hálásan megöleltem szinte már fogadott anyukámat.

- Talán nem szabadna, de nagyon örülök neki, hogy maradtál – szégyenlősen mosolygott rám.

- Egy időre még igen, aztán majd meglátjuk – hárítottam el az igazságot. – Még én sem tudom, mit hoz a jövő Esme.

- Még nem volt alkalmunk beszélgetni, Kedvesem – megsimogatta hátamat, úgy éreztem, mintha próbálna levenni egy kis gondot a hátamról. – Hogy vagy?

- Jelenleg kicsit össze vagyok zavarodva – vallottam be neki pirulva. – Nagyon furcsa lesz együtt élnem Edwarddal.

- Ezt nektek kell megbeszélnetek Kicsikém – mosolyogta szomorúan. – De legfőképp azért aggódom érted, ami a múltban történt veled. Nagyon sajnálom a szüleidet Bella – tiszta őszinteség és részvét árulkodott hangjából, de nem akartam erre gondolni.

- Anya boldogan halt meg, Phil mellett – mondtam. – Nagyon szomorú volt Charlie miatt, legfőképpen miattam. Hiszen az emberek úgy tudták balesetet szenvedtem. De azt hiszem sikerült egy idő után feldolgoznia. Néha titokban meglátogattam esténként. Minden éjjel sírva aludt el a képemet szorongatva, de… Phil valahogy kitöltötte az űrt, ami megmaradt benne. És már mondhatni eléggé.. boldogan halt meg – hangom, mondandóm végére elcsuklott, mire Esme megölelt. – Nem szomorkodok miatta, tudom, hogy jó helyen van – suttogtam, miközben könnyeim csorogni kezdtek. Görcsösen szorítottam magamhoz Esme-t, aki vígasztalt. – De nagyon hiányzik. Néha… néha szükségem lenne rá. Egy anya tanácsára.

- Jaj, Kicsikém… tudom, hogy mi sosem fogjuk helyettesíteni az igazi családodat. De mindent megteszek, hogy ne érezd magad egyedül – hálásan szorítottam magamhoz Esme-t. Nagyon szükségem volt most egy ilyen támaszra. Olyan megnyugtató volt a közelsége, az erős karjai biztonságot nyújtottak nekem.

Elszakadt tőlem, majd a késői óra miatt magamra hagyott, hogy aludjak. Karba fontam kezeimet, és jobban körül néztem a szobában. Egyszerű volt, fehér falakkal, tölgy bútorokkal, és csodálatos erkéllyel. Mosolyogtam rajta, amikor elsétáltam a bőröndjeim és cuccaim mellett, majd kinyitottam az ajtót. Hűvös szél csapott be, a fehér függönyt meglendítette, én pedig megborzongtam. Kisimítottam hajamat arcomból, és percekig néztem a sötét erdőt. Tudtam, Will nem ment annyira, messzire. Érzem, hogy a közelben van. Megremegtem, szinte éreztem hideg pillantását, ami a vesémig hatol. Edward szerint nem tudok jól hazudni. A mai nap azt mutatja, hogy vagy nagyon is tudok, vagy Will szintén csak megjátssza a tudatlant.

Kezdtem fázni a hideg szellőben, így úgy döntöttem inkább jobb, ha tényleg elteszem magam holnapra. Gyors zuhanyt vettem, majd felkaptam egy szürke pólót és apró shortot. Lekapcsoltam a villanyt, de még így is világos volt a szobában. Az odakintről beszűrődő fény megvilágította alakomat. Az ágyon ültem törökülésben, már betakarózva és magam elé meredtem.

Jobb lenne, ha most nyomban megnyílna alattam a föld.  Nincs még egy ilyen rossz hazudozó, mint én. Will nem érdemli meg, hogy a szemébe hazudjak. Holnap reggel már nem tudok vele beszélni, de ha visszajön értem, akkor muszáj lesz. Nem kezdheti úgy el velem az életet, hogy azt se tudja, kivel akarja összekötni magát.

És én? Én össze akarom kötni magam egy ilyen személlyel? Nem tudom tagadni, hogy nem ő az, akire vágyok.  De el kell fogadnom, hogy a múlton már nem tudok változtatni. Örökre béklyót vert közénk Edwarddal. Gyönyörű éjszakát töltöttünk együtt, de nem szabad, hogy ez változtasson bármin is. Nekünk már nem adatik meg a közös jövő. Talán egyszer lett volna, de az már elmúlt. Nekem már Will mellett a helyem, még ha nem is vagyok boldog mellette.

- Szia – ijedten kaptam fel fejemet Edward hangjára. Egy pillanatra azt hittem, csak élénken képzelődöm, de valóban ott állt az ajtóban. – Zavarlak?

- Nem – gyorsan megráztam a fejemet, és kissé fészkelődni kezdtem. Nincs előtte már mit takargatnom, de kényelmetlenül éreztem magamat, hogy alig van rajtam valami. Eddig ez sose jelentett gondot, még emberkoromban sem, de a tegnap este után… félek, hogy ismét megtörténik. Nem biztos, hogy még több hazugságot elviselek. Nem bírok Will szemébe nézni. – Alice, hogy van? – kérdeztem zavartan, és feljebb húztam a takarómat.

Edward figyelmét nem kerülte el ez a kis mozdulat és mosolyogni kezdett. Becsukta maga mögött az ajtót, majd közelebb lépett. Zsebre dugta kezét és lazán megállt előttem engem figyelve.

- Jól van. Vagyis tűrhetően – válaszolta vállat vonva. – Jasper elvetette a sulykot. Elhiszem, hogy Maria a múltja, de Alice-nek is van tűrő határa. Egyelőre még tartja magát, de ha Jasper holnap reggelig nem mutat fel valamit Alice-nek, akkor igencsak megrendíti Alice érzelmeit.

- Nem ismerem annyira Jaspert, ezért nem is ítélhetem el – mondtam fancsali mosollyal. – Maria fura nő, de nem rossz szándékú. Ha nem harcról van szó, akkor egész rendes nő. De nagyon kedvelte Jaspert régen, és csak örül, hogy látja.

- Mondod te kívülállóként – fordult felém halvány mosollyal.

- Csupán ismerem Maria-t!

- Én meg a gondolatait – pimasz vigyorral tekintett rám, mire megforgattam szemeimet.

Percekig szótlanul állt az ágyam mellett. Nem néztem rá, inkább kinéztem az ablakon. Éreztem, hogy lesüpped mellettem az ágy, megborzongtam közelségére, majd lassan rá emeltem tekintetemet. Arany szemei tele voltak örömmel, csillogással. Akárcsak a folyékony méz, olyan lágy volt a pillantása. Zavarba jöttem a mély tekintetétől, amin ő jól mulatott. Túl jól ismert már.

- Szóval… szereted Will-t? – hápogni tudtam szemtelen kérdésén, de ő csak önelégülten nézett.

- Ehhez semmi közöd Edward, de igen szeretem őt!

- Akkor miért nem mondtad el neki mi történt közöttünk? – önelégült vigyorral nézett rám, nagyon nyeregbe érezhette magát, amiért hazudtam Will-nek. – Nem sok kedved volt hozzá, hogy bevalld neki a tegnap estét, ahogy láttam. Pedig egy boldog párkapcsolat titka a bizalom és az őszinteség.

- Vak vezet világtalant? – kérdeztem gúnyosan, mire nevetni kezdett. – Te sem remekelsz ezekkel a tulajdonságokkal!

- Legalább több közös van bennünk – szemei izzani kezdtek, gyomrom megugrott az egyre sötétedő szemeitől. Nem a félelem miatt, hanem a bizsergés miatt, amit okozott pusztán a nézésével.  – Tanulod tőlem a rosszat?

- Ne csináld Edward – sóhajtottam fel. – Nem akarom, hogy a következő fél év ezzel teljen el. Tudom, hogy rossz lesz a közelembe lenni. Próbálok a lehető legtávolabb kerülni tőled.

- Én nem ezt akarom – rázta meg fejét mosolyogva.

- Miért vagy ilyen jókedvű? – kérdeztem egyre nagyobb gyanakvással.

- Nem kéne annak lennem? – kuncogott fel vidáman. – Hiszen fél évem van rá, hogy visszahódítsalak. És lehetőleg nem is lesz olyan nehéz dolgom. Ha igazán szeretnéd Will-t, akkor elmentél volna vele, akármit mond Maria, vagy Sarah. Nem is nagyon aggódsz érte, ha mindig ilyen simán elengeded harcolni őt. Bezzeg, amikor James-től akartalak megóvni… - lógni hagyta a mondatot és öntelt vigyorával ajándékozott meg.

- Akkor még nem tudtam mire képes igazán egy vámpír. Persze, hogy féltettelek téged, titeket – úgy tűnt akármit mondtam, nem győztem meg Edwardot. – De Will jó harcos, Maria kiképezte, én is láttam, mire képes, így nem féltem.

- Scott kitalálta, hogy építsünk medencét a hátsó részhez – döbbenten tátogtam, szinte felháborított, hogy ennyire érdektelen a mondandóm iránt. És csak is azért, mert tudja, hogy mennyire meg akarom győzni az igazamról. Nem lehet neki igaza! Ingerülten fontam össze karjaimat mellkasomon, és durcásan néztem rá. Mire jó ez a beszélgetés? Semmi értelme, nem fogunk tovább lépni.

- Scott mindig is találékony gyerek volt – jegyeztem meg.

- Szóval Will meg akar ölni – meglepett ismét a témaváltás, nem tudtam mindent csak úgy követni. Edward szórakozottan felpattant, és elhúzva a függönyt kinézett az erdőre. – Jöjjön csak…

- Fejezd be! – minden idegszálam megfeszült a gondolatra, hogy ezek ketten összebalhézzanak. Valamelyik nem élné túl… - Edward úgy viselkedsz, mint egy éretlen kamasz! Will alig várja, hogy felhergeld őt. Nem akarok neki okot adni, hogy rád támadjon!

- Előbb utóbb meg kell küzdenünk a kegyeidért – ha nem tudtam volna biztosra, hogy Edward vámpír, azt mondtam volna füvezett. A vigyora majd szétrepesztette arcát, szemei még mindig boldogan csillogtak, akár egy gyereknek.

- Nem, nem kell – motyogtam grimaszolva, majd felálltam az ágyból. – Te csak voltál, Will pedig van.

- Fél évig én leszek – kuncogott fel. Egyre jobban ingerelt a viselkedése, valósággal szórakozott velem. – Ő lesz a volt. És meglátod, hogy utána is marad ez a felállás!

- Menj el – mondtam határozottan, és karba fontam kezeimet. – Aludni szeretnék.

- Szívesen maradok, ha neked jobb lesz – elfordítottam fejemet, hogy ne kelljen belenéznem pajkos tekintetébe. – Még az altatódat is eldúdolom.

- Még mindig itt vagy? – mérgemben toporogni kezdtem, és továbbra is elnéztem Edward mellett, aki kuncogva elindult felém.

Egyre jobban kivert a víz, ahogy lassan lépdelt felém. Melegebbnek éreztem a levegőt, sőt, mintha a levegő is egyre kevesebb lett volna. Nyeltem egyet, mikor megtorpant közvetlenül előttem, és hogy ne sérüljön büszkeségem, pökhendien felemeltem fejemet és szemeibe néztem.

Zihálni kezdtem, és hátrébb léptem egy lépést.

- Csak nem félsz?

- Nem az a félelem, amire te gondolsz – motyogtam elszégyellve magamat. – Bár kétségkívül tartanom kellene sok mindentől.

- Én nem foglak téged bántani – mondta hirtelen elkomorulva. – Látom rajtad, hogy félsz, amikor Will közelébe vagy. Pedig, sose bántott téged, igaz?

- Nem – határozottan megráztam fejemet.

- Szeretném, ha elmondanád nekem, ha bármi ilyesmi történik – teste megfeszült, és ajkait összepréselte.  – Senki nem érhet hozzád.

- Köszönöm – Will-nek ilyesmiben nem hazudtam. Edward tényleg megvéd mindentől és mindenkitől. Arca ellazult, majd gyengéden mosolyogni kezdett.

- Jó éjt Izabella – olyan lágysággal ejtette ki nevemet, hogy térdeim megremegtek. Hideg lehelete borzongatta arcomat, majd alig érintve bőrömet, puszit nyomott járomcsontomra.

- Jó éjt Edward – suttogtam, majd viszonoztam gesztusát. Hideg bőre szinte jólesett felhevült testemnek, gerjesztően hatott rám, ahogy ajkaimmal megérintettem márványkemény arcát. Legszívesebben tovább mentem volna, végig csókolva minden porcikáját, de elléptem, mielőtt elveszteném a fejemet.

Felemeltem fejemet, csak milliméterekre volt arcunk egymástól.

- Holnap találkozunk – mormoltam, mikor elfordultam tőle.

- És beszélsz Scottal, ezzel a medence dologgal.

Mosolyogva bólintottam, majd megvártam, amíg becsukja maga mögött az ajtót. Kifújtam a levegőt, ami a tüdőmbe rekedt, majd mélyen felsóhajtottam. Ólomként nehezedett rám az álmosság, bár elég nehéz lesz pihennem, mikor tudom, Edward csak néhány ajtónyira van tőlem. Will pedig kilométerekre innen. Megráztam fejemet, hogy kiűzzem az erkölcstelen gondolatokat, majd felhajtottam takarómat, hogy visszafeküdjek az ágyba. Neszelést hallottam a hátam mögül, kidülledt szemekkel pördültem meg a hívatlan látogató felé.

- Mi lenne, ha nem kéne elbúcsúznunk egymástól?

- Jó éjszakám lenne– vigyorogtam, majd egy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, és Edward nyakát átkarolva mohón megcsókoltam. Mosolyogva viszonozta heves támadásomat, ajkaink vadul falták egymást, de mindketten tudtuk ennél tovább nem mehetünk. Legalább is én tisztába voltam vele, de ahogy éreztem Edward nem. – Edward aludjunk jó? – felsóhajtottam, mikor elkezdte nyakamat kényeztetni. Képletesen értettem persze, de megértette, és tiszteletben tartotta.

- Jó – elszakadt tőlem, majd még apró csókot lopott, aztán mindketten befeküdtünk az ágyba. Kellemes érzés volt, az erős és védelmező karjai közt lenni. Ajkai cirógatták arcomat, vállamat és karomat, miközben hasamat simogatta.

- Holnap kapsz tőlem valamit – mormolta halkan fülembe. Tudta, hogy nem szeretem az ajándékokat, de ezúttal kivételt tettem. Egyelőre, csak hagytam, hogy érzelmeim vezessenek. A pillanatnak kell élnem, hiszen fél év múlva, már ilyenre nem lesz lehetőségem.

- Ezzel nem érsz célba, tudod jól – motyogtam, már félálomba.

- Ezt használni tudod, és nagyon fogsz neki örülni, majd meglátod – kuncogott fel édesen. Kérés nélkül kezdte dúdolni az altatómat, én pedig hagytam, hogy kisebb bűntudattal a szívemben, de örömtelien merüljek álomba. Holnap majd foglalkozok Will-lel! Egyelőre csak boldog voltam, hogy Edward karjai közt fekszek.

folyt.köv.

na hát egyelőre ennyi lett volna, de sietek a kövivel, szerintem sikerül most hamar hoznom :) Még nincs vége a szavazásnak, de nagyon köszönöm, aki voksolt :D Még nem kezdtem bele, akit esetleg érdekel :)

Nagyon nagyon szépen köszönöm az előzőhöz írt kritikákat, nagyon örültem neki és írtóra hálás vagyok érte! Remélem ehhez is kapok párat ^^

Jut eszembe kérdés: aki esetleg tudja, hogy honnan lehet letölteni A szürke ötven árnyalatának második kötetét, vagy akinek megvan az elküldi nekem?! Azt mondták augusztusba fog kijönni, és azt reméltem, hogy már valakinek meg van :) Egyébként gépen olvastam el én is, az első könyvet és ajánlom mindenkinek :) Nekem nagyon tetszett, igaz prűdeknek nem ajánlott, de egyébként nagyon jó könyv :))