Bűvölet 14. - Part 2.

- Tudod, azért ezt nem gondoltam volna – motyogtam vigyorogva az orrom alatt és felmarkoltam az összegyűjtött pénzt. Edward bosszúsan fonta össze karjait mellkasa előtt és veséig hatolt pillantással méltatott. – Nagyot hibáztál.

- Nem lesz több ilyen – szűrte fogai között. Elégtételt vettem, nagyon jól esett, hogy ismét találtam valamit, amiben nem jó Edward. A pókerben tudta használni a képességét, ezért szigorúan csak is ketten játszottunk. A fivérei felkészítettek engem, és egész délután a mi kettőnk játékét asszisztálták.

- Te tényleg nem tudsz veszíteni – nevettem el magam, mikor újra osztott.

- Egy nő ellen nem szégyen kikapni – vonta meg vállát, de láttam mennyire nehezen viseli el a vereséget. – Általad pedig még úgy se. Az egyszerű, normál dolgokban se úgy gondolkodsz, mint a többi. Pont egy kártyajátékban változtatnád meg a hagyományokat?

Nem mondtam semmit rá, csak somolyogtam rajta. Igaza volt, legalább is bíztam benne. Számomra teljesen természetes tűntek a gondolataim, és néha rosszul is éreztem magam, amikor egészen más felfogással bírtam, mint a hozzám hasonlóak. Száz év alatt meg tanultam ezt kezelni, és inkább próbálok büszke lenni furcsaságomra. Ez a különlegességem vezetett ide, ahol most vagyok. És semmit nem változtatnék meg.

- Jacob felesége hol van? – megdermedve pillantottam fel a hirtelen kérdéstől. Edwardot csupán a kíváncsiság hajtotta.

- Meghalt – elkomorultunk mindketten, én pedig hátradőltem a széken és letettem kártyáimat. – Még Jacob is nagyon fiatal volt, mikor találkoztak. Sam addigra már lemondott az alfaságról, és Jake lett helyette a farkasok vezetője. Bevésődött. Minden rendben volt sokáig, aztán… miután Jason megszületett, egyszer csak hirtelen dolga támadt. Vásárolni indult, azt hiszem és balesete volt.

- Sajnálom – Edward lehajtotta fejét, szomorúság csillant szemében. – Át tudom élni Jacob helyzetét. Már úgy értem, tudom, milyen érzés elveszíteni azt, akit a legjobban szeretsz.

- A farkasoknál ez több – sóhajtottam föl. – Ha a bevésődésük tárgya meghal, szinte ők is velük mennek. De Jacobnak össze kellett szednie magát a fia miatt, és azt hiszem, most már feldolgozta. Az évek alatt sikerült magát olyannyira felküzdeni, hogy minden másra figyeljen. A fia most a mindene, Jason köti le a legjobban a figyelmét. Boldogan gondol vissza a feleségére, de lefogadom, hogy még mindig nagyon gyászolja őt, amikor senki nem látja.

- Mást nem is nagyon tehetett – rázta meg fejét keserű mosollyal, és az asztal fölött állát a markára rakta. – Minden elismerésem az övé. Néha azért… lennék az ő helyében – elmosolyodta magát, hiszen úgy néztem rá, mintha nem lenne normális. Ki akarja Jacob szenvedését magának? – Ő még mindig ember. Ha a génjeiben még mai napig ott van a farkas vér, akkor is. Mikor utoljára láttam, még egy pimasz kamaszfiú volt, aki mindenáron azt akarta, hogy felfigyelj rá és én tűnjek el a képből. Most pedig egy érett, bölcs férfi állt előttem. Az ő ideje múlandó. A vámpírok sose változnak.

- Azt hittem csak Rosalie mániája a változatlanság – néztem rá kifejezéstelenül.

- Valamilyen szinten mind megsiratjuk ezt – halvány mosoly kúszott fel arcára, majd az órájára pillantott. – Már tíz óra van. Nem szeretnél aludni?

- Én másra gondoltam – szempilláim alól felpillantottam rá, Edward arany szemei pedig elsötétültek. Vigyorogni kezdtem, majd mielőtt kinyithatta volna száját, felpattantam a székről és átsuhantam a házon.

Rose és Emmett felkapták a fejüket, mikor a nappaliban rohantam el, én pedig nevetve pillantottam vissza rájuk. Egy teljes hónapja Scott hirtelen ötlete megvalósult, és a ház mögött kialakított nagy üres tér már állt, benne egy hatalmas medencével. Emmettéknek végtelen szabadidejük volt esténként, autószerelés ide vagy oda. Pár nap alatt feltudtak húzni falakat, és már csak a festés hiányzott. Nagyon tetszett a négy egyenes fal, amire nem sokára általam fehér festés kerül. A melléképület teteje nem volt teljes, pár méterre arrébb Jasperék kihagyták a tető szerkezetet, hogy a nap betudjon sütni, bár ez egyébként is meglehetett, tekintve az üveget a fejem fölött. Bár Forksban nem valami sokat süt a nap. A medencétől nem messze kerti bútorok voltak letakarva és pár kényelmes, párnázott napozó ágy. Az én feladatom volt, hogy kifessem és hangulatossá teremtsem a helyet, mivel nekem nem volt semmi dolgom a nap huszonnégy órájában.

Mire Edward rájött, hogy hova tűntem, már a létrán álltam, hogy elérjem a felső sarkokat és fehér színűre fessem. Vigyorogva néztem a hátam mögé, Edward az üvegajtó keretének támaszkodott lazán és bosszús grimasszal figyelt.

- Vedd elő a festő tudásodat és a kreativitásodat, mert ez így snassz – szólalt meg pimaszan, majd elnevette magát eltátott számat látva.

- Nyugi, megcsinálom és szép lesz!

- Mióta tudsz te festeni? – kérdezte és közelebb sétált, majd szemügyre vette az eddig lekent részeket.

- Ehhez nem kell nagy tudomány – rántottam meg vállamat. – És, amikor épp olyan kedvem volt, az akkor rendelkezésünkre lévő házat gyakran újítgattam.

- Még el se mesélted, mit is csináltál az elmúlt száz évben – Edward kicsit elkomorodott, akárhányszor erről volt szó, mindig az jött ki a dologból, hogy elhagyott. Ez tény volt, de én túlléptem rajta. Pedig én voltam az elhagyott fél, nem pedig az elhagyó.

- Sok helyen jártam – ismét megrántottam vállamat, ő pedig mosolyogni kezdett.

- Mindig világot akartál járni, sok helyre elszerettél volna jutni. Most megtehetted.

- Rém sok szabadidőm volt – nevettem el magam. – Egyetemre jártam, megtanultam az összes jogi szabályt, létrehoztam egy intézetet az árváknak, figyeltem az emberek viselkedését, hogyan változott meg az évek alatt…

- Csupa jó dolog – szemem sarkából rá pillantottam, somolyogva lehajtotta fejét. Ilyenkor úgy nézett ki, mint egy zavarban levő kisfiú. – És hogy találkoztál Will-lel?

- Tényleg érdekel? – húztam fel szemöldökömet gyanakodva. Nem értettem, miért akar mindent megtudnia a Will-lel való kapcsolatomról, ha rosszul esik neki. Logikátlan volt, de amúgy se tudtam sokszor követni a gondolkodását.

- Jobb, ha minél többe tudok meg róla – fintorgott. – És… egyébként is szeretnék minél többet megtudni, hogy mi történt veled. Olyan, mintha mindent előről kéne kezdenünk – indulatosan túrt bele hajába, és sétálgatni kezdett. Hümmögtem, majd leugrottam a létráról és letettem a festő hengert. – Nem vagy idegen számomra – nézett szemeimbe, kutakodóan. – Ismerlek, nagyon is jól. De ez a száz év… mindenről lemaradtam. Olyan dolgokat tettél, amiket…. Anno mindig úgy képzeltem el, hogy melletted vagyok, támogatlak, figyelemmel kísérem, minden egyes tettedet. És most… - tanácstalanul tárta szét kezeit és keserűen oldalra fordította fejét.

- Most már itt vagyok – léptem elé, és arcára simítottam kezemet. – Rengeteg időnk lesz együtt csinálni valamit.

- Fél év? – szisszegte fogai között. – Nekem örökre kellesz – váratlanul karolta át derekamat, ezzel közelebb vonva magához.

- Csak egy valamit tudok ígérni – beharaptam ajkamat, de nem tudtam folytatni, mert Edward besötétült tekintettel elszakadt tőlem és kifelé indult. Rosszra számított, és nem akarta meghallgatni. Már többször eljátszottuk ezt ebben a pár hétben. – Nem fejeztem be! – csattantam fel mérgesen, mire nem törődöm módon megállt és visszafordult.

- Mi az? – vonta meg vállát.

- Amikor száz éve, nálunk voltál…

- Igen? – kétkedve húzta fel szemöldökét, szemeink előtt lepergett az-az este, amikor legelőször – az én tudtommal is – együtt aludtunk nálunk. – Mi van vele?

- Másnap megkérdeztem tőled, hogy tényleg mindig a közelemben leszel-e – zihálni kezdtem az emlék hatására, és szemeim megrebbentek. – Mit válaszoltál?

- Azt, hogy… - elakadt a szava, majd nyelve egyet folytatta. – Ameddig csak azt akarod, hogy ott legyek.

- Én azt akarom, hogy mindig a közelembe legyél. Örökkön-örökké – könnyeim elhomályosították tekintetemet, ugyanazt mondtam neki, amit akkor.

Elmosolyodta magát, majd egy pillanat alatt előttem termet, és karjaiba zárva szenvedélyes csókot adott nekem. Karjai fogságába bújva könyveltem el magamba, hogy képtelen vagyok elszakadni tőle. Az életem össze forrt az övével, létezésem végéig, és végérvényesen.

na hát felkerült a második része is. :) Remélem, hogy tetszett, és bízom benne, hogy a következő héten, ha máskor nem is, de hétvégén biztosan tudom hozni a következő fejezetet. Muszáj valami rendszerességet beállítanom magamnak, mert ez így nem jó :S Azért segítene egy kicsit, ha bíztatnátok, még mindig nagyon várjátok a következő fejezetet és kíváncsiak vagytok rá, hogy mi fog kisülni a történetből. De ha bármi kérdésetek van, vagy különleges óhajotok, akkor nyugodtan megírhatjátok kritikában :)