Bűvölet 5. fejezet, - A bosszú édes bosszú!

- Hova a csudába mész? – fakadt ki Jasper, mikor reggel épp, hogy mindenki elment otthonról én is indulni készültem. Carlisle-t természetesen ezer örömmel fogadták a kórházba, Esme Seattle-be ment az árvaházba, míg Rose és Alice vásárolni mentek. Egyedül Emmett és Jasper maradtak itthon, de tőlük nem kellett tartanom, hogy esetleg megakadályoznának.

- Szökik! – kiáltott fel Emmett megjátszott kétségbeeséssel, majd nevetni kezdett. – Hová mész öcsi?

- Muszáj elmennem Charlie házához – morogtam gyorsan, de a küszöböt nem tudtam átlépni, mikor elém állt a két testvérem. Na, ennyit arról, hogy nem fognak visszatartani.

- Ez nem túl jó ötlet!

- Jah! Lehet, hogy laknak ott – értett egyet Emmett is bőszen bólogatva.

- Muszáj valamit megnéznem – ennyiben hagytam a magyarázkodást, nem volt szükségem a kettőjük okoskodására. Tudtam, hogy igazuk van, elég nagy hiba visszamenni arra a helyre, ami pár hónapig a világ legszebb helye volt számomra.

- Menjünk mi is, még a végén hülyeséget csinál.

Megforgattam szemeimet Jasper szkeptikus mondatára, ugyan mi bolondságot csinálnék azon kívül, hogy betörök Charlie házába? Nem értek utol, ahhoz túlságosan is hajtott az izgalom.

A házon meglátszottak az elmúlt évek, még is megannyi emléket hozott fel.

Az erdő szélén maradtam, majd miután leellenőriztem, hogy senki nem akar kikukkantani az ablakon, nyugodtan sétáltam a házhoz. Füleltem, hátha meghallok valamit, de egy mukkanás nem hallatszódott ki a házból. Hátrapillantottam fivéreimre, akik kíváncsian fürkésztek, hogy mit akarok csinálni.

Összevontam szemöldökömet, mikor csak úgy megfogva a kilincset be tudtam nyitni.

-Ez hülye! Betör egy házba! – hüledezett Emmett, de próbáltam nem foglalkozni vele.

Belsőm remegni kezdett, ahogy mindent végig néztem. De szinte semmi változás nem volt. Egy valamit kivéve…

-Tudtad, hogy itt laknak? – szisszent fel Jasper, kapkodva a fejét a helyiségen.

Figyelmen kívül hagytam őket, és lépcső előtt megállva benéztem a nappaliba. Mintha semmi se változott volna. Mintha el se telt volna száz év! Tényleg beköltözött ide valaki, de mennyi az esélye, hogy egy ilyen kisvárosban bárki is idejönne.

-Hívd föl Carlisle-t – fordultam Emmett felé, aki felhúzta szemöldökét. – Derítse ki az itt lakók mit tudtak, mi történt Charlie-val. Egy vámpír támadást nehéz eltitkolni, főleg, ha ilyen nyílt volt. – És hogy mit tudnak mi történt Isabella Swannal…

Mély levegőt véve felsuhantam a rozoga lépcsőn, majd reszkető kezekkel benyitottam életem szobájába. Összeráncoltam szemöldökömet körül nézve, az egész szoba kopott volt és sivár, de semmi nem változott rajta. Bella ágya ugyanúgy volt, ahogy az asztala is, és a hintaszék is. A falak feketévé váltak, a padló megnyikordult, ahogy ráléptem. Úgy nézett ki, mint a horrorfilmekben lévő padlások, ahova senki nem teszi be a lábát. De tisztán éreztem, hogy a házban laknak.

Leguggoltam a szoba közepére, majd felfeszítettem a deszkát, de felnyögtem bosszúságomban. Vagy talán csalódottságomban?

- Mi az?

- Eltűntek – mormoltam orrom alatt, de Jasper értetlen arcát látva, folytattam. – Mikor elhagytam Bellát azt mondtam neki, soha nem fog emlékezni rám. Feltett szándékomban állt minden rám emlékeztető dolgot elvenni tőle. Meg is tettem, de gyerekes módon még sem tudtam ennyire megfosztani őt magamtól. A padló alá rejtettem egy kis dobozba, de ezek eltűntek – mutattam indulatosan az üres lyukra.

- Talán megtalálta.

- Honnan tudta volna? – csattantam fel mérgemben, majd megráztam fejemet és visszahelyeztem a deszkát. – A lényeg, hogy eltűnt és egyelőre nem tudom, hogyan. Még a jobbik eset, ha Bella találta meg, a rosszabb, ha…

- Skacok! Hazajöttek a lakók! – Emmett riadtan robbant be, majd gyorsan becsukta maga után az ajtót, és egy pisszenés nélkül kezdtek Jazz-zel az ablak felé menni.

- Várjatok egy kicsit – pillantottam rájuk, majd az ajtóhoz lépve résnyire kinyitottam azt.

Már én is hallottam egy fiatal lány hangját, és gondolatait és egy kisfiúét.

- Hahó! Megjöttünk! – kétlem, hogy nekünk szánta volna ezt, de ezek szerint többen is lakják ezt a házat. Annyi szoba itt viszont nincs! – Nincs itthon senki? Ahjjj… Scott mássz le a díványról!

Mosolyogni kezdtem, ahogy láttam a lány szemeim keresztül a csintalan fiút, aki kacarászva szaladgált az apró nappaliban. Véletlen lehet csupán, hogy pont ide költöztek. Semmi közük nem lehetett se Charlie-hoz, se Bellához.

-Induljunk már! – morrant föl Jasper, és kiugrottak Emmett-tel a nyikorgó ablakon. Csalódottan pillantottam a deszkára, ahol a holmikat elrejtettem, majd sóhajtva én is utánuk ugrottam.

Nem tudtam mit hittem, de egy kis remény pislákoltam bennem, hogy még mindig ott vannak. Féltem a következményektől, mi volt, ha Bella tényleg megtalálta a cuccait. Mit gondolhatott?

A bátyáim semmit nem mondtak cselekedetemre, valamelyest megértették, hogyan érzek. Hamar visszaértünk a házhoz, míg ők élvezetesnek és mókának tartották ezt a betörősdit, én már nem annyira. Féltem. Ha már nem maradtak ott, reméltem, hogy legalább Bella találta meg, és nem más.

- O-o – felkaptam fejemet Jasper mormogására, majd fáradtan sóhajtottan miután lefékeztünk a ház előtt. – Nem megyünk messzire – sandított rám Jasper szeme sarkából, miután látta, hogy Jacob Black csak velem szeretne beszélni.

Jacob fortyogott a dühtől és meg is értettem. Jogos volt a haragja, kérése ellenére, én akkor is közelebb kerültem Bellához.

- Mi a fenét képzelsz magadról Cullen? – még ötig se tudtam elszámolni, a vén vérfarkas már robbant. – Megmondtam nem? Világosan megmondtam, hogy kerüld el Bellát messziről! Elég fájdalmat okoztál már neki, nem gondolod?

- Jacob… ez nem olyan egyszerű – beletúrtam hajamba és lesütöttem szememet. Tudtam, hogy Jacob tisztában lesz vele, Bella hol volt olyan sokáig este. És tudtam nagyon jól, hogy ezért még kapni fogok.

- Ezt nem kell túltárgyalni – morrant fel kicsit higgadtabban, de még mindig fortyogott a dühtől. – Egyszerűen kerüld el őt!

- Tudod, hogy ez lehetetlen – fakadtam ki. – Természetes, hogy vonzódik hozzánk, hiszen olyan, mint mi. Olyanokkal akar lenni, akik megértik az érzéseit és az ösztöneit. Lehet, hogy ti vagytok a családja, de sosem érthetitek meg őt igazán. Természetellenes, hogy egy vámpírt vérfarkasok vegyenek körül védelemből.

- Akkor inkább egy másik családot kerítek neki! Bárki, csak ne ti! Fogalmad sincs, hogy mennyire összetörtétek őt!

- Fogd fel úgy, hogy kaptunk egy második esélyt – leginkább rám vonatkozott ez, mint rá.

- Nincs szüksége rá – morogta ellenségesen. Hiába lett idősebb, és az érzései némiképp változtak a vámpírokkal kapcsolatban, mióta vele is él egy közülünk, de a felém irányuló haragja sose fog csillapodni. – Az a legjobb Bellának, ha minél távolabb marad tőled!

- Alice-nek volt egy látomása! Vissza fognak térni az emlékei, valószínűleg azért, mert túl sok időt tölt velünk. Bármennyire is rosszul esik, sokkal több emléke van velünk, mint veled. Mit fog érezni, ha rájön végig eltiltottad a saját fajtájától?

- Ez hadd legyen az én gondom – nem titkolhatta, megijedt a tudattól, hogy Bella emiatt gyűlölni fogja.

- Megteszem, amit tudok – hazudtam, természetesen. – Amennyire csak tudom, távol maradok tőle. De nem rajtam múlik. És, ha azt látja rajtam, hogy mennyire távolságtartó vagyok, talán elkezd gondolkozni, hogy miért… azt akarod, hogy faggatózni kezdjen?

- Hazudtam már neki elég sokat. Eggyel több vagy kevesebb nem mindegy már? – ismeretségünk óta most először ítéltem Jacob-ot kegyetlennek. Tudtam, hogy csak védeni akarja Bellát, de vannak dolgok, amik elkerülhetetlenek.

- Jacob! – mindketten elhallgattunk meghallva Bella hangját és az erdőre kaptuk fejünket, ahonnan kisétált Bella feldúltan. – Megmondtam, hogy ne gyere ide!

- Csak azt akarom, hogy biztonságba legyél – Jacob tekintete megenyhült, úgy nézett Bellára, mintha csak a lánya lenne.

- Nem fognak bántani – tagolta indulatosan, majd közelebb sétált hozzám. Láttam, hogy mennyire nem tetszett ez a vén farkasnak, de nekem annál inkább. Bella senki kérésére nem fogja megtagadni a saját fajtáját. – És itt maradok.

- Mi? – mindketten felhördültünk döbbenetünkben és meglepetten pislogtam Bellára. Mit forgat a fejében?

- Elköltözök – mondta Bella vállvonogatva, mintha csak az időjárásról beszélnénk.

- Ez volt a terved? – szisszent fel Jake, és gyilkolási vággyal teli szemeit rám emelte. – Hogy elcsald?

- Erről én se tudtam – emeltem fel kezemet még mindig meglepődve. Bella erőszakosan megfogta kezemet, én pedig csak kapkodtam a fejemet az események hirtelen váltakozásától.

- Itt maradok és nem tehetsz ellene semmit – kezdtem úgy érezni, mintha Bella direkt provokálná őt. – Ők az én családom, csak várnom kellett rájuk.

- Talán ez nem túl jó ötlet – motyogtam Bellára nézve, akinek szemeiben fájdalom csillant meg szavaimre. – Jake és a falkája a te családod, a rezervátum az otthonod! Ide bármikor jöhetsz, de maradj otthon. A valódi helyeden – az utolsó mondatot gúnyosan intéztem Jacobhoz, aki erre felhorkant.

- Én már döntöttem!

Bella szemszöge:

Ösztöneim nem hagytak cserben ezúttal sem, és kilépve a sűrű erdőből Charlie háza felé lépdeltem. Már a sűrűben hallottam az odabentről jövő motoszkálást, tudtam, hogy Scott és Sarah itthon vannak.

Kisebb zajt csaptam, hogy emberi fül számára is elég hangosan adjam tudtukra, visszajöttem.

-Bella! – kiáltotta örömtelien Scott, és gyermekien hozzám szaladt. Nem tudtam nem mosolyogni rajta és felkapta karomba Őt.

- Üdv kispajtás! Mi a helyzet?

- Szét dúrja a berendezést – morogta nekem Sarah, mikor a nappaliba sétáltam. Scott a hajammal kezdett játszani, tudva, hogy nem fogja egyhamar megunni, leültem a kanapéra, szembe Sarah-val. – Visszajöttek. Mikor hazaértünk, még mindig itt volt a három srác.

- Várható volt, ha visszajönnek, akkor Edward ide is el fog nézni – motyogtam, Scott-ra pillantva, aki rám emelte nagy barna szemeit.

- Mikor fogod Cathrine-t, visszahívni? Nem kéne túl sokáig a Cullen családdal hagyni. Tudod, hogy szeszélyes. És a Volturi is nyilván igényt fog tartani a szolgálataira, hamarosan.

- Mindent elterveztem Sarah, ne aggódj – néztem rá. Vörös szemeiben kisebb aggodalom lobbant fel, de hamar el tudom ezt oszlatni. Nem haragudtam rá, emberkoromban én is betegesen aggódtam mindenért. – Hamarosan minden borulni fog. Cathrine, annyira nem hasonlít rám, hogy hamar felfogja hívni a figyelmet magára.

- Láttam, hogy egy vadászat alkalmával fogsz eléjük kerülni – mosolyogta, amit nem tudtam nem viszonozni. – Baseballozni indulnak, te pedig már ott fogod várni őket. Elég migrént keltő volt, végig érezni a sok döbbenetet és zavart, ami ott lesz.

- Hálás vagyok Sarah. Sokat segítettél, ezt sose tudom neked megköszönni. De, ha menni akarsz, akkor…

- Bella, ne viccelj! – Sarah mellém ugrott és átölelte vállamat, majd megcirógatta fia arcát. – Nagyon sokkal tartozom neked. És amúgy is… hova mehetnék? A Volturi elveszi tőlem Scott-tot.

- Megvédelek titeket – néztem rá szomorúan, de egyben tett vággyal a szememben.

- Éhes vagyok! – nevetett fel váratlanul Scott, mire mosolyogva átadtam őt Sarah-nak és a konyhába siettem.

A főzéshez való tehetségem, az évek folyamán semmit nem változott. Ezer örömmel főztem és sütöttem Scottnak.

- Tudod már, mit csinálsz, ha találkozol vele? – megdermedtem a hűtő előtt, majd megrebbentek szemeim és becsuktam a frigo ajtaját, de nem fordultam felé.

- Nem. De, ezen, kár gondolkoznom – mélyet sóhajtottam, majd halvány mosollyal az arcomon Sarah-ra pillantottam. – A magyarázatot az egész Cullen klán megkapja majd. Se többet, se kevesebbet.

- De Bella… Edward…

- Edward Cullen nem létezik számomra! – csattantam fel a kelleténél kicsit hangosabban. – Száz éve ott hagyott engem az erdőben. Hadd érezze egy kicsit milyen amikor az-az ember ver át, aki mindennél többet jelent neked.

- Cathrine nem éppen az a nő, aki könnyen eltud játszani téged – Sarah rámutatott egy igen erős pontra, ami engem is zavart. – Túlságosan különböztök!

- Annyi ideig elég, hogy Edward azt higgye, újra a szerelmével van. Azt hiszi mindent elfelejtettem, és ezt ki is fogja használni. Amikor a legkevésbé számít rá, akkor fogok megjelenni. Látni akarom az arcát, amikor összetörik benne minden, mert tudja, hogy az új életemhez neki már nincs köze.

- Legalább is ebben bízol – morogni kezdtem Sarah cinikus hangjára. – Bella becsaphatsz engem, és talán még magadat is, de mindketten tudjuk, hogy még mindig szereted Edward Cullent. És ez nem fog változni – kitágult szemekkel fordultam Sarah felé, aki szelíden mosolygott rajtam. – Még Will se tudna ezen változtatni, bármennyire is teper utánad.

Nem mondtam rá semmit, így fogta magát és visszament Scott-hoz. Mikor hátat fordított végre kiengedhettem a sóhajomat, és jobban is éreztem magam ezután. Próbáltam Scott vacsorájára figyelni, de gondolataim minduntalan elkalandoztak. Csak visszatértem a bizonyos tervemhez, miszerint becsapom Edwardot. Gyakran eljátszottam a gondolattal, mi lett volna, ha nem hagy el, anno, száz éve. De megtörtént, és a múlton már nem lehet változtatni. Már csak a sors tudja, milyen jövőt szán nekem és Edwardnak, de egy valamiben teljesen biztos voltam. Edward Cullennek és nekem nincs közös jövőnk!

Sziasztok! Siettem a következő fejezettel, ahogy csak tudtam, sajnos nem lett elég hosszú, mint ahogy terveztem, de legalább jobban ki tudom gondolni, hogyan tovább és a következőben mik történjenek :) Kértétek, hogy legyen Bella szemszög, csak éppen nem kötöttétek ki, hogy melyik Bellának a szemszögéből legyen :D Remélem tetszeni fog, írjatok nekem pár véleményt, nagyon fontos számomra és szerintem mindegy egyes író számára a visszajelzés :) Külön köszönet azoknak, akik írtak nekem az előzőhöz, és hűen mindig írnak nekem :) Nagyon nagy hála nekik, imádom őket hamarosan (na jó, némi túlzás, hogy hamarosan) de kapni fognak egy kis ajándékot, mindenki aki hozzászólt a történethez, és mindig írt nekem :) Pusz nektek!