A tanulás elmaradt a vasárnapi napon, helyette írtam nektek egy EXTRA hosszú fejezetet! Tudom, hogy a jövőhéten mennyire nem fogok ráérni írni, max csak hétvégén, ezért gondoltam úgy, hogy megajándékozlak titeket :) Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm a kritikákat az előzőhöz!! Aki egy kicsit Bella-Edward romantikában hiányosnak tartott, azt most talán egy picikét kárpótolom :) (16 korhatár) :D Puszi nektek és szurkoljatok, hogy a tanulás hiányom ellenére is jól fog sikerülni a matek tz-m :/:/
Reményeimetfelülmúlta az este kezdete. De akkor még nem tudtam, hogy valójában hogyan fogvégződni.
Nagyonjól
indult a vacsora, Jacob és Charlie jól elbeszélgettek, amibe Carlisle
isgyakran bekapcsolódott. Régi helyiek révén, volt miről beszélniük.
Esme aházban körbevezette anyát, aki nem bírt ámuldozni a nagyságán.
Végig izgultam,de lassan sikerült csillapodnom. Edward végig közel volt
hozzám, ami csak még jobban feszélyezett, de egybenolyan szinten
nyugalmat sugárzott, hogy tényleg nem éreztem már semmi félelmetaz
estével kapcsolatban. Tudtam, hogy Edward nem hagyná, hogy bármi
problémalegyen.
-
Elképesztőez a lakás – motyogta anya, mikor végre leültek az asztalhoz.
– De miértköltöztetek ennyire ki, hiszen nagyon messze van a várostól!
-Igazából
közös döntés volt – mosolyogta Carlisle és megfogta Esme kezét. –
Márígy is nagy port kavartunk, amikor megjelentünk. Az emberek
sutyorgása agyerekeket is bántotta. Úgy gondoltuk, sokkal jobb, ha
messzebb költözünk.
-
Atermészetbe sokkal jobban érezzük magunkat – magyarázta Edward
mosolyogva.Megforgattam szemeimet, mikor meghallottam miről
beszélgetnek, és felbontottama nekik szánt bort. Nem értettem, hogy
igazából honnan van a hűtőben temérdekmennyiségű alkohol, de aztán
megtudtam, hogy az esküvőnkre spájzoltak be.
- Tiépítettétek? – érdeklődött Charlie, aki szintén felkapta fejét a témára.
- Nem –felhúzta szemöldökét az egyhangú válaszra, ami az összes Cullentől származott.
- Még az1940-es években épülhetett, de mi újítottuk fel – mondta Edward, mire Jacobgúnyosan kuncogni kezdett.
-Hatalmas
és milyen szép, tágas! De a legfelső sarokszoba, miért üres? –Edwardra
sandítottam, aki már felkészülve erre a kérdésre adott választanyámnak.
-
Azvolt az én szobám, de elektronikai hiba miatt tűz volt. Szerencsére
nem terjedttovább – felém sandított célozva, milyen szerencse, hogy nem
gyújtottam fel azegész házat. Halványan mosolyogni kezdtem ezen, majd
csendben étkezni kezdtünk.
-Bella
ezt mind ma főzted? – Reneé egy kicsit megijedt a tömérdek
mennyiségtől,és látva, hogy az emberi résznek tényleg eltúloztam a
mértékét. De mintmindenkinek áldozatot kell hoznia. A másik családom
legnagyobb áldozata azvolt, hogy velünk kellett étkezniük. Carlisle és
Esme megtették mindenféleszájhúzogatás nélkül, pedig tudtam, mennyire
nem fog nekik jól esni. Rosalie-tkérni se kellett, hiszen ő terhes
nőként eléggé kívánja az emberi ételeket is.
-Öhm
igen, de csak összeütöttünk valamit, tudod, hogy jöttetek –
magyaráztam,majd sajnálva néztem a fiúkat, akik fintorogva emelik meg
újra és újra avillát. Jacob nagyon jól járt, hogy meglátogatott. Nem
elég, hogymegvacsoráztatjuk, de még Charlie-val is tudott beszélgetni,
kívánságára.
-És
mikorra lesz téve az esküvő? – a falat megakadt a torkomon, így
gyorsaninnom kellett pár kortyot. Láttam, hogy Charlie se nagyon
kedvelte ezt a témát,és meghúzta a boros poharat.
-Hát… még nem beszéltünk róla – gyors pillantást vetettem Edwardra, aki teljesnyugodtsággal ült mellettem.
-Igazából
az egyetem után akarjuk – kitágult szemekkel néztem rá, de
csakmosolygott. – Rájöttünk, hogy nagyon elsiettük a dolgokat. Hiszen az
egyetemegy igazi megpróbáltatás a kapcsolatok számára is. Ha azt
kibírjuk, akkor utánamár készen fogunk állni egy házasságra – meglepődve
néztem rá, de beláttam,hogy a legjobb hazugság volt, amivel anyát
beetethette és úgy láttam, hogyCharlie is örül ennek a hírnek.
-Okos
döntés… Akkor eldöntöttétek, hogy végül melyik egyetemre mentek srácok?
–szólalt meg Charlie kimérten, mire bennem akadt a levegő.
-Hát…
-Gond
van Charlie – sóhajtott fel színpadiasan Carlisle. – Kaptam egy nagyon
jóállást Londonban, de a gyerekek itt akarnak maradni Amerikában, és
valahol ittszeretnék folytatni a tanulmányaikat.
-Hiszen Londonban rengeteg jó iskola van – jegyezte meg Renée felém fordulva. –De olyan messzire akarsz menni?
-Eredetileg nem Alaszka volt a terv? – Charlie gyanakodva felhúzta szemöldökét,de megráztam fejemet.
-Nem megyek Alaszkába. Utálom.
-Bár tudnám, mi bajod van vele – lassan már idegesen dobtam le az evőeszközeimeta tányérra, majd felálltam.
-Kér még valaki?
-Kösz mi nekünk elég volt – hadarta gyorsan Jasper, aki úgy nézett ki, minthabármelyik pillanatban elhányná magát.
-Jól vagy? Pedig nem volt romlott – töprengtem hangosan, mire villogó szemekkelmeredt rám.
-Ne rajtam töltsd ki a dühöd!
-Jobb, ha kikísérem egy kicsit levegőzni – Alice alig elrejtve vigyorát, fogtameg Jazz kezét és siettek el.
-Én
kimehetek a konyhába repetázni? – szótlanul mutattam jobbra Jake-nek,
hogyszolgálja ki magát. Nem habozott, el is sietett. Edward nagyon jót
mulatottezen, majd rám pillantott. Felhúztam szemöldökömet, de csak
megrázta fejét,majd a borért nyúlva töltött nekem. Ráncoltam homlokomat,
hogy ez most minek?
- Nemlátszik meg a baleseted, jól nézel ki – jegyezte meg kedvesen Phil, miremosolyogtam.
- Igen,sokkal jobb.
- Nem isvolt rajtad sérülés – mondta Charlie homlokráncolva.
- Púpomvan, csak – kuncogtam idegesen, és idegesen a hajamba túrtam.
-Tényleg
jól nézel ki, pedig Charlie-tól és Esme-től is hallottam, hogy
milyencsúnya baleset ért – felvontam szemöldökömet anya mondatára.
-Neki
már semmi nem árt – lassan fordítottam a fejemet a mellettem ülő
Edwardra.– Már régóta megszokta a baleseteket, igaz Bella? – gúnyos
hangjára felmentbennem a pumpa, de bájos vigyort erőltettem magamra és
bólintottam.
-Rosalie
nem is tudtam, hogy terhes vagy – még jobb! Anya már mikor
belépettészrevette Rosalie gömbölyödő hasát. – De nem korai egy kicsit?
Hiszen még csaktizenkilenc éves vagy.
-Időben kell elkezdeni! – nevette el magát Emmett.
-Később
már nem fog a testem változni, és nem szeretném, ha olyan sok plusz
kilómaradna rajtam – eltudtam képzelni milyen arcot vághattam Rosalie
válaszára. Denagyon is rá vallott, azt hiszem senki nem gyanakodott,
hogy ez nem igaz.Rosalie mindig is felszínes volt.
-Hát én ilyen idősen nem erre gondoltam – kuncogta el magát Renée.
-Felelőtlenek vagytok! – szólalt meg Charlie. – Ha én újra kezdhetném…
- Akkormi lenne Charlie? – Renée metsző hangja átszelte a helyiséget, és mindenkicsendbe maradt.
- Nehogyvitázni kezdjetek, nem vagyunk egyedül – szóltam, mielőtt elkezdenék, de márkéső volt.
- Bellasosem szenvedett hiányt semmiben! – fakadt ki anya. Hiába csitítottam, minthameg se hallotta volna.
-
Azértbízom benne, hogy ők ketten – kezével felém és Edward felé bökött,
miremeglepődve néztünk – nem lesznek olyan hülyék, mint mi voltunk!
Hiszen még miis gyerekek voltunk Renée!
- Ettőlfüggetlenül Bella nagyon jól lett nevelve – mondta ridegen anya.
- Jóember lett belőle, de ugyanazt az utat járja, mint mi! – kezeimbe temettemarcomat, és felnyögtem.
-Tényleg most kell ezt megbeszélnetek? – kérdezte Phil halkan.
-Bocsánat, de, azt hiszem, szívok én is egy friss levegőt – meglepetten néztemRose-ra, akit Emmett kikísért.
-Megyek veletek – felnevettem Phil távozó alakjára nézve, de semmi öröm nem voltbenne.
-Hahó, én is itt vagyok – szólaltam meg végül, de már késő volt.
-Befejezted Charlie? – csattant fel anya.
-Anya, nyugi!
-Bellából nagyszerű ember lett, függetlenül attól, hogy milyen fiatalon szültemmeg őt!
-És
szerinted jót tett neki, hogy két életet élt? Egyet velem, egyet meg
veled?– még sose láttam egyik szülőmet se így kiborulni. – Meg is lett
az eredménye!Épp, hogy lediplomázik, már mehetünk is majd a
keresztelőre!
-Bella
nem terhes – mélyet sóhajtottam, éreztem, hogy sírhatnékom támad. –
Igaz?– anya olyan áthatóan nézett, hogy megszólalni se tudtam, csak rá
meredtem. –Bella… igaz?
-Persze, hogy nem terhes! – Edward mentette, ami még menthető. – Arról tudnék.
-Az
biztos, hogy te tudnál róla – Charlie szúrós szemeit Edwardra emelte. –
Alegnagyobb hibát követtem el, amikor engedtem, hogy ide költözz!
-Nekem
jó itt – motyogtam gombóccal a torkomban, de éreztem magamon
anyatekintetét. Mintha lyukat égetett volna belém. – És szállj le
Edwardról, apa!El kell fogadnod, hogy ő a párom és szeretem!– Edward rám
kapta szemeit éshalványan mosolyogni kezdett, miközben arany tekintete
ellágyult. - Gratulálok! Sikerült elrontani az estét –mindkettőre
villogó szemekkel néztem. – Akadjatok le rólam! Semmi bajom
nincs!Tökéletes életem volt és most is az van – indulatosan álltam fel,
de éreztem,hogy könnyesedni kezd szemem. – Semmiben nem szenvedtem
hiányt, attólfüggetlenül, hogy kilométerekre voltatok egymástól!
-Bízunk
benne, hogy a te gyereked nem ebben fog részesülni – megkövülve
néztemCharlie-ra, majd Edward tekintetébe ütköztem. Kezem remegni
kezdett, amit azasztal alá rejtettem, mire Edward kezei megfogták
azokat.
-Talán
kicsit korai ilyenekről beszélni – mondta Carlisle halkan, de azért
afeszültség érezhető volt. – Hiszen Belláék még nagyon messze állnak
agyerekvállalástól. Előbb az iskola.
-Így
van Charlie – mosolyogta Esme. – Még nagyon fiatalok! Nagyon… sok
mindenenkell még keresztülmenniük – Esme hangja megcsuklott mikor a
szemeimbe nézett.
-Ugye a második gyerekedet már jobban fogod nevelni?
-Charlie! – Renée sipítozni kezdett.
-Miről beszél? – néztem rá rémülten, mire anya szomorúan elhúzta száját.
-Nem így kellett volna megtudnod. Sajnálom. Kistesód lesz Bellám!
Percekigcsak tátogni tudtam. Felfoghatatlan volt, amit mondott. Anyának kisbabája lesz?
-Párzási időszak van? – mormolta szinte fülem mellett Edward.
-Ezt komolyan mondtad? Gyereket vársz? – kérdeztem suttogva.
-Sajnálom,
hogy így tudtad meg, tőlem kellett volna, nem Charlie-tól – apa
csakmegvonta a vállát, mintha csak valami apróságot mondott volna el. –
Nem akartamgyereket, te is tudod. De besikerült és… én nem akarom…
elvetetni.
-Értem
– mormoltam. – Gratulálok – anya nagyon is látta rajtam, hogy nem
szívbőljött az örömöm. Hogy örülhetnék ennek? Hiszen köztem és a
kistesóm között lesztizenkilenc év! És soha nem fogok vele találkozni.
Sosem fogom őt tanáccsalellátni, nem fogok rá vigyázni.
-Mi
lenne, ha átmennénk a nappaliba? A többiek biztos meccset néznek
éskényelmesebb is– hálás voltam Carlisle-nak, majd felállva átmentek
oda.Éreztem, hogy anya még nagyon sokáig nézte érzelemmentes arcomat, de
Esmeelrángatta.
Felsóhajtottam,majd a majdnem tele üveg borért nyúltam.
-Jó ötlet ez?
-Ne szólj hozzám – motyogtam Edwardnak, majd az üveg bor társaságában kimentem ahátsó ajtón és leültem a terasz lépcsőjére.
Nemtudtam,
hogy hirtelen boldog legyek-e vagy inkább kiakadjak.
Mérhetetlenülörülök neki, ha anya boldog. De, hogy a Sors ennyire
kicsesszen velem! Vagyazért kellett elveszítenem a sajátomat, hogy egy
másik élet szülessen meg?Hiszen állandó körforgás ez. De ismét mennyi
problémát vet ez föl. Hiszen sohanem ismerhetem meg a féltestvéremet,
aki minden bizonyára tündéri kiskölyöklesz.
-Mitcsinálsz itt kislány? – felkaptam a fejemet Jacob meglepődött hangjára.
-Csak elmélkedek – szám megrándult egy mosolyfélétől, de túl bágyadt voltamahhoz, hogy sikerüljön teljesen. – Már mész is haza?
-Jenny-nek megígértem, hogy hamar visszamegyek.
-Örülök, hogy boldog vagy és megtaláltad szerelmet!
-Rólad viszont ez nem mondható el – elkomorultam, ahogy ő is komolyan nézettrám. – Nekem bármikor elmondhatod mi a baj.
-Azt
hiszen Edwarddal vége. Örökre – nem tudtam volna elrejteni könnyeimet,
ígycsak hagytam, hogy kicsorduljanak. – Annyira megváltozott. Vagy
megváltoztunk,nem is tudom. Olyanokat vágunk egymás fejéhez, amit
normális esetbe sosetennénk.
-Te változtál, ez tény. Hiszen annyi változáson mentél keresztül rövid időalatt. Edwardnak pedig ehhez kéne igazodnia.
-Nagyon
megbántottam, mikor szakítottam vele – mondtam sóhajtva. – És engem
nemTanya érdekel, egy botlás volt. De hát… én is megcsókoltalak, mikor
még együttvoltunk. Azért vagyok rá mérges, mert hazudott nekem. És nem
is egyszer már azutóbbi hónapokban. Nem tudok benne megbízni, vagy
legalább is idő kell hozzá,hogy újra…
-Ezt
ő is tudja – bólintott vigyorogva. – És bár Edward sose volt jó
havernekmondható, de szeret téged, ezt mindenki tudja. Bármit megadna
érted. Aváltozásod, rá is kihatott. Nem tud mindig hozzád igazodni, neki
is szembe kellnéznie a dolgokkal, ahogy neked is. Bella, ő is
elvesztette a gyerekét, nemcsak te! Még is úgy veted a szemére, mintha
az ő hibája lenne.
-Miért, nem az? Ha Tanya-val nem történik semmi, akkor…
-Tanya
egy lotyó, megérdemelte, amit kapott tőled. Legalább is, ahogy
hallottamjól meggyepáltad! Nem vetted észre, hogy Edward teljesen mást
mond, máshogycselekszik és máshogy gondolkozik? Hidd el össze
egyeztetné, ami neked alegjobb lenne, de már nem bízik magában. Létezése
során nem bántott annyiraembert, mint amennyiszer téged. És ezzel a
bűntudattal neki kell együtt élnieameddig létezik. Szeret téged, de nem
meri kimutatni és megmondani, fél areakciódtól! Jobban teszi, ha a hideg
maszkot mutatja feléd, hogy ne érezdrosszul magad tőle, holott ő nagyon
szenved. Ettől függetlenül megbántani sem akar,ezért a mozdulatai, a
tettei, ahogy óv téged még mindig mindentől…. ezzelsugározza mennyire
szeret téged.
-Nagyon jól összebarátkoztatok, ha ennyi mindent megtudtál – motyogtam mégmindig a hallottakon töprengve.
-Csupán most már jobban bele látok a dolgaiba – hanyagul megrántotta vállát,mire kuncogni kezdtem.
-Menj, nehogy miattam késs el – felálltam a lépcsőről, majd gyorsan megöleltem.– Köszönöm. Jól esett beszélgetni.
-Bármikor
babám, csak csörögj – megforgattam szemeimet, majd láttam, ahogylekapta
felsőjét és farkas alakba befutott az erdőbe. Sokáig néztem a
sötéterdőt, hívogatóan veszélyesnek nézett ki. Olyan mély volt, mint az
én belsőmjelenleg. Végtelen űr, és bizonytalanság.
Hidegszél
kezdett fújni, mire összeborzongtam és karjaimat összefűztem.
Elhúztamszámat, ahogy a kezembe tartott boros üvegre néztem, amiből nem
ittam egykortyot sem. Hogy gondolhattam volna, hogy majd pont én
lerészegedek?!Gyűlöltem az alkoholt, a borral is éppen megbarátkoztam.
Csak, ha muszáj volt,akkor fogyasztottam minimális mennyiségűt, de most
egyáltalán nem volt rászükségem és nem is kívántam.
-Üdvidegen – ijedtemben felsikoltottam, majd hevesen dobogó szívvel pördültem meg.
-Edward! – ráripakodtam, majd mélyeket lélegeztem. – Megijesztettél. Mit mondtál?Idegen?
-Számomra már az vagy – válaszolta enyhe mosollyal, majd kivette kezemből azüveget és elhajította be az erdőbe.
-Tényleg ezt gondolod, vagy ez egy újabb olyan dolog, amit csak nekem mondasz?
-Szóval Jacob beszélt veled – jegyezte meg keserű mosollyal, majd leült oda,ahol én foglaltam helyet pár perce.
-Elmagyarázod?
-Nincs
mit – rázta meg fejét, mire csalódott lettem. – Nem akarom a
dolgokattúlbonyolítani. Nincs szükséged rá. Egyelőre birkózz meg a
születendő kistesód,és a költözés gondolatával.
-De
nekem most csak te számítasz, hogy később is csak te számíts –
mondtamkeményen, arany szemeit pedig az enyémbe fúrta. – Szeretsz engem?
-Igen. És te bízol bennem?
-Nem.
-Akkor
nincs miről beszélnünk – keserű mosollyal az arcán felállt,
majdvisszanézett rám, mielőtt bement. – Bizalom nélkül semmit nem ér a
kapcsolat.
-Kiérdemelted – suttogtam könnyeimmel küszködve.
-Ez
így van – arca fájdalmas grimaszba torzult. – A bizalmat pedig
nehézmegszerezni, de egy szempillantás alatt el lehet veszíteni. Én
elvesztettem atiédet. Azonban van egy dolog, amit soha a büdös életbe
nem fogok elfelejteniés nincs semmi ami megsemmisíthetné. Mindennél
jobban szeretlek téged.Döntöttél, velünk kapcsolatba jogosan, és
elfogadtam. Nem foglak téged elfelejteniés nem mondok le rólad, csak
mert hülye voltam.
-Nincs miért küzdened, senki nem fogja átvenni a helyedet. De sok idő lesz, amíga bizalmam újra épp lesz.
-Sosem lesz olyan, mint régen – aprót rázott fején, majd elmosolyodta magát. –Párizsba megyek.
-Mi? – rémület lett úrrá rajtam. – Ne, Edward! Ne, miattam… ne menekülj…
-Jobb
lesz így nekünk. Kell pár hét, hónap neked, hogy mindent átgondolj!
Várnifogom, hogy hívj és azzal várj majd az új házunkba, hogy szeretnél
már mindenrosszat elfelejteni. És én boldogan fogok rábólintani, hogy
készen állsz újrakezdeni. De addig csak gyilkoljuk egymást itt és ezt te
is tudod.
-Nem mehetsz el – leheltem gombóccal a torkomba. – Szükségem van rád.
-De
nekem ez így nem megy Bella – fakadt ki majd szemeibe nézve
megrendültem.Annyi sok fájdalom, szenvedés volt benne. – Nap, mint nap
szembe kell néznemveled, hogy elveszítettelek, és azzal, hogy a babánk… -
hangja elcsuklott, énpedig könnyezni kezdtem. Most láttam igazán, hogy ő
milyen sok kínt élt át azutóbbi napokban. Elveszettnek tűnt, akárcsak
én. Megsajnáltam őt, ígyfelszaladva a lépcsőn, megöleltem. Éreztem, hogy
mellkasa szabálytalanulemelkedik, és biztos voltam benne, ha ember
lenne, már sírna.
-Annyira sajnálom – könnyeim végig csorogtak arcomon, majd rácsöppentek nyakára,és ingére.
-Éreztem
– hangja rekedt volt, és el-elcsuklott. – Éreztem aznap, hogy baj
van.Rossz érzés kerített hatalmába, de nem voltam elég gyors és
elkéstem. Ha elmondomakkor most…. most azon kéne izgulnod, hogy miként
fogod elmondani Charlie-nakés… és hogy mi legyen a neve… ehelyett
miattam a fájdalommal küzdesz, hogyelvesztetted őt… - Edward egész
testébenremegett, én simogattam és nyugtattam őt. Önzőnek éreztem magam
és hihetetlenszívtelennek. Tudtam, hogy Edward ugyanolyan szomorú, mint
én, de sose mutattaki. Miattam, hogy én legalább lássak egy erős embert
magam mellett, aki támasztnyújt. Én ezt kihasználtam és mindent
rázúdítottam, miközben fogalmam sem voltróla, hogy mennyi mindent viselt
el.
-Ha megtehetném, mindent helyre hoznék – mondtam halkan.
-Te?
– suttogta mosolyogva, majd elvált tőlem annyira, hogy szemembe
nézhessen.– Neked semmit nem kell helyre tenned. Az egyetlen bűnöd, hogy
megbíztál bennem.
-Lehet.
De akkor sem bántam meg, hogy megismerkedtünk – visszagondolva
csaksértettségből mondtam reggel azokat a dolgokat neki, de semmit nem
gondoltamkomolyan. Életem legjobb döntése volt ideköltözni, így egy
olyan életetsikerült megteremteni, amit álmomban sem gondoltam volna. –
Bármilyen sokfájdalmon és szenvedésen is mentem keresztül, mióta itt
vagyok… mellettedvagyok igazán önmagam. Szembenéztem melletted a
halállal is. És sose éreztemmagam ennél erősebbnek. A döntéseink
jutattak minket ide. Rajtunk áll, hogyantovább. Vagyis…. tényleg elmész
Párizsba?
-Jobb
lesz így mindkettőnknek. Neked is kell egy kis szünet és nekem is
–váratlanul elszakadt tőlem, majd minden szó nélkül hátat fordított
ésegyszerűen leugrott a teraszról.
-Most meg hova a csudába mész? – kérdeztem meglepődve, mire hanyagul megrántottavállát.
-Járok egyet a környéken.
-Most? Nem halaszthatnád későbbre, hiszen anyáék itt vannak. Egyedül nem tudokösszevissza hazudni nekik.
-Ne
aggódj, jól el vannak. Charlie-nak és Phil-nek se szokása
faggatózni,anyukádat viszont te ismered a legjobban – ostoba módon
magyarázkodni kezdett,hogy ne kelljen tovább itt maradnia. Én viszont
megrémültem, hogy mikor fogvisszajönni, ha egyáltalán vissza akar jönni,
így a legegyszerűbb éslegostobább ötlet jutott az eszembe.
-Ha már úgy is elmész, nem mennél be Port Angelesbe? – próbáltam elővennikiskutya szemeimet, de csak értetlenül pislogott rám.
-Minek?
-Megkívántam egy kis vaníliás fagyit, hoznál nekem?
-Hát persze Édesem – összeráncoltam szemöldökömet a nyájas hangnemén.
-Komolyan?
-Természetesen nem, mert nem vagyok a barátod – eltátottam számat, ahogy nevetveválaszolt.
-Hát
jó! Pukkadj meg Edward Anthony Masen kötőjel Cullen! – pufogva
utánaeredtem, egyenesen a garázsba. – De ennyit igazán megtehetnél az
exbarátnődért!
-Csak érted aggódok – felhúztam szemöldökömet, mire szemtelenül vigyorognikezdett. – Nem szeretném, ha meghíznál!
-Csak egy átkozott fagyiról van szó! – fakadtam ki.
-Most
még csak egy, de aztán hetek múlva, majd azt hallgathatom tőled, hogy
énszemét felmertelek hizlalni, mert mindig megtettem, amire kértél! Na,
ettőlkímélem meg magamat és részben téged is! A plusz kilók
kellemetlenek a nőkszámára.
-Neked
nem mindegy? – kérdeztem grimaszolva, de csak szórakozott rajtam. –
Amúgyis másnak nem akarok tetszeni, te pedig úgy fogadsz el engem, ahogy
vagyok!Vagy talán néhány plusz kilóval már nem tetszenék? – vigyorogni
kezdtem, demikor pimaszan elfordította szemét, hápogni kezdtem. – Hogy
lehetsz ilyen pofátlan?
-Én csak a te alakodért aggódok – adta meg a választ, majd nyugodtan beült aVolvo-ba.
Csakhümmögtem párat, majd orrom alatt motyogni kezdtem. – Pedig mindig azértaggódtál, hogy milyen vékony vagyok.
-Lehet. De a minap láttam egy durva filmet az elhízott nőkről és nem szeretném,ha te is ebben szenvednél.
-Kedves
vagy, hogy így aggódsz értem – szúrósan néztem rá, mire
kuncognikezdett. – Ajánlom, hogy az életben egyszer megtedd, amire
kértelek!
-Ugye nem akarod, hogy ismét robbanjon ez a téma? – kérdezte felhúzottszemöldökkel, mire csak fáradtan felsóhajtottam.
-Tényleg nem.
-Helyes
– Edward ennyiben hagyta a dolgot, majd beindított a kocsit és
nagysebességgel elhajtott. Dühöngve trappoltam vissza a házba, egyenesen
anappaliba, ahol nagyon jó volt a hangulat.
Anyafélve nézett rám, erre pedig eszembe jutott, mit mondott. Félszeg mosollyalültem le mellé, majd megfogtam kezét.
-Minden rendben?
-Igen, persze.
-Hol
van Edward? – kérdezte Charlie furcsállva, hogy hirtelen eltűnt, mire
azösszes Cullen szája elé kapta kezét, hogy visszafojtsák nevetésüket.
Hátpersze, ők mindent hallottak.
-Biztos a másik barátnőjéhez ment – flegmán válaszoltam apának, majd a kezembekaptam egy magazint és dühömben olvasni kezdtem.
-Úgy látom nincs minden rendben köztetek – ajkamba haraptam Renéemegszólalására, majd kitaláltam egy bugyuta hazugságot.
-Öhm…
ő csak nagyon mérges rám a baleset miatt. Nem történt nagy baj, de
eléggéki van akadva, amiért nem volt ott velem és nem ő vezetett.
-Ez érthető – bólogatott anya.
-Ja – mormoltam orrom alatt, majd nagy sóhajtások után anyára néztem. – Hányhetes vagy?
-Óh, már öthetes – mosolyogta, szemeiben pedig láttam, hogy mennyire boldogettől. Ha ő boldog, akkor én is az vagyok.
Halkbeszélgetésbe
kezdtünk, anyának nagyon jól esett, hogy kérdezgetni kezdtem.Inkább én
őt, mint ő engem. Neki nem kellett hazudnia mindenfélét. Nekem szinteegy
szavam se lett volna igaz.
Megtudtam,hogy
nem itt alszanak – hál’istennek – hanem egy Seattle-i motelben.
Nemakartam, hogy ilyen későn vezessen Phil, de tudtam, hogy óvatosan
fognak menni,és nem lesz baj. Legalább nem kell eljátszanunk Edwarddal
se a tökéletesjegyespárt. Nehezen menne.
Márjóval
elmúlt éjfél, mikor Charlie felállt, hogy ideje hazamennie. Mosolyogva
köszöntemmeg neki, hogy eljött, habár tudtam, hogy inkább kihagyta
volna, főleg avitáját anyával. Mérhetetlenül örülök, hogy nem
folytatódott. Nem sokkal utánaRenée és Phil is indultak, a bérelt
kocsival. Boldog voltam, hogy láttam anyátmég ha csak pár órára is.
Könnyebbnek éreztem magam, még akkor is, ha tudtam,nem beszélhetek vele
semmiről.
Hosszanintegettem nekik mikor elmentek, majd sóhajtva néztem Esme-re, aki átkaroltavállamat.
-Ez jól sikerült.
-Úgy
gondolod? – kétkedve néztem rá, hiszen valójában minden történt. De
alegnagyobb félelmem, miszerint az én kis titkaim fognak kirobbanni,
tényleg nemkövetkezett be. De a szüleim összebalhéztak, feljött a gyerek
téma, anyámterhes is ráadásul, hazudnunk kell az egyetemmel
kapcsolatban – amit még kikell tárgyalni – ahogy a költözést is, és még
Edwarddal is összekaptam. Afélelmeimhez képes annyira szörnyű nem volt.
-Hiszen semmi baj nem történt, Bella – Esme kuncogni kezdett arckifejezésemen,majd átkarolva engem mentünk a konyhába.
-Itt az ideje, hogy elmosogassunk, igaz?
-Nehogy
most te hozzá láss! – Esme mérgesen leteremtett, majd tuszkolni
kezdettkifelé. – Te menj, és feküdj le aludni, ezt bízd rám! Időm mint a
tenger éselfáradni se fogok!
-Köszönöm
– hálásan fordultam felé, majd öleltem meg őt. – Mindenért nagyonhálás
vagyok, nektek is, srácok – besétáltam a nappaliba, majd
elnevettemmagam. Jasper és Emmett is szétnyúlva ültek egy-egy kanapén,
rajtuk meg apárjuk feküdtek.
-Fárasztó
egy nap volt – motyogta Emmett, majd nevetni kezdett. – Még mindigalig
hiszem el, hogy Edwarddal összevesztél egy fagyin!
Pironkodvasütöttem le szemeimet, kicsit szégyelltem magamat, amiért mindenki végighallgatta, hogyan osztottam le.
-Érdekesegy
este volt az biztos – megfordultam, hogy mosolyogva nézzek Carlisle-ra,
akifel volt dobódva szinte. – Rég éreztem ilyen jól magam.
-Ennek örülök.
-Gyakrabban csinálhatnánk ilyen estét, mit szóltok?
Egyhangúés
rémült nem volt a felkiáltás a többiek részéről, mire nevetni kezdtünk.
Azórára nézve eltátottam a számat, mikor megláttam, hogy már egy óra
van.Fáradtan felsóhajtottam, a szemeim kezdtek elnehezedni, de már
aggódtam, hogyhol van Edward. Nem akartam vészmadárkodni, de azért már
egy másfél órájaelment.
-Na,jó.
Én felmegyek lezuhanyzok és bedőlök az ágyba – kimerülten
felsóhajtottam,majd a mellettem álló Carlisle-nak adtam egy puszit. –
Osszátok szét! Jóéjszakát nektek!
-Neked is – mondták mély sóhaj kíséretében. Kuncogva rajtuk siettem fel avendégszobába, ami az ideiglenes szobám volt.
Lekapkodtammagamról
ruháimat, majd a fürdőszobába beálltam a zuhany alá. Jól esetttagjaimat
forró vízzel átdörzsölni, de elégedetten vettem tudomásul, hogy a
maieste jó volt, az apró vitáktól leszámítva.
Nemdöntöttem
még Edwarddal kapcsolatban. Haragudtam magamra, amiért eddig
nemfoglalkoztam azzal, hogy őt milyen mélyen érintette a gyerekünk
elvesztése.Önző módon csak magamra gondoltam, hol ott ő is nagyon
megtört. Igaza voltJacobnak, megváltoztam, még hozzá nem is kicsit. Ezen
gyorsan változtatnomkell, hiszen így Edwarddal is másképp viselkedek.
Teljesen mást diktál aszívem, és mást az eszem. Nem tudom némelyik
alkalommal melyikre hallgassak.
SzeretemEdwardot,
el nem tudom képzelni nélküle az életem, de a ma reggeli
vitánkrádöbbentett, hogy talán tényleg nincs jövőnk egymás mellett. Nem
játszhatokmagammal, és vele se. Ha szakítottam vele, akkor úgy kell
hozzá állnom, bárlátszólag egyikünk se veszi túl komolyan a döntésemet.
Ezt a tegnap esti kisakciónk is mutatja. De szükségem volt rá, hogy érezzem
Őt. Szégyelltem magamat, amiért szakítottam vele, még is,mint egy
könnyűvérű nőcske rámásztam. Azonban szeretjük egymást, ezt
mindenkitudja, csak éppen nem tudok túl tenni a haragomon és a
csalódottságomon. Nagyonmegbántott azzal, hogy hazudott, de nem
szeretném csak őt hibáztatni. Hiszen énse adtam rá alkalmat, hogy
elmondja. Ő túllépett rajta, azzal az indokkal, hogyel lehet felejteni.
És nekem is ezt kell tennem. A tragédia megtörtént, azonkell dolgoznom,
hogy ne történjen még nagyobb. El kell engednem a múltat, hogyegy szebb
jövő elé nézzek.
Merengveöltöztem
fel a pizsamába, ami maradt a sort és a trikóm. Leengedtem hajamat,majd
letöröltem a homályos tükörről a párát, mire egy egészen más arccal
néztemszembe. Szemeim tükrözték a lelkemben dúló vihart, ami lassacskán
megnyugodnilátszott. Nagyon jól álcázhattam ezt, ha anya nem
aggodalmaskodott annyitértem. Kifejezetten örültem neki most, hogy nem
én kerültem az asztalra.Szörnyű lett volna végig hazudnom ezt a pár
hetet neki. De az se volt valami feldobóhír, hogy kistesóm lesz. Még is
belenyugodtam. Túl kell élnem, hogy az életemteljesen megváltozott attól
a perctől fogva, hogy Edward titka az én titkommáis vált.
Megráztamfejemet,
de mikor kiléptem az ajtón, majd szívrohamot kaptam. Edward álltelőttem
nyugodt arccal, majd a kezében tartott fagylaltos bögrére
esettpillantásom. Halványan elmosolyodtam magam, majd elmormolva egy
köszönömöt,elhaladtam mellette.
-Soká jöttél – jegyeztem meg. Nem volt benne szemrehányás, pusztánténymegállapítás. – Lemaradtál anyáék távozásáról.
-Azt
hiszem nem vesztettem sokat. Nem szívesen kerültem volna a
kérdésözönökgyűrűjébe. Még ennyi év után is nehezemre esik hazudni
bárkinek, főleg, ha egyolyan tisztalelkű emberről van szó, mint Renée.
-Még is jól tudsz – mondtam mosolyogva és leültem az ágy közepére töröküllésbe.
-Bele
kellett tanulnom. A saját érdekemben – grimaszolni kezdett,
mirebólintottam. Szótlanul állt előttem, minden egyes rezdülésemet
figyelte, majdhosszas hallgatás után végül megszólaltam.
-Meg
tudlak érteni. Vagyis csak most értettem meg igazából, hogyan
érzel.Tévedtem, azzal kapcsolatban, amit reggel mondtam. És sajnálom is.
Te nemszívtelen vagy lelketlen vagy, csupán lezártad a múltat, nagy
nehézségek áránis, és a te példádat kéne követnem – ujjaim között
forgattam a fagyis dobozt,miközben beszéltem fel se pillantva rá. – És
gyűlölöm magam azért, amit mostmondok, de azt hiszem igazad van. Egy
gyereket nem lehet pótolni, de meg van azesélyem rá, hogy egy másikkal
enyhítsem a fájdalmam. De engem nem tudszpótolni. Én még élek, és ebből
kell erőt merítenem – erőt vettem magamon ésfelnéztem arcába, amik
semmit mondóak voltak, bár szemei elárultak mennyiremegdöbbent
szavaimon. Nem foglak visszatartani, ha tényleg elakarsz menni
Párizsba,Scott családjához. Igazad volt, egy kis távolság most egyikőnk
számára se leszhátrány.
-Nem
előled menekülök, csupán néhány dolgot le kell tisztáznom magamban
ahhoz,hogy kicsit észhez térjek – mondta végül, miután befejeztem.
Kisebbcsalódottságot éreztem, amiért nem döntött úgy, hogy velem marad,
deelfogadtam. Legalább egy kis időm nekem is lesz, hogy olyan legyek
ismét, mintrégen.
-Valamit
le kell tisztáznom veled – szemeim megrebbentek, de nagy
sóhajtásokközepette és pirulós arccal végül kinyögtem. – Szeretlek,
de... az életemetfolytatom a családoddal, de nélküled.
-Ez számomra nem volt meglepetés – végre egy kis mosolyt láttam az arcán, és márnem éreztem magam annyira feszélyezve.
-Scott visszajött már? – kérdeztem hanyagul, mire bólintott.
-Már beszéltem is vele. Holnap indulok – bíztam benne, hogy nem látja meg rajtama rémületet, miszerint ilyen hamar elmegy.
-Értem – nyögtem ki végül, majd ajkaimba haraptam. – Meddig maradsz majd ott? –láthatta rajtam, milyen kétségbeesett vagyok.
-Ameddig szükségesnek érzem – hümmögve elfordítottam fejemet, de folytatta. – Ésameddig nem hívsz, hogy már hiányzom neked.
Nevetnikezdtem ezen, mire ő is felengedett egy kicsit és halkan kuncogni kezdett.
-Rendben.
-Akkor
ez a búcsú? Végleg? – kérdezte halkan és szomorúan. Letettem a
kisasztalra a fagyimat, ami a sok érintésemre már elolvadni látszott és
lassanEdward elé sétáltam végig a szemeibe nézve.
-Vége
– bólintottam kisebb elkeseredettséggel, de tudtam, hogy ez a búcsú
nemörökre szól. Ha nem is akkor, amikor visszatér a családjához, de majd
egyszermondhatom azt neki teljes és nyugodt szívvel, hogy készen állok a
folytatásra,illetve az újrakezdésre. – De nem akarom, hogy úgy menj el,
mintha egyidegentől köszöntél volna el – hirtelen elhatározás volt, de
nem voltambizonytalan.
-Egy
utolsó-első este? – mosolyogva bólintottam kérdésére. A
kapcsolatunklezárása, de amikor visszajön, már mindketten másképp fogjuk
a dolgokat látni,és talán még erősebb lesz majd a kapcsolatunk utána. –
Nem akarok errebúcsúként gondolni – lassan felemelte kezét, és
megsimogatta arcomat. Örömmelköszöntöttem az érzést, amit kiváltott
belőlem már egy egyszerű érintéssel is.
Kínzóanlassan
lehajolt hozzám, majd hideg ajkait az enyémhez
érintette.Felsóhajtottam, majd átkaroltam nyakát, hogy még közelebb
simulhassak testéhez.Ajkai finoman becézgették enyémeket, majd
belemarkolva combjaimba emelt fel, énpedig derekára kulcsoltam lábaimat.
Elszakadva tőle láttam arany szemeiben acsillogást, a folyékony
mézszínt, ami a csontjaimig hatoltak. Ajkai mosolyból,lassan vigyorrá
húzódtak, majd ledöntött az ágyra.
Nevetnikezdtünk,
majd újból megcsókoltam. Teljesen kiment a fejemből, hogy a ház televan
tökéletes hallású vámpírokkal. Jelenleg ez érdekelt a legkevésbé.
Különbenis, Edward már számtalanszor panaszkodott nekem, hogy milyen
rossz volt atestvéreit éveken keresztül hallgatnia, most legalább
visszaadja.
Beleremegtemérintésébe,
és csókjaiba, ködös tekintettel álltam pillantását,
miközbenfelcsúsztatta hasamon pólómat. Felemelve felső testemet hagytam,
hogy leszedjerólam, mire ajkai azonnal lecsaptak nyakamra, és
mellkasomra. Sóhajtoznikezdtem, ahogy nyelvével csíkot húzva egyre
lejjebb ment egészen a kis nadrágomszéléig. Kuncogás tört rám, mikor
belefújt köldökömbe, majd mire feleszméltemmár leszedte rólam a sortomat
is. Vigyorogva fordítottam testhelyzetünkön,tudtam, utálja, ha nem
teheti velem azt, amit ő akar. Sikeresen leküzdöttemróla ingjét, és
végig simítottam tökéletes mellkasát, mire elégedett morgásokés
sóhajtások törtek fel torkából.
Visszahajoltamajkaira,
majd nyelvünk szenvedélyes táncot járt, és kigomboltam nadrágját.
Egyszempillantás alatt fordított vissza hátamra, és fölém gördült.
Éjfeketeszemeit az enyémbe fúrta, majd meghallottam az anyagok
reccsenését.
-Türelmetlenek vagyunk Mr. Cullen? – kérdeztem halkan, mikor combomnálmegéreztem meztelen csípőjét.
-Belőled
sosem elég, tudhatnád – morogta rekedtes hangon, majd
gyengédenharapdálni kezdte nyakamat. Hangos sóhajok törtek rám, ahogy
megéreztem öleközelségét az enyémnél. Csalódottan nyögtem fel, mikor
éreztem, hogy öle éppencsak érintkezik az enyémmel. – Én vagyok
türelmetlen? – öntelt, egoista hangjánbelelehelte fülembe, mire
felháborodottan hátára gördítettem.
Pimaszulvigyorogni
kezdtem, majd megtámaszkodtam vállába, és lábamat átvetettemcsípőjén.
Nem engedtem le magam, éppen csak annyit ringattam csípőmön, hogyérezzem
őt. Zihálva kezdte kapkodni a levegőt, míg nekem a tüdőmbe rekedt,mikor
hirtelen felült és arca milliméterekre volt az enyémtől.
-Igazi
boszorkány vagy – mordult fel sértetten, de csak nevettem rajta,
máramennyire a kéjes érzés engedte. Görcsbe rándult gyomrom a vágytól,
és ahiányérzettől, hogy nem vagyok teljes. Meglepődtem, hogy egész
testembenremegtem, és kapkodni kezdtem a levegőt. Apró csókokkal
hintette be arcomat,hátha elengedem magam, de tartottam elhatározásomat,
habár tudtam nem fogomsokáig bírni már. A játéknak számomra akkor volt
vége, amikor megéreztem hidegkezét, amik a belső combomat cirógatták. –
Azt ne mond, hogy nem érzel semmit –súgta zihálva, mire pimaszan
ujjaimmal éppen, hogy megérintettem ágaskodóférfiasságát.
-Amint
érzem és látom, te viszont igen – mosolyogtam. Nem volt annyira sötét
aszobában, hogy ne lássak a számomra kielégítő testrészeit. Gonosz
voltam.
-Mit gondolsz, meddig provokálhatsz egy vámpírt? – kérdezte fenyegető, sötéthangnemben, de tovább nevettem halkan.
-Ugyan
már! Azt csinálok veled, amit akarok – apró puszikat nyomtam
ajkainakszélére. – Ez az egyetlen közös a férfiakban, tartozzon
bármelyik fajhoz!
Nemválaszolt,
csak helyeslően morogni kezdett, és újra harapdálni kezdte
nyakamat.Elégedetten sóhajtoztam fölötte, de éreztem, hogy lassan nem
bírom magamtartani. Testem hol elernyedt, hol megfeszült simogatására,
és érintéseire. Abiztosítékot akkor csapta ki nálam Edward, mikor
ujjaival kínzóan lassan végigsimított nőiességemen. Felnyögtem, majd
türelmetlenül vártam a folytatást.Leakartam ereszkedni csípőjére, de
kezei hirtelen megragadták derekamat és nemengedték. Fészkelődni kezdtem
kezei szorításában, számomra itt volt a vége ajáték és a vágy között.
Csalódottannéztem
a sötét szemekbe, Edward pedig pimaszul vigyorgott. Mielőtt
hangotadhattam volna felháborodásomnak, hátamra gördített és felém
mászott.Vágyakozva, szinte már könyörögve néztem szemeibe, mire végül
megadta magát.Éppen, hogy megéreztem súlyát magamon, majd gyötrelmes
lassan belém hatolt.Felsikoltottam a rég áhítozott érzésre, olyannak
éreztem, mint egy apró kortyvíz a szomjazónak.
Szenvedélyesen,vágytól
túltengve csókolózni kezdtünk, majd megkapaszkodtam Edward hátában
alökésektől. Halkan, majd egyre erősödő sikolyokkal adtam tudtára
élvezetemet.Számomra elmondhatatlanul gyönyörű volt Edward kéjes
sóhajait, és erőteljesmorgásait hallani. Szinte forró volt a levegő,
izzott minden körülöttem,elolthatatlan tüzet éreztem magam körül.
Kapkodtam a levegőt, mintha csak egyrejobban fogyna, és nem segített
rajtam Edward meleg lehelettét sem éreznibőrömön, de már ez felért egy
gyönyörrel. Lassúnak éreztem a tempót, deéreztem, hogy Edward nem akarja
elsietni, és azt is, hogy miért. Addig akarjanyújtani ezt, ameddig csak
tudja.
Éreztemmár
közeledni a gyönyört, egyre többször sikítottam fel, mikor
váratlanulEdward lelassított a tempót, és ködös tekintetét az enyémbe
fúrta. Fészkelődnikezdtem alatta, hogy folytassa, de nem tette, csak
nézett a szemeimbe,mindenféle megmukkanás nélkül. A csöndet csak hangos
zihálásunk törte meg. Márattól tartottam, hogy valami baj van, mikor
megszólalt.
-Szeretlek.
-Én
is szeretlek – mosolyogni kezdtem, torkom pedig kiszáradt. Edward
minthacsak erre várt volna, ráhajolt ajkaimra, amit én mohón
viszonoztam, majdgyorsabb tempóra váltott.
Akis
szünet talán csak még jobban fokozta éhségemet, majd megéreztem
abizsergést, ami átjárta testemet. Kéjesen felsikoltottam, hátam ívbe
feszült,majd testem hirtelen elernyedt. Edward még lökött párat magán,
majd őt iselérte a gyönyör. Felmorgott, közvetlenül a fülem mellett,
teste pár percremegfeszült majd az övé is elernyedt. Mindketten
kapkodtuk a levegőt, a tüdőmsípolt, de kellemes megnyugvás tört rám.
Edwardrám
nehezedett, de éreztem, hogy tartja magát, tekintve, hogy alig éreztem
megegy kis súlyt. Homlokát kulcscsontomra támasztotta, én pedig
simogatni kezdtemhaját és hátát. Még pár percig így voltunk, aztán
lassan eltávolodott tőlem ésmellém feküdt. Felé fordultam, majd hozzá
közelebb fészkelődtem és mellkasárafeküdtem. Mellkasa még mindig fel-le
emelkedett, habár neki nem volt szükségelevegőre.
-Ugye nem bántad meg? – kérdezte halkan, mire mosolyogva felemeltem fejemet.
-Nem
– szemei csillogtak, nyugodtak voltak és kielégültek. Vigyorogni
kezdtem,majd gyors csókot nyomtam ajkaira, és a megkerestem a ruháimat.
Nem szerettemmeztelen lenni, amikor bármikor bárki bejöhet.
-Ezek
szerint nem lesz folytatás? – kuncogni kezdtem Edward lehangoló
hangjátmeghallva, majd miután felöltöztem felé fordultam. Szemtelenül
vigyorgott, majdmire kettőt pislogtam, már felöltözve közeledett felém.
-Ezt
nevezem gyorsaságnak – mormoltam szórakozottan. Mosolyogva lépett
elém,majd átkarolta derekamat és magához ölelt. Jól esett ez a kis apró
gesztus,mindig ezekből éreztem, hogy igazán szeret engem.
-Jobb,
ha magadra hagylak. Aludnod kell – mondta halkan, mire bólintottam.
Nemakartam, hogy magamra hagyjon, de épp pár perce, órája döntöttem el,
hogy nemfogok ráakaszkodni és játszani az érzéseivel.
-Akkor ennyi? – kérdeztem elkomorult arccal, és a sírás kezdett el kerülgetni.
-Mindennél jobban szeretlek, ezt sose felejtsd el. És, bár nincs jogom hozzá, demegkérdezem tőled.
-Kérdezd meg – bíztattam határozottan, mire mosolyogva folytatta.
-Várni fogsz rám? Ha visszatérek az új házunkba, nem egy másik alakkal foglaklátni ugye?
Szótlanulfogtam
meg kezét, majd Alice szobájába mentem. Nem néztem rá, szinte a
hátambafúródott értetlen tekintete, de nem foglalkoztam vele. Örültem,
hogy most senkinem tartózkodott bent, majd Alice hatalmas gardróbjába
léptem, és kivettem aszámomra fontos tárgyat.
-Ezta
nyakláncot neked vettem még régebben. Bíztam benne, hogy az esküvőnk
napjánoda tudom majd adni – magyaráztam, mikor felmutattam neki az ezüst
nyakláncot.– Rád bízom, azt raksz rá, amit akarsz. Ez az ígéretem, hogy
várni fogok rád.És egyedül leszek. Cserébe nekem is lenne egy kérdésem,
illetve kérésem is.
-Miaz? – kérdezte somolyogva, miközben felrakta nyakába a nyakláncot minden szónélkül.
-Én maradok az egyetlen nő az életedben? – habozva tettem fel a kérdést, és énsem éreztem jogosnak, de muszáj volt tudnom.
-Már
a kérdést is felháborítónak találom – mondta mosolyogva, majd pár
perctöprengés után, leszedte csuklójáról a családi címerét. – Tessék!
Vigyázz rá. Nekemez az ígéretem.
Bólintottam,és
örültem neki. Jó érzés töltött el, hogy vigyázhatok erre a kis tárgyra,
amiolyan sokat jelent neki. Legalább biztosra vehetem az ígéretét is.
Legalább is…azt hiszem…
na??? hogy tetszett?? véleményeket kérek emberek :DD^^
szia gratulálok ezek a viták jó bulik voltak remélem ed hazudik és akkor az új csajával együtt felgyújtja bella
VálaszTörlésszia! köszönöm szépen, nagyon örülök hogy tetszett :) a viták számomra is viccesek voltak de ez volt a célom ^^ :D de gonosz vagy xDD
TörlésKöszönöm, hogy írtál nekem!!!!
Puszi ^^
Megint SZUPER lett a fejezet!!:) Nem tudom hogy én vagyok-e túl érzelgős de a végén én tényleg megkönnyeztem amikor Bella és Edward ha csak egy kis időre is de elbúcsúztak egymástól.:,( Most olyan szomorú vagyok.:( Remélem hamarosan újra összejönnek és boldogok lesznek!:) Am nagyon tetszettek a viták és csípkelődések szerintem is viccesek voltak.:) Ugye nem kell rá sokat várni hogy Bella és Edward újra összejöjjenek/Alice féle boci szemek :D/!? Várom a folytatást!!!:)
VálaszTörlésPuszi:Pixy
Szia!
VálaszTörlésTetszett a kis játékuk az ágyban! :D
De ez a Bella egy hülye picsa! Ha szereti mért küldi el? Ez hülyeség! Semmi értelme!! Szegény Ed! Mostmár Bella is tudja mit élt át igazából, hogy mennyit szenvedett csak nem mutatta ki..
Remélem hamar megjön Bella esze és hívja Edwardot hogy hiányzik neki Ő pedig már száguld is!! Nem szeretem amikor külön vannak!
Olyan aranyosak együtt! Csak hamar legyenek együtt!
Várom a kövit!!
Puszi, Orsy
Szia
VálaszTörlésGina vagyok imádtam ezt a részt, jót derültem a kis vitákon, majd az állam is le esett mikor kiderült Bellának tesója lesz. Na de nagyon előre szaladtam, hisz még a vacsi alkalmával elképzeltem a fiúk arcát amint a kaját gyűrik lefelé. igencsak muris lehetett. Még most is mosolygok magamban ha erre gondolok. Na és René kontra Charli szópárbaj is ott volt még az sem volt éppen semmi. Na és a fagyis résznél dőltem a röhögéstől. De mind ez mit sem ért mert nálam a pálmát az est fénypontja vitte el, ami természetesen a hálószobában zajlott le. Remek ötlet volt és nagyon is jól sikerült. Fantasztikus volt az kis csipkelődés a szerelmesek között élvezettel faltam soraidat. Nem is csodálom, hogy a fagyi a végén már el is maradt. Végtére is kinek kell egy teljesen szolvad fagyi Majd elfelejtettem de azért még ide fér A jegy zálog csere nagyon édes volt. Kíváncsian várom a folytatást További szép hetet neked
Pusza Gina
Szia
VálaszTörlésRemek ez a sztori egyszerűen imádom. Nagyon bejött ez kis ágytornás vetélkedés ki bírja tovább címmel. De egy valamit nem értek ha már a szünetet külön töltik akkor miért nem Bella megy el Párizsba.
Edwardnak is könnyebb lenne a családjával na meg Scott is lehetne egy kicsit a családjával megint. Talán Bellának is könnyebb lenne így.
Újult erővel nézhetne szembe az új házban az újrakezdés nehézségeivel. Na és a Cullenék sem emlékeztetnék őt a fájdalmára.
Az új környezett és az új társaság jót tenne neki. Ráadásul még a tanulásra is jobban tudna figyelni és hamarabb elsajátítana mindent amit tudnia kell. Talán egy könnyed kis románc is beleférne, ha már Párizsnál tartunk, hogy tisztába lássa Önmagát és ráébredjen mit is jelent számára igazán kedvese. Edward már úgyis megtette az első lépéseket a túllépés felé és őt nem nyomasztja a családja társasága az emlékei miatt, sőt Emmett lenne számára az igazi gyógyír, neki is könnyebb lenne otthon. Én így képzeltem el a dolgot látatlanban. Mit szól hozzá.
Szia Ani