Napkelte 8.- Epilógus

Idegesen járkáltam a szobámban, nem tudtam egy helyben maradni, pedig már tudtam az eljárást, az érzés nem volt számomra már idegen. A nyakkendővel még mindig bíbelődtem, öt éve is Alice csinálta meg, nem én. Ujjaimmal elkezdtem dobolni az üvegfalon, és türelmetlenül rángatni kezdtem fekete zakóm ujját. Lehunytam szememet, és mélyet sóhajtottam, majd a gondolatok alapján kerestem meg szerelmemet.
Ő se volt jobb állapotban, mint én izgatott volt. Nem lett volna szabad megnéznem őt a ceremónia előtt, balszerencsét jelent, de úgy gondolom, hogy az én balszerencsém már az első alkalommal megtörtént, pedig akkor tényleg nem lestem meg Bellát. Bella… ismét sóhajtottam, abban a pillanatban pedig orromba kúszott kínzóan csábító illata. Nem volt messze tőlem, csak pár méternyire egy másik szobában, de még is megéreztem Őt.
Elmosolyodtam magam a fél évvel ezelőtti beszélgetésünkre, ami sorsdöntő volt. Bár a mai napnak a boldogságról kellett volna szólnia, én nem teljesen tudtam az lenni. A mai napon gyászolni is lehetne.

-Nem tudom mit tettél velem, de csináld vissza – nyögtem elkeseredetten.
-Nem én csináltam Edward. És ha tudnám sem csinálnám vissza. El kell engedned – fogta meg állam, hogy belenézzek arany íriszébe.
- De szeretlek – motyogtam fájdalmas tekintettel, és ebben a pillanatban bolondnak éreztem magam. Miért akarja, hogy elengedjem? Hiszen itt van, él, igaz vámpírként, de itt van és végre örökre együtt lehetünk. Miért akarja, hogy elengedjem magam mellől, amikor végre visszakaptam? Ugyanakkor… nem tudtam rá úgy nézni, mint régen. Akárhányszor próbáltam magamba erőltetni az érzéseket, ha rá nézek, a szerelem érzésére nem Bella arca rémlett fel előttem. Mintha egy pillantással az, amiben éltem már 6 éve megszűnt volna. Ha rá néztem, nem a fájdalom vette át a helyét, mintha minden elszállt volna belőlem. Minden rossz érzés, minden indulat. Egyszerűen csak boldog voltam, hogy itt van, de ennél többet nem éreztem iránta. Majd megőrültem ettől a dologtól. Lehetetlen, hogy kiszeressek Bellából! Képtelenség! Főleg nem egy halandó lány miatt. Nekem Bella az életem, és soha, senki nem fogja őt pótolni!
- Szerettél. De én a múltad vagyok. Az, aki a jövőd oda lent van – állt fel, és próbált felállítani a földről, de elrántottam a kezem.
- Ne mondj ilyet ez nem igaz! – keltem ki magamból kétségbeesetten, de csak türelmetlenül elfordította fejét – Te vagy az életem, és ezen senki és semmi nem változtat!
- Makacs vagy Edward, el kell engedned! – kért szinte már könyörögve.
- Nem tudlak – ráztam meg fejem, mire elkuncogta magát. Hagytam, hogy felállítson a földről, és gyengéden megsimogassa arcomat.
- Edward. Hazudtam neked, de igazából nem is hazugság volt, inkább csak… nem mondhattam el az igazat.
- Miről beszélsz? – kérdeztem rekedten, bár rettegtem az igazságtól, még is kíváncsi voltam. Tudni akartam, hogy mi történt vele, és miért történik mindez.
- Ez így volt elrendelve – mosolyogta mindenféle fájdalom nélkül, míg én kapkodni kezdtem a levegőt. – Ennek így kellett történnie. Érezted, hogy valami nincs rendben velem, és jól érezted, éreztétek a többiekkel. Nem vámpír vagyok – fordult el tőlem, majd sóhajtva rám nézett és egy pillanat alatt a szeme újra barna színben pompázott. Elakadt a szavam, hirtelen azt se tudtam mit mondjak. – Én is alig hittem el, mikor meghaltam, aztán a mennyországba keltem fel – jót mulatott rajta, de az én idegem már kezdték felmondani a szolgálatot, bár azt hiszem tényleg nem lepődtem meg ezen. Ő mindig is egy angyal volt. Az életem megkeserítője. – Nem találkoztunk volna, ha nem így rendelik el. Valóban szerelem volt a kapcsolatunk, de nem én leszek az, aki téged kiegészít, hanem Sarah. Én csak… felkészítettelek.
- És Nessie? – kérdeztem rekedten, és azt hiszem enyhén sokkolódva.
- Ő amolyan hiba volt. Nem is tudom, hogy történhetett, pedig a fentieknek ezt irányítaniuk kellett volna, de nem lett belőle nagy baj. Ez is meg volt írva. Nessie majd pár év múlva felnő, és ugyanúgy örökké fog élni, mint ti. Boldogak lesztek.
- Ezt nem tudom elhinni – döbbenetemben visszazöttyentem a padlóra és hátamat a falnak vetettem.
- Azért küldtek vissza a földre, mert tennem kellett róla, hogy ismét megtaláld a boldogságot. Nem eresztetted volna el az emlékemet, és ezzel elástad volna a Sarah-val való boldogságodat is. Nem hagyhattam! – magyarázta, de én csak hitetlenkedve ráztam a fejemet.
- Ő is ember, elkövetem ugyanazt a hibát, mint veled? – kérdeztem sziszegve és enyhén dühösen. Össze voltam zavarodva, úgy éreztem, hogy amióta csak megismertem Bellát egy hazugságban élnék, és ez megrémített.
- Nem. Most már tudod mit kell tenned – mosolyogta.
- Akkor a Volturi is hazugság volt? – kérdeztem magamból kikelve.
- Igen. Minden jól alakult, de nem gondoltam volna, hogy ennyire az emlékemhez ragaszkodni fogsz, így engedélyt kértem, hogy segíthessek neked. Ismét a földön vagyok, de hamarosan vissza kell mennem.
- Vagyis újra halott leszel – leheltem, mire bólintott. – Hogy fogom ezt Nessie-nek megmagyarázni?
- Neked nem kell. Majd én – rántotta meg vállát, de magyarázni kezdett értetlen tekintetem látván. – Amúgy is angyalnak néz a furcsa visszatérésem miatt, legalább nem kell neki tovább hazudnom.
- Nem fogja elfogadni, se ő se én, hogy bárki is a helyedbe lépjen – mondtam dacosan, éreztem, hogy még mindig erősen kapaszkodok belé, de ez lassan már kezdett nyomasztó lenni.
- Nem fog a helyembe lépni. A családotokba én voltam az első ember, és ezt Sarah tiszteletben is fogja tartani. Nem akar a helyembe lépni. Inkább csak próbálta kitölteni az űrt, Nessie szívében. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de ha átrágjátok magatokat a nehéz időszakon, akkor már könnyebb lesz.
- Akkor ennyi? Te egy nagy hazugság voltál mindig, és most csak úgy felejtselek el? – szavaim gúnyosan voltak, és már épp bocsánatot kértem volna tőle, de könnyes szemekkel leguggolt elém és megsimogatta arcomat. Felsóhajtottam a kellemes érzéstől, és megnyugtatott.
- Nem hazugság voltam Edward. Mindig veled leszek és mindig én leszek az első szerelmed, aminek egy maradandó emléke is lesz. De tovább kell lépned és adnod magadnak egy második esélyt. Gondolj rám úgy, hogy milyen jó volt és csodálatos dolgokat éltünk meg együtt. Csak egy emlék maradjak. Ne gondolj rám fájdalommal – kért engem meghatódva.
- És ha nem sikerül? – leheltem lassan beletörődve.
- Sikerülni fog. Már tovább léptél. Sarah be fogja gyógyítani a sebet, amit én okoztam. Csak hagyd neki – mosolyogta, mire nehézkesen bólintottam.
- A többiek tudnak…?
- Nem. Nem is fognak róla tudni. Úgy fognak rám emlékezni, mint te, csak te tudni fogod a részleteket.
- Már el is akarsz menni? – megriadtam és megragadtam kezét.
- Nem. Megvárom az esküvődet – vigyorogta, mire döbbenten néztem rá.

Hallottam, hogy valaki mögém lép, és vállamra rakja kezét.
-Készen vagy Edward?
- Egy pillanat, beszélnem kell Nessie-vel – mondtam Jaspernek, de szinte remegtem ettől a beszélgetéstől. Hogy magyarázzam meg neki, hogy ne gyűlölje meg Sarah-t? Az utóbbi fél évben nagyon sok minden megváltozott. Engem kivéve mindenki megdöbbenve figyelte, hogy Bella és Sarah egyre jobb barátnők lesznek. Ez egy lavinát indított el, legalább is az én szememben. Senki nem értette hirtelen, miért nem vagyok már úgy Bellával, mint régen. Az egész családom kigúvadt szemekkel néztek, amikor Bellával nevettünk valamin. Már nem éreztem azt a fájdalmat, mint régen. Felszabadult volna és örültem, hogy mellettem marad. Bella a lehető legtöbb időt próbált Nessie-vel tölteni, bár én aggódtam, hogy fogja majd fogadni, amikor az anyukája ismét lelép. Bella sikeresen kibékítette Carlisle-t és Esme-t, akik ezután megfogadták, hogy mindig egymásnak hisznek. Rosalie bár bátortalanul, de végül elért egy holdpontot Bellával, onnantól kezdve pedig szétválaszthatatlan barátok lettek. Emmett és Jasper próbálták belőlem kihúzni, miért nem érzek már Bella iránt semmit, persze sikertelenül. Nem tudhatták meg. Sarah a Denali klán távozása után velünk maradt és, ahogy Bella megmondta egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Sose gondoltam volna, hogy létezik erősebb szerelem annál, mint amit Bellával éreztem. Alice-t sajnáltam a legjobban. Érezte, hogy ismét elfogja veszíteni a legjobb barátnőjét. Egy délutánra el is tűntek Bellával, és mikor megjöttek nyoma sem volt az aggodalmának, inkább csak szomorú volt. Gondoltam, biztos elmondott neki mindent Bella, de azt mondta mindig, hogy ő nem mondott semmit neki. Egyszerűen megbeszélték a dolgokat. Nem firtattam a dolgokat.

De igaza volt Bellának. Ez a fél év elég volt, hogy el tudjam őt engedni.
Átsétáltam a folyosón, de hallottam, hogy odalent a tömeg izgatottan várja már az esküvőt. Nessie ajtaja nyitva volt, de nem volt egyedül. Megtorpantam, és mosolyogva figyeltem, hogy Bella beszél Nessivel. Túl sok mindent tesz meg értem.
-Nem akarom, hogy helyettesítsen téged – motyogta Nessie szomorúan, nekem pedig majd meghasadt a szívem.
- Nem fog kicsim – simogatta meg arcát Bella és ölébe vonta lányát. – Mindig én leszek az anyukád, de én odafentről foglak téged figyelni. Sarah pedig idelent fog rád vigyázni. Ne haragudj rá, nagyon szeret téged.
- De te elmész – biggyesztette le ajkát, mire Bella könnyes szemekkel magához ölelte őt.
- Akiket szeretünk sose hagynak el. Mindig itt leszek veled ígérem. – Bella felemelte a fejét, mintha nekem is intézte volna ezeket a szavakat. Elmosolyodtam magam, majd Nessie is felemelte a fejét és szomorúan nézett rám.
- Idő van – szaladt fel Alice, majd megállt mellettem és meghatódva figyelte Bellát és a könnyező Nessie-t.
- Gyere kicsim, mennünk kell – sétált be Alice és kézen fogva Nessie-t. Nessie kifelé menet rám nézett, majd megállt és hozzám bújt. Megsimogattam arcát, majd szó nélkül szorítottam magamhoz.
- Minden rendben lesz – suttogtam, mire bólintott. Lesétáltak a lépcsőn, majd Bellára néztem, aki vigyorogva jött elém, és igazította meg nyakkendőmet. – Gyönyörű vagy – mondtam neki. Még ennyi idő után is elámulok szépségén, de mit várjak egy angyaltól? Fehér bőre sima volt, mint a márvány, karcsú alakját kiemelte kék ruhája, arany szemei boldogan csillogtak. Mikor megkérdeztem tőle, miért néz úgy ki, mint egy vámpír azt válaszolta, hogy a látszatra adnia kell. Azt is megtudtam, hogy Daniell is egy angyal, és együtt jöttek a földre.

- Biztos, hogy nincs köztetek semmi Daniell-lel? – kérdeztem egy délután, mikor elkísért vadászni. Nem voltam féltékeny, nyugodt szívvel vártam, hogy azt mondja, de igen, együtt vannak. Inkább csak féltettem, hogy nem elég jó neki. Bella sokkal többet érdemel.
- Nincs. Több ezer éves, és a felesége azt hiszem kiűzne a mennyországból – nevette el magát. Csilingelő kacagása betöltötte az erdőt, napokig tudtam volna gyönyörködni benne.

-Készen állsz? – kérdezte mosolyogva mikor végzett a nyakkendőmmel.
- Furcsa lesz ismét ott állni, de ezúttal nem téged veszlek el – mondtam kínlódó mosollyal, de csak nevetett rajtam. – Pedig mindig úgy gondoltam, hogy ha az első után újra házasodni fogok, akkor csak is veled, mikor vámpír leszel – magyaráztam, mikor már a földszintre értünk.
Szétnéztem a vendégeken, de most sokkal kevesebben voltunk, mint legelőször. Vagyis, majdnem. Sarah szülei itt voltak, akik szintén vámpírok voltak, és néhány barát, akiket ismertünk. Nessie kacagva ment oda mindenkihez, akik megcsodálták őt. Ezzel egy újabb problémára hívta fel a figyelmemet, amit Bella észre vett.
-A volturi nem fog tudomást szerezni róla. Előbb utóbb igen, de nem most. Ezzel egy ideig ne törődj. Szólni fogok majd, csak figyeld a jeleket. Nem jöhetek többé ide, de attól még jelezni tudok majd – mondta, mire bólintottam.

Hamarosan mindenki elfoglalta a helyét, és én is Carlisle elé sétáltam. Bár boldognak kellett volna lennem, és részben az is voltam, de a szomorúság is átjárt. Bella már csak ma fog itt maradni és elmegy. Leghátul állt meg és meghatódva figyelt engem. Nem tudtam mi jár a fejében, pedig szívesen meghallgattam volna. Rosalie elkezdte játszani az indulót, én pedig repeső boldogsággal vártam kedvesemet.
Valami álomszerűségbe kerülhettem, a következő órák szinte egybefolytak. Sarah gyönyörű volt a fehér ruhában, mindent felülmúlt. Kék szemei csillogtak, nekem pedig volt időm felkészülni ebben a fél évben, hogy hamarosan, már nem ezek a szemek fognak engem fogadni. Aggódtam, hogy ugyanaz fog történni, mint először, de Bella megnyugtatott, hogy nem. Sarah tényleg begyógyította a sebeimet, újra éreztem a szerelem varázsát, és reménykedni kezdtem a lelkem létezésében.
Ködös tekintettel mormoltam el az igent, majd adtam gyengéd csókot immár feleségemnek. Sarah nagyon boldog volt, ahogy én is, alig tudtam levenni a szememet róla. Sugárzott belőle a szerelem, de egy pillanatra se hagytak minket kettesben. Mindenki gratulált nekünk, még Nessie is kacagva ölelte meg Sarah-t. Láttam rajta, hogy mennyire jól esett neki, és persze türelmesen fogja várni, amikor Nessie elfogja őt fogadni. Nem siettette, amiért hálás voltam, Nessie sok változáson ment keresztül, de úgy vélem Bella beszélgetése vele mély benyomást tett rá, nem kell aggódnunk többé. Okos lányom van, feltudja mérni a dolgokat.

Bár étel és ital elfogyasztására nem volt szüksége a legtöbb vendégnek, hősiesen nyomtam le magamba ismét az esküvői tortát. Alice-ék ezt nevetve nézték végig, ahogy a többiek is. Emmett kissé kárörvendő is volt, hogy megint meg kellett ennem, de ennyit kibírtam, ha kedvesemnek örömet okozok ezzel. Nem éreztem a szúró érzést, ami azt jelezte itt a búcsú ideje, mindaddig amíg meg nem láttam Bellát messze tőlem az erdő szélén. Elkomorultam, de csak mosolyogva biccentett felém.
Meleg kezeket éreztem meg a karomon, mire oldalra fordítottam a fejem.
-Menj csak, addig tartom a frontot – mondta Sarah megértően. Elmosolyodtam magam és csókot nyomtam ajkaira, majd felálltam és Bella felé siettem. Felgyorsítottam lépteimet, mikor megfordult és a kijárat felé vette az irányt. Már a teraszon járt mikor utolértem, és sikerült elkapnom a karját. Megtorpant és mosolyogva fordult vissza, majd szó nélkül megfogta a kezem.

- Gratulálok!
- Búcsú nélkül akartál elmenni? – kérdeztem helytelenítve, mire felkacagott.
- Mennem kell Edward – válaszolt a nem feltett kérdésre. – Itt az idő – elnéztem válla felett és megláttam Daniellt, aki rá várt.
- De… - hirtelen öntött el ismét a kétségbeesés, hogy nem fogom őt látni soha többé. Ez nem érhet így véget!
- Ne aggódj! – arcomra helyezte kezét, ami kellemes bizsergést okozott és felsóhajtottam. – Minden rendben lesz. Boldog leszel.
- De téged soha többé nem látlak – leheltem.
- Mindig veled leszek. Odafentről figyelni foglak és ha meglátom, hogy hülyeséget csinálsz számíts egy nagy villámra, ami beléd csap – vigyorogta, de lehetetlennek tartottam, hogy bántana. Még egy legyet se tudna bántani, nem hogy engem!
- Mindig az angyalom voltál és az is maradsz. Köszönök mindent – nem tudom mikor váltottam át hirtelen ilyen hálálkodóvá, de tényleg sokat köszönhettem neki. Megmutatta nekem, hogy egy magamfajta is lehet boldog, és megajándékozott a legnagyobb csodával. – Te vagy a legnagyobb ember ezen a földön. A nyomodba se érhet senki!
- Ehhez nem kellett semmi, hogy tudjam – rántotta meg vállát, amire nevetnem kellett.
- Szeretlek – vallottam, bár ennek már más volt a jelentősége, mint régen. Mindig is ő lesz az igaz szerelmem. Ő felélesztette dermedt szívemet, de már más rabolta el. – Mindig te leszel a báránykám – simogattam meg könnyes arcát.

- Ég veled, te mazochista oroszlán – mosolyogta, majd hozzám bújt. Jó érzéssel töltött el ismét a karjaim közt tartani, de most már tudom milyen lesz a hiánya, és tudni fogom kezelni. Tudom, hogy boldog lesz odafent. Puszit adott arcomra, majd mosolyogva kifordult ölelésemből, és Daniell mellé sétált.
Vakító fényesség vette őket körbe, amire hunyorítanom kellett, majd mire felnéztem, már nem volt ott. Megkönnyebbülés szállt meg, pedig ez a nap volt életem egyben legboldogabb és legszomorúbb napja. Mindig nyugodt és teli szívvel fogok Bellára gondolni, aki annyi mindent tett egy vámpírért. Tudom, hogy jó helyen van és odafent nem érheti semmi baj. És végtére is, nem hagyott el… Megfordultam, hogy a tömegre nézzek, ahonnan Nessie futott felém. Kék ruhája lobogott utána, majd nevetve ugrott karjaimba.

-Anya elment?
- Már odafent van – néztem a csillagos égre. Nessie mosolyogva hajtotta vállamra a fejét, és együtt néztünk egy gyönyörűen tündöklő csillagot. Az életem pár év alatt hatalmasat változott. És ezt egy embernek köszönhetem, aki a legcsodálatosabb volt a világon. Bella Swannak, aki megmentett engem.


Vége

Tudom, hogy utáltok most ezért xD Átvertelek titeket, nem is kicsit amit egy picikét sajnálok, de annyira nem :D Pontosan így terveztem, és hát elvégre nem Bella-Edward fanfiction volt, de róluk szólt :D Remélem mindenkinek tetszett azért, mert nem több tíz fejezetes volt, és köszönöm a sok véleményezőknek, nagyon hálás vagyok érte 