segítség!

Kicsit szeretném fejleszteni az oldalt, ehhez viszont kellene nekem segítség. Ha valaki elvállalná, akkor kellene nekem egy új fejléc, a történet címe: I can't stay away. Ha valaki szeretne megcsinálni van kedve és tehetsége hozzá azt szívesen várom ^^ xenike1026@freemail.hu erre küldjétek, ha valakinek sikerül én nem vagyok jó benne :S
Másodszor, szeretnék én is olyan fajta szavazást, ami már sok oldalon van, ilyen pipa lehetőség. Azt hogyan kell csinálni?
Harmadszor, bizonyára nektek is jobb lenne, ha lenne lehetőségetek chat-be írni, de ezt se tudom hogyan kell csinálni, szóval help!!!
És az utolsó dolog: maga a blognak a kinézetét is szívesen átalakítanám, várom az ötleteket :)

Khöm...

Szeretet és gyűlölet között vékony határ húzódik ugyebár?!!! xD Gyűlöltök a sok bejegyzés miatt, és egyik sem a friss fejezet, de szerettek (remélem) az írásaim, történeteim miatt.
Nos, a helyzet a következő. Kirakok egy közvélemény kutatást, amit már biztos untok, lassan én is, de egy kis útmutatás kéne már nekem O.O
Szóval... mint látjátok ez a történet kezd egyre jobban laposodni... tudom, hogy mi lenne a vége, és mi miután következne, de még sem tudok kihozni belőle egy kerek történetet. Tehát a hirtelen ötletem a következő lenne: ezt abbahagyom, de fent hagyom, ha valaki esetleg szeretné olvasni (ezt a nyúlfarknyi kis részeket xD) és belekezdek egy másikba, ami ma az eszembe jutott és beleszerettem ^^ ( a szereplőket ˇ~Will, Sarah, Scott...~ meghagynám kérésre. 
VAGY....
Szenvedünk még együtt, hogy majd egyszer befejezem ezt a történetet, de továbbra is, ritkán lesznek frissek, azok is szarok (bocs a kifejezésért, de ez az igazság) és rövidek. A választás rajtatok áll :)
VAGY....
mivel már így is sokan elpártoltak tőlem, azt mondjátok hagyjam abba az egészet és csak legyek szorgos kritika író  xD (valamit valamiért xD najo, nem :D)

A történet "tartalmát" ötletét, még nem rakom fel, csak ha megírtam az első fejezetét :) És majd meglátjuk, hogy tetszik-e :D

Szisztok! Helyzetjelentés+frissről :)

Na jóestét nektek :D Bár nekem is az lenne, de szörnyen megfáztam sajna :S Hétfőn, Kedden igaz, hogy itthon voltam, de annyi erőm nem volt, hogy a gép elé üljek, így nem tudtam tovább jutni a fejezettel, a hétvégém pedig nem úgy sikerült, ahogy terveztem, pedig felakartam rakni, de sajnos ismét nem volt akkor időm rá :S
Mint mondtam, hiába itthon voltam, sajnos írni nem tudtam, holnaptól pedig ismét suliba leszek és mivel végzős vagyok, nagyon szorgalmasan (bleee ××××××××) be kell pótolnom az elmaradásaimat. DE! A hétvégén nagyon szeretnék már frisselni. Egy cseppet elvesztettem a lelkesedésemet, amit ti is tapasztalhattatok az utóbbi hetekben, de igyekszek visszatérni, épp ezért szeretném elolvasni az eddigi összes történeteimet, hogy visszazökkenjek. Remélem sikerülni fog, és a hétvégén extra fejezettel szeretnék érkezni. Csupán annyi a kérésem, hogy ezt kellőképpen díjazzátok kritikával, akár csak pár szóval, de már az is nagyon jól esne. Aki még mindig hűen várja a frisseket, annak ezer hála, aki elpártolt tőlem azt viszont nagyon sajnálom :S
Na hát ennyi lett volna, kívánjatok sok sikert mindenhez :) Puszi nektek ^^

Bűvölet 14. - Part 2.

- Tudod, azért ezt nem gondoltam volna – motyogtam vigyorogva az orrom alatt és felmarkoltam az összegyűjtött pénzt. Edward bosszúsan fonta össze karjait mellkasa előtt és veséig hatolt pillantással méltatott. – Nagyot hibáztál.

- Nem lesz több ilyen – szűrte fogai között. Elégtételt vettem, nagyon jól esett, hogy ismét találtam valamit, amiben nem jó Edward. A pókerben tudta használni a képességét, ezért szigorúan csak is ketten játszottunk. A fivérei felkészítettek engem, és egész délután a mi kettőnk játékét asszisztálták.

- Te tényleg nem tudsz veszíteni – nevettem el magam, mikor újra osztott.

- Egy nő ellen nem szégyen kikapni – vonta meg vállát, de láttam mennyire nehezen viseli el a vereséget. – Általad pedig még úgy se. Az egyszerű, normál dolgokban se úgy gondolkodsz, mint a többi. Pont egy kártyajátékban változtatnád meg a hagyományokat?

Nem mondtam semmit rá, csak somolyogtam rajta. Igaza volt, legalább is bíztam benne. Számomra teljesen természetes tűntek a gondolataim, és néha rosszul is éreztem magam, amikor egészen más felfogással bírtam, mint a hozzám hasonlóak. Száz év alatt meg tanultam ezt kezelni, és inkább próbálok büszke lenni furcsaságomra. Ez a különlegességem vezetett ide, ahol most vagyok. És semmit nem változtatnék meg.

- Jacob felesége hol van? – megdermedve pillantottam fel a hirtelen kérdéstől. Edwardot csupán a kíváncsiság hajtotta.

- Meghalt – elkomorultunk mindketten, én pedig hátradőltem a széken és letettem kártyáimat. – Még Jacob is nagyon fiatal volt, mikor találkoztak. Sam addigra már lemondott az alfaságról, és Jake lett helyette a farkasok vezetője. Bevésődött. Minden rendben volt sokáig, aztán… miután Jason megszületett, egyszer csak hirtelen dolga támadt. Vásárolni indult, azt hiszem és balesete volt.

- Sajnálom – Edward lehajtotta fejét, szomorúság csillant szemében. – Át tudom élni Jacob helyzetét. Már úgy értem, tudom, milyen érzés elveszíteni azt, akit a legjobban szeretsz.

- A farkasoknál ez több – sóhajtottam föl. – Ha a bevésődésük tárgya meghal, szinte ők is velük mennek. De Jacobnak össze kellett szednie magát a fia miatt, és azt hiszem, most már feldolgozta. Az évek alatt sikerült magát olyannyira felküzdeni, hogy minden másra figyeljen. A fia most a mindene, Jason köti le a legjobban a figyelmét. Boldogan gondol vissza a feleségére, de lefogadom, hogy még mindig nagyon gyászolja őt, amikor senki nem látja.

- Mást nem is nagyon tehetett – rázta meg fejét keserű mosollyal, és az asztal fölött állát a markára rakta. – Minden elismerésem az övé. Néha azért… lennék az ő helyében – elmosolyodta magát, hiszen úgy néztem rá, mintha nem lenne normális. Ki akarja Jacob szenvedését magának? – Ő még mindig ember. Ha a génjeiben még mai napig ott van a farkas vér, akkor is. Mikor utoljára láttam, még egy pimasz kamaszfiú volt, aki mindenáron azt akarta, hogy felfigyelj rá és én tűnjek el a képből. Most pedig egy érett, bölcs férfi állt előttem. Az ő ideje múlandó. A vámpírok sose változnak.

- Azt hittem csak Rosalie mániája a változatlanság – néztem rá kifejezéstelenül.

- Valamilyen szinten mind megsiratjuk ezt – halvány mosoly kúszott fel arcára, majd az órájára pillantott. – Már tíz óra van. Nem szeretnél aludni?

- Én másra gondoltam – szempilláim alól felpillantottam rá, Edward arany szemei pedig elsötétültek. Vigyorogni kezdtem, majd mielőtt kinyithatta volna száját, felpattantam a székről és átsuhantam a házon.

Rose és Emmett felkapták a fejüket, mikor a nappaliban rohantam el, én pedig nevetve pillantottam vissza rájuk. Egy teljes hónapja Scott hirtelen ötlete megvalósult, és a ház mögött kialakított nagy üres tér már állt, benne egy hatalmas medencével. Emmettéknek végtelen szabadidejük volt esténként, autószerelés ide vagy oda. Pár nap alatt feltudtak húzni falakat, és már csak a festés hiányzott. Nagyon tetszett a négy egyenes fal, amire nem sokára általam fehér festés kerül. A melléképület teteje nem volt teljes, pár méterre arrébb Jasperék kihagyták a tető szerkezetet, hogy a nap betudjon sütni, bár ez egyébként is meglehetett, tekintve az üveget a fejem fölött. Bár Forksban nem valami sokat süt a nap. A medencétől nem messze kerti bútorok voltak letakarva és pár kényelmes, párnázott napozó ágy. Az én feladatom volt, hogy kifessem és hangulatossá teremtsem a helyet, mivel nekem nem volt semmi dolgom a nap huszonnégy órájában.

Mire Edward rájött, hogy hova tűntem, már a létrán álltam, hogy elérjem a felső sarkokat és fehér színűre fessem. Vigyorogva néztem a hátam mögé, Edward az üvegajtó keretének támaszkodott lazán és bosszús grimasszal figyelt.

- Vedd elő a festő tudásodat és a kreativitásodat, mert ez így snassz – szólalt meg pimaszan, majd elnevette magát eltátott számat látva.

- Nyugi, megcsinálom és szép lesz!

- Mióta tudsz te festeni? – kérdezte és közelebb sétált, majd szemügyre vette az eddig lekent részeket.

- Ehhez nem kell nagy tudomány – rántottam meg vállamat. – És, amikor épp olyan kedvem volt, az akkor rendelkezésünkre lévő házat gyakran újítgattam.

- Még el se mesélted, mit is csináltál az elmúlt száz évben – Edward kicsit elkomorodott, akárhányszor erről volt szó, mindig az jött ki a dologból, hogy elhagyott. Ez tény volt, de én túlléptem rajta. Pedig én voltam az elhagyott fél, nem pedig az elhagyó.

- Sok helyen jártam – ismét megrántottam vállamat, ő pedig mosolyogni kezdett.

- Mindig világot akartál járni, sok helyre elszerettél volna jutni. Most megtehetted.

- Rém sok szabadidőm volt – nevettem el magam. – Egyetemre jártam, megtanultam az összes jogi szabályt, létrehoztam egy intézetet az árváknak, figyeltem az emberek viselkedését, hogyan változott meg az évek alatt…

- Csupa jó dolog – szemem sarkából rá pillantottam, somolyogva lehajtotta fejét. Ilyenkor úgy nézett ki, mint egy zavarban levő kisfiú. – És hogy találkoztál Will-lel?

- Tényleg érdekel? – húztam fel szemöldökömet gyanakodva. Nem értettem, miért akar mindent megtudnia a Will-lel való kapcsolatomról, ha rosszul esik neki. Logikátlan volt, de amúgy se tudtam sokszor követni a gondolkodását.

- Jobb, ha minél többe tudok meg róla – fintorgott. – És… egyébként is szeretnék minél többet megtudni, hogy mi történt veled. Olyan, mintha mindent előről kéne kezdenünk – indulatosan túrt bele hajába, és sétálgatni kezdett. Hümmögtem, majd leugrottam a létráról és letettem a festő hengert. – Nem vagy idegen számomra – nézett szemeimbe, kutakodóan. – Ismerlek, nagyon is jól. De ez a száz év… mindenről lemaradtam. Olyan dolgokat tettél, amiket…. Anno mindig úgy képzeltem el, hogy melletted vagyok, támogatlak, figyelemmel kísérem, minden egyes tettedet. És most… - tanácstalanul tárta szét kezeit és keserűen oldalra fordította fejét.

- Most már itt vagyok – léptem elé, és arcára simítottam kezemet. – Rengeteg időnk lesz együtt csinálni valamit.

- Fél év? – szisszegte fogai között. – Nekem örökre kellesz – váratlanul karolta át derekamat, ezzel közelebb vonva magához.

- Csak egy valamit tudok ígérni – beharaptam ajkamat, de nem tudtam folytatni, mert Edward besötétült tekintettel elszakadt tőlem és kifelé indult. Rosszra számított, és nem akarta meghallgatni. Már többször eljátszottuk ezt ebben a pár hétben. – Nem fejeztem be! – csattantam fel mérgesen, mire nem törődöm módon megállt és visszafordult.

- Mi az? – vonta meg vállát.

- Amikor száz éve, nálunk voltál…

- Igen? – kétkedve húzta fel szemöldökét, szemeink előtt lepergett az-az este, amikor legelőször – az én tudtommal is – együtt aludtunk nálunk. – Mi van vele?

- Másnap megkérdeztem tőled, hogy tényleg mindig a közelemben leszel-e – zihálni kezdtem az emlék hatására, és szemeim megrebbentek. – Mit válaszoltál?

- Azt, hogy… - elakadt a szava, majd nyelve egyet folytatta. – Ameddig csak azt akarod, hogy ott legyek.

- Én azt akarom, hogy mindig a közelembe legyél. Örökkön-örökké – könnyeim elhomályosították tekintetemet, ugyanazt mondtam neki, amit akkor.

Elmosolyodta magát, majd egy pillanat alatt előttem termet, és karjaiba zárva szenvedélyes csókot adott nekem. Karjai fogságába bújva könyveltem el magamba, hogy képtelen vagyok elszakadni tőle. Az életem össze forrt az övével, létezésem végéig, és végérvényesen.

na hát felkerült a második része is. :) Remélem, hogy tetszett, és bízom benne, hogy a következő héten, ha máskor nem is, de hétvégén biztosan tudom hozni a következő fejezetet. Muszáj valami rendszerességet beállítanom magamnak, mert ez így nem jó :S Azért segítene egy kicsit, ha bíztatnátok, még mindig nagyon várjátok a következő fejezetet és kíváncsiak vagytok rá, hogy mi fog kisülni a történetből. De ha bármi kérdésetek van, vagy különleges óhajotok, akkor nyugodtan megírhatjátok kritikában :)

Bűvölet 14.fejezet Part 1. - Kegyetlen játékok

 Előbb a fejezet, majd utána elolvassátok, amit írtam hozzá :))

Lelkemben talán még sosem dúlt ekkora háború, mint most. Talán még akkor sem, mikor megtudtam, hogy a srác, akibe beleszerettem nem ember. Akkor, tizenhét évesen végérvényesen és örökre megszerettem a nem mindennapi személyt. Most viszont olyan helyzetbe kerültem, ahol nem tudtam dönteni. Ebben csak egyetlen emberre számíthattam, aki szintén nem hétköznapi egyén volt.

Idegesen kopogtam az ismert ajtón, ami hamarosan ki is nyílt.

- Szia Jason – mosolyogtam a fiatal fiúra, aki álmosan pislogott rám barna szemeivel.

- Bella? Hát te?

- Jacob itthon van? – tudakoltam, miközben beengedett.

- Aha – kuncogtam kábaságán, de egyben sajnáltam is. A vérfarkasok élete sem könnyű. Jason is nagyon fiatal volt, még is apja nyomdokai lépett. Tudtam hol keressem régi barátomat, természetesen a garázsban volt. Halk lépteimet nem hallotta meg, bár az érzékei kora ellenére sem gyengültek. A szél hátam mögött fújt ezzel felkavarva illatomat. Jacob teljesen a motorháztetőbe temetkezett, de megérezve engem megpördült.

- Te még élsz? – vigyorogta, mire megforgattam szemeimet.

- Tudtommal.

Lezöttyentem az egyik gumi kerékre és legjobb barátomra néztem. Fájt a szívem, ahogy végig néztem rajta. Eljárt felette az idő, meglátszott, hogy mennyit öregedett. Fekete hajába már vegyült pár őszhajszál, arcán már kezdtek megjelenni a ráncok, szemeiből sosem ismert bölcsesség áradt.

- Végre lett egy kis időd rám? – fordult felém és megtörölte olajos kezeit egy ronggyal.

- Ne haragudj! Mostanában sok dolog összejött – lehajtottam fejemet, bűntudatom volt, amiért így elfeledkeztem róla. Pedig mennyi mindent tett meg értem, és sosem tudtam eléggé meghálálni.

- Hogy van a vérszívó barátod? – elmosolyodtam magam, Jacob ritkán nevezte nevükön a Cullen családot. Részben örültem neki, ez emlékeztette régi önmagára.

- Feldúlt – mondtam ki az igazságot elkomorulva.

- Én sose tudtam kihozni a sodrából – fintorgott, mintha ez lenne a legnagyobb problémája.

- Nehezen tudunk túl lépni a múlt sérelmein.

- Neki még is mi fáj? – csattant fel.

- Az, hogy nem vele vagyok – hangom elhalkult, mire bosszankodva felhorkantott. – Nem tud túl lépni rajta, hogy van valaki más…

- Muszáj lesz neki, nem? – felemeltem fejemet, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Felnyögött a tekintetemben látottaktól. – Tudod jól, hogy nem csípem azt a Will gyereket. De neki köszönheted, hogy élsz.

- Ez az! – pattantam fel indulatosan és hadarni kezdtem. – Megmentett, hálával tartozom neki! És ő többet is érez irántam, sokkal… elakar venni, közös életet akar, de… én…

- Nem hozzá húzol ugye?

- Nem hagyhatom cserben azok után, amit tett értem – ráztam meg fejemet szomorúan.

- Nem kényszeríthet maga mellé – szisszent fel és szemében az ismert vámpír gyűlölet fellángolt.

- Nem tudom mit csináljak. Nem akarom Will-t megbántani, de nem maradhatok Edwarddal sem. Sarah megkért rá, hogy vigyem Scott-ot biztonságba és ezt fogom tenni. Nem maradhatok velük – rekedté vált hangom az elfojtott sírástól és kezeim remegni kezdtek.

- Te mindig a szívedre hallgattál – kérdőn néztem rá, ő pedig somolyogva meredt maga elé. – Ez sok esetben téves döntés volt. De önmagad maradtál. Mindig azt tetted, ami szerinted volt a helyes. Most is ezt kell tenned. A vámpíroknál ez a kockázatos. Az idő elteltével, talán már ők se ismerik magukat. Te ne változz meg!

- Mit tanácsolsz? – sóhajtottam föl fájdalmasan.

- Mintha bármikor is hallgattál volna rám – elhúztam számat csipkelődő hangjára, nem hagyhatta ki, hogy ne rója fel nekem ezt is. – De csináld azt, amit szoktál. Hallgass a szívedre.

- Könnyű azt mondani – motyogtam orrom alatt, mire harsányan felnevetett.

- Mindig mindent túlbonyolítasz! Egyszerűen tedd azt, ami neked jó. Mindig mást helyeztél előtérbe. Itt az ideje, hogy végre magadra gondolj.

- Azzal másokat bántok meg!

- Nem alakíthatod úgy mindig, hogy mindenkinek tetszen és senkit ne bánts meg vele. De ez az élet rendje. Vannak helyzetek, amikor viszont nem mi döntünk, hanem a sors helyettünk cselekszik. Nem véletlenül maradtál, még mindig itt. Megtehetted volna, hogy Will-lel maradsz, miután kiderült az igazság. De még is a Cullen gyerekkel maradtál, itt, ahol minden a múlthoz köt.

- Holly-ra gondoltál az előbb? – néztem fel rá szomorúan. Bágyadtan elmosolyodott és bólintott. – Nagyon hiányzik.

- Nekem is. De Jason nap, mint nap rá emlékeztet. A fiamnak fogalma sincs, hogy mennyire hasonlít rá. Sajnálom, hogy nem ismerte az anyját.

- Szerencsésnek mondhatom magam, hogy én ismertem – motyogtam és letöröltem könnyeimet.

Órákig beszélgettünk, akárcsak régen ő a kocsiját szerelte, én pedig végig aszissztáltam. Elmeséltem neki az elmúlt egy hónap eseményeit, az elejétől kezdve. Próbáltam neki elmagyarázni milyen az Edwarddal való kapcsolatom, de még én magam se értettem. Sarah és Scott-ról is meséltem neki, hangosan töprengtem mi lenne a legjobb megoldás.

- Miért nem jönnek ide?

- Ide? – szemeim kitágultak a döbbenettől. – La Push-ba?

- Itt vannak a legnagyobb biztonságban – rántotta meg vállát, de én továbbra is összevontam szemöldökömet.

- De ők vámpírok. Kétlem, hogy szívesen látná itt őket a falka.

- A határok már régen eltörlődtek, csak még senki nem merte kimondani. Ide még egy Volturi féle vérszívó se merné betenni a lábát. Túl a sok a négy lábon futó vámpír gyűlölő kutya.

- Meggondolom – motyogtam, még mindig megdöbbenve. – Majd beszélek Sarah-val.

- Most mennem kell – pattantam fel, mikor az órámra pillantottam. Edwardék elmentek vadászni és nem mondtam meg neki, hogy eljövök. Hirtelen ötlet volt és biztos kiakad, ha nem talál a házban.

- Olyan, mint régen? – megpördültem, hogy szembe nézzek vele, hangjából csak a szórakozottság áradt, szemei pedig örömtelien csillantak meg.

Szemeimbe ismét könnyek gyűltek és visszasuhantam hozzá, majd megöleltem. Jacob volt, mindig is a legjobb barátom és fogalmam sem volt róla, mi lesz, ha már nem lesz velem. Annyi mindenen segítettük át egymást, képtelen lennék egy olyan világban élni, ahol ő nem lenne.

-Olyan, mint régen – suttogtam, és beszívtam kellemes illatát. Még mindig sokkal magasabb volt nálam, és még mindig védelmet nyújtottak számomra karjai. Ha valahol, akkor az ő ölelésében otthon éreztem magam. És egy kicsit úgy éreztem, mintha semmi se változott volna és még mindig halandó lennék.

Akárki akármit mond, a vámpírság hatalmas előnye a gyorsaság. Röpke tíz perc alatt már vissza is értem a Cullen házba. Szívem hevesen vert, féltem, hogy Edwardék hamarabb értek vissza. Megnyugodtam, mikor a nappaliba mentem, és csak Rose-ékat találtam.

- Siettem – fújtam ki a levegőt és leültem a földre közéjük. Scott az üvegasztalnál térdelt és rajzolta, tervezgette tovább a strandot, amit elképzelt. Már egy hónapja felvetette az ötletet, de odáig még nem jutottunk el, hogy meg is valósítsuk. Csalódott volt, ezért el is döntöttem, hogy holnap végre lépni fogunk az ügyben.

- Mindjárt itt lesznek – nézett fel Alice vigyorogva a kártyájáról. Sarah-val és Rosalie-vel pókereztek, majd engem is belevettek. Mosolyogtam, majd elvettem a kártyáimat. Egyikőnk se tudott, csak valamennyire, de fogalmunk se volt róla, hogy mit csinálunk.

- Biztos, hogy ezt így kell? – húztam fel szemöldökömet, mikor Sarah letette a kártyáit. Tanácstalanul néztünk össze a lányokkal, majd egyszerre kirobbant belőlünk a nevetés. Pont ebben a pillanatban sétáltak be a fiúk. Furcsálltam, hogy Emmett és Jasper komoly arccal ültek le közénk, és Edward sehol se volt.

Kérdőn néztem rájuk, mire mindketten váratlanul kezdtek el hangosan nevetni.

- Lemaradtunk valamiről? – nézett férjére Rose, aki már szinte fuldoklott.

- Majd mindjárt meglátod – vigyorogta Jasper és leült Alice mellé. Hallottam az ajtó csapódást, de nem volt időm megfordulni, Edward már a nappali közepén állt és kétségbeesetten nézett körül.

- Hol van Bella? Hol van Bella?

- Hahó! – intettem kezeimmel – Itt vagyok!

- Oh, hálistennek – úgy tűnt, mintha hatalmas kő esett volna le a szívéről, majd hirtelen előttem termett és felrántott a földről. A kártya kihullott a kezeimből, miután megragadta őket. – Hidd el, tudom, mit csinálok! – arany szemei felizzottak az izgatottságtól, majd letérdelt előttem. Szemeim kidülledtek meglepődésemben és oldalra néztem a többiekre. Meglepetten sikoltottak föl Alice-ék, és ugyanolyan döbbentek néztek, mint én.

- Edward… - megköszörültem torkomat, de továbbra is úgy meredt rám, mintha most látott volna először. -  Mit csinálsz?

- Tudom, mit akarok! Nem szeretném, ha bármi is közénk állna. Hozzám jössz feleségül? – olyan gyorsan darálta el nekem a mondandóját, hogy felfogni se tudtam. Tátott szájjal néztem az előttem térdelő fiúra, és egyszerűen egy szó nem jött ki a számon. – Hozzám jössz Bella? – ismételte, mire végre felocsúdtam.

- Edward – kezdtem lassan és mosolyra húzódott szám. – Vegyél egy mély lélegzetet és gondold át, hogy most milyen nevetségesen nézel ki. Te nem akarsz elvenni engem!

- Dehogynem! – háborodott föl, és végre felállt, de továbbra is a kezeimet szorította. – Azt akarom, hogy velem maradj és ha ehhez egy házasság kell, akkor nem érdekel.

- Egy papír meg két karikagyűrű szerinted megállítana? – húztam fel szemöldökömet kétkedve. Összeráncolta homlokát, majd végül türelmesen bólintott. – Edward – kiszakítottam kezeimet és a hajamba túrtam. Nem szerettem volna megbántani, de kétségbeesett szemei elárultak nekem, hogy miért csinál most ekkora hülyeséget. – Tényleg elakarsz venni, vagy csak félsz, hogy egyszer elmegyek Will-lel? – kérdeztem némi éllel a hangomban. Hirtelen zavarban lett és a testvéreire nézett, akik nem zavartatva magukat nekünk szentelték figyelmüket.

- Talán ezt kettesben kéne megbeszélnünk – motyogta és beletúrt hajába. – De tényleg szeretlek és tényleg elakarlak venni. Szóval hozzám jössz?

Mielőtt megszólaltam volna Emmett és Jasper torkát házat rengető nevetés hagyta el. Összehúztam szemeimet, majd eléjük léptem. Próbálták abbahagyni, de kevésbé sikerült neki.

-Mit mondtatok neki? – szisszegtem, mire hátrább húzódtak tőlem.

- Csak beszélgettünk – rántotta meg vállát Emmett.

- Aha – jegyeztem meg nemes egyszerűséggel.

- Ugye nem gondoltad komolyan? – nézett rám Jasper, még mindig szórakozva. – Edward fél az elkötelezettségtől.

- Mi? – fakadtam ki, majd elnevettem magam. – Ez hülyeség, Edward abban a korban született, amikor a házasság…- megakadtam, majd Edwardra néztem, aki csak félszegen mosolygott. – Te szereted a házasságot, nem?

- Mióta ismerlek próbálom elnyomni magamban ezeket az érzéseket – mosolyogta, majd megfogta karomat és magához rántott. – Szeretnék mindent úgy alakítani, hogy neked jó legyen.

- Ezt majd megbeszélitek kettesben – megforgattam szemeimet Emmett beszólására, majd megfordultam, de továbbra is Edward derekát öleltem. – De kérdésem van! Ti most pókereztek?

- Csak próbálunk – kuncogtam el magam.

- Ugyan, megy ez! – fakadt ki Rosalie, majd ismét felrakott egy jó nagy tétet.

- Ugye tudod, hogy azzal nem fogsz nyerni? – kotyogott közbe Emmett a lapjait fixírozva.

- Hülye! – visított fel Rosalie, és egy hatalmas tarkóst adott Emmettnek. – Nem mondjuk el a lapjainkat!

- Lányok, ti nagyon nem tudtok játszani – rázta meg fejét Jasper lemondóan.

- Majd belejövünk – húzta fel orrát sértetten Alice.

Jól szórakoztam rajtuk, vicces volt a civódásuk.

- Nem mindegy? Amúgy is férfiaknak való játék a póker – felhúztam szemöldökömet és Edward-ra néztem, aki mintegy természetesnek jelentette ki ezt.

- Kan buli?

- Egyszerűen nők nem tudnak játszani – fúrta szemeit enyémbe, majd homlokon puszilt.

- Nem – rántottam meg vállam. – Te ti megtaníthatnátok.

Edward összenézett fivéreivel és kirobbant belőlük a nevetés.

-Ez hímsoviniszta felfogás – karba fontam kezeimet, és sértődötten néztem rájuk.

- Vagy csak egyszerű tény? – összeszorítottam számat, hogy ne csússzon ki valami sértés. Ez bosszúért kiáltott!

folyt.köv.

Na igen, meghoztam végre a következő fejezet első felét. Sajnálatos módon, nem úgy sikerült a hétvégén, ahogy terveztem így csak ennyit sikerült összehoznom, de valószínű, hogy holnap sikerül befejeznem és akkor felrakom :) Tudom, rengeteget késtem, nem is tudok rá mondani semmit, de igyekszem visszazökkeni, és valószínű, hogy most már hétvégente lesz friss mindig :)) Jó lenne ennyi kimaradás után egy kis löket, adhatnátok pár kritikát vagy ilyesmi, még akkor is ha nagyon rövidke lett vagy hasonló :SS visszazökkenek ígérem, és akkor a fejezetek is jobb színvonalasak lesznek :)) Puszi nektek! (UI: megint nem tanultam semmit, mert ezt meg kellett írnom xD)

szisztok!

Na igen véget ért az első hetem, és MÁR nagyon fárasztó volt xD megígértem, hogy nem fogom abbahagyni a történetet, ezért meg is próbálok vagy ma este vagy holnap frisset feltenni :)

szisztok helyzetjelentés :D

Na sziasztok! Nem kezdek el mentegetőzni, hogy nem jött friss, szerintem azt már mindenki unja. Nem jött sajnos, próbálok visszazökkenni, lehet, hogy pont az iskola kell ahhoz, hogy visszameneküljek az írásba. :) Ma van az utolsó szabadság, holnaptól kezdődik a pokol aztán meglátjuk :) Mindenesetre már elkezdtem írni, talán belelendülök és akkor feltudom majd rakni. 

Ha valakit érdekel felraktam a saját történetem első fejezetének második felét, remélem páran benéztek és kommiztok nekem :) apropó azt a pipás dolgot, hogy kell megcsinálni? Tud nekem valaki segíteni benne??