Impossibility 17.fejezet

Nos, gyerekek!
A tanulás elmaradt a vasárnapi napon, helyette írtam nektek egy EXTRA hosszú fejezetet! Tudom, hogy a jövőhéten mennyire nem fogok ráérni írni, max csak hétvégén, ezért gondoltam úgy, hogy megajándékozlak titeket :) Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm a kritikákat az előzőhöz!! Aki egy kicsit Bella-Edward romantikában hiányosnak tartott, azt most talán egy picikét kárpótolom :) (16 korhatár) :D Puszi nektek és szurkoljatok, hogy a tanulás hiányom ellenére is jól fog sikerülni a matek tz-m :/:/

Reményeimetfelülmúlta az este kezdete. De akkor még nem tudtam, hogy valójában hogyan fogvégződni.

Nagyonjól indult a vacsora, Jacob és Charlie jól elbeszélgettek, amibe Carlisle isgyakran bekapcsolódott. Régi helyiek révén, volt miről beszélniük. Esme aházban körbevezette anyát, aki nem bírt ámuldozni a nagyságán. Végig izgultam,de lassan sikerült csillapodnom. Edward végig közel volt hozzám, ami csak még jobban feszélyezett, de egybenolyan szinten nyugalmat sugárzott, hogy tényleg nem éreztem már semmi félelmetaz estével kapcsolatban. Tudtam, hogy Edward nem hagyná, hogy bármi problémalegyen.

- Elképesztőez a lakás – motyogta anya, mikor végre leültek az asztalhoz. – De miértköltöztetek ennyire ki, hiszen nagyon messze van a várostól!

-Igazából közös döntés volt – mosolyogta Carlisle és megfogta Esme kezét. – Márígy is nagy port kavartunk, amikor megjelentünk. Az emberek sutyorgása agyerekeket is bántotta. Úgy gondoltuk, sokkal jobb, ha messzebb költözünk.

- Atermészetbe sokkal jobban érezzük magunkat – magyarázta Edward mosolyogva.Megforgattam szemeimet, mikor meghallottam miről beszélgetnek, és felbontottama nekik szánt bort. Nem értettem, hogy igazából honnan van a hűtőben temérdekmennyiségű alkohol, de aztán megtudtam, hogy az esküvőnkre spájzoltak be.

- Tiépítettétek? – érdeklődött Charlie, aki szintén felkapta fejét a témára.

- Nem –felhúzta szemöldökét az egyhangú válaszra, ami az összes Cullentől származott.

- Még az1940-es években épülhetett, de mi újítottuk fel – mondta Edward, mire Jacobgúnyosan kuncogni kezdett.

-Hatalmas és milyen szép, tágas! De a legfelső sarokszoba, miért üres? –Edwardra sandítottam, aki már felkészülve erre a kérdésre adott választanyámnak.

- Azvolt az én szobám, de elektronikai hiba miatt tűz volt. Szerencsére nem terjedttovább – felém sandított célozva, milyen szerencse, hogy nem gyújtottam fel azegész házat. Halványan mosolyogni kezdtem ezen, majd csendben étkezni kezdtünk.

-Bella ezt mind ma főzted? – Reneé egy kicsit megijedt a tömérdek mennyiségtől,és látva, hogy az emberi résznek tényleg eltúloztam a mértékét. De mintmindenkinek áldozatot kell hoznia. A másik családom legnagyobb áldozata azvolt, hogy velünk kellett étkezniük. Carlisle és Esme megtették mindenféleszájhúzogatás nélkül, pedig tudtam, mennyire nem fog nekik jól esni. Rosalie-tkérni se kellett, hiszen ő terhes nőként eléggé kívánja az emberi ételeket is.

-Öhm igen, de csak összeütöttünk valamit, tudod, hogy jöttetek – magyaráztam,majd sajnálva néztem a fiúkat, akik fintorogva emelik meg újra és újra avillát. Jacob nagyon jól járt, hogy meglátogatott. Nem elég, hogymegvacsoráztatjuk, de még Charlie-val is tudott beszélgetni, kívánságára.

-És mikorra lesz téve az esküvő? – a falat megakadt a torkomon, így gyorsaninnom kellett pár kortyot. Láttam, hogy Charlie se nagyon kedvelte ezt a témát,és meghúzta a boros poharat.

-Hát… még nem beszéltünk róla – gyors pillantást vetettem Edwardra, aki teljesnyugodtsággal ült mellettem.

-Igazából az egyetem után akarjuk – kitágult szemekkel néztem rá, de csakmosolygott. – Rájöttünk, hogy nagyon elsiettük a dolgokat. Hiszen az egyetemegy igazi megpróbáltatás a kapcsolatok számára is. Ha azt kibírjuk, akkor utánamár készen fogunk állni egy házasságra – meglepődve néztem rá, de beláttam,hogy a legjobb hazugság volt, amivel anyát beetethette és úgy láttam, hogyCharlie is örül ennek a hírnek.

-Okos döntés… Akkor eldöntöttétek, hogy végül melyik egyetemre mentek srácok? –szólalt meg Charlie kimérten, mire bennem akadt a levegő.

-Hát…

-Gond van Charlie – sóhajtott fel színpadiasan Carlisle. – Kaptam egy nagyon jóállást Londonban, de a gyerekek itt akarnak maradni Amerikában, és valahol ittszeretnék folytatni a tanulmányaikat.

-Hiszen Londonban rengeteg jó iskola van – jegyezte meg Renée felém fordulva. –De olyan messzire akarsz menni?

-Eredetileg nem Alaszka volt a terv? – Charlie gyanakodva felhúzta szemöldökét,de megráztam fejemet.

-Nem megyek Alaszkába. Utálom.

-Bár tudnám, mi bajod van vele – lassan már idegesen dobtam le az evőeszközeimeta tányérra, majd felálltam.

-Kér még valaki?

-Kösz mi nekünk elég volt – hadarta gyorsan Jasper, aki úgy nézett ki, minthabármelyik pillanatban elhányná magát.

-Jól vagy? Pedig nem volt romlott – töprengtem hangosan, mire villogó szemekkelmeredt rám.

-Ne rajtam töltsd ki a dühöd!

-Jobb, ha kikísérem egy kicsit levegőzni – Alice alig elrejtve vigyorát, fogtameg Jazz kezét és siettek el.

-Én kimehetek a konyhába repetázni? – szótlanul mutattam jobbra Jake-nek, hogyszolgálja ki magát. Nem habozott, el is sietett. Edward nagyon jót mulatottezen, majd rám pillantott. Felhúztam szemöldökömet, de csak megrázta fejét,majd a borért nyúlva töltött nekem. Ráncoltam homlokomat, hogy ez most minek?

- Nemlátszik meg a baleseted, jól nézel ki – jegyezte meg kedvesen Phil, miremosolyogtam.

- Igen,sokkal jobb.

- Nem isvolt rajtad sérülés – mondta Charlie homlokráncolva.

- Púpomvan, csak – kuncogtam idegesen, és idegesen a hajamba túrtam.

-Tényleg jól nézel ki, pedig Charlie-tól és Esme-től is hallottam, hogy milyencsúnya baleset ért – felvontam szemöldökömet anya mondatára.

-Neki már semmi nem árt – lassan fordítottam a fejemet a mellettem ülő Edwardra.– Már régóta megszokta a baleseteket, igaz Bella? – gúnyos hangjára felmentbennem a pumpa, de bájos vigyort erőltettem magamra és bólintottam.

-Rosalie nem is tudtam, hogy terhes vagy – még jobb! Anya már mikor belépettészrevette Rosalie gömbölyödő hasát. – De nem korai egy kicsit? Hiszen még csaktizenkilenc éves vagy.

-Időben kell elkezdeni! – nevette el magát Emmett.

-Később már nem fog a testem változni, és nem szeretném, ha olyan sok plusz kilómaradna rajtam – eltudtam képzelni milyen arcot vághattam Rosalie válaszára. Denagyon is rá vallott, azt hiszem senki nem gyanakodott, hogy ez nem igaz.Rosalie mindig is felszínes volt.

-Hát én ilyen idősen nem erre gondoltam – kuncogta el magát Renée.

-Felelőtlenek vagytok! – szólalt meg Charlie. – Ha én újra kezdhetném…

- Akkormi lenne Charlie? – Renée metsző hangja átszelte a helyiséget, és mindenkicsendbe maradt.

- Nehogyvitázni kezdjetek, nem vagyunk egyedül – szóltam, mielőtt elkezdenék, de márkéső volt.

- Bellasosem szenvedett hiányt semmiben! – fakadt ki anya. Hiába csitítottam, minthameg se hallotta volna.

- Azértbízom benne, hogy ők ketten – kezével felém és Edward felé bökött, miremeglepődve néztünk – nem lesznek olyan hülyék, mint mi voltunk! Hiszen még miis gyerekek voltunk Renée!

- Ettőlfüggetlenül Bella nagyon jól lett nevelve – mondta ridegen anya.

- Jóember lett belőle, de ugyanazt az utat járja, mint mi! – kezeimbe temettemarcomat, és felnyögtem.

-Tényleg most kell ezt megbeszélnetek? – kérdezte Phil halkan.

-Bocsánat, de, azt hiszem, szívok én is egy friss levegőt – meglepetten néztemRose-ra, akit Emmett kikísért.

-Megyek veletek – felnevettem Phil távozó alakjára nézve, de semmi öröm nem voltbenne.

-Hahó, én is itt vagyok – szólaltam meg végül, de már késő volt.

-Befejezted Charlie? – csattant fel anya.

-Anya, nyugi!

-Bellából nagyszerű ember lett, függetlenül attól, hogy milyen fiatalon szültemmeg őt!

-És szerinted jót tett neki, hogy két életet élt? Egyet velem, egyet meg veled?– még sose láttam egyik szülőmet se így kiborulni. – Meg is lett az eredménye!Épp, hogy lediplomázik, már mehetünk is majd a keresztelőre!

-Bella nem terhes – mélyet sóhajtottam, éreztem, hogy sírhatnékom támad. – Igaz?– anya olyan áthatóan nézett, hogy megszólalni se tudtam, csak rá meredtem. –Bella… igaz?

-Persze, hogy nem terhes! – Edward mentette, ami még menthető. – Arról tudnék.

-Az biztos, hogy te tudnál róla – Charlie szúrós szemeit Edwardra emelte. – Alegnagyobb hibát követtem el, amikor engedtem, hogy ide költözz!

-Nekem jó itt – motyogtam gombóccal a torkomban, de éreztem magamon anyatekintetét. Mintha lyukat égetett volna belém. – És szállj le Edwardról, apa!El kell fogadnod, hogy ő a párom és szeretem!– Edward rám kapta szemeit éshalványan mosolyogni kezdett, miközben arany tekintete ellágyult. - Gratulálok! Sikerült elrontani az estét –mindkettőre villogó szemekkel néztem. – Akadjatok le rólam! Semmi bajom nincs!Tökéletes életem volt és most is az van – indulatosan álltam fel, de éreztem,hogy könnyesedni kezd szemem. – Semmiben nem szenvedtem hiányt, attólfüggetlenül, hogy kilométerekre voltatok egymástól!

-Bízunk benne, hogy a te gyereked nem ebben fog részesülni – megkövülve néztemCharlie-ra, majd Edward tekintetébe ütköztem. Kezem remegni kezdett, amit azasztal alá rejtettem, mire Edward kezei megfogták azokat.

-Talán kicsit korai ilyenekről beszélni – mondta Carlisle halkan, de azért afeszültség érezhető volt. – Hiszen Belláék még nagyon messze állnak agyerekvállalástól. Előbb az iskola.

-Így van Charlie – mosolyogta Esme. – Még nagyon fiatalok! Nagyon… sok mindenenkell még keresztülmenniük – Esme hangja megcsuklott mikor a szemeimbe nézett.

-Ugye a második gyerekedet már jobban fogod nevelni?

-Charlie! – Renée sipítozni kezdett.

-Miről beszél? – néztem rá rémülten, mire anya szomorúan elhúzta száját.

-Nem így kellett volna megtudnod. Sajnálom. Kistesód lesz Bellám!

Percekigcsak tátogni tudtam. Felfoghatatlan volt, amit mondott. Anyának kisbabája lesz?

-Párzási időszak van? – mormolta szinte fülem mellett Edward.

-Ezt komolyan mondtad? Gyereket vársz? – kérdeztem suttogva.

-Sajnálom, hogy így tudtad meg, tőlem kellett volna, nem Charlie-tól – apa csakmegvonta a vállát, mintha csak valami apróságot mondott volna el. – Nem akartamgyereket, te is tudod. De besikerült és… én nem akarom… elvetetni.

-Értem – mormoltam. – Gratulálok – anya nagyon is látta rajtam, hogy nem szívbőljött az örömöm. Hogy örülhetnék ennek? Hiszen köztem és a kistesóm között lesztizenkilenc év! És soha nem fogok vele találkozni. Sosem fogom őt tanáccsalellátni, nem fogok rá vigyázni.

-Mi lenne, ha átmennénk a nappaliba? A többiek biztos meccset néznek éskényelmesebb is– hálás voltam Carlisle-nak, majd felállva átmentek oda.Éreztem, hogy anya még nagyon sokáig nézte érzelemmentes arcomat, de Esmeelrángatta.

Felsóhajtottam,majd a majdnem tele üveg borért nyúltam.

-Jó ötlet ez?

-Ne szólj hozzám – motyogtam Edwardnak, majd az üveg bor társaságában kimentem ahátsó ajtón és leültem a terasz lépcsőjére.

Nemtudtam, hogy hirtelen boldog legyek-e vagy inkább kiakadjak. Mérhetetlenülörülök neki, ha anya boldog. De, hogy a Sors ennyire kicsesszen velem! Vagyazért kellett elveszítenem a sajátomat, hogy egy másik élet szülessen meg?Hiszen állandó körforgás ez. De ismét mennyi problémát vet ez föl. Hiszen sohanem ismerhetem meg a féltestvéremet, aki minden bizonyára tündéri kiskölyöklesz.

-Mitcsinálsz itt kislány? – felkaptam a fejemet Jacob meglepődött hangjára.

-Csak elmélkedek – szám megrándult egy mosolyfélétől, de túl bágyadt voltamahhoz, hogy sikerüljön teljesen. – Már mész is haza?

-Jenny-nek megígértem, hogy hamar visszamegyek.

-Örülök, hogy boldog vagy és megtaláltad szerelmet!

-Rólad viszont ez nem mondható el – elkomorultam, ahogy ő is komolyan nézettrám. – Nekem bármikor elmondhatod mi a baj.

-Azt hiszen Edwarddal vége. Örökre – nem tudtam volna elrejteni könnyeimet, ígycsak hagytam, hogy kicsorduljanak. – Annyira megváltozott. Vagy megváltoztunk,nem is tudom. Olyanokat vágunk egymás fejéhez, amit normális esetbe sosetennénk.

-Te változtál, ez tény. Hiszen annyi változáson mentél keresztül rövid időalatt. Edwardnak pedig ehhez kéne igazodnia.

-Nagyon megbántottam, mikor szakítottam vele – mondtam sóhajtva. – És engem nemTanya érdekel, egy botlás volt. De hát… én is megcsókoltalak, mikor még együttvoltunk. Azért vagyok rá mérges, mert hazudott nekem. És nem is egyszer már azutóbbi hónapokban. Nem tudok benne megbízni, vagy legalább is idő kell hozzá,hogy újra…

-Ezt ő is tudja – bólintott vigyorogva. – És bár Edward sose volt jó havernekmondható, de szeret téged, ezt mindenki tudja. Bármit megadna érted. Aváltozásod, rá is kihatott. Nem tud mindig hozzád igazodni, neki is szembe kellnéznie a dolgokkal, ahogy neked is. Bella, ő is elvesztette a gyerekét, nemcsak te! Még is úgy veted a szemére, mintha az ő hibája lenne.

-Miért, nem az? Ha Tanya-val nem történik semmi, akkor…

-Tanya egy lotyó, megérdemelte, amit kapott tőled. Legalább is, ahogy hallottamjól meggyepáltad! Nem vetted észre, hogy Edward teljesen mást mond, máshogycselekszik és máshogy gondolkozik? Hidd el össze egyeztetné, ami neked alegjobb lenne, de már nem bízik magában. Létezése során nem bántott annyiraembert, mint amennyiszer téged. És ezzel a bűntudattal neki kell együtt élnieameddig létezik. Szeret téged, de nem meri kimutatni és megmondani, fél areakciódtól! Jobban teszi, ha a hideg maszkot mutatja feléd, hogy ne érezdrosszul magad tőle, holott ő nagyon szenved. Ettől függetlenül megbántani sem akar,ezért a mozdulatai, a tettei, ahogy óv téged még mindig mindentől…. ezzelsugározza mennyire szeret téged.

-Nagyon jól összebarátkoztatok, ha ennyi mindent megtudtál – motyogtam mégmindig a hallottakon töprengve.

-Csupán most már jobban bele látok a dolgaiba – hanyagul megrántotta vállát,mire kuncogni kezdtem.

-Menj, nehogy miattam késs el – felálltam a lépcsőről, majd gyorsan megöleltem.– Köszönöm. Jól esett beszélgetni.

-Bármikor babám, csak csörögj – megforgattam szemeimet, majd láttam, ahogylekapta felsőjét és farkas alakba befutott az erdőbe. Sokáig néztem a sötéterdőt, hívogatóan veszélyesnek nézett ki. Olyan mély volt, mint az én belsőmjelenleg. Végtelen űr, és bizonytalanság.

Hidegszél kezdett fújni, mire összeborzongtam és karjaimat összefűztem. Elhúztamszámat, ahogy a kezembe tartott boros üvegre néztem, amiből nem ittam egykortyot sem. Hogy gondolhattam volna, hogy majd pont én lerészegedek?!Gyűlöltem az alkoholt, a borral is éppen megbarátkoztam. Csak, ha muszáj volt,akkor fogyasztottam minimális mennyiségűt, de most egyáltalán nem volt rászükségem és nem is kívántam.

-Üdvidegen – ijedtemben felsikoltottam, majd hevesen dobogó szívvel pördültem meg.

-Edward! – ráripakodtam, majd mélyeket lélegeztem. – Megijesztettél. Mit mondtál?Idegen?

-Számomra már az vagy – válaszolta enyhe mosollyal, majd kivette kezemből azüveget és elhajította be az erdőbe.

-Tényleg ezt gondolod, vagy ez egy újabb olyan dolog, amit csak nekem mondasz?

-Szóval Jacob beszélt veled – jegyezte meg keserű mosollyal, majd leült oda,ahol én foglaltam helyet pár perce.

-Elmagyarázod?

-Nincs mit – rázta meg fejét, mire csalódott lettem. – Nem akarom a dolgokattúlbonyolítani. Nincs szükséged rá. Egyelőre birkózz meg a születendő kistesód,és a költözés gondolatával.

-De nekem most csak te számítasz, hogy később is csak te számíts – mondtamkeményen, arany szemeit pedig az enyémbe fúrta. – Szeretsz engem?

-Igen. És te bízol bennem?

-Nem.

-Akkor nincs miről beszélnünk – keserű mosollyal az arcán felállt, majdvisszanézett rám, mielőtt bement. – Bizalom nélkül semmit nem ér a kapcsolat.

-Kiérdemelted – suttogtam könnyeimmel küszködve.

-Ez így van – arca fájdalmas grimaszba torzult. – A bizalmat pedig nehézmegszerezni, de egy szempillantás alatt el lehet veszíteni. Én elvesztettem atiédet. Azonban van egy dolog, amit soha a büdös életbe nem fogok elfelejteniés nincs semmi ami megsemmisíthetné. Mindennél jobban szeretlek téged.Döntöttél, velünk kapcsolatba jogosan, és elfogadtam. Nem foglak téged elfelejteniés nem mondok le rólad, csak mert hülye voltam.

-Nincs miért küzdened, senki nem fogja átvenni a helyedet. De sok idő lesz, amíga bizalmam újra épp lesz.

-Sosem lesz olyan, mint régen – aprót rázott fején, majd elmosolyodta magát. –Párizsba megyek.

-Mi? – rémület lett úrrá rajtam. – Ne, Edward! Ne, miattam… ne menekülj…

-Jobb lesz így nekünk. Kell pár hét, hónap neked, hogy mindent átgondolj! Várnifogom, hogy hívj és azzal várj majd az új házunkba, hogy szeretnél már mindenrosszat elfelejteni. És én boldogan fogok rábólintani, hogy készen állsz újrakezdeni. De addig csak gyilkoljuk egymást itt és ezt te is tudod.

-Nem mehetsz el – leheltem gombóccal a torkomba. – Szükségem van rád.

-De nekem ez így nem megy Bella – fakadt ki majd szemeibe nézve megrendültem.Annyi sok fájdalom, szenvedés volt benne. – Nap, mint nap szembe kell néznemveled, hogy elveszítettelek, és azzal, hogy a babánk… - hangja elcsuklott, énpedig könnyezni kezdtem. Most láttam igazán, hogy ő milyen sok kínt élt át azutóbbi napokban. Elveszettnek tűnt, akárcsak én. Megsajnáltam őt, ígyfelszaladva a lépcsőn, megöleltem. Éreztem, hogy mellkasa szabálytalanulemelkedik, és biztos voltam benne, ha ember lenne, már sírna.

-Annyira sajnálom – könnyeim végig csorogtak arcomon, majd rácsöppentek nyakára,és ingére.

-Éreztem – hangja rekedt volt, és el-elcsuklott. – Éreztem aznap, hogy baj van.Rossz érzés kerített hatalmába, de nem voltam elég gyors és elkéstem. Ha elmondomakkor most…. most azon kéne izgulnod, hogy miként fogod elmondani Charlie-nakés… és hogy mi legyen a neve… ehelyett miattam a fájdalommal küzdesz, hogyelvesztetted őt… - Edward egész testébenremegett, én simogattam és nyugtattam őt. Önzőnek éreztem magam és hihetetlenszívtelennek. Tudtam, hogy Edward ugyanolyan szomorú, mint én, de sose mutattaki. Miattam, hogy én legalább lássak egy erős embert magam mellett, aki támasztnyújt. Én ezt kihasználtam és mindent rázúdítottam, miközben fogalmam sem voltróla, hogy mennyi mindent viselt el.

-Ha megtehetném, mindent helyre hoznék – mondtam halkan.

-Te? – suttogta mosolyogva, majd elvált tőlem annyira, hogy szemembe nézhessen.– Neked semmit nem kell helyre tenned. Az egyetlen bűnöd, hogy megbíztál bennem.

-Lehet. De akkor sem bántam meg, hogy megismerkedtünk – visszagondolva csaksértettségből mondtam reggel azokat a dolgokat neki, de semmit nem gondoltamkomolyan. Életem legjobb döntése volt ideköltözni, így egy olyan életetsikerült megteremteni, amit álmomban sem gondoltam volna. – Bármilyen sokfájdalmon és szenvedésen is mentem keresztül, mióta itt vagyok… mellettedvagyok igazán önmagam. Szembenéztem melletted a halállal is. És sose éreztemmagam ennél erősebbnek. A döntéseink jutattak minket ide. Rajtunk áll, hogyantovább. Vagyis…. tényleg elmész Párizsba?

-Jobb lesz így mindkettőnknek. Neked is kell egy kis szünet és nekem is –váratlanul elszakadt tőlem, majd minden szó nélkül hátat fordított ésegyszerűen leugrott a teraszról.

-Most meg hova a csudába mész? – kérdeztem meglepődve, mire hanyagul megrántottavállát.

-Járok egyet a környéken.

-Most? Nem halaszthatnád későbbre, hiszen anyáék itt vannak. Egyedül nem tudokösszevissza hazudni nekik.

-Ne aggódj, jól el vannak. Charlie-nak és Phil-nek se szokása faggatózni,anyukádat viszont te ismered a legjobban – ostoba módon magyarázkodni kezdett,hogy ne kelljen tovább itt maradnia. Én viszont megrémültem, hogy mikor fogvisszajönni, ha egyáltalán vissza akar jönni, így a legegyszerűbb éslegostobább ötlet jutott az eszembe.

-Ha már úgy is elmész, nem mennél be Port Angelesbe? – próbáltam elővennikiskutya szemeimet, de csak értetlenül pislogott rám.

-Minek?

-Megkívántam egy kis vaníliás fagyit, hoznál nekem?

-Hát persze Édesem – összeráncoltam szemöldökömet a nyájas hangnemén.

-Komolyan?

-Természetesen nem, mert nem vagyok a barátod – eltátottam számat, ahogy nevetveválaszolt.

-Hát jó! Pukkadj meg Edward Anthony Masen kötőjel Cullen! – pufogva utánaeredtem, egyenesen a garázsba. – De ennyit igazán megtehetnél az exbarátnődért!

-Csak érted aggódok – felhúztam szemöldökömet, mire szemtelenül vigyorognikezdett. – Nem szeretném, ha meghíznál!

-Csak egy átkozott fagyiról van szó! – fakadtam ki.

-Most még csak egy, de aztán hetek múlva, majd azt hallgathatom tőled, hogy énszemét felmertelek hizlalni, mert mindig megtettem, amire kértél! Na, ettőlkímélem meg magamat és részben téged is! A plusz kilók kellemetlenek a nőkszámára.

-Neked nem mindegy? – kérdeztem grimaszolva, de csak szórakozott rajtam. – Amúgyis másnak nem akarok tetszeni, te pedig úgy fogadsz el engem, ahogy vagyok!Vagy talán néhány plusz kilóval már nem tetszenék? – vigyorogni kezdtem, demikor pimaszan elfordította szemét, hápogni kezdtem. – Hogy lehetsz ilyen pofátlan?

-Én csak a te alakodért aggódok – adta meg a választ, majd nyugodtan beült aVolvo-ba.

Csakhümmögtem párat, majd orrom alatt motyogni kezdtem. – Pedig mindig azértaggódtál, hogy milyen vékony vagyok.

-Lehet. De a minap láttam egy durva filmet az elhízott nőkről és nem szeretném,ha te is ebben szenvednél.

-Kedves vagy, hogy így aggódsz értem – szúrósan néztem rá, mire kuncognikezdett. – Ajánlom, hogy az életben egyszer megtedd, amire kértelek!

-Ugye nem akarod, hogy ismét robbanjon ez a téma? – kérdezte felhúzottszemöldökkel, mire csak fáradtan felsóhajtottam.

-Tényleg nem.

-Helyes – Edward ennyiben hagyta a dolgot, majd beindított a kocsit és nagysebességgel elhajtott. Dühöngve trappoltam vissza a házba, egyenesen anappaliba, ahol nagyon jó volt a hangulat.

Anyafélve nézett rám, erre pedig eszembe jutott, mit mondott. Félszeg mosollyalültem le mellé, majd megfogtam kezét.

-Minden rendben?

-Igen, persze.

-Hol van Edward? – kérdezte Charlie furcsállva, hogy hirtelen eltűnt, mire azösszes Cullen szája elé kapta kezét, hogy visszafojtsák nevetésüket. Hátpersze, ők mindent hallottak.

-Biztos a másik barátnőjéhez ment – flegmán válaszoltam apának, majd a kezembekaptam egy magazint és dühömben olvasni kezdtem.

-Úgy látom nincs minden rendben köztetek – ajkamba haraptam Renéemegszólalására, majd kitaláltam egy bugyuta hazugságot.

-Öhm… ő csak nagyon mérges rám a baleset miatt. Nem történt nagy baj, de eléggéki van akadva, amiért nem volt ott velem és nem ő vezetett.

-Ez érthető – bólogatott anya.

-Ja – mormoltam orrom alatt, majd nagy sóhajtások után anyára néztem. – Hányhetes vagy?

-Óh, már öthetes – mosolyogta, szemeiben pedig láttam, hogy mennyire boldogettől. Ha ő boldog, akkor én is az vagyok.

Halkbeszélgetésbe kezdtünk, anyának nagyon jól esett, hogy kérdezgetni kezdtem.Inkább én őt, mint ő engem. Neki nem kellett hazudnia mindenfélét. Nekem szinteegy szavam se lett volna igaz.

Megtudtam,hogy nem itt alszanak – hál’istennek – hanem egy Seattle-i motelben. Nemakartam, hogy ilyen későn vezessen Phil, de tudtam, hogy óvatosan fognak menni,és nem lesz baj. Legalább nem kell eljátszanunk Edwarddal se a tökéletesjegyespárt. Nehezen menne.

Márjóval elmúlt éjfél, mikor Charlie felállt, hogy ideje hazamennie. Mosolyogva köszöntemmeg neki, hogy eljött, habár tudtam, hogy inkább kihagyta volna, főleg avitáját anyával. Mérhetetlenül örülök, hogy nem folytatódott. Nem sokkal utánaRenée és Phil is indultak, a bérelt kocsival. Boldog voltam, hogy láttam anyátmég ha csak pár órára is. Könnyebbnek éreztem magam, még akkor is, ha tudtam,nem beszélhetek vele semmiről.

Hosszanintegettem nekik mikor elmentek, majd sóhajtva néztem Esme-re, aki átkaroltavállamat.

-Ez jól sikerült.

-Úgy gondolod? – kétkedve néztem rá, hiszen valójában minden történt. De alegnagyobb félelmem, miszerint az én kis titkaim fognak kirobbanni, tényleg nemkövetkezett be. De a szüleim összebalhéztak, feljött a gyerek téma, anyámterhes is ráadásul, hazudnunk kell az egyetemmel kapcsolatban – amit még kikell tárgyalni – ahogy a költözést is, és még Edwarddal is összekaptam. Afélelmeimhez képes annyira szörnyű nem volt.

-Hiszen semmi baj nem történt, Bella – Esme kuncogni kezdett arckifejezésemen,majd átkarolva engem mentünk a konyhába.

-Itt az ideje, hogy elmosogassunk, igaz?

-Nehogy most te hozzá láss! – Esme mérgesen leteremtett, majd tuszkolni kezdettkifelé. – Te menj, és feküdj le aludni, ezt bízd rám! Időm mint a tenger éselfáradni se fogok!

-Köszönöm – hálásan fordultam felé, majd öleltem meg őt. – Mindenért nagyonhálás vagyok, nektek is, srácok – besétáltam a nappaliba, majd elnevettemmagam. Jasper és Emmett is szétnyúlva ültek egy-egy kanapén, rajtuk meg apárjuk feküdtek.

-Fárasztó egy nap volt – motyogta Emmett, majd nevetni kezdett. – Még mindigalig hiszem el, hogy Edwarddal összevesztél egy fagyin!

Pironkodvasütöttem le szemeimet, kicsit szégyelltem magamat, amiért mindenki végighallgatta, hogyan osztottam le.

-Érdekesegy este volt az biztos – megfordultam, hogy mosolyogva nézzek Carlisle-ra, akifel volt dobódva szinte. – Rég éreztem ilyen jól magam.

-Ennek örülök.

-Gyakrabban csinálhatnánk ilyen estét, mit szóltok?

Egyhangúés rémült nem volt a felkiáltás a többiek részéről, mire nevetni kezdtünk. Azórára nézve eltátottam a számat, mikor megláttam, hogy már egy óra van.Fáradtan felsóhajtottam, a szemeim kezdtek elnehezedni, de már aggódtam, hogyhol van Edward. Nem akartam vészmadárkodni, de azért már egy másfél órájaelment.

-Na,jó. Én felmegyek lezuhanyzok és bedőlök az ágyba – kimerülten felsóhajtottam,majd a mellettem álló Carlisle-nak adtam egy puszit. – Osszátok szét! Jóéjszakát nektek!

-Neked is – mondták mély sóhaj kíséretében. Kuncogva rajtuk siettem fel avendégszobába, ami az ideiglenes szobám volt.

Lekapkodtammagamról ruháimat, majd a fürdőszobába beálltam a zuhany alá. Jól esetttagjaimat forró vízzel átdörzsölni, de elégedetten vettem tudomásul, hogy a maieste jó volt, az apró vitáktól leszámítva.

Nemdöntöttem még Edwarddal kapcsolatban. Haragudtam magamra, amiért eddig nemfoglalkoztam azzal, hogy őt milyen mélyen érintette a gyerekünk elvesztése.Önző módon csak magamra gondoltam, hol ott ő is nagyon megtört. Igaza voltJacobnak, megváltoztam, még hozzá nem is kicsit. Ezen gyorsan változtatnomkell, hiszen így Edwarddal is másképp viselkedek. Teljesen mást diktál aszívem, és mást az eszem. Nem tudom némelyik alkalommal melyikre hallgassak.

SzeretemEdwardot, el nem tudom képzelni nélküle az életem, de a ma reggeli vitánkrádöbbentett, hogy talán tényleg nincs jövőnk egymás mellett. Nem játszhatokmagammal, és vele se. Ha szakítottam vele, akkor úgy kell hozzá állnom, bárlátszólag egyikünk se veszi túl komolyan a döntésemet. Ezt a tegnap esti kisakciónk is mutatja. De szükségem volt rá, hogy érezzem Őt. Szégyelltem magamat, amiért szakítottam vele, még is,mint egy könnyűvérű nőcske rámásztam. Azonban szeretjük egymást, ezt mindenkitudja, csak éppen nem tudok túl tenni a haragomon és a csalódottságomon. Nagyonmegbántott azzal, hogy hazudott, de nem szeretném csak őt hibáztatni. Hiszen énse adtam rá alkalmat, hogy elmondja. Ő túllépett rajta, azzal az indokkal, hogyel lehet felejteni. És nekem is ezt kell tennem. A tragédia megtörtént, azonkell dolgoznom, hogy ne történjen még nagyobb. El kell engednem a múltat, hogyegy szebb jövő elé nézzek.

Merengveöltöztem fel a pizsamába, ami maradt a sort és a trikóm. Leengedtem hajamat,majd letöröltem a homályos tükörről a párát, mire egy egészen más arccal néztemszembe. Szemeim tükrözték a lelkemben dúló vihart, ami lassacskán megnyugodnilátszott. Nagyon jól álcázhattam ezt, ha anya nem aggodalmaskodott annyitértem. Kifejezetten örültem neki most, hogy nem én kerültem az asztalra.Szörnyű lett volna végig hazudnom ezt a pár hetet neki. De az se volt valami feldobóhír, hogy kistesóm lesz. Még is belenyugodtam. Túl kell élnem, hogy az életemteljesen megváltozott attól a perctől fogva, hogy Edward titka az én titkommáis vált.

Megráztamfejemet, de mikor kiléptem az ajtón, majd szívrohamot kaptam. Edward álltelőttem nyugodt arccal, majd a kezében tartott fagylaltos bögrére esettpillantásom. Halványan elmosolyodtam magam, majd elmormolva egy köszönömöt,elhaladtam mellette.

-Soká jöttél – jegyeztem meg. Nem volt benne szemrehányás, pusztánténymegállapítás. – Lemaradtál anyáék távozásáról.

-Azt hiszem nem vesztettem sokat. Nem szívesen kerültem volna a kérdésözönökgyűrűjébe. Még ennyi év után is nehezemre esik hazudni bárkinek, főleg, ha egyolyan tisztalelkű emberről van szó, mint Renée.

-Még is jól tudsz – mondtam mosolyogva és leültem az ágy közepére töröküllésbe.

-Bele kellett tanulnom. A saját érdekemben – grimaszolni kezdett, mirebólintottam. Szótlanul állt előttem, minden egyes rezdülésemet figyelte, majdhosszas hallgatás után végül megszólaltam.

-Meg tudlak érteni. Vagyis csak most értettem meg igazából, hogyan érzel.Tévedtem, azzal kapcsolatban, amit reggel mondtam. És sajnálom is. Te nemszívtelen vagy lelketlen vagy, csupán lezártad a múltat, nagy nehézségek áránis, és a te példádat kéne követnem – ujjaim között forgattam a fagyis dobozt,miközben beszéltem fel se pillantva rá. – És gyűlölöm magam azért, amit mostmondok, de azt hiszem igazad van. Egy gyereket nem lehet pótolni, de meg van azesélyem rá, hogy egy másikkal enyhítsem a fájdalmam. De engem nem tudszpótolni. Én még élek, és ebből kell erőt merítenem – erőt vettem magamon ésfelnéztem arcába, amik semmit mondóak voltak, bár szemei elárultak mennyiremegdöbbent szavaimon. Nem foglak visszatartani, ha tényleg elakarsz menni Párizsba,Scott családjához. Igazad volt, egy kis távolság most egyikőnk számára se leszhátrány.

-Nem előled menekülök, csupán néhány dolgot le kell tisztáznom magamban ahhoz,hogy kicsit észhez térjek – mondta végül, miután befejeztem. Kisebbcsalódottságot éreztem, amiért nem döntött úgy, hogy velem marad, deelfogadtam. Legalább egy kis időm nekem is lesz, hogy olyan legyek ismét, mintrégen.

-Valamit le kell tisztáznom veled – szemeim megrebbentek, de nagy sóhajtásokközepette és pirulós arccal végül kinyögtem. – Szeretlek, de... az életemetfolytatom a családoddal, de nélküled.

-Ez számomra nem volt meglepetés – végre egy kis mosolyt láttam az arcán, és márnem éreztem magam annyira feszélyezve.

-Scott visszajött már? – kérdeztem hanyagul, mire bólintott.

-Már beszéltem is vele. Holnap indulok – bíztam benne, hogy nem látja meg rajtama rémületet, miszerint ilyen hamar elmegy.

-Értem – nyögtem ki végül, majd ajkaimba haraptam. – Meddig maradsz majd ott? –láthatta rajtam, milyen kétségbeesett vagyok.

-Ameddig szükségesnek érzem – hümmögve elfordítottam fejemet, de folytatta. – Ésameddig nem hívsz, hogy már hiányzom neked.

Nevetnikezdtem ezen, mire ő is felengedett egy kicsit és halkan kuncogni kezdett.

-Rendben.

-Akkor ez a búcsú? Végleg? – kérdezte halkan és szomorúan. Letettem a kisasztalra a fagyimat, ami a sok érintésemre már elolvadni látszott és lassanEdward elé sétáltam végig a szemeibe nézve.

-Vége – bólintottam kisebb elkeseredettséggel, de tudtam, hogy ez a búcsú nemörökre szól. Ha nem is akkor, amikor visszatér a családjához, de majd egyszermondhatom azt neki teljes és nyugodt szívvel, hogy készen állok a folytatásra,illetve az újrakezdésre. – De nem akarom, hogy úgy menj el, mintha egyidegentől köszöntél volna el – hirtelen elhatározás volt, de nem voltambizonytalan.

-Egy utolsó-első este? – mosolyogva bólintottam kérdésére. A kapcsolatunklezárása, de amikor visszajön, már mindketten másképp fogjuk a dolgokat látni,és talán még erősebb lesz majd a kapcsolatunk utána. – Nem akarok errebúcsúként gondolni – lassan felemelte kezét, és megsimogatta arcomat. Örömmelköszöntöttem az érzést, amit kiváltott belőlem már egy egyszerű érintéssel is.

Kínzóanlassan lehajolt hozzám, majd hideg ajkait az enyémhez érintette.Felsóhajtottam, majd átkaroltam nyakát, hogy még közelebb simulhassak testéhez.Ajkai finoman becézgették enyémeket, majd belemarkolva combjaimba emelt fel, énpedig derekára kulcsoltam lábaimat. Elszakadva tőle láttam arany szemeiben acsillogást, a folyékony mézszínt, ami a csontjaimig hatoltak. Ajkai mosolyból,lassan vigyorrá húzódtak, majd ledöntött az ágyra.

Nevetnikezdtünk, majd újból megcsókoltam. Teljesen kiment a fejemből, hogy a ház televan tökéletes hallású vámpírokkal. Jelenleg ez érdekelt a legkevésbé. Különbenis, Edward már számtalanszor panaszkodott nekem, hogy milyen rossz volt atestvéreit éveken keresztül hallgatnia, most legalább visszaadja.

Beleremegtemérintésébe, és csókjaiba, ködös tekintettel álltam pillantását, miközbenfelcsúsztatta hasamon pólómat. Felemelve felső testemet hagytam, hogy leszedjerólam, mire ajkai azonnal lecsaptak nyakamra, és mellkasomra. Sóhajtoznikezdtem, ahogy nyelvével csíkot húzva egyre lejjebb ment egészen a kis nadrágomszéléig. Kuncogás tört rám, mikor belefújt köldökömbe, majd mire feleszméltemmár leszedte rólam a sortomat is. Vigyorogva fordítottam testhelyzetünkön,tudtam, utálja, ha nem teheti velem azt, amit ő akar. Sikeresen leküzdöttemróla ingjét, és végig simítottam tökéletes mellkasát, mire elégedett morgásokés sóhajtások törtek fel torkából.

Visszahajoltamajkaira, majd nyelvünk szenvedélyes táncot járt, és kigomboltam nadrágját. Egyszempillantás alatt fordított vissza hátamra, és fölém gördült. Éjfeketeszemeit az enyémbe fúrta, majd meghallottam az anyagok reccsenését.

-Türelmetlenek vagyunk Mr. Cullen? – kérdeztem halkan, mikor combomnálmegéreztem meztelen csípőjét.

-Belőled sosem elég, tudhatnád – morogta rekedtes hangon, majd gyengédenharapdálni kezdte nyakamat. Hangos sóhajok törtek rám, ahogy megéreztem öleközelségét az enyémnél. Csalódottan nyögtem fel, mikor éreztem, hogy öle éppencsak érintkezik az enyémmel. – Én vagyok türelmetlen? – öntelt, egoista hangjánbelelehelte fülembe, mire felháborodottan hátára gördítettem.

Pimaszulvigyorogni kezdtem, majd megtámaszkodtam vállába, és lábamat átvetettemcsípőjén. Nem engedtem le magam, éppen csak annyit ringattam csípőmön, hogyérezzem őt. Zihálva kezdte kapkodni a levegőt, míg nekem a tüdőmbe rekedt,mikor hirtelen felült és arca milliméterekre volt az enyémtől.

-Igazi boszorkány vagy – mordult fel sértetten, de csak nevettem rajta, máramennyire a kéjes érzés engedte. Görcsbe rándult gyomrom a vágytól, és ahiányérzettől, hogy nem vagyok teljes. Meglepődtem, hogy egész testembenremegtem, és kapkodni kezdtem a levegőt. Apró csókokkal hintette be arcomat,hátha elengedem magam, de tartottam elhatározásomat, habár tudtam nem fogomsokáig bírni már. A játéknak számomra akkor volt vége, amikor megéreztem hidegkezét, amik a belső combomat cirógatták. – Azt ne mond, hogy nem érzel semmit –súgta zihálva, mire pimaszan ujjaimmal éppen, hogy megérintettem ágaskodóférfiasságát.

-Amint érzem és látom, te viszont igen – mosolyogtam. Nem volt annyira sötét aszobában, hogy ne lássak a számomra kielégítő testrészeit. Gonosz voltam.

-Mit gondolsz, meddig provokálhatsz egy vámpírt? – kérdezte fenyegető, sötéthangnemben, de tovább nevettem halkan.

-Ugyan már! Azt csinálok veled, amit akarok – apró puszikat nyomtam ajkainakszélére. – Ez az egyetlen közös a férfiakban, tartozzon bármelyik fajhoz!

Nemválaszolt, csak helyeslően morogni kezdett, és újra harapdálni kezdte nyakamat.Elégedetten sóhajtoztam fölötte, de éreztem, hogy lassan nem bírom magamtartani. Testem hol elernyedt, hol megfeszült simogatására, és érintéseire. Abiztosítékot akkor csapta ki nálam Edward, mikor ujjaival kínzóan lassan végigsimított nőiességemen. Felnyögtem, majd türelmetlenül vártam a folytatást.Leakartam ereszkedni csípőjére, de kezei hirtelen megragadták derekamat és nemengedték. Fészkelődni kezdtem kezei szorításában, számomra itt volt a vége ajáték és a vágy között.

Csalódottannéztem a sötét szemekbe, Edward pedig pimaszul vigyorgott. Mielőtt hangotadhattam volna felháborodásomnak, hátamra gördített és felém mászott.Vágyakozva, szinte már könyörögve néztem szemeibe, mire végül megadta magát.Éppen, hogy megéreztem súlyát magamon, majd gyötrelmes lassan belém hatolt.Felsikoltottam a rég áhítozott érzésre, olyannak éreztem, mint egy apró kortyvíz a szomjazónak.

Szenvedélyesen,vágytól túltengve csókolózni kezdtünk, majd megkapaszkodtam Edward hátában alökésektől. Halkan, majd egyre erősödő sikolyokkal adtam tudtára élvezetemet.Számomra elmondhatatlanul gyönyörű volt Edward kéjes sóhajait, és erőteljesmorgásait hallani. Szinte forró volt a levegő, izzott minden körülöttem,elolthatatlan tüzet éreztem magam körül. Kapkodtam a levegőt, mintha csak egyrejobban fogyna, és nem segített rajtam Edward meleg lehelettét sem éreznibőrömön, de már ez felért egy gyönyörrel. Lassúnak éreztem a tempót, deéreztem, hogy Edward nem akarja elsietni, és azt is, hogy miért. Addig akarjanyújtani ezt, ameddig csak tudja.

Éreztemmár közeledni a gyönyört, egyre többször sikítottam fel, mikor váratlanulEdward lelassított a tempót, és ködös tekintetét az enyémbe fúrta. Fészkelődnikezdtem alatta, hogy folytassa, de nem tette, csak nézett a szemeimbe,mindenféle megmukkanás nélkül. A csöndet csak hangos zihálásunk törte meg. Márattól tartottam, hogy valami baj van, mikor megszólalt.

-Szeretlek.

-Én is szeretlek – mosolyogni kezdtem, torkom pedig kiszáradt. Edward minthacsak erre várt volna, ráhajolt ajkaimra, amit én mohón viszonoztam, majdgyorsabb tempóra váltott.

Akis szünet talán csak még jobban fokozta éhségemet, majd megéreztem abizsergést, ami átjárta testemet. Kéjesen felsikoltottam, hátam ívbe feszült,majd testem hirtelen elernyedt. Edward még lökött párat magán, majd őt iselérte a gyönyör. Felmorgott, közvetlenül a fülem mellett, teste pár percremegfeszült majd az övé is elernyedt. Mindketten kapkodtuk a levegőt, a tüdőmsípolt, de kellemes megnyugvás tört rám.

Edwardrám nehezedett, de éreztem, hogy tartja magát, tekintve, hogy alig éreztem megegy kis súlyt. Homlokát kulcscsontomra támasztotta, én pedig simogatni kezdtemhaját és hátát. Még pár percig így voltunk, aztán lassan eltávolodott tőlem ésmellém feküdt. Felé fordultam, majd hozzá közelebb fészkelődtem és mellkasárafeküdtem. Mellkasa még mindig fel-le emelkedett, habár neki nem volt szükségelevegőre.

-Ugye nem bántad meg? – kérdezte halkan, mire mosolyogva felemeltem fejemet.

-Nem – szemei csillogtak, nyugodtak voltak és kielégültek. Vigyorogni kezdtem,majd gyors csókot nyomtam ajkaira, és a megkerestem a ruháimat. Nem szerettemmeztelen lenni, amikor bármikor bárki bejöhet.

-Ezek szerint nem lesz folytatás? – kuncogni kezdtem Edward lehangoló hangjátmeghallva, majd miután felöltöztem felé fordultam. Szemtelenül vigyorgott, majdmire kettőt pislogtam, már felöltözve közeledett felém.

-Ezt nevezem gyorsaságnak – mormoltam szórakozottan. Mosolyogva lépett elém,majd átkarolta derekamat és magához ölelt. Jól esett ez a kis apró gesztus,mindig ezekből éreztem, hogy igazán szeret engem.

-Jobb, ha magadra hagylak. Aludnod kell – mondta halkan, mire bólintottam. Nemakartam, hogy magamra hagyjon, de épp pár perce, órája döntöttem el, hogy nemfogok ráakaszkodni és játszani az érzéseivel.

-Akkor ennyi? – kérdeztem elkomorult arccal, és a sírás kezdett el kerülgetni.

-Mindennél jobban szeretlek, ezt sose felejtsd el. És, bár nincs jogom hozzá, demegkérdezem tőled.

-Kérdezd meg – bíztattam határozottan, mire mosolyogva folytatta.

-Várni fogsz rám? Ha visszatérek az új házunkba, nem egy másik alakkal foglaklátni ugye?

Szótlanulfogtam meg kezét, majd Alice szobájába mentem. Nem néztem rá, szinte a hátambafúródott értetlen tekintete, de nem foglalkoztam vele. Örültem, hogy most senkinem tartózkodott bent, majd Alice hatalmas gardróbjába léptem, és kivettem aszámomra fontos tárgyat.

-Ezta nyakláncot neked vettem még régebben. Bíztam benne, hogy az esküvőnk napjánoda tudom majd adni – magyaráztam, mikor felmutattam neki az ezüst nyakláncot.– Rád bízom, azt raksz rá, amit akarsz. Ez az ígéretem, hogy várni fogok rád.És egyedül leszek. Cserébe nekem is lenne egy kérdésem, illetve kérésem is.

-Miaz? – kérdezte somolyogva, miközben felrakta nyakába a nyakláncot minden szónélkül.

-Én maradok az egyetlen nő az életedben? – habozva tettem fel a kérdést, és énsem éreztem jogosnak, de muszáj volt tudnom.

-Már a kérdést is felháborítónak találom – mondta mosolyogva, majd pár perctöprengés után, leszedte csuklójáról a családi címerét. – Tessék! Vigyázz rá. Nekemez az ígéretem.

Bólintottam,és örültem neki. Jó érzés töltött el, hogy vigyázhatok erre a kis tárgyra, amiolyan sokat jelent neki. Legalább biztosra vehetem az ígéretét is. Legalább is…azt hiszem…

na??? hogy tetszett?? véleményeket kérek emberek :DD^^