Napkelte 2. fejezet

Nem tudom hogy fog-e tetszeni, mindenesetre nagyon hamar megtudtam írni ehhez most volt erőm és energiám, de ne haragudjatok a másikhoz nem :/ nem sokára felrakom abból is a kövi fejezetet, csak bírjátok ki egy kis türelemmel. Ha tetszik akkor komizzatok :)

Nessie nem akart hamar elaludni helyette, megkért, hogy zongorázzunk. Nehéz volt leülnöm a hangszer elé, de megtettem érte mindig. Annyira nem érdekelte sose a zene, de értem megtette, hogy megtanult pár akkordot. Hagytam, hogy helyettem üssön le néhány billentyűt, majd folytattam. Hálás voltam neki, amiért sose kérte az anyja altatódalát. Szörnyű lett volna eljátszani, de egyben felemelő érzés is.
Élvezettel felkuncogott, mikor gyorsabb volt nálam és ujjai megelőzték az enyémet. Mosolyogva figyeltem, mekkora boldogságot adott neki ez a pici dolog is.
-A múltkor egy szám az eszembe jutott, megmutathatom? – nézett fel rám az ölemből, mire csak mosolyogva öleltem át pici derekát. Beharapta ajkát, majd lassan elkezdett egy ismerős számot. Testem megdermedt, mikor felismertem, Nessie mit szeretne nekem megmutatni. Minden egyes akkord az agyamba égett, sose tudtam volna elfelejteni, még akkor sem, ha akartam volna.
- Honnan ismered ezt a dalt Nessie? – suttogtam, és próbáltam remegő kezeimet elrejteni.
- Még régen hallottam – vallotta be szégyenkezve, amit nem értettem. – Még anya dúdolta nekem, amikor még a hasába voltam – a felismerés elemi erővel tört rám. Nessie azért szégyellte magát, mert kérésem ellenére az édesanyját hozta szóba. Rosszul éreztem magam, hiszen neki örömet okozott volna, ha beszélhet róla. Csak éppenséggel megkértem, hogy ne tegye, nekem sokkal fájóbb volt az emlék, mint neki. – Ne haragudj – szomorú barna szemeit rám emelte. Nyugtatóan kezdtem simogatni hátát, majd felemeltem őt.

- Ideje aludnod most már – mondtam erőltetett mosollyal.
- Apa, ne haragudj – hajtotta le fejét bűntudatosan.
- Nem haragszom rád – simogattam meg arcát. – Sose tudnék!
- Nagyon hiányzik – hajtotta fejét a vállamra, mire megtorpantam a lépcsőn. Önző voltam, hiszen bár Nessie alig emlékszik az édesanyjára, bizonyára szeretne tudni róla mindent. Vajon könnyebb lenne, ha beszélnénk róla? Legalább egy kicsit kiadnánk magunkból a hiány érzését, hisz ha beszélünk róla, olyan lehetne mintha itt lenne.
- Tudom – apró puszit adtam halántékára.
- Nem mehetnénk el gyorsan vadászni? – hirtelen témaváltás volt, de egy kicsit örültem is neki.
- Késő van már – válaszoltam, mire apró mosoly kúszott fel arcára.
- Még csak kilenc óra, hamar megjárnánk – akadékoskodott angyalian. Nemet mondtam volna neki, de sajnos tudtam, hogy már régen volt és szüksége van rá. Ahogy nekem se ártana.
- Egyet értek! – robbant ki Emmett a szobából, majd később Rosalie is kisétált. – Nyomás vadászni pöttön! – nem tetszett, ahogy Emmett kiszedte a karomból, majd nyakába téve szaladtak le a lépcsőn. Jól tudtam, hogy Emmett-tel semmi baj nem érheti, de azért melák bátyám figyelmesebb is lehetne vele.

- Neked is szükséged lenne rá, úgyhogy menjünk – mondta Rosalie, mire sóhajtva bólintottam. – A kórházban sok megpróbáltatásban van részed. Jobb az elővigyázatosság. Még akkor is, ha tudom hihetetlen az önuralmad.
- Milyen volt az egyetem? – nem foglalkoztam mondandójával, mire gúnyosan vigyorogni kezdett.
- Remek. Újat már nem tudnak mutatni, bár elég cuki az egyetemes történelem tanárom. Bár hozzám képest fiatal, de…
- Hozzád képest ki nem fiatal? – kérdeztem, mire elnevette magát.
- Én is veletek tartok – hallottam meg Jaspert, mire megforgattam szemeimet.
- Nem tudnánk hétvégén családi vadászatot tartani? – kérdeztem, mire Alice megjelent.
- Elfogunk menni a hegyekbe, és mindenki. Ja, és jobb, ha előre szólok – pillantott rám óvatosan, mire rossz érzés kerített hatalmába. – A jövőnk eltűnik.
- Ne már! – szisszent fel nővérem.
- Jacob? – kérdeztem, mire bólogatni kezdett. Nem tudtam hibáztatni a farkast, hiszen hatalmas fájdalomnak teszem ki azzal, hogy így elszakítottam a lányomtól. Láttam a fejében, hogy még is milyen erős kapcsolatot jelent ez a bevésődés, de nem hozhattuk el őt ide.
- Ness örülni fog – mondtam halkan, majd a sürgetős gondolatokra, követtem őket a nappaliba.
- Megvárom Carlisle-t menjetek csak – mosolygott Esme, mire bólintottam.
- Én se megyek – villantott fel egy ezer wattos vigyort húgom. Értetlenül megráztam a fejem és kérdőn Jasperre néztem, aki szintén nem értette felpörgött húgomat. – Majd hétvégén élvezem ki a vadászatot!

- Ahogy gondolod – bólintottam, majd Jasperrel követni kezdtem Emmett-éket. Hamar betudtuk érni őket, majd egymás mellett haladva futottunk az erdő egy másik részébe. Aggódtam Nessie-ért, hiszen már hideg volt ilyenkor és sötét is, de ő nem volt valami rétegesen öltözve. Így is beteg volt, nem kellene neki még egy tüdőgyulladás. Bosszúsan megráztam a fejem a lányomra nézve, aki pimaszan nevetni kezdett.
- Nessie-re kellett volna egy pulcsi – mondta Rosalie, amire csak bólogatni tudtam.
- Nem is fázok – nyafogta, miután Emmett letette.
- Na, versenyzünk te kis padlón cirkászó? – vigyorogta Emmett, mire kislányom sértődötten fonta össze karjait.
- Nem is vagyok olyan kicsi!
- Ugyan már Nessie, nehogy felidegesítsen már ez a nagy mamlasz! Nézz már rá mekkora! – nevette el magát Jasper.
- Az ajtón alig fér be – kontrázott rá Nessie. Rosalie-vel hangosan nevetni kezdtünk, majd büszkén pillantottam kislányomra.
- Na, gyerünk vadászni! – csapta össze kezeit Emmett, hogy ne rajta nevessünk.
- Igaza van, Nessie-nek mihamarabb ágyba kéne feküdnie – Rosalie rosszallóan csóválta fejét, mérges volt, amiért Nessie ilyenkor még ébren van. Nem tudtam vele ellenkezni, teljesen igaza volt, de nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy szüksége volt most erre.
- Nekünk is cica – nézett rá Emmett perverz vigyorral.
- Ezt ne a gyerek előtt – mondtuk egyszerre Jasperrel, és Rosalie-vel riadtan.
Nessie zavarodottan kapkodta a fejét közöttünk, fogalma sem volt róla, hogy miről beszélünk.

- Gyere törpilla, hagyjuk a felnőtteket kibontakozni – fogta meg kezét Jasper, majd elvesztek az erdőben. Hálás voltam fivéremnek, és örültem neki, hogy Jasper ennyire jól viseli Ness közelségét. Eleinte kissé nehézkesen indult a kapcsolatuk, Nessie vére miatt, de aztán már Jasper se nagyon tudott ellenállni unokahúgának és különleges kapcsolat alakult ki közöttük.
- Jól vagy Öcsi? – nézett rám Emmett, mire felfogtam, hogy csak egyedül álltam ott.
- Persze – bólintottam, majd lopva a karikagyűrűmre néztem.
- Nem úgy nézel ki – mondta kivételesen komolyan. Csak kevés ember, illetve vámpír tudta, hogy a zord külsőt, érző belső takar. – Nézd, azt hiszem, hogy beszélnünk kellene.
- Hallgatlak.
- Tudod, azért én beszélek veled, mert senkinek nincsen mersze hozzá. Mindenki aggódik érted, és félre ne értsd, én is, csak hát… én tudom, hogy kezeljem ezt – Em nem foglalkozott felszaladt szemöldökömmel, komor arckifejezéssel folytatta. – Bella halála mindenkit nagyon megviselt, és látszólag már a neve említésére is összerezzensz – igaza volt, ezt mindenki tudta, hogy már csak a neve is hatalmas fájdalommal jár. – De el kell őt engedned Edward. Nessie-t nagyon érdekelné az édesanyja és minket szokott kérdezgetni, de természetesen senki nem ismerte annyira, mint te. Nessie-nek szüksége van arra, hogy ismerje az édesanyját, de addig nem fogsz tudni róla normálisan beszélni, amíg el nem engeded. Edward, Bella meghalt és ideje tovább lépned.
- Keressek magamnak valaki mást? – kérdeztem gúnytól csöpögő hangon, mire türelmetlenül megrázta fejét.
- Erre lehet, hogy több száz év múlva is képtelen lennél. Egyszerűen mentálisan át kell gondolnod ezt, és ereszd el őt.
- Ez vámpíroknál teljesen más, mint egy embernél – bár határtalan keserűségem és fájdalmam ellenére se emeltem fel a hangom, tudtam, hogy csak segíteni szeretne. – Évszázadok múlva is úgy fogok emlékezni rá, mintha tegnap történt volna.
- A fájdalmad sose fog elmúlni Edward ezt mind tudjuk, de talán enyhülne egy kicsit, ha elfogadnád végre. Ha nem is tudatosan, de még mindig küzdesz, hogy igenis él, de ez nem igaz és muszáj ebbe beletörődnöd.
- Megpróbálom Emmett, a kislányomért muszáj – néztem rá, mire mosolyogva megveregette vállamat.
- Ez a beszéd, te mazochista oroszlán! Na, nyomás vadászni! Holnap is melózol, szükséged van egy kis erőre.

Bólintottam, majd követtem őt egy kis ideig, aztán megérezve pár szarvast a nyomukba eredtem. Emmett szavai még sokáig csengtek a fülemben, még akkor is ezen járt az agyam, amikor a második szarvas tetemét ejtettem ki kezeim közül. Döbbentem vettem észre, hogy ennyi év gyakorlás - és mindenféle probléma nélkül – után kezeim véresek voltak, ahogy ingem is. Mint valami rémálomban, visszarepültem öt évet, és ismét a szobában álltam, feleségem teste mellett.

- Ne add fel, kérlek – leheltem, miután az utolsó harapást is elvégeztem. – Bella, nem adhatod fel! Hallod? – barna szemei élettelenül, üvegesen meredtek előre. – Kérlek – zokogtam, és imádkoztam, hogy a méreg szétterjedjen a testében. – Kérlek, kicsim! – homlokát az enyémhez érintettem, és hangosan ziháltam. – Ne add fel. Nem adhatod fel, megígérted. Szeretlek.
- Edward, gyere – érintette meg karomat Alice.
- Alice, mit látsz? – kérdeztem halkan és reménykedve, de halott szívem tele volt rossz érzéssel.
Gondolatai zavarosak voltak, mintha nem akarna valamit megmutatni.
- Sajnálom – nyögte ki, és megmutatta az elrejtett jövőt.
Szakadt az eső a forks-i temetőbe, de nem foglalkozott ezzel senki abban a pillanatban. Körülöttünk majdhogynem mindazok ott voltak, akik az esküvőnkön is. Kedvesek, hogy Bella temetésére is eljöttek. Bella barátai is ott voltak, és kivételesen most Jessicának se volt rosszindulatú gondolata. Renée-nek és Charlie-nak majd megszakadt a szíve, annyira zokogtak. A farkasok nem néztek ránk gyűlölködve, tudták az igazságot és meglepve több családtagomat is sajnálattal néztek minket, legfőképpen engem. Jacob a kislányomra vigyázott, nem akartam őt ide elhozni. Nem tudom egyáltalán felfogta-e, hogy mi történt egyelőre jobb, ha később fogok vele ide eljönni. Fel se fogtam, hogy mikor távoztak a többiek, legutoljára csak én és Alice maradtunk ott. Alice sem hisztizett most, hogy el fog ázni a haja, belém karolva meredt Bella sírkövére.
- Nem! – kiáltottam, mire húgom lehajtotta fejét. Tudtam, hogy ez bizony be fog következni, és már nem tudok rajta sehogy sem változtatni. Olyan ürességet és fájdalmat éreztem, hogy megmozdulni se tudtam. Bella hideg teste mellett voltam, és kezét fogva hajtottam fejemet az ágy szélére. Az se érdekelt, hogy beterített minket a vér, semmi nem érdekelt. A gondolatok kiszálltak a fejemből, mintha csak végleg megszűntek volna. Nem fogtam fel az idő múlását, csak Bella hideg arcát tudtam simogatni. Még mindig a szemeim előtt voltak a képek, amikor könnyei patakokban folytak az arcán és azért könyörgött, hogy a babáját megmentsük. Remegve csókoltam meg homlokát, nem tudtam elhinni, hogy mindennek vége. Meghalt, vele együtt pedig én is. Könnyek nélkül zokogtam és szorítottam magamhoz testét. Erőtlen voltam, semmihez nem tudtam kezdeni, csak ölelni azt, akit elvesztettem. Eltompultam minden iránt, csak őt tudtam nézni, aki még így is gyönyörű volt. Mintha csak én is meghaltam volna, mozdulatlan voltam, és meredtem rá. Magamban még mindig imádkoztam, hogy még is csak hasson a mérgem, és a három nap után felkeljen, kinyissa vörös szemeit, de az órák teltek és nem hallottam semmit. Se egy sikolyt, ami a fájdalmait mutatná, se a szíve újbóli dobogását, ami végleg megállna, ha a méreg eljut oda. Mintha csak visszatértem volna a valóságba, a zajok, a szagok minden visszatért. A gondolatok ismét megcsapták elmémet, mire felmordultam. Hallottam, hogy valaki benyit, majd apró habozás után meg is szólalt.
- Fiam! – nem tudtam Carlisle-ra nézni, megsemmisülve éreztem magam. Elbuktam, nem tudtam őt megmenteni. – Edward, nem fog felkelni. Alice-ék hadd tegyék rendbe őt, és már a temetést is elintéztük. – hálás voltam nekik, amiért ezt levették a vállamról, de egy újabb probléma vetődött fel, amivel meg kellett küzdenem.
- Charlie mit tud? – kérdeztem halkan, kiszáradt torokkal.
- Elmondtunk neki mindent – válaszolta sóhajtva, mire döbbenten kaptam fel fejemet. – Nem volt más választás. Muszáj volt neki mindent elmondanunk. De tudnod kell, hogy nem gyűlöl téged. Nehezen emésztette meg, de talán Bella tőle örökölte, hogy könnyen bírja a felfoghatatlant is. Nessie pedig… - vontatottan néztem rá, hirtelen több érzés kerített hatalmába. Szerettem volna őt látni, a kislányomat, de egyben képtelen lettem volna megérinteni is. – Különleges. Hamarosan te is megláthatod.
- Jöhetek? – kérdezte Alice és szomorú szemeit rám emelte, de azért bárgyún elmosolyodott.
- Edward, engedd el – fogta meg kezemet Carlisle, ami még mindig halott feleségem kezeit szorongatta.


-Apa? – hirtelen tértem vissza a valóságba és csak most vettem észre, hogy kapkodom a levegőt és kezeim remegnek. – Jól vagy? – nézett rám ártatlan szemeivel, amik aggódva csillantak meg.
- Persze.
- És még én nem tudok vadászni – mosolyodta el magát. Mosolyogva töröltem meg arcomat az ingembe, gondoltam majd otthon jobban megmosakszok, bár nem volt jellemző rám, ez a fajta figyelmetlenség.
- Na, szeretnél még vadászni? – néztem rá, és megfogtam kezét, hogy vissza fele menjünk.
- A-a már nagyon is jól vagyok – kuncogta el magát, majd elengedte kezemet és előre szaladt.
- Azt észrevettem – ráztam meg fejemet. Nem tudtam, hogyan tud ennyire felpörgött lenni, bár ez gyerekeknél normális. Örülök neki, hogy ha nem is sokáig, de egy ideig még élvezhetem ezt a korszakát.

- Sikerült beszélnem egy barátommal, aki nagyon ért a vámpírokhoz.
- És mit mondott? – érdeklődtem félve apánál.
- Az eddigi megfigyeléseink azt mutatják, hogy Nessie fejlődése egyre lassabb. A barátom szerint, lehet lesz egy időszaka, amikor meg is fog állni, aztán majd újra indul.
- Szóval az is lehet, hogy ötven évig tíz éves lesz vagy mi a franc? – keltem ki magamból, de Carlisle nem haragudott rám.
- Annyi ideig biztosan nem, hallottunk egy másik félvámpírról is. Ő hat évig fejlődött, amíg el nem érte a felnőtt korát. Nessie-nek is addig fog, kb. hat-hét évig. Utána pedig már egyáltalán nem fog.

Nessie most érte el a növekedésének azt a szakaszát, amikor abbahagyja az alakulást. Kb. hat évesnek néz ki, de hisz már a születése óta eltelt öt év. A következő két évben, ha rohamosan elkezd változni, akkor sokáig nem maradhatunk itt. És abba kell hagynia az iskolát is. Elmondhatatlanul aggódtam a jövője miatt. Féltettem őt mindentől, de leginkább attól, hogy felfogja-e egyáltalán, hogy mi ő és hogy mi történik vele. Bár korához képest hihetetlen ésszel rendelkezik, elmondta, hogy már akkor is értett minket, mikor az édesanyjában volt.

Megráztam fejemet, hogy kiűzzek a fejemből mindent, na nem mintha sikerült volna. Hamar betudtam érni őket, de meglepett, hogy Emmett és Rosalie hátra maradtak. Kérdőn néztem Jasper-re, aki csak megrántotta vállát.

-Nessie, óvatosabban fuss – szóltam rá, gyakran már idegösszeroppanást kaptam a futási imádatától. Hiszen még a végén valami baja esik. Vajon anno az Ő szemében én is ilyen voltam? Bármit mondott, sose hallgattam rá, nem hibáztathattam, amiért ő nem érezte azt a felemelő érzést, amikor erőmet kiengedve futhattam a nagy semmibe.
- Ne félj, tud vigyázni magára – mosolygott Jasper. Nem akartam vele vitatkozni, igazából ezt én is pontosan jól tudtam. Nessie-nek talán még jobb érzékei voltak, mint akármelyikünknek, de mint apa, nincs más dolgom, mint halálra aggódni magam érte.
Hamar visszajutottunk a házba, már Carlisle is hazaért.
-Szia nagyapa! – ugrott a nyakába Nessie boldog mosollyal.
- Szia aprócska! – ölelt vissza Carlisle nevetve. – Na, hogy érzed magad?
- Már nincsen semmi baja, hisz látod pulcsi nélkül mentünk vadászni – válaszoltam helyette, mire mérgesen összeszorította száját.
- Nem szoktam fázni!
- Azért mert nem érzed a hideget, az még nem biztos, hogy nem is lesz rád hatással. Az őszi szél nagyon becsapós tud lenni – oktatta ki kedvesen apa.
- Ha rám nem, legalább nagyapádra hallgass – Esme meghatódott a megnevezésen, hisz mindig is nagycsaládra vágyott, és unokája is született. Ennél nagyobb boldogság, aligha érhette volna.
- Csak is rá hallgatok – emelte fel állát dacosan, és pimaszan mosolyogni kezdett.
- Azt szeretném én látni – néztem rá ijedt arccal, mire hangosan kacagni kezdett. – Irány az ágy Nessie.
- Rendben, rendben – forgatta meg szemeit. Tudta, hogy addig meddig fogom őt nyüstölni, amíg nem látom végre a párnák között. Mindenkitől elköszönt egy puszi kíséretében, majd szigorú pillantásomat látva, nem a konyhába ment, hanem felszaladt az emeletre. Mire utolértem, már az ágyban volt átöltözve, és igazgatta a plüssállatait. Leültem mellé, mire ásítva hozzám bújt.

-Tudod, az anyukád is épp olyan makacs volt, mint te – mondtam neki, mire meglepődve kapta fel a fejét.
- Tényleg?
- Óh igen, el se tudod képzelni – bólogattam szórakozva döbbenetén. – Nagyon sok vitánk volt emiatt, de pont ezt szerettem benne. A hihetetlen makacsságát és önfejűségét, ami gyakran problémát is okozott.
- De mindig megoldottátok nem? – kérdezte.
- Igen, általában. Úgy, hogy igazat adtam neki és rábólintottam minden egyes dologra, amit kitalált.
- Papucs férj lehettél – közölte, mire megcsikiztem oldalát. Hangosan kacagni kezdett, és arrébb gurult tőlem, majd apró kezével próbált rám csapni. Vigyorogva fogtam meg mindig kezét, ami szinte számomra csigalassúnak tűnt.
- Anyukád is épp olyan akadékoskodó volt, mint te.
- Szóval mindent tőle örököltem – foglalta össze, miközben rám mászott.
- Mondhatni igen. Nagyon hasonlítasz rá – mosolyogtam, és csavargatni kezdtem egy vörös tincsét. – Ugyanolyan szép vagy, mint ő.
- És okos – vigyorogta, mire elnevettem magam.
- Neked is van egy csavaros észjárásod, ami őt is nagyon jellemezte.
- Tök jó – vigyorogta. – Legalább tudom, hogy kinek köszönhetem a jó eszemet.
- Ez nem azt jelenti, hogy én gyengeelméjű lennék – vetettem ellen. Hangos kacagása betöltötte a szobát, mint egy csodaszép dallam.
- Pedig a bácsikáim sokszor szokták mondani, hogy hülye vagy!
- Héj, vigyázz a szádra – néztem rá szigorúan, de angyali mosolyával mindent eltudott érni nálam. Hogy lehet így szigorúságot tartani? – Aludj most már, rendben?
- Oké – bólintott, majd ismét ásított egy hatalmasat. Bebújt a meleg ágyba, majd oldalamhoz bújt. – Apa?
- Tessék?
- Köszönöm – motyogta.
- Érted bármit – csókoltam meg homlokát.

folyt. köv. nem biztos, hogy mostanában szerintem majd csak jövő héten lesz friss :) de akkor mindkettőből :)