Napkelte 5. Fejezet

Hihi, Mikulás alkalmából gyorsan összedobtam nektek egy fejit, igaz tegnapra kellett volna, de akkor nem tudtam írni, így inkább utóMikulási ajándék :D jó olvasást hozzá és sok kritit kérek :P

Egy ideig még barangoltam az erdőben, mondhatni körbe-körbe futkostam, néha megállva és mélyet szippantva a levegőből. Először teljesen le kellett nyugodnom, hogy átgondoljam azokat a dolgokat, amiket Bella mondott. Még mindig képtelennek tartottam a helyzetet, pedig lassan ideje volt felfognom, hogy az életem, akit eddig halottnak véltem, itt van. Újra velem. Ostobának éreztem magam, amiért nem úgy viselkedtem, ahogyan azt sokan elvárták tőlem. Igen, a helyes reakció az lett volna, hogy a kezdeti döbbenet után szorosan megölelem és addig csókolom, ameddig csak tudom. Így kellett volna, de nem éreztem még erre készen magam. Féltem, hogy ha hozzáérek úgy, mint régen, akkor hirtelen köddé válik és rájövök, hogy csak egy lidérc volt. Egy képzeletbeli kép, ami nem igazi, és csak magamat bántom vele. De kezdtem felfogni, hogy ez bizony mind igaz. Bella él, és ismét itt van, hogy együtt lehessünk. Már, ha ő úgy véli… akaratlanul, de a régi érzéseim nem tudtak homályba vészni és a Daniell névre erős féltékenységet kezdtem érezni. Nem maga a személyre, hiszen nem is ismertem, de a tudat, hogy ő vele lehetett, mindennap beszélhetett vele, megmentette és visszahozta a halálból arra ösztönzött, hogy féltékeny legyek és riválisomnak tartottam, hol ott Bella még mindig az én feleségem volt.

Eleget bóklásztam már a sötétben, így hazaindultam. Nem akartam, hogy kimaradjon a mindennapi jó éjt puszi. Kislányom szavai sokáig visszhangot vertek a fülemben, de nem tudtam rá haragudni. Hiszen ő semmiről nem teher, és legszívesebben elátkoztam volna magam, amikor Bellát próbáltam lebeszélni erről az egészről. Ő már akkor tudta, hogy ő jó és tiszta. Senkit nem tudna bántani és gyűlöltem magam, amiért én ezt későn fogtam fel és nem tudtam Bella mellett lenni, amikor szüksége lett volna rám. De szerencsére ez már a múlt, és sose ért még ekkora csoda, mint Nessie.

-Már azt hittük nem is jössz vissza – vigyorogta Emmett, mikor betévedtem a nappaliba. – Elég szégyen lenne, ha pont akkor tűnnél el, mikor a feleséged meg visszajött – sóhajtva néztem szemem sarkából az említettre, aki rám kapta arany szemeit.
- Ness?
- Már ágyba zavartuk – válaszolta Esme gyenge mosollyal. Aggódott értem, és a ködös jövőről, amit még Alice sem tudott kideríteni. Minden olyan hirtelen történt és gyorsan, hogy időnk se volt rá felkészülni. Volt pár apró dolog, amit mindenképpen tudnom kellett, de volt egy olyan sejtésem, hogy a részleteket, még a családom se tudja. Felrohantam Ness szobájába, majd kopogás nélkül benyitottam, de mérgesen felszisszentem, mikor megláttam, hogy Jacob mellette fekszik.

- Kifelé! – morogtam, de Ness rémültem fogta meg a kutya kezét.
- Ne küldd el. Olyan jó, hogy itt van – kért halkan. – Neked úgy is beszélned kell anyával. – sajnos igazat kellett adnom éles eszű lányomnak, aki nagyon jól láttam immár a helyzetet.
- Rendben, de ebből nem csinálunk rendszert – mondtam, mire hálásan elmosolyodott mindkettő. Már épp kifordultam, de Ness esdeklő hangja megtorpantott.
- Apa! Sajnálom, amit ma mondtam. Nem utállak – szomorúan lenézett maga elé, de csak mosolyogva sétáltam hozzá és adtam leheletfinom puszit homlokára.
- Nem haragszok rád. Ideje lassan megszoknom, hogy minél idősebb leszel annál több vitánk lesz. Jó éjt Nessie! És Jacob – szúrósan néztem a farkasra, aki csak vigyorgott. Megforgattam szemeimet, majd kisétáltam onnan. Nem tettem meg három lépést, Bellába botlottam.
- Hogy lehetséges ez? – kérdezte angyali hangján, amibe kíváncsiság és némi bosszúság vegyült. – Egy vérfarkas, aki bevésődött egy félig vámpírba?
- Majd megszokod – közöltem vele szárazon, majd elhaladtam mellette.
- Hogy tudtad ezt elviselni? – kérdezte, én pedig visszafordultam. – Hiszen Jacob mindig is az ellenséged volt és most itt nem csak a fajtátokra célzok.
- Ismerem a vérfarkasok gondolatait. Nem annyira szörnyű, ha az ő szemszögéből próbálom nézni. Hiszen megvédi mindenáron, sose bántaná, és mindig az ideális kapcsolatot fogja vele létesíteni.
- De egyszer – kezdte Bella felháborodva, de közbe vágtam.
- Egyszer eljön a nap, amikor megtalálják egymásban a szerelmet, igen tudom. De szerencsére az még messze van, és feltudok rá készülni, hogy nem csak én leszek a lányom életében fontos. Bár, ez már most is így van – húztam el számat lopva az ajtóra pillantva.
- Csodállak, hogy képes vagy ezt tolerálni – mondta igazi meglepődéssel a hangjában.
- Nehezebbet is elviseltem már – céloztam, arra az időszakra, amikor ők voltak ilyesmi helyzetbe.
- Ez azért fájt – motyogta, mire bűnbánóan elhúztam számat.
- Bocs – morrantam oda, majd a nappaliba lesiettem a többekhez. Mindenki ott volt, Jasper félve, de próbálta kipuhatolózni az érzéseim okát. Alice pedig majd kiugrott a bőréből, hogy visszakapta barátnőjét, ahogy Emmett is. Körülnézve a családtagjaimon, Esme és Carlisle és fivérem is furcsállták az egész helyzetet, de az örömük nagyobb volt annál, minthogy feltételezésekbe menjenek.

- Bella – ugrott Alice elé vigyorogva. – Most, hogy újra itt vagy megkell ünnepelnünk egy szuper bevásárlással! London csodálatos hely!
- Elhiszem Alice – válaszolta Bella vonakodva, ami kíváncsiságot ébresztett bennem. – De a külsőmtől ellentétbe, alig ha változott volna a véleményem a vásárlással kapcsolatba.
- Ne legyél már ünneprontó!
- Alice, azt hiszem most nem ez a legnagyobb probléma – jegyezte meg Carlisle csendesen, de jót mosolygott lánya túlpörgöttségén. – Bella pár dolgot nem értünk és…
- Most, hogy törpilla alszik már nyugodtan elmondhatsz nekünk mindent – fejezte be Jasper somolyogva.
- Rendben – bólintott zavarban, majd leült, majdnem velem szembe. Szám megrándult az elfojtott mosolytól, hiszen teljesen igaza volt, belsőleg semmit nem változott. Ugyanannyira utál a középpontban lenni, mint régen. – Mire vagytok kíváncsiak?
- Jacobnak mi köze hozzád? – tettem fel a legfontosabb kérdést, ami engem irritált. Az egy dolog, hogy Bella visszajött, de nem értettem, hogy az a bolhás korcs még is miért jött ide. Félek, hogy ezt az elválást már nehezebben viselné Nessie.
- Jacobhoz mentem először, miután eljöhettem Olaszországból – válaszolta csendesen, szemeimbe nézve. – Nem igazán tudtam, hogy pontosan hol keresselek titeket, igazából Daniell csak annyit derített ki, hogy Angliában vagytok. Úgy gondoltam minél csendesebb helyre mentek, de tévedtem. Meg is lepődtem, mikor Jake elmondta, hogy a fővárosban vagytok.

- És hogy fogadta, mikor meglátott téged? – horkant fel Rosalie körmeit piszkálva.
- Nagyon meglepődött és természetesen nem értett semmit. Neki is el kellett magyaráznom mindent, és úgy kértem a segítségét. A falka nem bánt velem vámpírként, mint ahogy azt vártam volna tőlük. Akkor tudtam meg, hogy Jake bevésődött Nessie-be. Ki is akadtam rendesen emiatt, és még mindig nem tudtam megemészteni, de talán majd sikerül. Miután elmondta hol vagytok, ragaszkodott hozzá, hogy ő is jön. Gondoltam, hogy nem véletlen amiért ott hagytátok őt, de nem tudtam La Push-ba marasztalni.
- Ez a Daniell csodálatos képességek birtokában van – mondta halkan tanakodva Carlisle, de igazat adtam neki.
- Daniell nagyon különleges, nincs hozzá fogható. Bármilyen életet vissza tud hozni, egy érintéssel tud egy növényt felvirágoztatni, vagy akár egy lelkileg megcsonkított emberbe szeretetet sugározni. De neki is meg van a rossz oldala. Sajnos, amíg nem tudta a képességét irányítani, ugyanezzel a koncentrációval életeket is ki tudott oltani.
- Egy test és elme ennyi mindent el tudna bírni? – kérdezte Jasper megütközve a hallottakon. Nekem is megdöbbentő volt ezt hallani, és tényleg nincs hozzá fogható.
- Sokat erősödött – rántotta meg vállát Bella hanyagul.
- A legtöbb vámpírnak felerősödik a legerősebb tulajdonsága. Neked van? – Alice izgatottan lehuppant mellé, de erre én is nagyon kíváncsi voltam.
- A képességem nagyon összetett, de majd megmutatom, sajnos nem lehet elmagyarázni.
- Még mindig nem hiszek el valamit – kotyogta közbe Rosalie dühösen és helyéről felpattanva állt Bella elé. – a Volturi csak úgy hagyta, hogy el gyere onnan? Csak úgy?
- Nem olyan gonoszak, mint képzeli nagyon sok vámpír – sütötte le szemeit Bella a gyilkolni való tekintet miatt.
- Nagyon félek tőle, hogy ez nem így van és egyszer csak azt fogjuk észre venni, hogy a Volturi itt áll az ajtó előtt,hogy Nessie-t megöljék! – sziszegte ellenségesen nővérem, de ezt már nem hagyhattam szó nélkül.
- Rose, elég volt! Ha így alakulna…
- De nem fog!
- Ha még is – nem törődtem Bella határozott közbeszólásával, magabiztosan folytattam tovább. – akkor Alice látni fogja, nekem pedig lesz elég időm, hogy Nessie-t a lehető legtávolabbi helyre vigyem innen.
- Aro képessége mindenkiére hat – jegyezte meg Carlisle csöndesen, de ettől a lehetőségtől, hogy a Volturi egyszer megjelenik ő is rettegett.
- Az enyémre nem! – jegyezte meg csendesen Bella, ami sokak számára meglepő volt, kivéve talán nekem nem. Hiszen nekem sem hat rá a képességem, függetlenül attól, hogy vámpír lett. Nyilván ezzel így van Aro és Jane is. Valamiféle megnyugvással töltött el, hogy Aro sose fogja megtudni mi van Bella elméjében, és Jane se tud neki soha fájdalmat okozni.
- Hihetetlen – motyogta elkápráztatva Carlisle.
- Ugye akkor most már itt maradsz Bella? – kérdezte Esme reménykedve. Nem akarta ismét elveszíteni az egyik gyermekét, de erre még én is kíváncsi voltam, bár a nemleges válasz hatalmas szenvedést okozott volna nekem.
- Elméletileg – bólintott Ő, mire Alice ismét a nyakába ugrott.
- Tudtam, hogy egyszer minden rendbe jön!
- Legalább valaki optimistán fogja fel – Rosalie gúnyos megjegyzését mindenki figyelmen kívül hagyta.
- Na, most hogy te is vámpír vagy ideje, hogy bepótoljuk azt a sok bunyót, amit beígértél nekem! – Emmett lelkesedését nem pártoltam, de megakadályozni se tudtam elképzelését.

Pár perccel később Bella és Emmett már a ház hátsó udvarában verekedtek egymással, míg Jasper és Carlisle mellettük elemezték Bella minden egyes lépését. Én az erkélyről figyeltem, de a szokások nem tűnnek csak úgy el, így akárhányszor Emmett Bella felé lendült, görcsösen megmarkoltam a korlátot, felkészülve, hogy megvédjem.

- Nem tetszik ez nekem – szólalt meg Rosalie mellettem.
- Az igazat megvallva nekem sem – mondtam pár perces csönd után.
- Minden túlságosan egybevágó és egyszerű – folytatta Rosalie töprengve és bosszúsan. Tudtam, hogy a félelme Bella visszatérése miatt nem feltétlenül a Volturi, vagy a veszély miatt van. Sokkal inkább a tudat, hogy Nessie-nek visszatért az igazi édesanyja, nővérem félt, hogy immár ő háttérbe fog szorulni, hol ott nagyon is élvezte a helyzetet, hogy a lányom pótanyukája lehet.
- Valami nem stimmel – bólogattam, de nagyon meglepődött, hogy egyet értek vele.
- Pedig ezt nem pont tőled vártam el. Hiszen Bellát már végig kellett volna csókolgatnod, hiszen ő a szerelmed vagy mi – fintorgott, hiszen mai napig nem fogta fel, hogyan tudtam beleszeretni egy emberbe. Nem fogta fel, de elfogadta, úgy se volt más választása anno.
- Már nem csak a szerelmes vámpír vagyok Rose. Van egy gyerekem, akit megkell védenem, ha kell, akkor tőle – fejemmel a feleségem felé biccentettem, aki nevetve ugrott el Emmett újbóli csapása elől. Megkellett hagyni, nagyon ügyes volt. Titkon elámultam kecsességén és szépségén, de nem akartam kimutatni. Féltem, ha engedek az érzéseimnek, akkor vak leszek és nem tudok majd vigyázni Nessie-re.
- Kétlem, hogy Bella tudná bántani. Még is csak az anyja – ismeretlen tapasztalatok révén, de jól tudta, hogy egy anya sose tudná bántani a gyerekét.
- Akkor is rossz érzésem van vele kapcsolatba, és sajnos Nessie védelme mellett eltörpül a szerelem.
- Sajnos? – húzta fel szemöldökét cinikusan, mire felhorkantam. – Ezek szerint még is csak minden vágyad az, hogy ugyanaz legyen köztetek, mint régen. Vagy, hogy ugyanolyan boldogak legyetek, mint a nászúton.- nem tudtam rá mit mondani, amit igennek vett. Gondolatban szánalmasnak tartott, és annak is éreztem magam. De percről percre, amint őt nézem, erősödik a hiánya is. Az agyam hátsó része figyelmeztet, de ez háttérbe szorul addig a pár pillanatig, amíg őt nézem vágyakozva.

- Nessie-t holnap már elkéne vinni az iskolába – mondtam hirtelen, aminek hatására egyből elfelejtette Bellát.
- És arra akarsz kérni, hogy vigyem én? – mosolygott, mire bólintottam. – Nem mész a kórházba?
- Még nem tudom – léptem hátra, mikor láttam, hogy befejezték a versengést egymással. Emmett hangos szitkozódással tápászkodott föl, és ilyenkor örültem, hogy Nessie már alszik. Nem szerettem, ha Emmett a jelenlétében káromkodik.
- Rendben – bólintott, majd távozott a szobámból. Hálás voltam neki, kellett egy kis magány. Sóhajtva terültem el az ágyon, majd kezdtem a plafont bámulni.

Koncentrálni kezdtem, és reméltem, hogy Nessie már alszik, de megnyugodhattam. Hosszú idők óta végre boldog mosollyal az arcán aludt, és álmai is derítőek voltak és örömtelik. Jacob mellette hangosan horkolt, amit nem helyeseltem, de tisztában voltam vele, hogy nem fogom tudni egy könnyen elszakítani őket egymástól. Most, hogy újra együtt vannak… lehetetlen lesz. Becsuktam a szemem és lassan dúdolni kezdtem egy altatót, amit már nem tudom mikor idéztem fel magam szándékosan utoljára. Furcsa volt, nem jutott mindig eszembe egy-egy sor folytatása, de betudtam annak, hogy Bella a közelben tartózkodik így nem tudok rá teljesen odafigyelni, habár ennek már reflexből, gondolkodás nélkül kellett volna jönnie.

Te nem látsz s én
nem látlak téged
érzem, hogy a végzet,
mint fal köztünk áll
tán milliószor elmentünk
már egymás mellett
tudom azt, hogy holnap
újból

Visz az út rohanok
szívem úgy zakatol,
mert tudom azt, hogy
te vársz még rám valahol

A szavakat önkéntelenül kezdtem mormolni, és sok hallott szám szövege kapásból jöttem belőlem.

Miért hagytál így el?
Miért nem kérdezel?
Nem szólsz hozzám már,
Nem vágysz már úgy rám,
Ahogy én még Rád!
De tudnod kell, hogy fáj,
Ez nem szűnik meg már,
A szívem mindig vár!


Hallottam a lépteket, amik a szobám felé vették az irányt, de a vendéget csend vette körül, így nem volt nehéz kitalálnom, hogy ki fog betérni hozzám. Megéreztem a jellegzetes frézia illatot, de nem hagytam abba, tovább dúdoltam a számot. Az ajtó kinyitódott és azonnal magamon éreztem a tekintetet. Abbahagytam a halk éneklést, majd kinyitottam szemeimet, ami egy szomorú arany szempárba ütközött.

tudom, tudom nem lett nagy fejezet, de azért remélem tetszett :) véleményezzétek :D a két szám : Kasza Tibi: Nem kell más
LL. Junoir- Mondd el