IC'SA 2. rész

Ismét kialvatlanul ébredtem, de lassan már kezdtem hozzászokni. Egy gyors frissítő zuhany után, és felvéve a melegítőnadrágomat és az egyszerű felsőmet meg kellett állapítanom, hogy szörnyen festek. A tükörben nem az a lány nézett vissza rám, akit én akartam. Erősnek akartam mutatkozni, de képtelen vagyok rá, amikor ilyen távol vagyok Tőle. Barna szemeim élettelenek voltak, és bágyadtak. Ciccegve túrtam bele hajamba, majd gyomrom korgása ébresztett rá, mennyire éhes vagyok. Amióta ide jöttem alig ettem valamit. Muszáj volt összébb kapnom magam, nem borulhatok ennyire ki.

Lebandukoltam a lépcsőn, és meghallottam a hangos kacagást, ami a nappaliból jött. Elég hangulatgyilkos voltam ebben az utóbbi két napban, ideje volt egy kicsit kizökkennem ebből.

- Jó reggelt – somolyogtam, mikor odaértem.

- Reggelt hugica! – kiáltotta Emmett ezer wattos vigyorral. – Mi a harci helyzet?

Felhúztam szemöldökömet, mire Jasper és Vicky nevetni kezdtek.

- Ha ez költő kérdés volt, akkor jelenleg semmi. Ha komoly választ vársz, azt kell mondanom, hogy az erő nem velem van – elfintorodtam magam, a srácokból pedig újabb röhögés hullám robbant ki. Legalább nekik jó kedvük volt. Halványan én is mosolyogni kezdtem, majd megráztam fejemet. – Hol vannak Alice-ék? – szokatlan volt, hogy nem törte rám az ajtót, már korán reggel egy szuper csajos programtervvel.

- Ha költői kérdés, akkor nem tudjuk – rázta meg fejét Jasper vigyorogva.

- És ha komoly választ várok?

- Akkor sem tudjuk! – pattant fel Emmett, de kedve töretlen maradt. – De megbíztak egy fontos feladattal!

Kérdőn tártam szét kezeimet, hogy elárulja nekem, de pajzán vigyora semmi jót nem ígért.

-A segítségünkre szorulsz – Vicky mosolyogva felállt és átkarolta vállamat. – És azt hiszem ennyi bolond vámpírral nem is szabadna, hogy ennyire elkenődve legyél! Úgyhogy a mai program, már ki lett találva!

- Miért érzem úgy, hogy nem fog nekem tetszeni? – kérdeztem halkan gyanúsan méregetve hármójukat.

- Csak bízz bennünk – csapta össze tenyereit Emmett. Vigyora már veszélyes volt, majd szétrepedt az arcra. Felsóhajtottam, tudtam, hogy ezt úgy se fogom megúszni.

- Jól van – megrántottam vállamat, talán ők tényleg ki tudnak majd rángatni ebből a komorságból. – Benne vagyok. Csináljunk valamit – ahhoz képest mennyire lehangolóan mondtam, mindketten örömtelien kiáltottak fel.

Szerintük kezdésnek az első és legfontosabb dolog az volt, hogy minél több étel legyen bennem. Így együttes erővel elkezdték készíteni a reggelimet. Szívesen segítettem volna nekik, de lehurrogtak, hogy vámpír létükre képesek lesznek megcsinálni, így az én dolgom csak annyi maradt, hogy a pulton támasztva fejemet figyeljem őket. Ha nem tudnám, hogy Vicky már több mint harmincéves vámpír, azt mondtam volna, olyan, mint egy hétköznapi nő a konyhában. Teljes precízséggel sütötte a palacsintát, míg Emmett és Jasper a tojásokkal játszottak. Szerintük jó móka volt, hogy egymásnak dobálják.

- Szerencse, hogy jó reflexetek van – jegyeztem meg nekik mosolyogva.

- Nekünk tökéletes reflexünk van! – helyesbített egoistán Jasper, és vigyorogva dobta meg Emmettet.

- Több óráig fogjuk dobálni! – nézett rám Em.

- Hasznos időtöltés. Tényleg meglehet unni az öröklétet – mondtam cinikusan, Vicky pedig nevetni kezdett.

- Srácok elfogjátok nyerni a tojásdobálás rekord díját! – Vicky elugrott a tojás elől és elém tette az ínycsiklandozó reggelit. – Jó étvágyat!

- Hol tanultál meg főzni? – meglepődtem, egyszerűen isteni volt az íze. Minden eddigi ételt felül múlt. Gyomrom hálásan vett be minden egyes falatot, és többet követelt. Csak most vettem észre, hogy mennyire éhes voltam.

- Még anno anyukám tanított meg – válaszolta kedvesen.

Nem akartam rossz emlékeket idézni benne, a vérszerinti családjáról valahogy senki nem szeretett beszélni. Más témát vetettem fel.

- Befejeztétek az iskolát, akkor hamarosan elköltöztök? Vissza, esetleg Forksba?

- Egy jó ideig még maradhatunk – rántotta meg vállát Vicky és leült mellém. – És azt hiszem jobb, ha előbb beavatlak titeket a tervembe – szeme sarkából a fiúkra nézett, akik figyelni kezdtek, de nem hagyták abba játékukat. – Egyelőre titok, és nem beszéltem még Edwarddal, de azt hiszem, ma mindenképpen beszélek vele. És bízom benne, hogy Alice se mondta még el neki.

- Miről van szó?

- Elköltözünk Edwarddal!

Túlságosan nem voltam ismeretes Edward és Vicky kapcsolatáról, de valamit jelentett ez a költözés. Hangos csattanás és törés adta tudtunkra, hogy Emmett oly annyira lesokkolódott, aminek következtében a pólóján csattant a tojás.

- Ez komoly…? – Jasper kigúvadt szemekkel fordult Vicky felé akadozva.

- Ööö Vicky… - Em megakadt, és nem szólalt meg tovább. Esélye sem volt, Jasper indulatosan és hadarva közbevágott.

- Vicky nem költözhettek el! Ki akartok szakadni a családból?

- Rose és Em is mindig elmennek!

- De csak hetekre, max egy-két hónapra – vitatkozott Jasper.

- Mi is meglátogatunk majd titeket – rántotta meg vállát Vicky. – Úgy felfújjátok, mintha soha többé nem találkoznánk! De igenis már sokan vagyunk, és Edwarddal szeretnénk külön életet. És ezt vele beszélem meg! Ha így döntünk, akkor megyünk – Vicky ennyiben hagyta a dolgot, és lepattanva a székről elvonult. Utána néztem, majd aggódva visszafordultam a fiúk felé. Jasper hitetlenkedve rázta meg fejét, míg Emmett arca egyre jobban eltorzult a dühtől.

- Ez most komoly? Elmennek?

Emmett szemei annyira bánatosak lettek, hogy komolyan megsajnáltam. Lepattantam a székről, és átöleltem Emmett hatalmas karját.

- Biztos nem akar Edward elhagyni titeket – vigasztaltam őket, és Jasperre néztem, aki elkomorulva a pultnak támaszkodott. – Ti vagytok a családja!

- Mióta Vicky megjelent, már ő a családja – mormolta Em orra alatt. Arca akár egy kisfiúé.

- Részben mindannyian így vagyunk vele – kezdte Jazz sóhajtva. – A párunk az életünk, és semmi és senki nem fontosabb nála. De attól még a családunkat nem hagyjuk ott csak úgy!

- Biztos csak egy kis magányra vágynak! Annyira jó volt a nászút, hogy úgy gondolták több időt szeretnének kettesben tölteni – nem ismertem annyira az ifjú párt, hogy ítélkezzek felettük.

- De… - Em, ha ember lenne, már régen pityeregne. – Ők családtagok. Nem mehetnek csak úgy el. Hozzánk tartoznak, mi vagyunk a Cullen klán!

- Ettől még egy család maradtok – megsimogattam hatalmas kezét, mire markaiba fogta törékeny ujjaimat. – Csak kicsit messzebb egymástól.

- Edward ebbe sose fog belemenni – jelentette ki váratlan magabiztossággal hangjában Jasper.

- Kitudja! – horkantott fel Emmett. – Bellával is milyen csúnyán beszél! Én a srácból már mindent kinézek!

- Lehet, hogy miattam tényleg belemenne? – rémültem nyíltak tágra szemeim, és lelkiismeret-furdalás kezdett gyötörni. Istenem! Edward lehet, hogy akkora ellenszenvet táplál irántam, hogy képes lenne elhagyni a családját, csak hogy ne legyen egy fedél alatt velem.

- Bella, ugyan már! – Jasper megforgatta szemeit felvetésem miatt, és halványan mosolyogni kezdett. – Edward sose menne el, csak mert te itt vagy.

- Nem szeret a társaságomban lenni – természetesen rántottam meg vállamat, hiszen már tényleg megszoktam.

- Ezért még nem menne el! – rázta meg fejét Emmett is, és mivel testvérek, jól ismerik Edwardot, így hittem nekik. De volt bennem egy kis bizonytalanság. De mihelyst beszéltek Vicky-vel, én is beszélek vele. Dühös voltam rá, amiért haragszik rám, egy olyan dolog miatt, amihez semmi köze. Másrészt viszont megértettem, nyilván ő nem látta az én nézőpontomat és tudatlanul ítélkezik.

Edwars szemszöge:

-Alice, miért nem Bellát hoztátok el vásárolni? – türelmetlenül csattantam fel, már reggel óta járjuk a boltokat. Egy vámpír nem fárad el, ettől függetlenül már nagyon untam. És még a srácok se jöttek el velem, mert az ő feladatuk az volt, hogy Bellát vidítsák.

- Őt miért nem szólítod Bellának? – nézett rám Rose felhúzott szemöldökkel. – Mindig csak a háta mögött becézed, mint mi, de személyesen, mindig Isabellázod, pedig tudod, hogy utálja.

- Nem vagyunk barátai viszonyba – rántottam meg vállamat egyszerűen.

- Ez szuper lesz! – ujjongott Alice és újabb szatyrot nyomott a kezembe. – A kérdésedre a válasz pedig, hogy Bella nem jött volna, láttam. De talán holnap már rátudom venni. A fiúk ma egésznap vele fognak foglalkozni, és látszódni fog a változás.

Csak tudnám, hogy Vicky-vel mit fognak beszélgetni – lesújtó pillantást vetettem Rosalie fele, aki megvonta vállát. Toleránsabb lehetne, hiszen tudja, hogy hallom. Sajnos tisztába voltam vele, hogy bár Vicky vámpír, Bellát sokkal jobban kedvelik. Nem értettem miért, hiszen Vicky is rendkívül kedves, aranyos, és imád vásárolni. Mi akkor a baj? Alice próbált vele csiszolódni, de Rosalie ellenséges volt mindig is.

- Alice, induljunk már, könyörgöm – nyögtem fel, mikor egy újabb boltba tuszkolt befele. – Bellával holnap majd vásárolgattok még. Nem elég ennyi?

- Jól van már, Mr. Zsörtölődő – Alice pufogni kezdett türelmetlenségem miatt, és végre az autó felé vettük az irányt. – Néha komolyan meglátszik rajtad az a száz év – grimaszolt, mire megforgattam szemeimet.

- Vén kujon – mondta hozzá piszkálva Rosalie.

- Haza akartok sétálni? – kérdeztem nemes egyszerűséggel, mikor levettem az autó riasztóját.

- Nem mintha megerőltető lenne – Alice megforgatta szemeit, de azért vigyorogva bekötötte magát az ülésen, hogy még véletlenül se rángassam ki.

Felsóhajtottam, úgy tűnt ez a nap nem akar véget érni. Szerettem a két lánytestvéremet, de a kevés, néha sok. Ritkán vagyok a sofőr a vásárlásokkor, de az elég. A félórás hazaúton, amíg kiértünk London belvárosából a csendes külvárosba, végig fecsegtek, én pedig alig vártam, hogy végre egyedül lehessek. Illetve, Vicky-vel.

Hihetetlen, hogy megházasodtam. Már nagyon régóta rágták a fülemet a srácok érte, hiszen öt év együtt élés után, már ideje volt megkérni a kezét, de valójában nekem nem volt eszembe. Természetesnek tűnt, hogy együtt vagyunk, ezen egy gyűrű és egy papír nem változtatott, de igazuk volt Emmettéknek. Sokkal erősebb a kapcsolat közöttünk, mióta összeházasodtunk. Jó érzés volt a feleségemnek tudni. Szerettem őt mindennél jobban, és összetartoztunk. Ezen semmi és senki nem változtathatott. Micsoda szerencse volt, hogy összefutottunk egy vadászat során.

-Na, veled se megyünk többet vásárolni, ha így megkukulsz – motyogta Alice, mikor végre megálltam a ház előtt.

- Csak elgondolkoztam – mondtam, majd megfogva a ruhák egy részét besétáltam a házba.

Alice látomása ismét bevált, Bella önfeledt nevetésének hangja töltötte meg a nappalit, Emmett és Jasper nevetésével fűszerezve. Egy pillanatra megtorpantam, még nem hallottam Bellát ennyire tiszta szívből szeretni. Akár egy melankólia, úgy hangzott a helyiségben.

-Ugye, hogy jó ötlet volt a fiúkra bízni ezt a dolgot? – Alice önelégülten szökdécselt be hozzájuk, és megölelte barátnőjét. – Jó, hogy ismét jóhangulatba vagy! És még a napnak nincs vége!

- Eddig nagyszerű volt – mosolyogta, barna szemei pedig örömtelien csillogtak. Váratlanul találkozott pillantásunk, én pedig csak néztem őt. Csokoládé tekintete mélyek voltak, tömérdek mennyiségű érzésekkel. Bárcsak tudnám, hogy mire gondol ebben a pillanatban. Tudtam, hogy durva, amit csinálok. Egy nő sem érdemli meg, ezt a viselkedést, amit én művelek Bellával, de a haragomat nem tudom visszafojtani. Kérdőn felhúzta szemöldökét, észrevéve, hogy most nem azzal az ellenségeskedéssel méregetem őt. Összeráncoltam homlokomat, nem értve saját reakciómat, majd elfordítottam fejemet. Halvány mosoly játszott ajkaimon, mikor eszembe jutott, mennyire kiborított, hogy nem tudok olvasni a fejében. Mára már eltompultam ez iránt, viszont volt más probléma, ami még mindig jelen volt. A szíve eszeveszett sebességgel dobogott, a vére pedig hangosan lüktetett ereiben. Igen… a vére.

- Carlisle és Esme? – kérdeztem halkan a fiúktól, akik röhögve mesélték a lányoknak a napi programjukat. Nem akartam most Bella vérére gondolni.

- Carlisle a kórházban, hívott délután, hogy később fog hazaérni. Esme pedig az árvaházban, de nem sokára jön – Jasper bár válaszolt, végig semleges volt a hangja, és elhúzta száját. Próbáltam kivenni mire gondolt, de elrejtette előlem. Emmett szintén, de láttam, hogy szeme sarkából engem nézett.

Egyik sem a hallgatásáról híres, előbb-utóbb kibukik belőlük, vagy éppenséggel erre gondolnak majd. Hallottam, hogy Vicky a szobánkba van, így gondoltam jobb, ha felmegyek hozzá. Valahogy mindannyian elhallgattak mikor elindultam a lépcső fele, én pedig furcsállkodva ezt néztem vissza rájuk. Em és Jazz kifürkészhetetlen arccal követték minden egyes lépésemet, míg Bella és Alice inkább lopva egymásra pillantottak. Megráztam fejemet viselkedésüket látva, biztos tudnak valamit, amit én nem. Megfordult a fejemben, hogy Vicky-vel történt valami, de gondolatai arról árulkodtak, hogy minden rendben van.

-Szia! – Vicky boldogan ugrott a nyakamba, ami megmosolyogtatott és visszaöleltem.

- Szia.

- Hiányoztál, Édesem – mosolyogta bárgyúan és heves csókot adott. Sóhajtva viszonoztam, de mielőtt bele melegedhettem volna izgatottan elszakadt tőlem. Csalódottan néztem rá, de csak megrántotta vállát. – Fontos dolgot kell megbeszélnünk!

- A többiek furcsán viselkednek. Van valami köze hozzá? – kérdeztem, mikor kézen fogott és leültünk a kanapéra.

- Van – boldogan ütötte össze tenyereit, majd komolyan nézett rám. – Tudod, hogy a nászúton beszéltük ez a költözés dolgot.

- Igen. Emmették már alig várják, hogy visszamenjünk Forksba. Sok medve van arra felé, és nem is keltünk olyan nagy feltűnést a pici városban, mint most, amikor egy sok diákból álló egyetemre jártunk.

- Szívem, valamit félreértettél – elhúzta száját, de kedve ugyanolyan maradt. – Én nem a családra gondoltam. Hanem kettőnkre.

- Igen, említetted, hogy szeretnél majd egy kicsit kettesben lenni.

- Edward – kezdte türelmesen, majd felsóhajtott. – Én nem csak úgy vakációzni akarok menni Párizsba. Hanem ott akarok élni. Veled.

- Párizs annyira nem jó hely. Mármint a lányok élveznék, de mi…

- Edward! – türelmetlenül csattant fel, és még mindig nem értettem hova akar kilyukadni. – A családod nem tart velünk. Csak mi ketten elköltözünk Párizsba érted?

Nem voltam gyengeelméjű, de kellett pár perc, hogy felfogtam, mit mondott.

-Elakarsz szakadni a családtól? – kérdeztem lassan és suttogva. Belegondolni is rossz volt, hogy érezné magát Esme, ha… de én ezt nem akarom. – Vicky én nem akarok tőlük elköltözni. Egyetértek, hogy kell néha az egyedüllét, hogy csak kettesben legyünk, de ezek rövid időre szólnak. Ők a családunk.

- De én hozzád mentem, veled akarok közös életet, és nem velük! – morrant fel, és sötétedő szemekkel pattant fel helyéről. – Szeretem őket, te is tudod Edward, de egyszerűen… te vagy a férjem. Azt hittem megbeszéltük…!

- Azt hittem, hogy az egész családról beszéltél, amikor költözést mondtál – lehajtottam fejemet, hogy ne kelljen meglátnia a tiltakozásom jeleit. Szerettem Vicky-t, az életemet adnám érte, de ez túl nagy lépés.

- Nem akarsz tőlük elszakadni? Hisz a nyakukra nőttél!

- Ez nem igaz! – még soha életembe nem emeltem fel a hangom vele szembe, de ez sértő volt Esme-ékre nézve. Vicky felháborodva tátogott, de nem hagytam neki időt, hogy mondjon valamit. – Mi egy család vagyunk Vicky. És nem is hétköznapi család. Ha emberek lennénk, igen, már régen elköltöztünk volna, de így… mi még sosem éltünk külön egymástól. Emmék néha elszoktak menni, de vissza is jönnek. Összetartozunk.

- Remek lesz az öröklétet velük tölteni – teljesen letaglózott Vicky hozzáállása. Még sose volt ennyire rossz indulatú.

- De te szereted a többieket, miért akarsz ennyire menekülni? – fakadtam ki.

- Mert én veled akarok élni és nem velük!

- Én meg veled, a családom támogatásával – jelentettem ki közömbösen, majd felálltam. – Nem fogom őket itt hagyni, és csak fél évente megnézni őket. Kérlek Vicky… a feleségem vagy, ők pedig a családom. Sose mondtad, hogy nem akarsz majd együtt lakni velük.

- Miért, ha elmondom, akkor nem veszel el? – kinyitottam a számat, aztán becsuktam. Tudtam, ha most őszinte leszek vele, sokkal jobban megbántom, mint valaha.

- Ne kényszeríts választásra kérlek – néztem rá könyörgően.

- Jólvan – felsóhajtott, majd halványan mosolyogni kezdett. – Maradjunk velük. Szeretlek, és csak ez a lényeg – megkönnyebbülve öleltem magamhoz gyönyörű szerelmemet.

- Köszönöm. Ígérem, sokszor fogunk hétvégén elutazni.

- Szavadon foglak – kuncogta el magát. – De attól még a véleményem nem változik. Sokkal jobb lenne külön.

- Átgondolom jó? – inkább magamhoz szorítottam, hogy ne lássa arcomon a fájdalmat. Hallottam, hogy a családom egy része odalent felhördül és háborog. Patthelyzetbe kerültem. Miért nem tudják elfogadni egymást? Ha a családommal maradok, lehet Vicky előbb utóbb azt mondja, hogy ez neki nem jó. Viszont, ha eleget teszek szerelmem kérésének, el kell szakadnom a családomtól. De ennyi év után, ez lenne a legnehezebb döntés a világon. Elhagyni azokat, akik megmentettek engem? Carlisle, Esme… a szüleim, akiket mindennél jobban szeretek. Vagy a két lökött bátyám, akiket habár gyakran a pokolba kívánok, nem is tudnám őket elhagyni. Mi volt a három lökött testvér, akik minden hülyeségbe benne voltak. Feltudnám ezt adni, csak mert a feleségem ezt kéri? A szerelem szép dolog, de nem akkor, ha mások kárára válik. És félek, habár a családom megértené a döntést, haragudnának. És én sosem bocsátanám meg magamnak, ha akármelyiket is megbántanám. Főleg Esme-t és Alice-t. Bárcsak lenne ebből a nyomorult helyzetből, valami kiút. Akkor még nem tudtam, hogy hamarabb fognak megoldódni a problémáim, mint reméltem.

Nem bírom ezt a csajt! – összeszorítottam ajkaimat, hogy ne törjön fel belőlem keserű kuncogás. Alice nagyon mérges volt, szemein keresztül láttam, hogy a család többi tagja is bosszankodik. Egy valakit kivéve.

Bella csak sajnálkozva nézte testvéreimet, Jasper pedig talán direkt, de egyre erősebben közvetítette felém Isabella érzéseit. Bűntudat, keserűség, fájdalom… Összeráncoltam homlokomat értetlenségbe, hisz miről tehetne ő?

- Edward?

- tessék? – meglepődve kaptam fel fejemet Vicky felháborodott kiáltására.

- Elmegyünk vadászni?

- Öhm, igen – zavartan bólintottam, de hatalmas meglepődésemre Vicky nem az ajtó felé vette az irányt, hanem az ablakot tárta ki. – Létezik ajtó is – jegyeztem meg döbbenten, mire fintorogva rám pillantott.

- Nem szívesen kerülök szembe most a testvéreiddel – bólintottam, habár úgy éreztem nekem nem arra kéne mennem. Előbb utóbb a családom elé kell kerülnöm, szembe kell néznem velük.

Vicky kézen fogott, majd kirántott az ablakon. Kecsesen értünk földet, engem pedig minden egyes méterrel való távolodással nőtt a bűntudatom. Nem tehetem ezt meg velük…

na szerintem elég hamar felkerült a kövi fejezet :D véleményeket kérek szépen minden szempontból! Maga a szerkezet, írásmód, szemszögek, tartalom, haladási gyorsaság...?!?! :D ha megadjátok nekem ezt esetlegesen már lehet, hogy holnapra is tudom hozni a kövit :) persze ez rajtatokon is múlik :) Nagyon szépen köszönöm, akik már az első fejezethez írtak nekem kommit, ezer hála nekik és elsősorban nekik küldtem ezt a fejezetet :D Jah, de nagyon szépen köszönöm a pipákat is, iszonyúan jól estek ^^

I can't stay away 1.rész

Sziasztok! Meghoztam az első fejezetet, amennyiben kapok elegendő támogatást a folytatásra, lehet, hogy már vasárnap jönne a kövi :))

Az ég hangosan dörgött, odakint fényes villámok robbantak, pár pillanatig megvilágítva a sötét felhőkkel borított tájat, és az eső megállíthatatlanul zuhogott. Az ablak mellett ültem, karjaimmal mellkasomhoz szorítva térdemet, és figyeltem a jelentéktelen cseppek gördülését az üvegen. Csíkot húztak maguk után, mintha csak a saját arcomat láttam volna. Tulajdonképpen láttam is. A lámpafény által visszatükröződött saját tekintetem, de akárcsak az ablak, üres volt. Reszelős lélegzettel hunytam le szemeimet, érezve, hogy ismét rám jön a zokogás, de visszaszorítva hagytam, hogy csendesen sírdogáljak. Összeszorítottam szemeimet, átnedvesedett szempilláim alól pedig újabb könnycseppek folytak le.

Ki akartam verni a fejemből az emléket, addig nem fogok tudni normálisan gondolkodni. Még mindig érzem mellkasomban azt a szúró érzést, az elviselhetetlen fájdalmat, ami a mellkasomat nyomta. Próbáltam nem gondolni arra a napra, azokra a boldog pillanatokra, aztán arra a percre, ami mindezt tönkretette. De minél kevésbé akarsz valamire gondolni, az annál erősebben tódul az agyadba.

Életem legboldogabb napja lett volna a mai. Végre Richard és én összeházasodunk. A lányok egésznap velem foglalkoztak, a lehető legjobbat próbálták kihozni belőlem, bár nem volt annyira szükségük rá. Még is, már ez a jelentéktelen dolog is, izgalomba hozott. Sose voltam nagy esküvő párti, főleg mert fiatal vagyok, még is, amikor megismered azt a személyt, akit mindennél jobban szeretsz, akkor elfelejtesz mindent. Szívem a szokásosnál is hevesebben dobogott, és csak elvesztem az arany tekintetben. Kizártam a pap – esetünkben Carlisle vállalta, hogy összead minket – szavait, és csak néztem az életem értelmére, aki a világot jelentette nekem. Még sose voltam annyira boldog és szerelmes, mint azon a napon. Aztán mielőtt a végéhez értünk volna, megtörtént a baj. Gyorsan kezdtek pörögni az események, nekem még is lassított felvételnek tűnt. A meghívott vendégek közül, aki eddig mosolyogva figyeltek minket, hirtelen valaki felsikított. Megrémülve kaptam oda a fejem, aztán már csak azt láttam, hogy a vendégek felugranak helyükről, és eltávolodnak a székektől. Megláttam, hogy Richard testvérei és azoknak az ellenségei gyűlölködve morognak egymásra. Richard megragadva karomat elrántott az egyik felénk repülő szék elől, majd ott hagyva engem a dulakodókhoz ugrott. Olyan váratlanul történt minden, hogy felfogni se volt időm. Csak a vámpírokat láttam, akiknek egy része azonnal támadásba lendült, a másik része pedig egyre hátrálva kifelé mennek. A napokig tartó díszítés hirtelen romokba hevert, a székek legtöbbje összetört és darabokba hullott, a gyönyörű és illatos virágok szétszaggatva terültek el a földön. Nyeltem egyet, és térdeim felmondták a szolgálatot. Könnyes szemekkel néztem szét az esküvőm maradványain. Láttam, ahogy Richard acsarkodva küldi el a nem szívesen látott vendégeket, majd aggódva felém fordul. Egy lépést se tudott felém tenni hisztérikus zokogásba kezdtem, ami megtorpantatta.

- Bella?! – Rosalie és Alice aggódva ugrottak felém, és karomnál fogva húzták fel a földről. – Semmi baj! – együttesen kezdtek vigasztalni, majd fölszaladtak velem a szobába. Csak annyi rémlik, hogy keservesen sírtam, de már nem is próbáltak megnyugtatni. Csak hagyták, hogy kiadjam magamból fájdalmamat. Hálás voltam nekik, most nem tudtam volna elviselni a sok szánakozó szempárt.

Már egy meleg fürdőn túl voltam, és immár kényelmesebb ruhába meredtem az ágyamra kiterített mennyasszonyi ruhámra. A Cullen lányok magamra hagytak, majd pár perc múlva az ajtó nyitódását hallottam meg. Nem kellett vámpírnak se lennem ahhoz, hogy tudjam Richard az.

- Nagyon sajnálom, Bella… Szerelmem, nem így akartam, tudod, hogy…

- Fejezd be – hangom halk volt és esdeklő, most ehhez volt a legkevésbé hangulatom. – Nem kell magyarázkodnod. A testvéreid ezúttal fontosabbak voltak, mint én.

- Hagytam volna, hogy szétszedjék egymást? Ők a családom, Bella!

- Nekem pedig te lettél volna a családom! – szikrázó szemekkel fordultam felé. Meghökkenve elnyíltak ajkai, majd összehúzta szemeit. – A Denali klán ugyanolyan fontos számomra, mint neked a tiéd, ettől függetlenül ők sosem rontották volna el az esküvőmet!

- Ők se szándékosan tették – mint mindig, most is őket védte. Szerettem a testvéreit, ők nem fogadtak el engem sose.

- Most nem akarok erről beszélni.

- Elhagysz? – kérdezte hirtelen riadt tekintettel.

- Kell… egy kis idő – gombóc szorult a torkomba és legszívesebben kiabáltam volna. Az agyam tudta, hogy itt kéne maradnom, hideg fejjel végig gondolni és leülni, beszélni Richarddal. Jót nevetni, hogy egy hétvégén kétszer is megtartjuk az esküvőnek, de a szívem ezt nem tudta megcsinálni. Bántott a dolog. Richardtól nem ezt várom. – Ígérem pár hét az egész.

- Még is hová mész? Hogy legalább tudjam… – ez is egy jó dolog volt Richardban, amit szerettem. Nem fogott vissza, ha menni akartam. Tudta, hogy állni szoktam a szavamat, és ha én azt mondom pár hét, akkor tényleg annyi.

- Alice-ék azt mondták menjek hozzájuk. Legalább tudnak figyelni rám… nem mintha szükségem lenne rá.

- A Cullen családnál jó helyed lesz, majd ők vigyáznak rád – láttam mennyire rosszul esik neki, hogy elmegyek, de valóban szerethet, ha megértette az időre vágyásomat és nem kezdett el erőszakosan visszatartani. Bólintottam, majd búcsúzás nélkül sétáltam el mellette. Az ajtóban visszapillantottam rá, de csak a tarkóját mutatta. Ha eltelik egy kis idő, újra együtt fogunk lenni.

Már két napja eljöttem onnan, mindössze csak két bőröndöm volt, ami hamarosan bővülni fog, hála Alice-éknek. Mosolyogva gondoltam a másik családomra. Gyerekkoromban elvesztettem a szüleimet, és Eleazar magához vett. Kiskoromban még nem igazán tudtam felfogni, ők miért mások, mint én. Miért nincs szükségük azokra, mint nekem. Később, érettebb fejjel tudomásul vettem, hogy ők vámpírok. És egyáltalán nem zavart. Velük nőttem fel, ők gondoskodtak rólam és egyáltalán nem jelentett akadályt. Mindent megkaptam tőlük, amire szükségem volt, sőt még többet is. Tizenöt éves voltam, amikor megismertem a Cullen családot. Nem igazán értették, hogy a Denali klán még is, miért vett magához egy embert. Ma már tudom csak aggódtak, hisz, ha a Volturi rá jön, akkor megölnek mindenkit. Ezt én nem hagyhattam, és eszem ágába nem állt megöregedve elveszíteni őket. És a tervemhez társult is egy nyomósabb okom, amikor megismerkedtem egy éve Richarddal.

-Bella! – Alice izgatott hangja zökkentett ki gondolataimból. Szomorú arccal meredt arcomra, majd kevésbé nagy örömmel sétált oda hozzám. – Van kedve lejönni? Edwardék mindjárt hazaérnek.

- Csak eddig tartott a nászútjuk? – ők meg se jelentek az esküvőn, de nem is akartam a tervükbe beleavatkozni. Nekik pár hete volt az esküvőjük, amire én sajnos nem tudtam eljönni, mivel pont akkor érettségiztem. Edward volt az egyetlen a családban, akivel nem volt jó a viszonyom. A felesége, Vicky viszont nagyon aranyos volt, és kedveltem őt.

- Azt hiszem elég volt nekik ennyi kettesben töltött idő – Alice megforgatta szemeit, ajkaim közül pedig kuncogás tört fel.  – Üdvözlöd őket?

- Azt hiszem így illik – bár barátnőm jól ismert, semmi kedvem nem volt most felkelni a helyemről, de ha már itt alkalmatlankodok, úgy kéne, ha velük is közlöm és a beleegyezésüket kérem.

Alice jót derült válaszomon, majd kézen fogva lehúzott a nappaliba. Vidáman szökdécselt előttem, én csak mögötte haladtam emberi tempómban.

-Héj, téged is látni? – Emmett vigyorogva fordult felém, még Jasper is elmosolyodta magát. – Már azt hittük halottat játszol.

- Nem menne túl jól – rántottam meg vállamat, mire nevetni kezdett. – Rossz színésznő vagyok.

Lezöttyentem Jazz mellé, aki vigasztalóan paskolta meg combomat.

- Túl fogsz jutni rajta.

- Tudom – egy pillanatra ismét elkomorultam, majd megráztam fejemet.  Jasperrel rizikósan indult a kapcsolatunk, nem volt a legerősebb vegetáriánus, de a jelenlétemet előbb utóbb megszokta, és inkább felüdülés voltam neki, mint sem szomjat okozó. Sokáig ezt nem értettem, aztán elmagyarázta, hogy én vagyok a legkiegyensúlyozottabb lelkű a családban. Igen, már sokszor én is családtagnak számítottam. Ők már régen meghallották a kerekek hangos zaját, én már csak akkor tudtam, hogy megjöttek, amikor a lámpa fénye bevillant a nappaliba. Kicsit ideges voltam, hiszen pofátlanul beleegyeztem, hogy ide jövök miközben Edwardékat meg sem kérdeztük őket nem zavarná-e. Vicky miatt nem aggódtam, de Edward….

- Végre! – kiáltotta Esme, majd szeretetteljesen ölelte magához két gyermekét. – Már nagyon hiányoztatok!

- Hogy telt a nászút? – Carlisle is mosolyogva megölelgette Edwardot és Vicky-t és felénk terelte őket.

- Csodálatos volt, köszönjük. Párizs mesés hely! – öröm volt mindenki arcán, csak én rontottam el a boldog összképet.

- Csak már Vicky nyavalygott, hogy vissza akar jönni – Edward bársonyos hangja átszelte a levegőt, én pedig megborzongtam. Valamiért sose jöttünk ki egymással, és féltem, hogy nem lát szívesen itt. Bár sose értettem mi baja velem.  Alice visítva ugrott bátyja nyakába, majd puszit nyomott húgának arcára. Rosalie csak egy sziasztokot bökött oda nekik, majd mellém sétált és leült a kanapé karfájára. Edwardék csak a nagy üdvözlések után vettek engem észre.

Mikor megláttak engem, először döbbenten néztek, majd Vicky elmosolyodta magát.

- Nahát, Bella! Micsoda meglepetés! – a legújabb Cullen feleség megölelgetett, majd aggódva összevonta szemöldökét. – Neked nem a nászutadat kéne élvezned? Nem mintha zavarnál, csak…

- Nem volt esküvő – mormoltam orrom alatt, mire mögötte Edwardnak kitágultak szemei a döbbenettől.

- Csak nem megszöktél?

Lesújtó pillantást vetettem felé, de a többieknek se tetszett a beszólása.

-A testvérei… de ez bonyolult – hadartam végül, nem akartam most elmesélni. – Egyelőre itt maradok, ha nektek se gond.

- Dehogyis! – Vicky megsimogatta karomat, Edward viszont elfordította fejét. Na, igen, ez a viselkedés, ami sose tetszett. Többször megbántott, bár nem adtam neki okot rá, hogy folyton belém taposson. Esme-ék se értik a felém irányuló viselkedését, hiszen váltig állították, hogy Edward mennyire úriember, és tiszteli a nőket. Nos, ez a tulajdonsága felém nem mutatkozott meg.  – És akkor mi lesz most?

- Egyelőre csak egy kis szünetet kértem tőle, aztán majd meglátjuk – hanyagul megvontam vállamat, de már piszkosul hiányzott Richard. Szükségem is lett volna rá, de egyben a pokolba is kívántam.

- Majd mi segítünk, hogy jobb kedved legyen – Vicky mindig a dolgok jó oldalát látta, vagy legalább is próbálta. – Nem szoktál sokáig nálunk vendégeskedni, úgyhogy nagyon jól fogunk szórakozni!

- És nem is érdekel, mi van Richarddal? – szaggatottan kezdtem venni a levegőt és lassan Edward felé fordultam. – Az rendben van, hogy te csalódott vagy, de nem gondolod, hogy Richard ugyanígy érzi magát? Nem hiszem, hogy megérdemelné ezt a hozzáállást tőled.

- Edward!- Alice és Esme rosszallóan pirítottak rá Edwardra, míg Jasper és Emmett figyelmeztetően.

- Nem érdekel a véleményed! – szisszentem fel dühösen, és könnyek szöktek a szemembe. – Fogalmad sincs, hogy mi történt szóval ne üsd bele az orrod!

- Csak, mint férfi valahogy átérzem a helyzetét – gúnyolódott és karjait összefonta mellkasa előtt. 

- Mielőtt belekezdtek, hagyjátok abba! – szólalt meg hangosan Alice mérgelődve. – Edward, Bella itt fog maradni, ameddig csak jólesik neki, akár tetszik akár nem! Ő is a családunk tagja!

Mindenki egyetértően bólogatott és hümmögött, aztán ismét szívbemarkoló kérdést tett fel.

- És Richard mit szól ehhez? – biccentett felém grimaszolva.

- Szerintem semmi közöd hozzá – hűvösen elsétáltam mellette, és összeszorított fogakkal menekültem a konyhába. Innom kellett, hogy a gombócot legyűrtem kiszáradt torkomba. Kezeim remegtek, így belekapaszkodtam a pult szélébe. Nem akartam ennyire rosszul érezni magam, de nem tudtam, hogy valóban helyesen döntöttem-e. Vagy ezzel végleg eltaszítottam magamtól? Mi van, ha nem vagyok neki elég jó? Ha most rádöbben, hogy nincs szüksége egy szürke emberlányra, hanem neki egy gyönyörű vámpírnő kell? Lehet, hogy ezzel a lépésemmel elveszítettem őt? Nem, az lehetetlen!

- Ne csináld már! – nem csodálkoztam, hogy nem hallottam meg Alice lépteit, csak hideg karjai ölelésére rezzentem meg. – Edward egy bunkó! Nem is kell vele foglalkozni! Meglátod, úgyis majd Vicky-vel foglalkozik és nem fog veled szemét lenni!

- Már két napja eljöttem, Alice – suttogtam, remegő hangon, majd nyeltem egyet. – És nem hívott fel. Még mindig nem. De miért nem?

- Mert azt mondtad neki, hogy ne hívjon fel – kínos mosollyal Alice állam alá nyúlt és letörölte könnycseppjeimet. – Kell egy kis szünet neked, és ezt te is tudod. Két nap alatt nem is csináltál semmit, hogy ebből a letargiából kizökkenj! De ne aggódj, azért vagyunk mi, hogy segítsünk!

- Köszönöm – halványan elmosolyodtam magam és megöleltem legjobb barátnőmet. – Azt hiszem jobb lesz, ha felhívom Tanya-t. Megígértem neki, hogy majd keresni fogom.

- Rendben. Utána pedig megbeszéljük, mihez kezdjünk hétfőtől! Rengeteg terv van már a fejemben.

Elsunnyogtam Alice mellett, aki hangosan motyogni kezdte nagyszabású programjait. Nem akartam lelombozni, hiszen sok kedvem nem volt hozzá, de elvégre igaza van, és azért jöttem ide, hogy szabadságom legyen, és mindent át tudjak gondolni. Ha folyton csak a szobában vagyok, sosem fog kikapcsolni az agyam.

A nappaliba gyors pillantást vetettem, mikor elhaladtam mellette, de bár ne tettem volna. Jasper és Emmett beletemetkeztek az esti focimeccsbe, Rosalie egy magazint olvasott és közben a divatról tárgyalt halkan Vicky-vel, és ahogy láttam Esme és Carlisle visszavonultak szobájukba. Az egyetlen személy, akire végképp nem voltam kíváncsi még is felkapta fejét lépteimre, és sötét szemeit keményen az enyémbe fúrta. Egy pillanat volt az egész, még is a szívem ütemes ritmusa megállt egy percre, majd ismét hevesen dobogni kezdett. Edward szemei olyan mélyek voltak és ridegek, hogy megriadtam tőle. Rosszul esett, és nem tudtam megérteni, miért ilyen velem. Megráztam fejemet, és felszaladtam a lépcsőn, egyenesen vissza a vendégszobába, ami egy ideig az én tulajdonban állt, majd hangosan becsaptam az ajtót. Meglepődve vettem észre, hogy Edward heves ellenségeskedése nagyon mélyen érintett, és zaklatottan vettem a levegőt.  Nem lát itt szívesen, ezt szavak nélkül is megállapítottam. Kiakartam verni a fejemből a vészjósló szempárt, de végig a szemem előtt lebegett, amíg tárcsáztam Tanya számát.

Azonnal felvette barátnőm, és izgatottan érdeklődött felőlem. Túl sokat nem tudtam neki mesélni, a lelkiállapotomat pedig inkább hanyagoltuk.

- Mikor akarsz visszajönni? Hiányzol ám nekünk! – ez nem volt sose kérdéses, Eleazar és Carmen mindig is a szüleim voltak, legalább is annak tartottam őket, míg a három gyönyörű nő a testvéreim és egyben barátaim. Tudtam, nagy önzőség volt tőlem, hogy váratlanul közöltem velük elhatározásomat. Kegyetlen döntés volt velük szembe, de természetesen megértették. Richard ott lakik Denaliban, nekem pedig távolság kellett. Tudták jól, ez volt a legjobb döntés részemről, hiszen máshol nem is lennék ilyen biztonságban, mint a Cullen családnál.

- Lehet, hamarabb, mint terveztem – mormoltam orrom alatt ismét Edwardra gondolva. – Nem mindenki lát itt szívesen.

- Micsoda? – Tanya meglepődve nevetni kezdett, lehetetlennek tartotta ezt a felvetésemet.

- Edward nem kedvel, és ezt a tudtomra is hozza – motyogtam halkan, habár tudtam, hogy a tökéletes vámpírhallásnak köszönhetően mindent meghallhat. Nem mintha hazudnék, hiszen ez az igazság.

- Csúnyán viselkedik veled? – Tanya dühösen felszisszent, habár tudtam, hogy régebben érzett valamit iránta. De mióta Vicky-vel együtt vannak belenyugodott, hogy csak a barátságát kaphatja meg.

- Mondhatjuk így is. De ne aggódj, jól vagyok.

- Ha megbánt, akkor velem gyűlik meg a baja! – mosolyogni kezdtem Tanya indulatán, a széltől is óvnak.

- Csak őszinte, ezért nem kövezheted meg – nem akartam bajt okozni, talán hiba volt elmondani Tanya-nak, hogy Edward nem szívesen lát vendégül.

- Akkor is viselkedjen!

Még váltottunk pár szót, üdvözöltem Carmenéket, majd veszélyesebb vizekre terelődött a szó. Nem akartam, még is a szavak önkéntelenül csúsztak ki a számon.

-Richard hogy van?

- Szomorú – Tanya felsóhajtott, majd kissé halkabbra vette a hangját. Szaggatottan kezdtem venni a levegőt, tudva, lehet, hogy a közelben van, és hallhatnám a hangját. Még is megállítottam magam, mielőtt megkérhettem volna Tanya-t bármire is. – Megért téged, de nagyon hiányzol neki. Iszonyúan bánja, ami történt. Nem akarsz beszél…

- Nem! Még nem – gyors tiltakozásom határozott volt, hangom még is elhalkult. A kísértés hatalmas volt, és beszélni akartam vele, hogy halljam megnyugtató hangjának csilingelését, de egyelőre nem szerettem volna beszélni vele. Majd pár nap múlva, ha már csillapodok egy kicsit.

Tanya nem erőszakoskodott, amiért hálás voltam neki. Már későre járt, és sokat beszéltünk, jobbnak láttam, ha végre alszok egyet. Az utóbbi két nap alvatlansága kiütközött rajtam és ólomsúlyként nehezedett rám a fáradtság. Megígértette velem Tanya, ha sokáig maradok, akkor többször felhívom őket. Ez nem jelentett akadályt. Mikor kinyomtam a telefont még egy percig a képernyőre meredtem. A telefonkönyvbe belelapozva megálltam Richard nevénél, de nem nyomtam meg a hívás gombot. Hadakoztam saját magammal, ujjaim hol elindultak a gomb felé, hol megálltak. Bosszankodva szusszantam fel, majd végül megráztam fejemet, és az ágyra dobtam a telefont. Beletúrtam hajamba, aminek következtében megéreztem ujjamon lévő eljegyzési gyűrűmet. Bánatosan érintettem meg az egyszerű, apró kővel díszített karikagyűrűmet és halványan mosolyogni kezdtem a lánykérésen. Vámpír létére megpróbált nekem romantikus vacsorát készíteni, ami nem jött össze, így a gyorsan összeütött rántottát kellett megennem. Napokig ezen, nevettünk, és egy átlagos délutánon tudtam meg, hogy mi volt a célja az egész napos készülődésének. Nem volt meg a romantikus hangulat, spontán volt és egyszerű és ezért volt tökéletes. Bár az esküvőnk is így zajlott volna.

- Nem szokásom a képmutatás – szívroham közeli állapotba kerültem, olyan hirtelen zökkentett ki Edward mély, érzelemmentes hangja gondolataimból. Lassan megfordultam, és felhúztam szemöldökömet. – Semmi bajom azzal, hogy itt vagy.

- Csak? – kérdeztem rá, valami oka kellett, hogy legyen a viselkedésének.

- Haragszom rád – olyan egyszerűséggel jelentette ezt ki, mintha az időjárásról beszélne. Eltátottam számat döbbenetemben és csak tátogtam, mint egy hal.

- Megosztod velem miért?

- Szinte velünk nőttél fel – kezdte egyre nagyobb dühvel a hangjában és tekintetében. – Tízéves voltál, mikor legelőször találkoztál velünk. Akkor még nem értetted, de kétlem, hogy tizenhét éves fejjel ennyire ostoba lennél – tiltakozni akartam hangneme és stílusa miatt, de inkább vártam, hogy kimondja végre a problémáját.

- Tíz évesen valahogy szimpatikusabbnak láttalak – akaratlanul csúszott ki a számon a sértő mondat. Nem volt szokásom így viselkedni másokkal, de tinédzser énemet nagyon bosszantotta ez a stílus.

- Már akkor is nagy felelőtlenségnek tartottam, hogy egy ember vámpírok között nőjön fel.

- Ez a bajod? – visítottam pár oktávval feljebb, mire megrázta fejét.

- Nem. Az a bajom, hogy nem tudod felfogni a döntésed súlyosságát.

- Mi van? – egy szót se értettem abból, amit mondott.

- Nem válhatsz vámpírrá! Ez lesz a legrosszabb döntésed, amit az eddigi életedben meghoztál. Nem választhatod azt az életet, ami a miénk! – a gát átszakadt, és Edward dühösen zúdította nyakamba, ami már régóta fúrta az oldalát. – Örökre megbánod Isabella, és nincs visszaút! Soha többé nem leszel ember! Ismered az életünket, és nincs az a hülye ember, aki ezt akarja magának! – nem tudtam ellene érvelni, mert időt se hagyott rá. Amilyen gyorsan jött, úgyis ment el. Egy szempillantás alatt viharzott ki a szobámból, ott hagyva engem teljesen lefagyva. Percekig pislogtam, próbáltam emészteni szavait, és ahelyett, hogy megértettem volna, a düh percről percre csak fortyogni kezdett bennem. 

na??? :D véleményeket kérek minden szempontból! 

I can't stay away tartalom

A cím azt jelenti, hogy Nem tudom magam távol tartani(magyarosan).
A tartalma a történetnek pedig:
Bella és Edward mindketten boldog házasságban élnek saját párjukkal. Illetve csak Edward, ugyanis Bella esküvője elmarad egy botrány miatt, és, hogy szomorú lelke megnyugodjon egy időre a Cullen családhoz költözik. Makacsul hajtja az igazát, a Cullen család apraja nagyja egyetért vele, kivéve Edward. A kettőjük között lévő konfliktus és harag lassan egészbe másba megy át. Észre sem veszik, de az idő elteltével tűzzel teli vitájuk szenvedélyes vonzásba csap át. Boldogságuk útjába saját lelkiismeretük, és párjuk áll. Rá kellett döbbenniük, hogy egyikőjük sem tud élni a másik nélkül, és az addig hitt megfelelő partner, nem is annyira megfelelő számukra, mint hitték. Edward és Bella kapcsolata veszélyes vizekre evezett, és már egyikőjük sem tudja eldönteni mi lenne a helyes út. Képesek feladni mindent egymásért? Vagy Bella bűntudata nem hagyja őt nyugodni, és még is csak Richard oldalán marad?

bevezető-részlet

egy kis részlet a távoli- vagy nem túl távoli fejezetből :D


"Nyugodt, félmosollyal az arcomon hunytam le szemeimet, élvezve a meztelen vállamon nyugvó kezek érintését, és az ajkak cirógatását. Edward egyik keze a derekamnál fogva ölelt magához, erősen, magabiztosan szorított, mint, aki soha nem akar elengedni. Háborgó lelkem, ebben a pillanatban csillapodott, és nem akartam szabadulni ettől. Boldog voltam, hogy annak a vámpírnak vagyok a karjaiban, akit teljes szívemből szeretek. Nem akartam gondolni a jövőre, csak élni akartam a pillanatnak.
Aztán halkan, suttogva, szenvedélyes hangon megszólalt.
-Hozzám jössz Bella?
Megdermedtem, és vontatottan hátrafordultam, hogy az izzó, arany szemekbe nézzek. Ajkaim elnyíltak, de gombóc szorult a torkomba, és nem jött ki rajta hang. Az idill megszűnt és ezernyi gondolat tódult fejembe ismét. "

segítség!

Kicsit szeretném fejleszteni az oldalt, ehhez viszont kellene nekem segítség. Ha valaki elvállalná, akkor kellene nekem egy új fejléc, a történet címe: I can't stay away. Ha valaki szeretne megcsinálni van kedve és tehetsége hozzá azt szívesen várom ^^ xenike1026@freemail.hu erre küldjétek, ha valakinek sikerül én nem vagyok jó benne :S
Másodszor, szeretnék én is olyan fajta szavazást, ami már sok oldalon van, ilyen pipa lehetőség. Azt hogyan kell csinálni?
Harmadszor, bizonyára nektek is jobb lenne, ha lenne lehetőségetek chat-be írni, de ezt se tudom hogyan kell csinálni, szóval help!!!
És az utolsó dolog: maga a blognak a kinézetét is szívesen átalakítanám, várom az ötleteket :)

Khöm...

Szeretet és gyűlölet között vékony határ húzódik ugyebár?!!! xD Gyűlöltök a sok bejegyzés miatt, és egyik sem a friss fejezet, de szerettek (remélem) az írásaim, történeteim miatt.
Nos, a helyzet a következő. Kirakok egy közvélemény kutatást, amit már biztos untok, lassan én is, de egy kis útmutatás kéne már nekem O.O
Szóval... mint látjátok ez a történet kezd egyre jobban laposodni... tudom, hogy mi lenne a vége, és mi miután következne, de még sem tudok kihozni belőle egy kerek történetet. Tehát a hirtelen ötletem a következő lenne: ezt abbahagyom, de fent hagyom, ha valaki esetleg szeretné olvasni (ezt a nyúlfarknyi kis részeket xD) és belekezdek egy másikba, ami ma az eszembe jutott és beleszerettem ^^ ( a szereplőket ˇ~Will, Sarah, Scott...~ meghagynám kérésre. 
VAGY....
Szenvedünk még együtt, hogy majd egyszer befejezem ezt a történetet, de továbbra is, ritkán lesznek frissek, azok is szarok (bocs a kifejezésért, de ez az igazság) és rövidek. A választás rajtatok áll :)
VAGY....
mivel már így is sokan elpártoltak tőlem, azt mondjátok hagyjam abba az egészet és csak legyek szorgos kritika író  xD (valamit valamiért xD najo, nem :D)

A történet "tartalmát" ötletét, még nem rakom fel, csak ha megírtam az első fejezetét :) És majd meglátjuk, hogy tetszik-e :D

Szisztok! Helyzetjelentés+frissről :)

Na jóestét nektek :D Bár nekem is az lenne, de szörnyen megfáztam sajna :S Hétfőn, Kedden igaz, hogy itthon voltam, de annyi erőm nem volt, hogy a gép elé üljek, így nem tudtam tovább jutni a fejezettel, a hétvégém pedig nem úgy sikerült, ahogy terveztem, pedig felakartam rakni, de sajnos ismét nem volt akkor időm rá :S
Mint mondtam, hiába itthon voltam, sajnos írni nem tudtam, holnaptól pedig ismét suliba leszek és mivel végzős vagyok, nagyon szorgalmasan (bleee ××××××××) be kell pótolnom az elmaradásaimat. DE! A hétvégén nagyon szeretnék már frisselni. Egy cseppet elvesztettem a lelkesedésemet, amit ti is tapasztalhattatok az utóbbi hetekben, de igyekszek visszatérni, épp ezért szeretném elolvasni az eddigi összes történeteimet, hogy visszazökkenjek. Remélem sikerülni fog, és a hétvégén extra fejezettel szeretnék érkezni. Csupán annyi a kérésem, hogy ezt kellőképpen díjazzátok kritikával, akár csak pár szóval, de már az is nagyon jól esne. Aki még mindig hűen várja a frisseket, annak ezer hála, aki elpártolt tőlem azt viszont nagyon sajnálom :S
Na hát ennyi lett volna, kívánjatok sok sikert mindenhez :) Puszi nektek ^^

Bűvölet 14. - Part 2.

- Tudod, azért ezt nem gondoltam volna – motyogtam vigyorogva az orrom alatt és felmarkoltam az összegyűjtött pénzt. Edward bosszúsan fonta össze karjait mellkasa előtt és veséig hatolt pillantással méltatott. – Nagyot hibáztál.

- Nem lesz több ilyen – szűrte fogai között. Elégtételt vettem, nagyon jól esett, hogy ismét találtam valamit, amiben nem jó Edward. A pókerben tudta használni a képességét, ezért szigorúan csak is ketten játszottunk. A fivérei felkészítettek engem, és egész délután a mi kettőnk játékét asszisztálták.

- Te tényleg nem tudsz veszíteni – nevettem el magam, mikor újra osztott.

- Egy nő ellen nem szégyen kikapni – vonta meg vállát, de láttam mennyire nehezen viseli el a vereséget. – Általad pedig még úgy se. Az egyszerű, normál dolgokban se úgy gondolkodsz, mint a többi. Pont egy kártyajátékban változtatnád meg a hagyományokat?

Nem mondtam semmit rá, csak somolyogtam rajta. Igaza volt, legalább is bíztam benne. Számomra teljesen természetes tűntek a gondolataim, és néha rosszul is éreztem magam, amikor egészen más felfogással bírtam, mint a hozzám hasonlóak. Száz év alatt meg tanultam ezt kezelni, és inkább próbálok büszke lenni furcsaságomra. Ez a különlegességem vezetett ide, ahol most vagyok. És semmit nem változtatnék meg.

- Jacob felesége hol van? – megdermedve pillantottam fel a hirtelen kérdéstől. Edwardot csupán a kíváncsiság hajtotta.

- Meghalt – elkomorultunk mindketten, én pedig hátradőltem a széken és letettem kártyáimat. – Még Jacob is nagyon fiatal volt, mikor találkoztak. Sam addigra már lemondott az alfaságról, és Jake lett helyette a farkasok vezetője. Bevésődött. Minden rendben volt sokáig, aztán… miután Jason megszületett, egyszer csak hirtelen dolga támadt. Vásárolni indult, azt hiszem és balesete volt.

- Sajnálom – Edward lehajtotta fejét, szomorúság csillant szemében. – Át tudom élni Jacob helyzetét. Már úgy értem, tudom, milyen érzés elveszíteni azt, akit a legjobban szeretsz.

- A farkasoknál ez több – sóhajtottam föl. – Ha a bevésődésük tárgya meghal, szinte ők is velük mennek. De Jacobnak össze kellett szednie magát a fia miatt, és azt hiszem, most már feldolgozta. Az évek alatt sikerült magát olyannyira felküzdeni, hogy minden másra figyeljen. A fia most a mindene, Jason köti le a legjobban a figyelmét. Boldogan gondol vissza a feleségére, de lefogadom, hogy még mindig nagyon gyászolja őt, amikor senki nem látja.

- Mást nem is nagyon tehetett – rázta meg fejét keserű mosollyal, és az asztal fölött állát a markára rakta. – Minden elismerésem az övé. Néha azért… lennék az ő helyében – elmosolyodta magát, hiszen úgy néztem rá, mintha nem lenne normális. Ki akarja Jacob szenvedését magának? – Ő még mindig ember. Ha a génjeiben még mai napig ott van a farkas vér, akkor is. Mikor utoljára láttam, még egy pimasz kamaszfiú volt, aki mindenáron azt akarta, hogy felfigyelj rá és én tűnjek el a képből. Most pedig egy érett, bölcs férfi állt előttem. Az ő ideje múlandó. A vámpírok sose változnak.

- Azt hittem csak Rosalie mániája a változatlanság – néztem rá kifejezéstelenül.

- Valamilyen szinten mind megsiratjuk ezt – halvány mosoly kúszott fel arcára, majd az órájára pillantott. – Már tíz óra van. Nem szeretnél aludni?

- Én másra gondoltam – szempilláim alól felpillantottam rá, Edward arany szemei pedig elsötétültek. Vigyorogni kezdtem, majd mielőtt kinyithatta volna száját, felpattantam a székről és átsuhantam a házon.

Rose és Emmett felkapták a fejüket, mikor a nappaliban rohantam el, én pedig nevetve pillantottam vissza rájuk. Egy teljes hónapja Scott hirtelen ötlete megvalósult, és a ház mögött kialakított nagy üres tér már állt, benne egy hatalmas medencével. Emmettéknek végtelen szabadidejük volt esténként, autószerelés ide vagy oda. Pár nap alatt feltudtak húzni falakat, és már csak a festés hiányzott. Nagyon tetszett a négy egyenes fal, amire nem sokára általam fehér festés kerül. A melléképület teteje nem volt teljes, pár méterre arrébb Jasperék kihagyták a tető szerkezetet, hogy a nap betudjon sütni, bár ez egyébként is meglehetett, tekintve az üveget a fejem fölött. Bár Forksban nem valami sokat süt a nap. A medencétől nem messze kerti bútorok voltak letakarva és pár kényelmes, párnázott napozó ágy. Az én feladatom volt, hogy kifessem és hangulatossá teremtsem a helyet, mivel nekem nem volt semmi dolgom a nap huszonnégy órájában.

Mire Edward rájött, hogy hova tűntem, már a létrán álltam, hogy elérjem a felső sarkokat és fehér színűre fessem. Vigyorogva néztem a hátam mögé, Edward az üvegajtó keretének támaszkodott lazán és bosszús grimasszal figyelt.

- Vedd elő a festő tudásodat és a kreativitásodat, mert ez így snassz – szólalt meg pimaszan, majd elnevette magát eltátott számat látva.

- Nyugi, megcsinálom és szép lesz!

- Mióta tudsz te festeni? – kérdezte és közelebb sétált, majd szemügyre vette az eddig lekent részeket.

- Ehhez nem kell nagy tudomány – rántottam meg vállamat. – És, amikor épp olyan kedvem volt, az akkor rendelkezésünkre lévő házat gyakran újítgattam.

- Még el se mesélted, mit is csináltál az elmúlt száz évben – Edward kicsit elkomorodott, akárhányszor erről volt szó, mindig az jött ki a dologból, hogy elhagyott. Ez tény volt, de én túlléptem rajta. Pedig én voltam az elhagyott fél, nem pedig az elhagyó.

- Sok helyen jártam – ismét megrántottam vállamat, ő pedig mosolyogni kezdett.

- Mindig világot akartál járni, sok helyre elszerettél volna jutni. Most megtehetted.

- Rém sok szabadidőm volt – nevettem el magam. – Egyetemre jártam, megtanultam az összes jogi szabályt, létrehoztam egy intézetet az árváknak, figyeltem az emberek viselkedését, hogyan változott meg az évek alatt…

- Csupa jó dolog – szemem sarkából rá pillantottam, somolyogva lehajtotta fejét. Ilyenkor úgy nézett ki, mint egy zavarban levő kisfiú. – És hogy találkoztál Will-lel?

- Tényleg érdekel? – húztam fel szemöldökömet gyanakodva. Nem értettem, miért akar mindent megtudnia a Will-lel való kapcsolatomról, ha rosszul esik neki. Logikátlan volt, de amúgy se tudtam sokszor követni a gondolkodását.

- Jobb, ha minél többe tudok meg róla – fintorgott. – És… egyébként is szeretnék minél többet megtudni, hogy mi történt veled. Olyan, mintha mindent előről kéne kezdenünk – indulatosan túrt bele hajába, és sétálgatni kezdett. Hümmögtem, majd leugrottam a létráról és letettem a festő hengert. – Nem vagy idegen számomra – nézett szemeimbe, kutakodóan. – Ismerlek, nagyon is jól. De ez a száz év… mindenről lemaradtam. Olyan dolgokat tettél, amiket…. Anno mindig úgy képzeltem el, hogy melletted vagyok, támogatlak, figyelemmel kísérem, minden egyes tettedet. És most… - tanácstalanul tárta szét kezeit és keserűen oldalra fordította fejét.

- Most már itt vagyok – léptem elé, és arcára simítottam kezemet. – Rengeteg időnk lesz együtt csinálni valamit.

- Fél év? – szisszegte fogai között. – Nekem örökre kellesz – váratlanul karolta át derekamat, ezzel közelebb vonva magához.

- Csak egy valamit tudok ígérni – beharaptam ajkamat, de nem tudtam folytatni, mert Edward besötétült tekintettel elszakadt tőlem és kifelé indult. Rosszra számított, és nem akarta meghallgatni. Már többször eljátszottuk ezt ebben a pár hétben. – Nem fejeztem be! – csattantam fel mérgesen, mire nem törődöm módon megállt és visszafordult.

- Mi az? – vonta meg vállát.

- Amikor száz éve, nálunk voltál…

- Igen? – kétkedve húzta fel szemöldökét, szemeink előtt lepergett az-az este, amikor legelőször – az én tudtommal is – együtt aludtunk nálunk. – Mi van vele?

- Másnap megkérdeztem tőled, hogy tényleg mindig a közelemben leszel-e – zihálni kezdtem az emlék hatására, és szemeim megrebbentek. – Mit válaszoltál?

- Azt, hogy… - elakadt a szava, majd nyelve egyet folytatta. – Ameddig csak azt akarod, hogy ott legyek.

- Én azt akarom, hogy mindig a közelembe legyél. Örökkön-örökké – könnyeim elhomályosították tekintetemet, ugyanazt mondtam neki, amit akkor.

Elmosolyodta magát, majd egy pillanat alatt előttem termet, és karjaiba zárva szenvedélyes csókot adott nekem. Karjai fogságába bújva könyveltem el magamba, hogy képtelen vagyok elszakadni tőle. Az életem össze forrt az övével, létezésem végéig, és végérvényesen.

na hát felkerült a második része is. :) Remélem, hogy tetszett, és bízom benne, hogy a következő héten, ha máskor nem is, de hétvégén biztosan tudom hozni a következő fejezetet. Muszáj valami rendszerességet beállítanom magamnak, mert ez így nem jó :S Azért segítene egy kicsit, ha bíztatnátok, még mindig nagyon várjátok a következő fejezetet és kíváncsiak vagytok rá, hogy mi fog kisülni a történetből. De ha bármi kérdésetek van, vagy különleges óhajotok, akkor nyugodtan megírhatjátok kritikában :)