I can't stay away 1.rész

Sziasztok! Meghoztam az első fejezetet, amennyiben kapok elegendő támogatást a folytatásra, lehet, hogy már vasárnap jönne a kövi :))

Az ég hangosan dörgött, odakint fényes villámok robbantak, pár pillanatig megvilágítva a sötét felhőkkel borított tájat, és az eső megállíthatatlanul zuhogott. Az ablak mellett ültem, karjaimmal mellkasomhoz szorítva térdemet, és figyeltem a jelentéktelen cseppek gördülését az üvegen. Csíkot húztak maguk után, mintha csak a saját arcomat láttam volna. Tulajdonképpen láttam is. A lámpafény által visszatükröződött saját tekintetem, de akárcsak az ablak, üres volt. Reszelős lélegzettel hunytam le szemeimet, érezve, hogy ismét rám jön a zokogás, de visszaszorítva hagytam, hogy csendesen sírdogáljak. Összeszorítottam szemeimet, átnedvesedett szempilláim alól pedig újabb könnycseppek folytak le.

Ki akartam verni a fejemből az emléket, addig nem fogok tudni normálisan gondolkodni. Még mindig érzem mellkasomban azt a szúró érzést, az elviselhetetlen fájdalmat, ami a mellkasomat nyomta. Próbáltam nem gondolni arra a napra, azokra a boldog pillanatokra, aztán arra a percre, ami mindezt tönkretette. De minél kevésbé akarsz valamire gondolni, az annál erősebben tódul az agyadba.

Életem legboldogabb napja lett volna a mai. Végre Richard és én összeházasodunk. A lányok egésznap velem foglalkoztak, a lehető legjobbat próbálták kihozni belőlem, bár nem volt annyira szükségük rá. Még is, már ez a jelentéktelen dolog is, izgalomba hozott. Sose voltam nagy esküvő párti, főleg mert fiatal vagyok, még is, amikor megismered azt a személyt, akit mindennél jobban szeretsz, akkor elfelejtesz mindent. Szívem a szokásosnál is hevesebben dobogott, és csak elvesztem az arany tekintetben. Kizártam a pap – esetünkben Carlisle vállalta, hogy összead minket – szavait, és csak néztem az életem értelmére, aki a világot jelentette nekem. Még sose voltam annyira boldog és szerelmes, mint azon a napon. Aztán mielőtt a végéhez értünk volna, megtörtént a baj. Gyorsan kezdtek pörögni az események, nekem még is lassított felvételnek tűnt. A meghívott vendégek közül, aki eddig mosolyogva figyeltek minket, hirtelen valaki felsikított. Megrémülve kaptam oda a fejem, aztán már csak azt láttam, hogy a vendégek felugranak helyükről, és eltávolodnak a székektől. Megláttam, hogy Richard testvérei és azoknak az ellenségei gyűlölködve morognak egymásra. Richard megragadva karomat elrántott az egyik felénk repülő szék elől, majd ott hagyva engem a dulakodókhoz ugrott. Olyan váratlanul történt minden, hogy felfogni se volt időm. Csak a vámpírokat láttam, akiknek egy része azonnal támadásba lendült, a másik része pedig egyre hátrálva kifelé mennek. A napokig tartó díszítés hirtelen romokba hevert, a székek legtöbbje összetört és darabokba hullott, a gyönyörű és illatos virágok szétszaggatva terültek el a földön. Nyeltem egyet, és térdeim felmondták a szolgálatot. Könnyes szemekkel néztem szét az esküvőm maradványain. Láttam, ahogy Richard acsarkodva küldi el a nem szívesen látott vendégeket, majd aggódva felém fordul. Egy lépést se tudott felém tenni hisztérikus zokogásba kezdtem, ami megtorpantatta.

- Bella?! – Rosalie és Alice aggódva ugrottak felém, és karomnál fogva húzták fel a földről. – Semmi baj! – együttesen kezdtek vigasztalni, majd fölszaladtak velem a szobába. Csak annyi rémlik, hogy keservesen sírtam, de már nem is próbáltak megnyugtatni. Csak hagyták, hogy kiadjam magamból fájdalmamat. Hálás voltam nekik, most nem tudtam volna elviselni a sok szánakozó szempárt.

Már egy meleg fürdőn túl voltam, és immár kényelmesebb ruhába meredtem az ágyamra kiterített mennyasszonyi ruhámra. A Cullen lányok magamra hagytak, majd pár perc múlva az ajtó nyitódását hallottam meg. Nem kellett vámpírnak se lennem ahhoz, hogy tudjam Richard az.

- Nagyon sajnálom, Bella… Szerelmem, nem így akartam, tudod, hogy…

- Fejezd be – hangom halk volt és esdeklő, most ehhez volt a legkevésbé hangulatom. – Nem kell magyarázkodnod. A testvéreid ezúttal fontosabbak voltak, mint én.

- Hagytam volna, hogy szétszedjék egymást? Ők a családom, Bella!

- Nekem pedig te lettél volna a családom! – szikrázó szemekkel fordultam felé. Meghökkenve elnyíltak ajkai, majd összehúzta szemeit. – A Denali klán ugyanolyan fontos számomra, mint neked a tiéd, ettől függetlenül ők sosem rontották volna el az esküvőmet!

- Ők se szándékosan tették – mint mindig, most is őket védte. Szerettem a testvéreit, ők nem fogadtak el engem sose.

- Most nem akarok erről beszélni.

- Elhagysz? – kérdezte hirtelen riadt tekintettel.

- Kell… egy kis idő – gombóc szorult a torkomba és legszívesebben kiabáltam volna. Az agyam tudta, hogy itt kéne maradnom, hideg fejjel végig gondolni és leülni, beszélni Richarddal. Jót nevetni, hogy egy hétvégén kétszer is megtartjuk az esküvőnek, de a szívem ezt nem tudta megcsinálni. Bántott a dolog. Richardtól nem ezt várom. – Ígérem pár hét az egész.

- Még is hová mész? Hogy legalább tudjam… – ez is egy jó dolog volt Richardban, amit szerettem. Nem fogott vissza, ha menni akartam. Tudta, hogy állni szoktam a szavamat, és ha én azt mondom pár hét, akkor tényleg annyi.

- Alice-ék azt mondták menjek hozzájuk. Legalább tudnak figyelni rám… nem mintha szükségem lenne rá.

- A Cullen családnál jó helyed lesz, majd ők vigyáznak rád – láttam mennyire rosszul esik neki, hogy elmegyek, de valóban szerethet, ha megértette az időre vágyásomat és nem kezdett el erőszakosan visszatartani. Bólintottam, majd búcsúzás nélkül sétáltam el mellette. Az ajtóban visszapillantottam rá, de csak a tarkóját mutatta. Ha eltelik egy kis idő, újra együtt fogunk lenni.

Már két napja eljöttem onnan, mindössze csak két bőröndöm volt, ami hamarosan bővülni fog, hála Alice-éknek. Mosolyogva gondoltam a másik családomra. Gyerekkoromban elvesztettem a szüleimet, és Eleazar magához vett. Kiskoromban még nem igazán tudtam felfogni, ők miért mások, mint én. Miért nincs szükségük azokra, mint nekem. Később, érettebb fejjel tudomásul vettem, hogy ők vámpírok. És egyáltalán nem zavart. Velük nőttem fel, ők gondoskodtak rólam és egyáltalán nem jelentett akadályt. Mindent megkaptam tőlük, amire szükségem volt, sőt még többet is. Tizenöt éves voltam, amikor megismertem a Cullen családot. Nem igazán értették, hogy a Denali klán még is, miért vett magához egy embert. Ma már tudom csak aggódtak, hisz, ha a Volturi rá jön, akkor megölnek mindenkit. Ezt én nem hagyhattam, és eszem ágába nem állt megöregedve elveszíteni őket. És a tervemhez társult is egy nyomósabb okom, amikor megismerkedtem egy éve Richarddal.

-Bella! – Alice izgatott hangja zökkentett ki gondolataimból. Szomorú arccal meredt arcomra, majd kevésbé nagy örömmel sétált oda hozzám. – Van kedve lejönni? Edwardék mindjárt hazaérnek.

- Csak eddig tartott a nászútjuk? – ők meg se jelentek az esküvőn, de nem is akartam a tervükbe beleavatkozni. Nekik pár hete volt az esküvőjük, amire én sajnos nem tudtam eljönni, mivel pont akkor érettségiztem. Edward volt az egyetlen a családban, akivel nem volt jó a viszonyom. A felesége, Vicky viszont nagyon aranyos volt, és kedveltem őt.

- Azt hiszem elég volt nekik ennyi kettesben töltött idő – Alice megforgatta szemeit, ajkaim közül pedig kuncogás tört fel.  – Üdvözlöd őket?

- Azt hiszem így illik – bár barátnőm jól ismert, semmi kedvem nem volt most felkelni a helyemről, de ha már itt alkalmatlankodok, úgy kéne, ha velük is közlöm és a beleegyezésüket kérem.

Alice jót derült válaszomon, majd kézen fogva lehúzott a nappaliba. Vidáman szökdécselt előttem, én csak mögötte haladtam emberi tempómban.

-Héj, téged is látni? – Emmett vigyorogva fordult felém, még Jasper is elmosolyodta magát. – Már azt hittük halottat játszol.

- Nem menne túl jól – rántottam meg vállamat, mire nevetni kezdett. – Rossz színésznő vagyok.

Lezöttyentem Jazz mellé, aki vigasztalóan paskolta meg combomat.

- Túl fogsz jutni rajta.

- Tudom – egy pillanatra ismét elkomorultam, majd megráztam fejemet.  Jasperrel rizikósan indult a kapcsolatunk, nem volt a legerősebb vegetáriánus, de a jelenlétemet előbb utóbb megszokta, és inkább felüdülés voltam neki, mint sem szomjat okozó. Sokáig ezt nem értettem, aztán elmagyarázta, hogy én vagyok a legkiegyensúlyozottabb lelkű a családban. Igen, már sokszor én is családtagnak számítottam. Ők már régen meghallották a kerekek hangos zaját, én már csak akkor tudtam, hogy megjöttek, amikor a lámpa fénye bevillant a nappaliba. Kicsit ideges voltam, hiszen pofátlanul beleegyeztem, hogy ide jövök miközben Edwardékat meg sem kérdeztük őket nem zavarná-e. Vicky miatt nem aggódtam, de Edward….

- Végre! – kiáltotta Esme, majd szeretetteljesen ölelte magához két gyermekét. – Már nagyon hiányoztatok!

- Hogy telt a nászút? – Carlisle is mosolyogva megölelgette Edwardot és Vicky-t és felénk terelte őket.

- Csodálatos volt, köszönjük. Párizs mesés hely! – öröm volt mindenki arcán, csak én rontottam el a boldog összképet.

- Csak már Vicky nyavalygott, hogy vissza akar jönni – Edward bársonyos hangja átszelte a levegőt, én pedig megborzongtam. Valamiért sose jöttünk ki egymással, és féltem, hogy nem lát szívesen itt. Bár sose értettem mi baja velem.  Alice visítva ugrott bátyja nyakába, majd puszit nyomott húgának arcára. Rosalie csak egy sziasztokot bökött oda nekik, majd mellém sétált és leült a kanapé karfájára. Edwardék csak a nagy üdvözlések után vettek engem észre.

Mikor megláttak engem, először döbbenten néztek, majd Vicky elmosolyodta magát.

- Nahát, Bella! Micsoda meglepetés! – a legújabb Cullen feleség megölelgetett, majd aggódva összevonta szemöldökét. – Neked nem a nászutadat kéne élvezned? Nem mintha zavarnál, csak…

- Nem volt esküvő – mormoltam orrom alatt, mire mögötte Edwardnak kitágultak szemei a döbbenettől.

- Csak nem megszöktél?

Lesújtó pillantást vetettem felé, de a többieknek se tetszett a beszólása.

-A testvérei… de ez bonyolult – hadartam végül, nem akartam most elmesélni. – Egyelőre itt maradok, ha nektek se gond.

- Dehogyis! – Vicky megsimogatta karomat, Edward viszont elfordította fejét. Na, igen, ez a viselkedés, ami sose tetszett. Többször megbántott, bár nem adtam neki okot rá, hogy folyton belém taposson. Esme-ék se értik a felém irányuló viselkedését, hiszen váltig állították, hogy Edward mennyire úriember, és tiszteli a nőket. Nos, ez a tulajdonsága felém nem mutatkozott meg.  – És akkor mi lesz most?

- Egyelőre csak egy kis szünetet kértem tőle, aztán majd meglátjuk – hanyagul megvontam vállamat, de már piszkosul hiányzott Richard. Szükségem is lett volna rá, de egyben a pokolba is kívántam.

- Majd mi segítünk, hogy jobb kedved legyen – Vicky mindig a dolgok jó oldalát látta, vagy legalább is próbálta. – Nem szoktál sokáig nálunk vendégeskedni, úgyhogy nagyon jól fogunk szórakozni!

- És nem is érdekel, mi van Richarddal? – szaggatottan kezdtem venni a levegőt és lassan Edward felé fordultam. – Az rendben van, hogy te csalódott vagy, de nem gondolod, hogy Richard ugyanígy érzi magát? Nem hiszem, hogy megérdemelné ezt a hozzáállást tőled.

- Edward!- Alice és Esme rosszallóan pirítottak rá Edwardra, míg Jasper és Emmett figyelmeztetően.

- Nem érdekel a véleményed! – szisszentem fel dühösen, és könnyek szöktek a szemembe. – Fogalmad sincs, hogy mi történt szóval ne üsd bele az orrod!

- Csak, mint férfi valahogy átérzem a helyzetét – gúnyolódott és karjait összefonta mellkasa előtt. 

- Mielőtt belekezdtek, hagyjátok abba! – szólalt meg hangosan Alice mérgelődve. – Edward, Bella itt fog maradni, ameddig csak jólesik neki, akár tetszik akár nem! Ő is a családunk tagja!

Mindenki egyetértően bólogatott és hümmögött, aztán ismét szívbemarkoló kérdést tett fel.

- És Richard mit szól ehhez? – biccentett felém grimaszolva.

- Szerintem semmi közöd hozzá – hűvösen elsétáltam mellette, és összeszorított fogakkal menekültem a konyhába. Innom kellett, hogy a gombócot legyűrtem kiszáradt torkomba. Kezeim remegtek, így belekapaszkodtam a pult szélébe. Nem akartam ennyire rosszul érezni magam, de nem tudtam, hogy valóban helyesen döntöttem-e. Vagy ezzel végleg eltaszítottam magamtól? Mi van, ha nem vagyok neki elég jó? Ha most rádöbben, hogy nincs szüksége egy szürke emberlányra, hanem neki egy gyönyörű vámpírnő kell? Lehet, hogy ezzel a lépésemmel elveszítettem őt? Nem, az lehetetlen!

- Ne csináld már! – nem csodálkoztam, hogy nem hallottam meg Alice lépteit, csak hideg karjai ölelésére rezzentem meg. – Edward egy bunkó! Nem is kell vele foglalkozni! Meglátod, úgyis majd Vicky-vel foglalkozik és nem fog veled szemét lenni!

- Már két napja eljöttem, Alice – suttogtam, remegő hangon, majd nyeltem egyet. – És nem hívott fel. Még mindig nem. De miért nem?

- Mert azt mondtad neki, hogy ne hívjon fel – kínos mosollyal Alice állam alá nyúlt és letörölte könnycseppjeimet. – Kell egy kis szünet neked, és ezt te is tudod. Két nap alatt nem is csináltál semmit, hogy ebből a letargiából kizökkenj! De ne aggódj, azért vagyunk mi, hogy segítsünk!

- Köszönöm – halványan elmosolyodtam magam és megöleltem legjobb barátnőmet. – Azt hiszem jobb lesz, ha felhívom Tanya-t. Megígértem neki, hogy majd keresni fogom.

- Rendben. Utána pedig megbeszéljük, mihez kezdjünk hétfőtől! Rengeteg terv van már a fejemben.

Elsunnyogtam Alice mellett, aki hangosan motyogni kezdte nagyszabású programjait. Nem akartam lelombozni, hiszen sok kedvem nem volt hozzá, de elvégre igaza van, és azért jöttem ide, hogy szabadságom legyen, és mindent át tudjak gondolni. Ha folyton csak a szobában vagyok, sosem fog kikapcsolni az agyam.

A nappaliba gyors pillantást vetettem, mikor elhaladtam mellette, de bár ne tettem volna. Jasper és Emmett beletemetkeztek az esti focimeccsbe, Rosalie egy magazint olvasott és közben a divatról tárgyalt halkan Vicky-vel, és ahogy láttam Esme és Carlisle visszavonultak szobájukba. Az egyetlen személy, akire végképp nem voltam kíváncsi még is felkapta fejét lépteimre, és sötét szemeit keményen az enyémbe fúrta. Egy pillanat volt az egész, még is a szívem ütemes ritmusa megállt egy percre, majd ismét hevesen dobogni kezdett. Edward szemei olyan mélyek voltak és ridegek, hogy megriadtam tőle. Rosszul esett, és nem tudtam megérteni, miért ilyen velem. Megráztam fejemet, és felszaladtam a lépcsőn, egyenesen vissza a vendégszobába, ami egy ideig az én tulajdonban állt, majd hangosan becsaptam az ajtót. Meglepődve vettem észre, hogy Edward heves ellenségeskedése nagyon mélyen érintett, és zaklatottan vettem a levegőt.  Nem lát itt szívesen, ezt szavak nélkül is megállapítottam. Kiakartam verni a fejemből a vészjósló szempárt, de végig a szemem előtt lebegett, amíg tárcsáztam Tanya számát.

Azonnal felvette barátnőm, és izgatottan érdeklődött felőlem. Túl sokat nem tudtam neki mesélni, a lelkiállapotomat pedig inkább hanyagoltuk.

- Mikor akarsz visszajönni? Hiányzol ám nekünk! – ez nem volt sose kérdéses, Eleazar és Carmen mindig is a szüleim voltak, legalább is annak tartottam őket, míg a három gyönyörű nő a testvéreim és egyben barátaim. Tudtam, nagy önzőség volt tőlem, hogy váratlanul közöltem velük elhatározásomat. Kegyetlen döntés volt velük szembe, de természetesen megértették. Richard ott lakik Denaliban, nekem pedig távolság kellett. Tudták jól, ez volt a legjobb döntés részemről, hiszen máshol nem is lennék ilyen biztonságban, mint a Cullen családnál.

- Lehet, hamarabb, mint terveztem – mormoltam orrom alatt ismét Edwardra gondolva. – Nem mindenki lát itt szívesen.

- Micsoda? – Tanya meglepődve nevetni kezdett, lehetetlennek tartotta ezt a felvetésemet.

- Edward nem kedvel, és ezt a tudtomra is hozza – motyogtam halkan, habár tudtam, hogy a tökéletes vámpírhallásnak köszönhetően mindent meghallhat. Nem mintha hazudnék, hiszen ez az igazság.

- Csúnyán viselkedik veled? – Tanya dühösen felszisszent, habár tudtam, hogy régebben érzett valamit iránta. De mióta Vicky-vel együtt vannak belenyugodott, hogy csak a barátságát kaphatja meg.

- Mondhatjuk így is. De ne aggódj, jól vagyok.

- Ha megbánt, akkor velem gyűlik meg a baja! – mosolyogni kezdtem Tanya indulatán, a széltől is óvnak.

- Csak őszinte, ezért nem kövezheted meg – nem akartam bajt okozni, talán hiba volt elmondani Tanya-nak, hogy Edward nem szívesen lát vendégül.

- Akkor is viselkedjen!

Még váltottunk pár szót, üdvözöltem Carmenéket, majd veszélyesebb vizekre terelődött a szó. Nem akartam, még is a szavak önkéntelenül csúsztak ki a számon.

-Richard hogy van?

- Szomorú – Tanya felsóhajtott, majd kissé halkabbra vette a hangját. Szaggatottan kezdtem venni a levegőt, tudva, lehet, hogy a közelben van, és hallhatnám a hangját. Még is megállítottam magam, mielőtt megkérhettem volna Tanya-t bármire is. – Megért téged, de nagyon hiányzol neki. Iszonyúan bánja, ami történt. Nem akarsz beszél…

- Nem! Még nem – gyors tiltakozásom határozott volt, hangom még is elhalkult. A kísértés hatalmas volt, és beszélni akartam vele, hogy halljam megnyugtató hangjának csilingelését, de egyelőre nem szerettem volna beszélni vele. Majd pár nap múlva, ha már csillapodok egy kicsit.

Tanya nem erőszakoskodott, amiért hálás voltam neki. Már későre járt, és sokat beszéltünk, jobbnak láttam, ha végre alszok egyet. Az utóbbi két nap alvatlansága kiütközött rajtam és ólomsúlyként nehezedett rám a fáradtság. Megígértette velem Tanya, ha sokáig maradok, akkor többször felhívom őket. Ez nem jelentett akadályt. Mikor kinyomtam a telefont még egy percig a képernyőre meredtem. A telefonkönyvbe belelapozva megálltam Richard nevénél, de nem nyomtam meg a hívás gombot. Hadakoztam saját magammal, ujjaim hol elindultak a gomb felé, hol megálltak. Bosszankodva szusszantam fel, majd végül megráztam fejemet, és az ágyra dobtam a telefont. Beletúrtam hajamba, aminek következtében megéreztem ujjamon lévő eljegyzési gyűrűmet. Bánatosan érintettem meg az egyszerű, apró kővel díszített karikagyűrűmet és halványan mosolyogni kezdtem a lánykérésen. Vámpír létére megpróbált nekem romantikus vacsorát készíteni, ami nem jött össze, így a gyorsan összeütött rántottát kellett megennem. Napokig ezen, nevettünk, és egy átlagos délutánon tudtam meg, hogy mi volt a célja az egész napos készülődésének. Nem volt meg a romantikus hangulat, spontán volt és egyszerű és ezért volt tökéletes. Bár az esküvőnk is így zajlott volna.

- Nem szokásom a képmutatás – szívroham közeli állapotba kerültem, olyan hirtelen zökkentett ki Edward mély, érzelemmentes hangja gondolataimból. Lassan megfordultam, és felhúztam szemöldökömet. – Semmi bajom azzal, hogy itt vagy.

- Csak? – kérdeztem rá, valami oka kellett, hogy legyen a viselkedésének.

- Haragszom rád – olyan egyszerűséggel jelentette ezt ki, mintha az időjárásról beszélne. Eltátottam számat döbbenetemben és csak tátogtam, mint egy hal.

- Megosztod velem miért?

- Szinte velünk nőttél fel – kezdte egyre nagyobb dühvel a hangjában és tekintetében. – Tízéves voltál, mikor legelőször találkoztál velünk. Akkor még nem értetted, de kétlem, hogy tizenhét éves fejjel ennyire ostoba lennél – tiltakozni akartam hangneme és stílusa miatt, de inkább vártam, hogy kimondja végre a problémáját.

- Tíz évesen valahogy szimpatikusabbnak láttalak – akaratlanul csúszott ki a számon a sértő mondat. Nem volt szokásom így viselkedni másokkal, de tinédzser énemet nagyon bosszantotta ez a stílus.

- Már akkor is nagy felelőtlenségnek tartottam, hogy egy ember vámpírok között nőjön fel.

- Ez a bajod? – visítottam pár oktávval feljebb, mire megrázta fejét.

- Nem. Az a bajom, hogy nem tudod felfogni a döntésed súlyosságát.

- Mi van? – egy szót se értettem abból, amit mondott.

- Nem válhatsz vámpírrá! Ez lesz a legrosszabb döntésed, amit az eddigi életedben meghoztál. Nem választhatod azt az életet, ami a miénk! – a gát átszakadt, és Edward dühösen zúdította nyakamba, ami már régóta fúrta az oldalát. – Örökre megbánod Isabella, és nincs visszaút! Soha többé nem leszel ember! Ismered az életünket, és nincs az a hülye ember, aki ezt akarja magának! – nem tudtam ellene érvelni, mert időt se hagyott rá. Amilyen gyorsan jött, úgyis ment el. Egy szempillantás alatt viharzott ki a szobámból, ott hagyva engem teljesen lefagyva. Percekig pislogtam, próbáltam emészteni szavait, és ahelyett, hogy megértettem volna, a düh percről percre csak fortyogni kezdett bennem. 

na??? :D véleményeket kérek minden szempontból! 

I can't stay away tartalom

A cím azt jelenti, hogy Nem tudom magam távol tartani(magyarosan).
A tartalma a történetnek pedig:
Bella és Edward mindketten boldog házasságban élnek saját párjukkal. Illetve csak Edward, ugyanis Bella esküvője elmarad egy botrány miatt, és, hogy szomorú lelke megnyugodjon egy időre a Cullen családhoz költözik. Makacsul hajtja az igazát, a Cullen család apraja nagyja egyetért vele, kivéve Edward. A kettőjük között lévő konfliktus és harag lassan egészbe másba megy át. Észre sem veszik, de az idő elteltével tűzzel teli vitájuk szenvedélyes vonzásba csap át. Boldogságuk útjába saját lelkiismeretük, és párjuk áll. Rá kellett döbbenniük, hogy egyikőjük sem tud élni a másik nélkül, és az addig hitt megfelelő partner, nem is annyira megfelelő számukra, mint hitték. Edward és Bella kapcsolata veszélyes vizekre evezett, és már egyikőjük sem tudja eldönteni mi lenne a helyes út. Képesek feladni mindent egymásért? Vagy Bella bűntudata nem hagyja őt nyugodni, és még is csak Richard oldalán marad?

bevezető-részlet

egy kis részlet a távoli- vagy nem túl távoli fejezetből :D


"Nyugodt, félmosollyal az arcomon hunytam le szemeimet, élvezve a meztelen vállamon nyugvó kezek érintését, és az ajkak cirógatását. Edward egyik keze a derekamnál fogva ölelt magához, erősen, magabiztosan szorított, mint, aki soha nem akar elengedni. Háborgó lelkem, ebben a pillanatban csillapodott, és nem akartam szabadulni ettől. Boldog voltam, hogy annak a vámpírnak vagyok a karjaiban, akit teljes szívemből szeretek. Nem akartam gondolni a jövőre, csak élni akartam a pillanatnak.
Aztán halkan, suttogva, szenvedélyes hangon megszólalt.
-Hozzám jössz Bella?
Megdermedtem, és vontatottan hátrafordultam, hogy az izzó, arany szemekbe nézzek. Ajkaim elnyíltak, de gombóc szorult a torkomba, és nem jött ki rajta hang. Az idill megszűnt és ezernyi gondolat tódult fejembe ismét. "

segítség!

Kicsit szeretném fejleszteni az oldalt, ehhez viszont kellene nekem segítség. Ha valaki elvállalná, akkor kellene nekem egy új fejléc, a történet címe: I can't stay away. Ha valaki szeretne megcsinálni van kedve és tehetsége hozzá azt szívesen várom ^^ xenike1026@freemail.hu erre küldjétek, ha valakinek sikerül én nem vagyok jó benne :S
Másodszor, szeretnék én is olyan fajta szavazást, ami már sok oldalon van, ilyen pipa lehetőség. Azt hogyan kell csinálni?
Harmadszor, bizonyára nektek is jobb lenne, ha lenne lehetőségetek chat-be írni, de ezt se tudom hogyan kell csinálni, szóval help!!!
És az utolsó dolog: maga a blognak a kinézetét is szívesen átalakítanám, várom az ötleteket :)

Khöm...

Szeretet és gyűlölet között vékony határ húzódik ugyebár?!!! xD Gyűlöltök a sok bejegyzés miatt, és egyik sem a friss fejezet, de szerettek (remélem) az írásaim, történeteim miatt.
Nos, a helyzet a következő. Kirakok egy közvélemény kutatást, amit már biztos untok, lassan én is, de egy kis útmutatás kéne már nekem O.O
Szóval... mint látjátok ez a történet kezd egyre jobban laposodni... tudom, hogy mi lenne a vége, és mi miután következne, de még sem tudok kihozni belőle egy kerek történetet. Tehát a hirtelen ötletem a következő lenne: ezt abbahagyom, de fent hagyom, ha valaki esetleg szeretné olvasni (ezt a nyúlfarknyi kis részeket xD) és belekezdek egy másikba, ami ma az eszembe jutott és beleszerettem ^^ ( a szereplőket ˇ~Will, Sarah, Scott...~ meghagynám kérésre. 
VAGY....
Szenvedünk még együtt, hogy majd egyszer befejezem ezt a történetet, de továbbra is, ritkán lesznek frissek, azok is szarok (bocs a kifejezésért, de ez az igazság) és rövidek. A választás rajtatok áll :)
VAGY....
mivel már így is sokan elpártoltak tőlem, azt mondjátok hagyjam abba az egészet és csak legyek szorgos kritika író  xD (valamit valamiért xD najo, nem :D)

A történet "tartalmát" ötletét, még nem rakom fel, csak ha megírtam az első fejezetét :) És majd meglátjuk, hogy tetszik-e :D

Szisztok! Helyzetjelentés+frissről :)

Na jóestét nektek :D Bár nekem is az lenne, de szörnyen megfáztam sajna :S Hétfőn, Kedden igaz, hogy itthon voltam, de annyi erőm nem volt, hogy a gép elé üljek, így nem tudtam tovább jutni a fejezettel, a hétvégém pedig nem úgy sikerült, ahogy terveztem, pedig felakartam rakni, de sajnos ismét nem volt akkor időm rá :S
Mint mondtam, hiába itthon voltam, sajnos írni nem tudtam, holnaptól pedig ismét suliba leszek és mivel végzős vagyok, nagyon szorgalmasan (bleee ××××××××) be kell pótolnom az elmaradásaimat. DE! A hétvégén nagyon szeretnék már frisselni. Egy cseppet elvesztettem a lelkesedésemet, amit ti is tapasztalhattatok az utóbbi hetekben, de igyekszek visszatérni, épp ezért szeretném elolvasni az eddigi összes történeteimet, hogy visszazökkenjek. Remélem sikerülni fog, és a hétvégén extra fejezettel szeretnék érkezni. Csupán annyi a kérésem, hogy ezt kellőképpen díjazzátok kritikával, akár csak pár szóval, de már az is nagyon jól esne. Aki még mindig hűen várja a frisseket, annak ezer hála, aki elpártolt tőlem azt viszont nagyon sajnálom :S
Na hát ennyi lett volna, kívánjatok sok sikert mindenhez :) Puszi nektek ^^

Bűvölet 14. - Part 2.

- Tudod, azért ezt nem gondoltam volna – motyogtam vigyorogva az orrom alatt és felmarkoltam az összegyűjtött pénzt. Edward bosszúsan fonta össze karjait mellkasa előtt és veséig hatolt pillantással méltatott. – Nagyot hibáztál.

- Nem lesz több ilyen – szűrte fogai között. Elégtételt vettem, nagyon jól esett, hogy ismét találtam valamit, amiben nem jó Edward. A pókerben tudta használni a képességét, ezért szigorúan csak is ketten játszottunk. A fivérei felkészítettek engem, és egész délután a mi kettőnk játékét asszisztálták.

- Te tényleg nem tudsz veszíteni – nevettem el magam, mikor újra osztott.

- Egy nő ellen nem szégyen kikapni – vonta meg vállát, de láttam mennyire nehezen viseli el a vereséget. – Általad pedig még úgy se. Az egyszerű, normál dolgokban se úgy gondolkodsz, mint a többi. Pont egy kártyajátékban változtatnád meg a hagyományokat?

Nem mondtam semmit rá, csak somolyogtam rajta. Igaza volt, legalább is bíztam benne. Számomra teljesen természetes tűntek a gondolataim, és néha rosszul is éreztem magam, amikor egészen más felfogással bírtam, mint a hozzám hasonlóak. Száz év alatt meg tanultam ezt kezelni, és inkább próbálok büszke lenni furcsaságomra. Ez a különlegességem vezetett ide, ahol most vagyok. És semmit nem változtatnék meg.

- Jacob felesége hol van? – megdermedve pillantottam fel a hirtelen kérdéstől. Edwardot csupán a kíváncsiság hajtotta.

- Meghalt – elkomorultunk mindketten, én pedig hátradőltem a széken és letettem kártyáimat. – Még Jacob is nagyon fiatal volt, mikor találkoztak. Sam addigra már lemondott az alfaságról, és Jake lett helyette a farkasok vezetője. Bevésődött. Minden rendben volt sokáig, aztán… miután Jason megszületett, egyszer csak hirtelen dolga támadt. Vásárolni indult, azt hiszem és balesete volt.

- Sajnálom – Edward lehajtotta fejét, szomorúság csillant szemében. – Át tudom élni Jacob helyzetét. Már úgy értem, tudom, milyen érzés elveszíteni azt, akit a legjobban szeretsz.

- A farkasoknál ez több – sóhajtottam föl. – Ha a bevésődésük tárgya meghal, szinte ők is velük mennek. De Jacobnak össze kellett szednie magát a fia miatt, és azt hiszem, most már feldolgozta. Az évek alatt sikerült magát olyannyira felküzdeni, hogy minden másra figyeljen. A fia most a mindene, Jason köti le a legjobban a figyelmét. Boldogan gondol vissza a feleségére, de lefogadom, hogy még mindig nagyon gyászolja őt, amikor senki nem látja.

- Mást nem is nagyon tehetett – rázta meg fejét keserű mosollyal, és az asztal fölött állát a markára rakta. – Minden elismerésem az övé. Néha azért… lennék az ő helyében – elmosolyodta magát, hiszen úgy néztem rá, mintha nem lenne normális. Ki akarja Jacob szenvedését magának? – Ő még mindig ember. Ha a génjeiben még mai napig ott van a farkas vér, akkor is. Mikor utoljára láttam, még egy pimasz kamaszfiú volt, aki mindenáron azt akarta, hogy felfigyelj rá és én tűnjek el a képből. Most pedig egy érett, bölcs férfi állt előttem. Az ő ideje múlandó. A vámpírok sose változnak.

- Azt hittem csak Rosalie mániája a változatlanság – néztem rá kifejezéstelenül.

- Valamilyen szinten mind megsiratjuk ezt – halvány mosoly kúszott fel arcára, majd az órájára pillantott. – Már tíz óra van. Nem szeretnél aludni?

- Én másra gondoltam – szempilláim alól felpillantottam rá, Edward arany szemei pedig elsötétültek. Vigyorogni kezdtem, majd mielőtt kinyithatta volna száját, felpattantam a székről és átsuhantam a házon.

Rose és Emmett felkapták a fejüket, mikor a nappaliban rohantam el, én pedig nevetve pillantottam vissza rájuk. Egy teljes hónapja Scott hirtelen ötlete megvalósult, és a ház mögött kialakított nagy üres tér már állt, benne egy hatalmas medencével. Emmettéknek végtelen szabadidejük volt esténként, autószerelés ide vagy oda. Pár nap alatt feltudtak húzni falakat, és már csak a festés hiányzott. Nagyon tetszett a négy egyenes fal, amire nem sokára általam fehér festés kerül. A melléképület teteje nem volt teljes, pár méterre arrébb Jasperék kihagyták a tető szerkezetet, hogy a nap betudjon sütni, bár ez egyébként is meglehetett, tekintve az üveget a fejem fölött. Bár Forksban nem valami sokat süt a nap. A medencétől nem messze kerti bútorok voltak letakarva és pár kényelmes, párnázott napozó ágy. Az én feladatom volt, hogy kifessem és hangulatossá teremtsem a helyet, mivel nekem nem volt semmi dolgom a nap huszonnégy órájában.

Mire Edward rájött, hogy hova tűntem, már a létrán álltam, hogy elérjem a felső sarkokat és fehér színűre fessem. Vigyorogva néztem a hátam mögé, Edward az üvegajtó keretének támaszkodott lazán és bosszús grimasszal figyelt.

- Vedd elő a festő tudásodat és a kreativitásodat, mert ez így snassz – szólalt meg pimaszan, majd elnevette magát eltátott számat látva.

- Nyugi, megcsinálom és szép lesz!

- Mióta tudsz te festeni? – kérdezte és közelebb sétált, majd szemügyre vette az eddig lekent részeket.

- Ehhez nem kell nagy tudomány – rántottam meg vállamat. – És, amikor épp olyan kedvem volt, az akkor rendelkezésünkre lévő házat gyakran újítgattam.

- Még el se mesélted, mit is csináltál az elmúlt száz évben – Edward kicsit elkomorodott, akárhányszor erről volt szó, mindig az jött ki a dologból, hogy elhagyott. Ez tény volt, de én túlléptem rajta. Pedig én voltam az elhagyott fél, nem pedig az elhagyó.

- Sok helyen jártam – ismét megrántottam vállamat, ő pedig mosolyogni kezdett.

- Mindig világot akartál járni, sok helyre elszerettél volna jutni. Most megtehetted.

- Rém sok szabadidőm volt – nevettem el magam. – Egyetemre jártam, megtanultam az összes jogi szabályt, létrehoztam egy intézetet az árváknak, figyeltem az emberek viselkedését, hogyan változott meg az évek alatt…

- Csupa jó dolog – szemem sarkából rá pillantottam, somolyogva lehajtotta fejét. Ilyenkor úgy nézett ki, mint egy zavarban levő kisfiú. – És hogy találkoztál Will-lel?

- Tényleg érdekel? – húztam fel szemöldökömet gyanakodva. Nem értettem, miért akar mindent megtudnia a Will-lel való kapcsolatomról, ha rosszul esik neki. Logikátlan volt, de amúgy se tudtam sokszor követni a gondolkodását.

- Jobb, ha minél többe tudok meg róla – fintorgott. – És… egyébként is szeretnék minél többet megtudni, hogy mi történt veled. Olyan, mintha mindent előről kéne kezdenünk – indulatosan túrt bele hajába, és sétálgatni kezdett. Hümmögtem, majd leugrottam a létráról és letettem a festő hengert. – Nem vagy idegen számomra – nézett szemeimbe, kutakodóan. – Ismerlek, nagyon is jól. De ez a száz év… mindenről lemaradtam. Olyan dolgokat tettél, amiket…. Anno mindig úgy képzeltem el, hogy melletted vagyok, támogatlak, figyelemmel kísérem, minden egyes tettedet. És most… - tanácstalanul tárta szét kezeit és keserűen oldalra fordította fejét.

- Most már itt vagyok – léptem elé, és arcára simítottam kezemet. – Rengeteg időnk lesz együtt csinálni valamit.

- Fél év? – szisszegte fogai között. – Nekem örökre kellesz – váratlanul karolta át derekamat, ezzel közelebb vonva magához.

- Csak egy valamit tudok ígérni – beharaptam ajkamat, de nem tudtam folytatni, mert Edward besötétült tekintettel elszakadt tőlem és kifelé indult. Rosszra számított, és nem akarta meghallgatni. Már többször eljátszottuk ezt ebben a pár hétben. – Nem fejeztem be! – csattantam fel mérgesen, mire nem törődöm módon megállt és visszafordult.

- Mi az? – vonta meg vállát.

- Amikor száz éve, nálunk voltál…

- Igen? – kétkedve húzta fel szemöldökét, szemeink előtt lepergett az-az este, amikor legelőször – az én tudtommal is – együtt aludtunk nálunk. – Mi van vele?

- Másnap megkérdeztem tőled, hogy tényleg mindig a közelemben leszel-e – zihálni kezdtem az emlék hatására, és szemeim megrebbentek. – Mit válaszoltál?

- Azt, hogy… - elakadt a szava, majd nyelve egyet folytatta. – Ameddig csak azt akarod, hogy ott legyek.

- Én azt akarom, hogy mindig a közelembe legyél. Örökkön-örökké – könnyeim elhomályosították tekintetemet, ugyanazt mondtam neki, amit akkor.

Elmosolyodta magát, majd egy pillanat alatt előttem termet, és karjaiba zárva szenvedélyes csókot adott nekem. Karjai fogságába bújva könyveltem el magamba, hogy képtelen vagyok elszakadni tőle. Az életem össze forrt az övével, létezésem végéig, és végérvényesen.

na hát felkerült a második része is. :) Remélem, hogy tetszett, és bízom benne, hogy a következő héten, ha máskor nem is, de hétvégén biztosan tudom hozni a következő fejezetet. Muszáj valami rendszerességet beállítanom magamnak, mert ez így nem jó :S Azért segítene egy kicsit, ha bíztatnátok, még mindig nagyon várjátok a következő fejezetet és kíváncsiak vagytok rá, hogy mi fog kisülni a történetből. De ha bármi kérdésetek van, vagy különleges óhajotok, akkor nyugodtan megírhatjátok kritikában :)

Bűvölet 14.fejezet Part 1. - Kegyetlen játékok

 Előbb a fejezet, majd utána elolvassátok, amit írtam hozzá :))

Lelkemben talán még sosem dúlt ekkora háború, mint most. Talán még akkor sem, mikor megtudtam, hogy a srác, akibe beleszerettem nem ember. Akkor, tizenhét évesen végérvényesen és örökre megszerettem a nem mindennapi személyt. Most viszont olyan helyzetbe kerültem, ahol nem tudtam dönteni. Ebben csak egyetlen emberre számíthattam, aki szintén nem hétköznapi egyén volt.

Idegesen kopogtam az ismert ajtón, ami hamarosan ki is nyílt.

- Szia Jason – mosolyogtam a fiatal fiúra, aki álmosan pislogott rám barna szemeivel.

- Bella? Hát te?

- Jacob itthon van? – tudakoltam, miközben beengedett.

- Aha – kuncogtam kábaságán, de egyben sajnáltam is. A vérfarkasok élete sem könnyű. Jason is nagyon fiatal volt, még is apja nyomdokai lépett. Tudtam hol keressem régi barátomat, természetesen a garázsban volt. Halk lépteimet nem hallotta meg, bár az érzékei kora ellenére sem gyengültek. A szél hátam mögött fújt ezzel felkavarva illatomat. Jacob teljesen a motorháztetőbe temetkezett, de megérezve engem megpördült.

- Te még élsz? – vigyorogta, mire megforgattam szemeimet.

- Tudtommal.

Lezöttyentem az egyik gumi kerékre és legjobb barátomra néztem. Fájt a szívem, ahogy végig néztem rajta. Eljárt felette az idő, meglátszott, hogy mennyit öregedett. Fekete hajába már vegyült pár őszhajszál, arcán már kezdtek megjelenni a ráncok, szemeiből sosem ismert bölcsesség áradt.

- Végre lett egy kis időd rám? – fordult felém és megtörölte olajos kezeit egy ronggyal.

- Ne haragudj! Mostanában sok dolog összejött – lehajtottam fejemet, bűntudatom volt, amiért így elfeledkeztem róla. Pedig mennyi mindent tett meg értem, és sosem tudtam eléggé meghálálni.

- Hogy van a vérszívó barátod? – elmosolyodtam magam, Jacob ritkán nevezte nevükön a Cullen családot. Részben örültem neki, ez emlékeztette régi önmagára.

- Feldúlt – mondtam ki az igazságot elkomorulva.

- Én sose tudtam kihozni a sodrából – fintorgott, mintha ez lenne a legnagyobb problémája.

- Nehezen tudunk túl lépni a múlt sérelmein.

- Neki még is mi fáj? – csattant fel.

- Az, hogy nem vele vagyok – hangom elhalkult, mire bosszankodva felhorkantott. – Nem tud túl lépni rajta, hogy van valaki más…

- Muszáj lesz neki, nem? – felemeltem fejemet, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Felnyögött a tekintetemben látottaktól. – Tudod jól, hogy nem csípem azt a Will gyereket. De neki köszönheted, hogy élsz.

- Ez az! – pattantam fel indulatosan és hadarni kezdtem. – Megmentett, hálával tartozom neki! És ő többet is érez irántam, sokkal… elakar venni, közös életet akar, de… én…

- Nem hozzá húzol ugye?

- Nem hagyhatom cserben azok után, amit tett értem – ráztam meg fejemet szomorúan.

- Nem kényszeríthet maga mellé – szisszent fel és szemében az ismert vámpír gyűlölet fellángolt.

- Nem tudom mit csináljak. Nem akarom Will-t megbántani, de nem maradhatok Edwarddal sem. Sarah megkért rá, hogy vigyem Scott-ot biztonságba és ezt fogom tenni. Nem maradhatok velük – rekedté vált hangom az elfojtott sírástól és kezeim remegni kezdtek.

- Te mindig a szívedre hallgattál – kérdőn néztem rá, ő pedig somolyogva meredt maga elé. – Ez sok esetben téves döntés volt. De önmagad maradtál. Mindig azt tetted, ami szerinted volt a helyes. Most is ezt kell tenned. A vámpíroknál ez a kockázatos. Az idő elteltével, talán már ők se ismerik magukat. Te ne változz meg!

- Mit tanácsolsz? – sóhajtottam föl fájdalmasan.

- Mintha bármikor is hallgattál volna rám – elhúztam számat csipkelődő hangjára, nem hagyhatta ki, hogy ne rója fel nekem ezt is. – De csináld azt, amit szoktál. Hallgass a szívedre.

- Könnyű azt mondani – motyogtam orrom alatt, mire harsányan felnevetett.

- Mindig mindent túlbonyolítasz! Egyszerűen tedd azt, ami neked jó. Mindig mást helyeztél előtérbe. Itt az ideje, hogy végre magadra gondolj.

- Azzal másokat bántok meg!

- Nem alakíthatod úgy mindig, hogy mindenkinek tetszen és senkit ne bánts meg vele. De ez az élet rendje. Vannak helyzetek, amikor viszont nem mi döntünk, hanem a sors helyettünk cselekszik. Nem véletlenül maradtál, még mindig itt. Megtehetted volna, hogy Will-lel maradsz, miután kiderült az igazság. De még is a Cullen gyerekkel maradtál, itt, ahol minden a múlthoz köt.

- Holly-ra gondoltál az előbb? – néztem fel rá szomorúan. Bágyadtan elmosolyodott és bólintott. – Nagyon hiányzik.

- Nekem is. De Jason nap, mint nap rá emlékeztet. A fiamnak fogalma sincs, hogy mennyire hasonlít rá. Sajnálom, hogy nem ismerte az anyját.

- Szerencsésnek mondhatom magam, hogy én ismertem – motyogtam és letöröltem könnyeimet.

Órákig beszélgettünk, akárcsak régen ő a kocsiját szerelte, én pedig végig aszissztáltam. Elmeséltem neki az elmúlt egy hónap eseményeit, az elejétől kezdve. Próbáltam neki elmagyarázni milyen az Edwarddal való kapcsolatom, de még én magam se értettem. Sarah és Scott-ról is meséltem neki, hangosan töprengtem mi lenne a legjobb megoldás.

- Miért nem jönnek ide?

- Ide? – szemeim kitágultak a döbbenettől. – La Push-ba?

- Itt vannak a legnagyobb biztonságban – rántotta meg vállát, de én továbbra is összevontam szemöldökömet.

- De ők vámpírok. Kétlem, hogy szívesen látná itt őket a falka.

- A határok már régen eltörlődtek, csak még senki nem merte kimondani. Ide még egy Volturi féle vérszívó se merné betenni a lábát. Túl a sok a négy lábon futó vámpír gyűlölő kutya.

- Meggondolom – motyogtam, még mindig megdöbbenve. – Majd beszélek Sarah-val.

- Most mennem kell – pattantam fel, mikor az órámra pillantottam. Edwardék elmentek vadászni és nem mondtam meg neki, hogy eljövök. Hirtelen ötlet volt és biztos kiakad, ha nem talál a házban.

- Olyan, mint régen? – megpördültem, hogy szembe nézzek vele, hangjából csak a szórakozottság áradt, szemei pedig örömtelien csillantak meg.

Szemeimbe ismét könnyek gyűltek és visszasuhantam hozzá, majd megöleltem. Jacob volt, mindig is a legjobb barátom és fogalmam sem volt róla, mi lesz, ha már nem lesz velem. Annyi mindenen segítettük át egymást, képtelen lennék egy olyan világban élni, ahol ő nem lenne.

-Olyan, mint régen – suttogtam, és beszívtam kellemes illatát. Még mindig sokkal magasabb volt nálam, és még mindig védelmet nyújtottak számomra karjai. Ha valahol, akkor az ő ölelésében otthon éreztem magam. És egy kicsit úgy éreztem, mintha semmi se változott volna és még mindig halandó lennék.

Akárki akármit mond, a vámpírság hatalmas előnye a gyorsaság. Röpke tíz perc alatt már vissza is értem a Cullen házba. Szívem hevesen vert, féltem, hogy Edwardék hamarabb értek vissza. Megnyugodtam, mikor a nappaliba mentem, és csak Rose-ékat találtam.

- Siettem – fújtam ki a levegőt és leültem a földre közéjük. Scott az üvegasztalnál térdelt és rajzolta, tervezgette tovább a strandot, amit elképzelt. Már egy hónapja felvetette az ötletet, de odáig még nem jutottunk el, hogy meg is valósítsuk. Csalódott volt, ezért el is döntöttem, hogy holnap végre lépni fogunk az ügyben.

- Mindjárt itt lesznek – nézett fel Alice vigyorogva a kártyájáról. Sarah-val és Rosalie-vel pókereztek, majd engem is belevettek. Mosolyogtam, majd elvettem a kártyáimat. Egyikőnk se tudott, csak valamennyire, de fogalmunk se volt róla, hogy mit csinálunk.

- Biztos, hogy ezt így kell? – húztam fel szemöldökömet, mikor Sarah letette a kártyáit. Tanácstalanul néztünk össze a lányokkal, majd egyszerre kirobbant belőlünk a nevetés. Pont ebben a pillanatban sétáltak be a fiúk. Furcsálltam, hogy Emmett és Jasper komoly arccal ültek le közénk, és Edward sehol se volt.

Kérdőn néztem rájuk, mire mindketten váratlanul kezdtek el hangosan nevetni.

- Lemaradtunk valamiről? – nézett férjére Rose, aki már szinte fuldoklott.

- Majd mindjárt meglátod – vigyorogta Jasper és leült Alice mellé. Hallottam az ajtó csapódást, de nem volt időm megfordulni, Edward már a nappali közepén állt és kétségbeesetten nézett körül.

- Hol van Bella? Hol van Bella?

- Hahó! – intettem kezeimmel – Itt vagyok!

- Oh, hálistennek – úgy tűnt, mintha hatalmas kő esett volna le a szívéről, majd hirtelen előttem termett és felrántott a földről. A kártya kihullott a kezeimből, miután megragadta őket. – Hidd el, tudom, mit csinálok! – arany szemei felizzottak az izgatottságtól, majd letérdelt előttem. Szemeim kidülledtek meglepődésemben és oldalra néztem a többiekre. Meglepetten sikoltottak föl Alice-ék, és ugyanolyan döbbentek néztek, mint én.

- Edward… - megköszörültem torkomat, de továbbra is úgy meredt rám, mintha most látott volna először. -  Mit csinálsz?

- Tudom, mit akarok! Nem szeretném, ha bármi is közénk állna. Hozzám jössz feleségül? – olyan gyorsan darálta el nekem a mondandóját, hogy felfogni se tudtam. Tátott szájjal néztem az előttem térdelő fiúra, és egyszerűen egy szó nem jött ki a számon. – Hozzám jössz Bella? – ismételte, mire végre felocsúdtam.

- Edward – kezdtem lassan és mosolyra húzódott szám. – Vegyél egy mély lélegzetet és gondold át, hogy most milyen nevetségesen nézel ki. Te nem akarsz elvenni engem!

- Dehogynem! – háborodott föl, és végre felállt, de továbbra is a kezeimet szorította. – Azt akarom, hogy velem maradj és ha ehhez egy házasság kell, akkor nem érdekel.

- Egy papír meg két karikagyűrű szerinted megállítana? – húztam fel szemöldökömet kétkedve. Összeráncolta homlokát, majd végül türelmesen bólintott. – Edward – kiszakítottam kezeimet és a hajamba túrtam. Nem szerettem volna megbántani, de kétségbeesett szemei elárultak nekem, hogy miért csinál most ekkora hülyeséget. – Tényleg elakarsz venni, vagy csak félsz, hogy egyszer elmegyek Will-lel? – kérdeztem némi éllel a hangomban. Hirtelen zavarban lett és a testvéreire nézett, akik nem zavartatva magukat nekünk szentelték figyelmüket.

- Talán ezt kettesben kéne megbeszélnünk – motyogta és beletúrt hajába. – De tényleg szeretlek és tényleg elakarlak venni. Szóval hozzám jössz?

Mielőtt megszólaltam volna Emmett és Jasper torkát házat rengető nevetés hagyta el. Összehúztam szemeimet, majd eléjük léptem. Próbálták abbahagyni, de kevésbé sikerült neki.

-Mit mondtatok neki? – szisszegtem, mire hátrább húzódtak tőlem.

- Csak beszélgettünk – rántotta meg vállát Emmett.

- Aha – jegyeztem meg nemes egyszerűséggel.

- Ugye nem gondoltad komolyan? – nézett rám Jasper, még mindig szórakozva. – Edward fél az elkötelezettségtől.

- Mi? – fakadtam ki, majd elnevettem magam. – Ez hülyeség, Edward abban a korban született, amikor a házasság…- megakadtam, majd Edwardra néztem, aki csak félszegen mosolygott. – Te szereted a házasságot, nem?

- Mióta ismerlek próbálom elnyomni magamban ezeket az érzéseket – mosolyogta, majd megfogta karomat és magához rántott. – Szeretnék mindent úgy alakítani, hogy neked jó legyen.

- Ezt majd megbeszélitek kettesben – megforgattam szemeimet Emmett beszólására, majd megfordultam, de továbbra is Edward derekát öleltem. – De kérdésem van! Ti most pókereztek?

- Csak próbálunk – kuncogtam el magam.

- Ugyan, megy ez! – fakadt ki Rosalie, majd ismét felrakott egy jó nagy tétet.

- Ugye tudod, hogy azzal nem fogsz nyerni? – kotyogott közbe Emmett a lapjait fixírozva.

- Hülye! – visított fel Rosalie, és egy hatalmas tarkóst adott Emmettnek. – Nem mondjuk el a lapjainkat!

- Lányok, ti nagyon nem tudtok játszani – rázta meg fejét Jasper lemondóan.

- Majd belejövünk – húzta fel orrát sértetten Alice.

Jól szórakoztam rajtuk, vicces volt a civódásuk.

- Nem mindegy? Amúgy is férfiaknak való játék a póker – felhúztam szemöldökömet és Edward-ra néztem, aki mintegy természetesnek jelentette ki ezt.

- Kan buli?

- Egyszerűen nők nem tudnak játszani – fúrta szemeit enyémbe, majd homlokon puszilt.

- Nem – rántottam meg vállam. – Te ti megtaníthatnátok.

Edward összenézett fivéreivel és kirobbant belőlük a nevetés.

-Ez hímsoviniszta felfogás – karba fontam kezeimet, és sértődötten néztem rájuk.

- Vagy csak egyszerű tény? – összeszorítottam számat, hogy ne csússzon ki valami sértés. Ez bosszúért kiáltott!

folyt.köv.

Na igen, meghoztam végre a következő fejezet első felét. Sajnálatos módon, nem úgy sikerült a hétvégén, ahogy terveztem így csak ennyit sikerült összehoznom, de valószínű, hogy holnap sikerül befejeznem és akkor felrakom :) Tudom, rengeteget késtem, nem is tudok rá mondani semmit, de igyekszem visszazökkeni, és valószínű, hogy most már hétvégente lesz friss mindig :)) Jó lenne ennyi kimaradás után egy kis löket, adhatnátok pár kritikát vagy ilyesmi, még akkor is ha nagyon rövidke lett vagy hasonló :SS visszazökkenek ígérem, és akkor a fejezetek is jobb színvonalasak lesznek :)) Puszi nektek! (UI: megint nem tanultam semmit, mert ezt meg kellett írnom xD)

szisztok!

Na igen véget ért az első hetem, és MÁR nagyon fárasztó volt xD megígértem, hogy nem fogom abbahagyni a történetet, ezért meg is próbálok vagy ma este vagy holnap frisset feltenni :)

szisztok helyzetjelentés :D

Na sziasztok! Nem kezdek el mentegetőzni, hogy nem jött friss, szerintem azt már mindenki unja. Nem jött sajnos, próbálok visszazökkenni, lehet, hogy pont az iskola kell ahhoz, hogy visszameneküljek az írásba. :) Ma van az utolsó szabadság, holnaptól kezdődik a pokol aztán meglátjuk :) Mindenesetre már elkezdtem írni, talán belelendülök és akkor feltudom majd rakni. 

Ha valakit érdekel felraktam a saját történetem első fejezetének második felét, remélem páran benéztek és kommiztok nekem :) apropó azt a pipás dolgot, hogy kell megcsinálni? Tud nekem valaki segíteni benne??