IC'SA 3. rész

Reggel furcsa érzésre keltem. A belső ösztönöm valami azt súgta, hogy valami nincs rendben. Nyöszörögve pislogtam párat, és körül néztem, de nem láttam semmit. Sóhajtottam egyet látva az órát, -nagyon korán felriadtam – majd megfordultam. Ebben a pillanatban az ütő is megállt bennem.

- Jó reggelt! – Emmett elordította magát és levette könyökeit az ágyról. Most már tudtam, hogy mitől süppedt ennyire be. – Hogy aludtál?

- Eddig csodásan – válaszoltam álmosan, majd ásítottam egyet. – Minek köszönhetem ezt a korai ébresztőt?

- Csak gondoltuk ma is tölthetnéd velünk a napot – meglepődtem, hogy Jazz is bent volt, aki teljes nyugodtsággal helyezkedett el az egyik fotelben.

- Cuki vagy mikor alszol – jegyezte meg Emmett vigyorogva. Elmosolyodtam magamat, nyilván nem mostanában látott alvó embert.

- Köszi – felültem az ágyba, majd nagyokat ásítva nyújtóztam egyet. – Mi bajotok van az éjszakai alvás elméletével? – kérdeztem szarkasztikusan, mire elnevették magukat. Legalább éjfélig fent voltunk tegnap este, olyan sokáig beszélgettünk. A lányok próbáltak rászedni egy mai vásárlásra, amire természetesen nemet mondtam. Nem erre volt most szükségem. Esetleg holnap, vagy azután.

Azt hiszem nem állapítottam meg hamisan, ha arra gondoltam a fiúk tényleg mindent megtettek, hogy felviduljak. Csak a fürdőszobába hagytak magamra, de akkor is végig hallottam viccelődésüket. Mellettük tényleg nem tud szomorú lenni az ember. Ez a két lökött olyannyira felvidított, hogy alig gondoltam Richard-ra. Mikor kiléptem a fürdőszobából immár felöltözve Emmett feldobott hátára.

- Áh, Emmett! – hangosan felsikoltottam, de közben végig nevettem. – Tegyél le!

Emmett élvezte a sikításaimat, és egy pillanat alatt rohant le velem a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Váratlanul csapott meg az isteni rántotta szag, a gyomrom pedig korogni kezdett.

- Jó reggelt Bella – mosolyogva öleltem meg hálaképp Esme-t és puszit nyomtam márványarcára.

- Nem kéne ennyire elkényeztetni – dünnyögtem a pulthoz ülve.

- Legalább használjuk a konyhát – Carlisle mosolyogva lépett be, majd gyors csókot nyomott Esme-nek. – Este jövök.

- Bárcsak nekem is lenne mit csinálnom – leheltem elkenődve, mire Carlisle meglepődve felém fordult.

- Lenne kedved dolgozni? – kérdezte mosollyal az arcán, nekem pedig kitágultak szemeim.

- De csak egy érettségim van, hova mennék?

- A kórházba éjszakára recepcióst keresnek.

- Ez nagyszerű lenne! – ujjongtam és izgatottan felpattantam. – Igen ez kell nekem! Munka, ami kikapcsol!

- És akkor nappal fogsz aludni? – Esme aggódva nézett rám, de csak legyintettem.

- Ki lehet bírni, de én ezt akarom! – mosolyogva néztem Carlisle, aki bólintott.

- Akkor ma este gyere be a St. Louis kórházba. Az én szintemen leszel, és nekem fogsz segíteni.

- Úristen Carlisle, köszönöm! – boldogan ugrottam bele legújabb főnököm nyakába, aki nevetve visszaölelt.

- Örülni fognak neki, hogy már is találtam valakit. Na, de nekem mennem is kell. Bella, este hét! – ezzel pedig le is lépett. A vigyort nem lehetett letörölni az arcomról, és a reggeli után szinte végig ugráltam a házat. A srácok megmondták, hogy a két lány a garázsban van.

Nevetve ugrándoztam kifele, közben összefutottam Edwardékkal is.

- Sziasztok! – gyorsan integettem nekik, majd tovább haladtam, ha nem állít meg Vicky hangja.

- Mi ez a nagy boldogság? Csak nem beszéltél Richarddal?

- Nem, de kösz, hogy eszembe juttattad – jegyeztem meg cinikusan, de Vicky csak vihogni kezdett. – Carlisle mellett fogok dolgozni.

- Te ilyen okos vagy? – Edward meglepődve húzta fel szemöldökét, de gyilkos pillantásomat látva, inkább elfordította fejét.

- Nem orvosként. Hanem recepciósként – kinyújtottam nyelvemet, mire Edward nevetni kezdett.

- Gratulálunk! – Vicky mosolyogva biccentett felém, majd átölelte Edward derekát.

- Igen Bella gratulálunk – köszörülte meg torkát Edward, és alig bírta visszafogni nevetését. Még mindig a nyelvnyújtogatásom miatt nevet? Megforgattam szemeimet, majd ott hagyva őket a garázsba mentem.

Zene ütötte meg füleimet, és mikor lesétáltam a lépcsőn láttam meg, hogy milyen jó hangulat uralkodik a garázsba. Rosalie egy gyönyörű autó motorháztetője felett állt, és közbe viccesen rázta csípőjét a zene ütemére. Alice körbe táncolta a hatalmas garázst, de vámpírgyorsaságának köszönhetően alig láttam belőle valamit. Mindketten hangosan nevettek, miközben énekeltek a dalt. Vigyorogni kezdtem rajtuk és a hifihez lépve egy másik számra kapcsoltam.

- Héj – Rose felhördült, majd meghallva a számot helyeslően bólogatni kezdett. – Ez tényleg jobb!

- Retro party? – kacagott fel Alice, majd mellém ugrott és erősen megölelt. – Gratulálok!

- Köszönöm, alig várom már – hevesen magamhoz szorítottam, mire Alice felnyögött.

- Ezt már megéreztem szinte!

Már lassan a hasamat fájlaltam a rengeteg nevetésbe, de hihetetlenül jól esett. Később Emmett és Japer is csatlakozott, és egy fantasztikus délutánt töltöttünk együtt. Meséltek nekem az eddig történt legkínosabb szituációkról, a költözésekről, a legrosszabb helyről, a legjobb helyről, szóval nosztalgiáztak. Nagyon jó volt őket hallgatni, annyira látszott rajtuk, hogy egy család. Nem mutattam ki nekik, de kicsit irigykedtem rájuk. Imádom a Denali családot, mindig hálás leszek nekik, de valójában kicsit távol álltak tőlem. Valahogy mindig jobban vonzódtam a Cullenékhez.

Találtam az egyik fiókban egy pakli kártyát, így úgy döntöttem, hogy a nagy mesélések mellett, inkább várat építek. Emmett próbált segíteni, de valahogy nem sikerült neki, pedig még a keze sem remegett.

- Ha azt odarakod, akkor meglesz a teteje – Emmettnek termeténél fogva elég hangos volt, így lepisszegtem.

- Ehhez csendre van szükség – suttogtam, majd koncentrálva próbáltam feltenni az utolsó lapot. Csakhogy valaki olyan hangosan csapta be az ajtót, hogy megijedtem és persze a kezem remegésének köszönhetően az egész összedőlt. Emmett és Alice bosszankodva kiáltott fel, elég sokszor újra kezdtük már. Nevetve temettem kezeimbe arcomat, majd felsóhajtottam.

Mire felnéztem, már többen voltunk bent. Edward és Vicky is kijöttek, de Vicky indulásra készen volt. Furcsa mód, egyik se kérdezte meg tőle, hova megy. Összeráncoltam homlokomat, kicsit megnézve a reakciókat. Emmett és Jazz halkabban, de tovább röhögcséltek az autónak támaszkodva, amit Rosalie tovább javítgatott. És bár eddig, csak szöszmötölt vele, néha-néha odapillantva, most belebújt. Alice pedig mellettem ülve a körmeit piszkálgatta, párszor felpillantva Edwardékra. Nem szívesen láttam őket enyelegni. Eszembe juttatta, amikor Richard piszkálta mindig a hajamat úgy, ahogy Edward Vicky-nek.

- Megyek készülődni – leugrottam a műhelyes asztalról, Alice pedig utánam nézett.

- Sikíts, ha öltözködsz. Odaadom, amit felveszel.

- Kétlem, hogy a kórház igazgatója díjazná a kurvás öltözékemet.

- Nem kurvás! – sikoltott fel Alice felháborodva, mire kuncogni kezdtem.

Edward szemszöge:

- Akkor elmész ma a parfümért, amit rendeltem? – kérdezte Vicky mosolyogva, és a tarkómat cirógatta közben.

- Minek neked olyan, a te illatodnál nincs jobb – vigyorogtam, és nyakához hajolva orromat végig húztam nyakhajlatán. Ahogy ezt kimondtam, váratlanul csapott fejbe a saját hazugságom. Imádtam Vicky kókusz illatát, de ismertem ennél kívánatosabbat. Bella frézia illata csábított mindennél jobban, úgy hatott a testemre, mint egy villámcsapás. Minden érzékem őt kereste, a vámpír ösztönöm legszívesebben csak vele lenne, hogy magához csalogatva zsákmányát, végre ihasson a legédesebb drogból, ami csak létezik. Már szinte az egész házat bejárta eszenciája, ezzel csak még veszélyesebbé téve a helyzetet, de különös módon, ahogy egyre jobban csábított, úgy el is tompultam iránta. Már nem ért olyan váratlanul, amikor belépve a házba megcsapott illata, de annál jobban vágytam rá.

- Most megyek, megjött a cipőm is – szenvedélyes csókot adott számra, majd bepattanva kocsijába el is hajtott. Még sokáig hallgattam a motor zúgását, de elmélkedésemből Emmett hangja kizökkentett.

- Ez paraszt volt!

- Mit csináltam már megint? – fakadtam ki és szembe néztem melák fivéremmel.

- Muszáj volt ezt Bella előtt? – kérdezte halkan Jasper, és közben felemelte a kocsit, hogy Rosalie alá férhessen.

- Már semmit nem lehet csinálni a házban, mert Ő itt van? – mérgesen csattantam fel, de nagyon jól tudtam, hogy igazuk van. Nincs abban a helyzetben Bella, hogy ilyeneket csináljak előtte. Elképzelni se tudtam, mennyire rosszul eshetett neki ez.

- Mi a fene bajod van neked? – kitágult szemekkel meredtem Emmettre, aki még sose kelt ki ennyire magából. Feldúlva vágtatott elém, még egy lépést én is hátráltam, olyan veszélyesen nézett ki. – Teljesen megzakkantál, mióta visszajöttetek a nászútról! Mióta viselkedsz te ilyen barom módon a nőkkel? Főleg Bellával, aki soha nem tett semmit. Nem szolgált rá, hogy ekkora bunkó legyél vele! Mióta vagy te ekkora tapló, hogy ennyire belegázolj egy ártatlan lánynak a szívébe?

- Én…

- És mióta vagy te ekkora önző idióta, hogy itt hagynál mindent egy hisztérika kedvéért? – ordította végül, Rose pedig érezve, hogy ez ritka pillanatok egyike, ki slisszant a kocsi alól és megfogta Emmett karját.

- Emmett… - kérte kedves, nyugtató hangon Rose, és figyelmeztető pillantásokat vetett felém. – Gyere menjünk fel.

- Jól vagyok – fújtatott Em még mindig felbőszülve. Gyorsan és hangosan kapkodta a levegőt, éjfekete szemei lyukat égettek bennem. Még sose vívtam ki ennyire egyik családtagom haragját se, de ezek szerint tényleg megváltozott valami. – Jól jegyezd meg Cullen! Ha még egyszer megbántod azt a lányt valamivel, nem érdekel, hogy a testvérem vagy, biztos, hogy pépé verlek.

- Ellenem fordulnál egy emberlány kedvéért? – döbbenetem, lassan méregbe fordult át, de talán be kellett fognom volna a számat.

Emmett arca lefagyott, majd eszeveszett düh lett úrrá rajta. Ha Jasper és Rosalie nem fogják le, biztos, hogy nekem jött volna. Még sose láttam ennyire kibukva Emmettet, és ijesztő látványt nyújtott. De még rémisztőbb volt az, hogy simán nekem ugrott volna. A vörös köd, olyannyira ellepte fejét, hogy már nem tudott tisztán gondolkodni. Rosalie le tudta annyira csitítani, hogy ki tudja tuszkolni a garázsból. Jasper segített tolni őt, majd miután kimentek becsukta az ajtót és lassan rám nézett.

- Nem csináltam semmit – motyogtam még mindig a történteken lehidalva.

- Tényleg nem? – Jasper nyugodtabb volt, de feszülten méregetett.

- A feleségem felajánlotta, hogy költözzünk el, ebbe nincs semmi rossz! És nem mondtam neki igent! Én nem akarlak titeket elhagyni, ti vagytok a családom, amit Vicky tudomásul vett.

- Vicky csak rátett egy lapáttal, hogy te legyél most a rossz fiú itthon – Jasper megrántotta vállát, és zsebre dugta kezét. – Nem tudjuk mi bajod Bellával, de neked kell vele megbeszélned. Nem tudtunk rájönni, miért gyűlölöd őt.

- Nem gyűlölöm – ellenkeztem, de belegondolva, a viselkedésem tényleg azt mutatja. Pedig semmi bajom vele, csak…

- Beszélned kell vele. Bella nincs abban a lelki állapotban, hogy ezeket elviselje tőled, főleg úgy, hogy nem szolgált rá. Ha elmagyaráznád neki, talán ő is megértené.

- Jó – lehajtottam fejemet, és elszégyelltem magam. Az egész családom haragszik rám. Még is úgy éreztem, hogy nem tettem semmit. Az, hogy Bella és köztem milyen a viszony, ahhoz senkinek semmi köze.

- Emmett pedig…

- Azt hiszem, egy ideig nem kerülök a szeme elé – keserűen elhúztam számat, de hihetetlennek tartottam, hogy a bátyám – akivel eddig mindig jó kapcsolatot ápoltam – hirtelen ellenem fordult. És mindez Bella miatt. Ez a csaj, tényleg mindenhol felfordulást csinál.

- Lenyugszik, mihelyst látja, hogy normális vagy.

- Próbálok változtatni – motyogtam, Jasper pedig helyeslően bólintott.

- Máris kezdheted.

Először nem értettem, mire gondol. Majd Bella és Alice visszajöttek, immár Bella átöltözve.

- Edward, ha már úgyis a városba mész, vidd el Bellát a kórházba – szólt hozzám flegmán Alice  

- Jaj, ne fáradj Edward, csak kerülő… - Bella ijedten kapta rám fejét, de a szavába vágtam.

- Szívesen elviszlek – mondtam és magamra erőltettem egy kedvesebb arcot. Bella bár vonakodva, de végül beleegyezett.

A visszapillantó tükörbe láttam, hogy Alice Jasperhez búj, de mindketten figyelmeztetően néztek a szemembe.

Ha megérkeztetek a kórházba, ne gyere azonnal vissza, majd meglátod miért. Összevontam szemöldökömet Alice kérésére, de végtére is tök mindegy volt.

 A hangulatomnak hála, Bella még inkább feszélyezve érezte magát mellettem. Végig kifele bámult az ablakon, engem viszont zavart ez a csend. Már megszoktam, ha nem is beszélnek mellettem, akkor is hallok valamit.

- Örülsz a munkának? – kérdeztem halkan, hogy legalább valami beszélgetést kezdeményezzek.

- Igen, nagyon – Bella kissé felvidult, hogy még sem némaságban fogjuk tölteni ezt a röpke fél órát. – Legalább elterelődnek a gondolataim.

- Ha nem baj akkor végre elmesélhetnéd, hogy mi történt az esküvőn – kétkedve pillantottam rá, ő pedig ezen meglepődött.

- Miért érdekel?

- Ha szemét lennék azt mondanám azért, mert érdekel, hogy miért pont nálunk vendégeskedsz, aminek hála mindenki ellenem fordul. De nem szemét vagyok – jól esett ezt kimondanom, Bella pedig ezen felháborodott. – pusztán érdekel, hogy miért szomorkodsz már három napja. Elrontott esküvő ide vagy oda, meglehet tartani azt máskor is, nem gondolod?

- Pasik – morogta szem forgatva, mire akaratlanul kuncogás tört fel belőlem. – Ez ennél bonyolultabb.

- A legnagyobb forgalom lesz most, úgyhogy ráérünk.

- Richard testvérei nomádok. Mindig vándorolnak, de Richard fel tudta venni velük a kapcsolatot és meghívta őket az esküvőre. De az úton fiatal, forrófejű vámpírokkal akadtak össze, és hát ugye, mire képes az indulat. Maya és Joey nem tudták, hogy követték őket, és pont az esküvő közepén robbant ki a csetepaté. Bosszút akartak állni a fiatal vámpírok, és pont az én esküvőm volt a legalkalmasabb – hitetlenkedve rázta meg fejét, nekem pedig végre kezdett tisztázódni, hogy mi is történt pontosan.

- Rendben, az esküvőt elrontották, de mi köze van ennek ahhoz, hogy te ilyen messzire menekültél Denaliból? – nem tudtam, nem kíváncsiskodni, mivel nem tudtam olvasni a gondolataiban, muszáj voltam belőle kiszedni.

- Én voltam az egyetlen ember ott, és Richard nem értem aggódott elsősorban.

- Biztos tudta, hogy a többiek megvédenek – ebben teljesen biztos voltam. Emmett és Jasper már azonnal ugrottak volna, ha veszélyben látták volna a helyzetet.

- Nem így értettem – Bella szomorú mosollyal az arcán megrázta fejét. – Richard pontosan tudta, hogy mennyire vártam már ezt a napot. És miután már csak én maradtam ott a romhalmaz között, nem én voltam neki az első. Nem értem aggódott, hanem… a testvéreihez ment. És én nem ezt vártam volna tőle.

- A családja az első mi ezzel a baj? – horkantam fel indulatosan, úgy éreztem, mintha csak Vicky-t hallanám.

- Szeretheti a családját – nézett rám összeráncolt homlokkal. – De az elrontott esküvőnkön, ami nekem olyan sokat jelentett, ne ők legyenek az elsők, akiknek semmi bajuk nem lett!

- Minden nő elakarja szakítani a férjét a családjától?

- Nem Vicky vagyok – összehúzta szemeit és összepréselte ajkait, majd lélegzete elakadt, miután rájött, mit mondott. – Bocs, ez durva volt. Semmi közöm hozzá.

- Igazad van – felsóhajtottam, mire meglepetten felém fordította fejét. – Vicky sokat vár el tőlem. De akkor se tudom elítélni Richardot. Kétlem, hogy olyan szörnyű dolog lett volna, amiért így megbünteted őt.

- Nekem is büntetés ez – lehelte fájdalmakkal szemeiben, mire felcsattantam.

- Akkor mit keresel még itt? Miért nem mész vissza hozzá? Van fogalmad róla, hogy egy vámpírnak ennyi idő is milyen sokat jelent?

- Ez a baj az emberi lényekkel – sziszegett, és éreztem, hogy ez ismét az én nyakamba lesz zúdítva. – Nem tudjuk eldönteni, hogy a szívünkkel vagy az eszünkkel döntsünk. Nagyon hiányzik már, elképzelni se tudod mennyire, de a szívem még nem tudta ezt neki megbocsátani. És nagyon jól tudom, hogy most egymásra lenne szükségünk, az agyam még sem képes mindezt feldolgozni még.

- Nagyon bonyolult személyiség vagy – motyogtam kitágult szemekkel, arcára pedig mosoly húzódott.

- Csak nő vagyok – rántotta meg vállát nemes egyszerűséggel.

- De még az átlagosat is übereled!

Elnevettük magunkat, és végre kezdett összeállni egy képem róla. Viszont ez nem volt elég, hogy előítélet nélkül viselkedjek vele. Ehhez egy alapos kibeszélés kell, de ez az idő túl rövid ahhoz.

Mikor odaértünk a kórházhoz, én is kiszálltam a kocsiból és Bellával tartottam. Meglepődött, de nem szólt egy szót sem. Én már tudtam, hogy Carlisle a harmadikon dolgozik, így mikor Bella az ellentétes irányba ment volna, megfogtam vállát. Felnyögött hideg érintésemtől, amiért elnézést kértem tőle.

- Már megszoktam – rántotta meg vállát, mikor a jó folyosón mentünk. Hát persze! Richard mellett… attól, hogy ember, még biztos meg vannak a… szokásaik. A liftben óvatosan, nehogy ismét megijesszem megérintettem a csuklóját.

Bella meglepődve nézett rám, majd elmosolyodta magát.

- Érintési hiány?

- Csak furcsa olyan ismerőst megérinteni, akinek forróbb a bőre, mint a miénk – és puhább. Ezt már csak magamnak mondtam, de el is engedtem azonnal. Sajnos megéreztem a pulzusát, és a képzeletem azonnal megindult. A vékony bőre alatt, nagyon gyorsan száguldozik a vére, a friss, meleg, vöröslő…

- Vajon hol lehet Carlisle? – nyeltem egyet, és zihálni kezdtem. Bella nagy szerencséjére, kizökkentett gondolataimból. Megráztam fejemet, hogy kiűzzem a képet, amibe öntudatlanul megtámadom Bellát.

Kezeim már elindult, hogy hátát megérintve tolni kezdjem magam előtt, de az előbbi incidens után, inkább visszarántottam karomat és elindultam előtte.

Szerencsére Carlisle meg is látott minket a folyosón, a pultnál támaszkodott és egy kartont töltött ki. Kicsit meglepettnek tűnt, hogy én kísértem el Bellát, de végül megörült neki.

Végre beszéltél vele? – kérdezte reménykedve, de megráztam fejemet. Ő volt az egyetlen a családban, aki tudta, hogy miért vélekedek így Belláról, hol ott én is tudtam, hogy csak egy ártatlan lány

-Üdv Bella.

- Szia Carlisle.

- Van egy kis probléma – Carlisle-t megmosolyogtatta Bella döbbent arcra, majd a pultnál ülő idősebb nőre nézett. – Olivia, ő Bella, aki segítene neked az éjszakai műszakban.

- Sajnálom Kedvesem, hogy befáradtál, de mára már sikerült megoldanunk ezt a problémát. Nem gondoltuk, hogy valaki ilyen hamar szerez valakit – mosolygott a nő Bellára. – De holnaptól kezdhetsz.

- Nekem tökéletes – vigyorogta Bella, akárcsak délelőtt az öröm most is meglátszottak szemeiben.

- Sajnálom, hogy berángattalak ide feleslegesen – mondta Carlisle, de Bella legyintett.

- Semmi gond, legalább tudom, hogy most már hova kell jönnöm!

- Amúgy is még van egy kis dolgom, legalább Bella segít – motyogtam, mire mindketten felém kapták fejüket. – Már ha segítesz – néztem rá komolyan, de csak megrántotta vállát.

- Ma még nem dolgozom.

- Akkor este találkozunk – köszönt el tőlünk Carlisle sietve, amikor behoztak egy súlyosan megsérült férfit.

- Miben is kéne segítenem? – kérdezte Bella, már a kórház kijáratánál.

- Vicky megrendelt egy parfümöt magának és érte kéne mennem.

Magyaráztam kicsit bosszankodva, de Bella felnyögve megtorpant.

- Mi az? – furcsállkodva fordultam vissza, de csak nyöszörögve rágcsálta ajkait.

- Nem akarok beleszólni, és valójában annyira nem értek hozzá, de szerintem ilyen későn, már nem fognak semmit odaadni. A boltok eleve nincsenek ilyen sokáig nyitva.

- Van benne valami – motyogtam, de tudtam ez az én hibám. Vicky azt hitte, hogy még zárás előtt érte megyek, de el kellett hoznom Bellát a kórházba, és a franc nézte az időt. – De nem baj, úgyis szeretnék valamit még – vonakodva és félve pillantottam fel rá, barna szemei pedig kíváncsiak néztek. – Nem jönnél el velem vacsorázni?

- Hát elég éhes vagyok, de van nálatok főzve nekem étel, ezért nem kell külön kifizetni egy vacsorát.

- Otthon nem tudunk beszélni – mondtam elkomorulva, Bella pedig megértette, hogy miért akarom inkább elvinni valahová.

- Nem akarsz beszélni sok szem és fül közt – bólintott.

- Valahogy úgy – kicsit aggódtam, hogy oly sokszor megbántottam már, hogy nemet mond. De egy kis gondolkodási idő után, rábólintott.

- Jól van, menjünk. De te fizetsz – a végére vigyorgott, amit viszonoztam.

- Ez csak természetes!

áhhááá azt hiszem elég hamar jött a friss :D egész hétvégén csak frisseket raktam fel, hogy ne kelljen már az elején ilyen sokat rá várni, de nem tudom, hogy a következő hetem hogy lesz :S szeretnék hétvégén frisselni természetesen, de szalagtűzőm lesz ^^ igaz utána jön egy kisebb szünet, utána pedig egy még nagyobb szal nem kell aggódni, megoldom valahogy :D de a következő tényleg nem tudom mikor jön, igyekszek sietni vele :))) írjatok nekem pár komit légyszi :) de nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm, akik pipálgattak, SŐT akik még komit is írtak! ezer hála nektek!!!