IC'SA 5. rész II. fele

Edward szemszöge:

Ahogy ezt kimondtam, fülembe kúszott az ismert ritmusos szívdobogás, és pillanat alatt éreztem meg a frézia illatot. Elakadó lélegzettel pördültem meg, hogy nem csak a félelmem játszik-e velem, de sajnos nem. Bella döbbenten nézett rám, majd arca szomorúvá, fájdalmasan gyötrelmessé vált, és hátat fordítva felszaladt a lépcsőn. Lehajtottam fejemet, de épp időbe kaptam fel, hogy hátrébb ugorhassak. Alice felém lendülve pofont akart adni, de hála képességemnek megúsztam. Nem mintha nem érdemeltem volna meg.

- Mire volt ez jó? – sziszegte dühösen. – Miért kellett ezt mondanod?

- És te miért nem láttad, hogy rosszkor jövünk be? – jogos kérdése volt Rosalie-nak, aki szintén mérgesen rázta a fejét.

- Veszekedtünk Vicky-vel és…

- Mit foglalkoztok ti is Bellával? – Vicky éles hangja átszelte a fagyos levegőt és mindhárman megdermedve fordultunk felé. – Mióta ez a lány belépett az életünkbe, mindenki Edwardot támadja! De az utóbbi időben elég jó kapcsolatba lettek, szóval le lehet akadni a férjemről! Majd én kiosztom, de….

- Vicky ezzel nem oldasz meg semmit – nyögtem fel elkeseredetten, és kezeimbe temettem arcomat. – Majd megbeszéljük még ezt a dolgot, most megyek – néztem rá, mire száját eltátotta döbbenetében.

- Ugye nem Bellához akarsz menni?

- De – közönyösen fordultam felé, és érzelemmentesen folytattam. – Megmondtam, majd mi megbeszéljük… viszont tőle bocsánatot kell kérnem.

- Miért érzed kötelességednek? – kiáltotta teljesen kikelve magából.

- Mert a barátom.

- Lehet, hogy neked ő már több mint barát – gúnyos hangnemben vágta ezeket a fejemhez.

- Nevetséges vagy Vicky. A féltékenység elvette az eszedet – szomorúan néztem rá, majd felsuhantam.

Zajt hallottam, és nem akartam csak úgy rátörni, de most biztos nem akart volna beszélni velem. Az illetlenebb megoldást választottam, és benyitottam, de le is cövekeltem döbbenetemben.

- Te meg mit csinálsz?

- Nem látszik? – vetette felém közömbösen, miközben tovább dobálta ruháit a bőröndbe. Feldúltan pakolta el a holmiját, én pedig kétségbeestem. El akar menni innen. És miattam.

- Nem mehetsz el! – hitetlenkedve és egyben teljesen kiakadva léptem hozzá közelebb.

- Edward nincs értelme maradnom – folyamatosan útját abbahagyta és rám emelte tekintetét. Elhatározta, hogy elmegy, és féltem, hogy már nem tudom megállítani. – Már egy hónap eltelt, de te ennyi idő után is…

- Bella, hidd el, nem úgy gondoltam!

- Akkor hogy gondoltad? – fakadt ki, de könnyeket nem láttam a szemében. Ismertem már annyira, hogy tudjam kemény erőfeszítések árán szorítja vissza sírását.

- Kiakadtam, Vicky már olyan régóta rágja a fülemet emiatt, és jó, persze nem mentség, hogy ilyeneket mondtam, de csak azt akartam, hogy Vicky elhiggye.

- Barátok vagyunk – mormolta és elfordította fejét, a helytelenítés összes szikrája fellobbant szemében. Nem hibáztattam érte, nem tudta, hogy Vicky néha mennyire buta tud lenni.

- Ne menj el, kérlek – szólaltam meg ismét esdeklően.

- Egy jó okot mondj, hogy miért maradjak – pördült felém dacosan, tekintete tele szomorúsággal.

- Mondok neked többet is – mondtam neki elkomolyodva, de szám megrándult az elfojtott mosolygástól. – Először is, mert nem akarsz innen elmenni. Nem állsz még igazán készen, hogy teljes nyugodtsággal menjél vissza Denaliba és állj Richard elé.

- Hihetetlen, hogy felhasználod az érzéseimet ellenem! – dühösen ökölbe szorította apró kezeit, és szemei szikrákat szórtak.

- Várj, nem fejeztem be! Másodszor, nagyon megbántanád Esme-éket, ha csak úgy elmennél. Nagyon megszeretett itt téged mindenki. Nagyon kapnék a fejemre, ha miattam mennél el, mert olyasmit mondtam, aminek a fele se igaz.

- Önző módon a saját bőrödet véded? – kotyogta felhúzott szemöldökkel, mire türelmetlenül felcsattantam.

- Befejezhetem? Igen, talán a saját bőrömet védem, nem akarok a többiekkel összeveszni, még akkor sem, ha tudom igazuk van. És harmadszor pedig, én sem akarom, hogy visszaköltözz.

- Én csak egy szánalmas, gyenge emberlány vagyok, aki miatt még veszekedni sem érdemes – cinikusan felém fordult, és gúnyolódó mosolyra húzta száját.

- Muszáj volt valamit mondanom, hogy Vicky elhiggye nincs köztünk semmi. Reméltem, ha próbállak úgy beállítani, hogy tényleg nem érdekelsz, akkor leszáll erről a témáról. De csak miatta mondtam ezt, nem gondoltam komolyan! Kérlek, higgy nekem – könyörgően nézett rám, ő pedig vonakodva viszonozta tekintetem. – Rendben, bevallom, hetekkel ezelőtt talán komolyan gondoltam volna, de azóta megismertelek és…

- Ne próbálj hízelegni – rázta meg fejét lemondóan, mire mosolyogni kezdtem.

- Tényleg így gondolom. Sose gondoltam volna, hogy pont egy olyan valaki fog engem a lehető legjobban megérteni, akihez eddig semmi közöm nem volt. Eddig azt gondoltam, hogy Alice az, aki nem csak testvérként, de barátként is megállja a helyét, de csak addig gondoltam így, amíg nem kezdtük egymást megismerni. Szükségem van egy ilyen barátra, mint te.

Bella lehajtotta fejét, majd mélyet sóhajtva szemeimbe nézett.

- Megbántottál.

- Tudom és sajnálom.

- Nem akarom, hogy miattam összevesszetek Vicky-vel.

- Tisztába kell lennie a tényekkel! Akkor is felvilágosítanám, ha nem lennél itt. És te csak egy vagy a sok probléma közül, ne félts, megbirkózóm vele!

Mosolyogni kezdett ezen, majd még is csak megrántotta vállát.

- Talán ez a löket kellett, hogy eldöntsem, itt az ideje, hogy hazamenjek.

- Nem, nincs itt az ideje – Bella meglepődve pillantott felém, de nem döbbenhetett meg jobban, mint én. Nem értettem magamat, hirtelen miért ijedtem meg annyira, hogy el akar menni. Hiszen neki valójában a vőlegénye mellett a helye, nem itt. Még is, nyugtalanított a tudat, hogy visszaköltözzön. Hiányzott volna a sok beszélgetés, az apró nevetséges vitánk és maga a bolond személyisége. – Bella, te is tudod, hogy még nem vagy teljesen készen rá.

- Nem maradhatok itt örökre, előbb utóbb vissza kell mennem és szembe kell néznem Richarddal.

- Tudod mit? Alkut ajánlok neked – hirtelen és őrült ötlet volt, ami az agyamba felvillant, de jobb nem jutott eszembe. Ha elfogadja, legalább nem kell rettegnem, hogy váratlanul egyik napról a másikra eltűnik, és segíthetek neki, hogy szembe tudjon szállni Richarddal. – Adj nekem két hetet!

- Két hét micsodát? – értetlenkedve összeráncolta homlokát, szemöldöke között apró gödröcske keletkezett.

- Maradj itt még két hétig. Ígérem, az utolsó napon már teljesen fel leszel készülve a találkozásra. 

- Miért, mit csinálsz velem két hétig? – látványosan és játékosan megijedt, belőlem pedig kuncogást bukott ki.

- Mondjuk úgy, hogy felkészítelek.

- Edward, ha egy hónap nem volt elég hozzá, hogy elmúljon a félelmem, akkor kétlem, hogy két hét alatt, te gatyába rázol – hitetlenkedve rázta meg fejét. Nem hibáztattam érte, kishitűségének volt valóságalapja.

- Egy hónapja nem terveztem semmit, most viszont úgy fogunk hozzá állni a dolgokhoz – megrántottam vállamat, szemeimben izgalom csillogott. Teljesen feltöltött a tudat, hogy mostantól a cél érdekében mindent meg kell tennem. – Nos, áll az alku?

- Egy feltétellel – óvatosan felpillantott rám, és beharapja alsó ajkát. – Ha nem fogsz megbántani többé.

- Megesküszöm neked, hogy mostantól kifogástalanul fogok viselkedni – mellkasomra tettem kezemet, mire elnevette magát.

- Rendben – sóhajtott fel végül, én pedig boldog mosollyal az arcomon fogtam vele kezet. – Rád bízom magam.

- Helyes – vigyorogva rántottam magamhoz és öleltem meg. Bella felvisított, majd nevetve ölelte át nyakamat.

- Biztos, hogy rám akarod pazarolni az idődet? Makacs természet vagyok.

- Ez az igazi kihívás – néztem rá vigyorogva. – És egyébként pontosan elég volt ez a pár hét ahhoz, hogy megtudjam, mennyire önfejű vagy.

- Remélem ez bók volt – mosolyogva összehúzta szemeit, én pedig átkarolta vállát kifelé tereltem a szobából, ott hagyva a kinyitott bőröndöket.

- Ez a legnagyobb dicséret volt tőlem feléd – vigyorogtam.

- Most hova megyünk?

- Bella, indulnotok kell, különben elkésel! – Alice mosolyogva ugrott elénk a lépcső alján és nyomta Bella kezébe a kabátját.

- A kórház – nyögött fel, majd esdeklően pillantott rám. – Elvinnél gyorsan? A te tempóddal biztosan beérek időbe.

- Nem bánom, megtehetek neked ennyi szívességet – viccelődtem vele.

- Mivel érdemeltem ki ezt a kedvességet? – drámaian felsóhajtott, mire elnevettem magamat. A garázsba belépve azonban a jókedvemet elfújták, Vicky a kocsimnak támaszkodva elkomorult, dacos arccal nézett minket.

- Szóval kibékültetek – szólalt meg, csodálatos módon nem elítélően.

- Elviszem Bellát a kórházba, de ha visszajöttem beszélünk – mondtam neki komoran, mire bólintott. Bella tapintatosan beült a kocsiba, míg én Vicky elé léptem és megfogva állát felemeltem fejét. Szemei szomorúak voltak, csalódottak, láttam mennyire megbántottam. – Héj… szeretlek.

- Én is Edward. De e pillanatban a pokolba kívánlak – elakadó lélegzettel néztem utána, teljesen lefagytam attól, amit mondott. Mitől haragudott meg rám ennyire? Vagy a féltékenység vette volna el ennyire az eszét? Reméltem, hogy mire visszajövök egy kicsit lenyugszik.

- Minden rendben? – kérdezte halkan Bella, pár perccel később, hogy elindultunk. – Én nem szeretném, ha miattam…

- Több van a háttérben ebben biztos vagyok. Ismerem Vicky-t, ő nem szokta ennyire felkapni a vizet. Főleg nem szokott féltékenykedni.

- Ebben tényleg nincs logika már nem azért – motyogta orra alatt, mire kérdőn rá néztem. – Hol vagyok én hozzá képest? Hiszen Vicky gyönyörű, és abban tényleg nem hazudtál, hogy én csak egy halandó vagyok. Egy szürke kisegér, miközben ő…

- Önértékelési problémákkal küzdesz – vágtam szavába helytelenítően. – Bella hiszen te emberként is gyönyörű vagy, vámpír szemmel nézve is fantasztikus lány. Richard nagyon szerencsés.

Láttam mennyire elpirult szavaimtól, amin csak mosolyogni tudtam. Kétlem, hogy Richard ne hangoztatná Bella mennyire gyönyörű. Lopva rá néztem, és egyre jobban igazat adtam magamnak. Csokoládébarna, érzelmekkel teli, mély, ártatlan szemei bárkit meghódíthatnának, szív alakú szépséges arcát bármelyik tinédzser megirigyelhetné, kívánatos, csinos alakját képtelenség nem észrevenni. Hogy lehet valakinek ilyen kevés önbizalma ilyen külsővel? De ezen annyira nem is kéne meglepődnöm, Bellát ismerve ez vele járt. Ez is egy főpont lesz a terveim között, hogy minél jobban megnöveljem Bella önbizalmát. A nélkül nem fog tudni Richard elé állni. Kemény lesz az elkövetkező két hét, de meg fogja érni. És ekkor még nem tudtam, hogy mi vár rám.

Megígértem Bellának a kórháznál, hogy reggel érte jövök. Csak magamban jegyeztem meg, hogy remélem nem is lesz baj belőle. Kitudja Vicky-vel, hova lyukadunk ki. Mikor hazaértem, Alice és Rosalie cinkos mosolyával találtam szembe magamat, míg Emmett és Jasper kajánul mosolyogtak. Felhúztam szemöldökömet, mire idegesen vihogni kezdtek. Megráztam fejemet, úgy tűnik nagyon mulatnak valamin. Egyre idegesebb lettem, hogy fölmentem a szobámba, ahol Vicky-t sejtettem. Ma délután már hallottam hasonló zajt, ezért kitágult szemekkel törtem be az ajtót.

- Vicky! Mit művelsz? – kérdeztem elhaló hangon, mikor a kipakolt bőröndökre esett pillantásom.

- Elmegyek Edward – suttogta halkan, és elém lépett.

- El akarsz hagyni? – fájdalmasan húztam össze szemeimet, mire szomorú mosollyal megrázta fejét.

- Nem. Illetve úgy értem, hogy nem válok el. De gondolkoztam, amit nem is olyan régen beszéltünk, és nekem ez nem megy. Semmi bajom a családoddal, de nekem magányra van szükségem. Csak veled. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek Franciaországba, keresek magunknak egy jó helyet. Biztos nem egyik napról a másikra fog menni, de nem kell velem eljönnöd. Addig eldöntheted, hogy mit akarsz.

- Nem fogok választani közted és a családom között. Nem megy – morogtam lehajtott fejjel, mire átkarolta derekamat hozzám bújt.

- Nem akarlak erre kényszeríteni Edward. És nem akarom kihasználni a jó szívedet. De ha szeretsz és fontos vagyok neked, akkor megértesz – felnézett rám bágyadt arany szemeivel, mire bólintottam.

- Nem akarom, hogy elmenj Vicky. De megértem a döntésedet.

- Akkor velem jössz? – némi remény csillant fel szemeiben, de megráztam fejemet.

- Menj, és keress egy alkalmas helyet. Addig én… itthon… - nem kellett tovább mondanom, Vicky megértően bólintott.

- Rendben. Pár nap, legfeljebb egy-két hét az egész.

Lesunyt fejjel bólintottam, és úgy éreztem ezer darabra törik a szívem. Muszáj Vicky-vel mennem majd. Hogy fogom elhagyni a családomat?

Na hát, ez lett volna a második fele az 5. résznek. Tessék kommizni kérlek titeket :(((( remélem tetszett amúgy, lehet nem lett olyan jó igazából a gyorsaságra mentem, mintsem a minőségre :S