20. fejezet

Még maradtam egy kicsit Hayley-vel kicsit átrágtuk magunkat a dolgokon, a történeteken, amiket meséltünk egymásnak. Amit csak lehetett, minden megtudtam róla ebben a pár órában. Tud aludni, akárcsak én bár velem ellentétben neki szüksége is van rá. Én inkább csak azért alszok, hogy csináljak valamit. Ő se szívesen eszik emberi étkeket, bár rá az anyja ráerőszakolja. Valahogy a családjáról való témát mindig kerülte, de megértettem. Majd eljön majd az ideje, hogy róluk is többet megtudjak. Nehezen, tényleg pokoli nehezen – kb. tízszer mondtam, hogy most indulok haza, aztán valahogy sose sikerült elmennem – rohantam haza. Bíztam benne, hogy apáékat nem érdekli, mit beszéltem elméletileg Jacob-bal.

- Sziasztok! – köszöntem nekik, mikor lezöttyentem a nappaliba, miközben a fáradság jeleit mutattam.
- Na, sikerült beszélni Jake-el? – kérdezte anya mosolyogva.
- Öhm, jah, bár nehéz eset, nagyon makacs – fújtattam, mintha tényleg így történt volna. Nem volt nehéz azt mondani, amit anyám hallani akart, túl átlátszó volt.
- Mindig az volt – rázta meg fejét lemondóan.
- Mi a helyzet Kölyök? – robbant be Emmett is. Megörültem neki, mostanában teljesen elhanyagoltuk egymást szépen szólva, ideje volt már, hogy megint baromkodjunk egyet. Az örömöm hamar alább hagyott, hogy átvegye helyette a mérhetetlen düh. – Szólhattál volna, hogy becsajoztál! Pont az öreg Em bácsival nem beszéled ezt meg? Ki fog neked tanácsokat adni, hogy mit és hogy kell csinálni, ha el se mondod?
- Jó is, hogy eszedbe jutott Emmett – szólalt meg apa, aki eddig nekem hátat fordítva ült a zongoránál. Mióta megjöttem nem mondott semmit, de a pillantása most csontig hatoló volt és nem segített a szarkazmus a hangjában sem. – Beszélgessünk egy kicsit!
- Jaj E.J.! – szaladt le nénikém a lépcsőről, hosszú szőke haja csak úgy lobogott utána. Nagy lendülettel lefékezett előttem, mire hátrahőköltem a kanapén. – Ezt nagyon nem lenne szabad! Egy emberbe beleszeretni? Komolyan elakarod követni azt a hibát, amit apád?
- Már elnézést – mondta anya felháborodva, mire Rosalie ránézett. – Hiba?
- Te más vagy Bella – legyintett, majd újra felém fordult. – Hisz te még gyerek vagy E.J., apád is hülye volt.
- Már ne is haragudj de….
- Edward nem veled beszélek! – morogta neki, mire szám megrándult az elfojtott nevetéstől. Igaz, ami igaz Rosalie ritkán oszt le valakit a családból – Emmett-ten kívül – de ha kinyitja a száját, akkor mindenki le van oltva. Szép! A baj az, hogy én nem mernék így beszélni velük, bár ez csak csipkelődés, nem komoly sértés.
- Ha apa hülye volt, akkor nyilván én is az vagyok – mondtam vigyorogva. – Elvégre a fia vagyok, hasonlítok rá.
- Nem, E.J. te okosabb vagy és nem szabad hülyeséget csinálnod. Tanulj apád ostoba hibájából.
- Na, jó ezt fejezd be – méltatlankodott az említett. – Ha akkor nem lettem volna olyan hülye, a te szótárad szerint, akkor most nem lenne senki, akit te most próbálnál jó útra terelni.
- Jó úton járok én, nincs semmi gáz, ne pampogjatok már – morogtam egy kicsit ingerülten.
- E.J. apád is ezt hitte, és nézd meg mi sült ki belőle – Rosalie rohama, egyszerűen nevetséges volt.
- Én tudtam, hogy rossz úton járok és te is felvilágosítottál erről nem egyszer. De most már nem bánom! – apa önelégült képe mosolygásra késztetett.
- Én pedig még nem vagyok a rossz úton, tehát nincs semmi gáz.
- Hamar akarsz nagyszülő lenni? És te hamar akarsz apa lenni? Még apád se volt elég érett a szülőséghez, nem hogy te! – mindketten felháborodva mordultunk fel. – Egyszerre elég egy Edwarddal foglalkoznom, tehát dugulj el! – fordult apa felé, aki sértődötten összefonta karjait.
- Nem érdekel, hogy mit mondasz Rosalie – szólaltam meg nyugodt mosollyal. – Nincs semmi baj, nem fogom azt elkövetni, amit apa is. Eddig is találtam magamnak barátokat, Hayley se más.
- Áh, szóval már nem csak a lány, hanem Hayley – cincogta gúnyosan.
- Mi a franc ütött most mindenkibe? – elpattant nálam a húr, és idegességemben felálltam, hogy egyszerre üvöltsem le mindenki fejét. – Semmit nem akarok a lánytól, szerelmet meg végképp nem, mi a jó édes francnak? Elég volt abból okulni, amin, ezek keresztülmentek – mérgesen mutogattam a szüleim irányába, akik felmorogtak az ezek nevezés miatt. – Nem fogom elkövetni ugyanazt! Okultam az apám hibájából, Hayley csak egy ember számomra senki más. Őt hívtam meg valóban a szüneti kirándulásra, de csak mert egy szürke egér, és nem fog mindenkinek pletykálkodni és áradozni, hogy milyen jó volt csak velem lenni. Más, mint a többi és ezzel a téma lezárva! Más oka nincs, amiért őt viszem el magammal! Kevesebb számomra, mint Scott vagy Emma és nem akarok többé erről beszélni! Van még valakinek valamilyen problémája? – anya és apa összenéztek, és míg Rosalie összeszorított ajkakkal sétált Emmett mellé, a bácsikám csak vigyorgott.
- A kirohanásod mindent elárul – szólalt meg a melák perverz vigyorral a képén. – Ha közömbös lenne most nem akadtál volna ennyire ki!
- Ez nem Hayley miatt van, hanem mert minden egyes kis dologból cirkuszt csináltok és ebből már elegem van! Ha nem jövök haza, már szobafogságba vagyok, bezzeg Ness akár napokig a kutyával lehet! Ha már egy emberrel barátkozok, akiről ti eddig nem tudtatok már itthon egy bíróság alakult! Leakadnátok végre rólam, miért mindig én vagyok terítéken?
- Mert a fiunk vagy – mondta csendesen anya, mire türelmetlenül megráztam a fejemet.
- És Ness nem a lányod? Valahogy vele kevesebbet foglalkoztok, én vagyok mindig a téma, állandóan én vagyok a középpontba!
- Mára kitomboltad magad – állt fel apám szigorú arccal a zongora székéről, miután látta, hogy anyámat megbántottam a szavaimmal, bár nem mondtam olyat, ami miatt összeomolhatna a lelkivilága. – Nem kell házit csinálnod, péntek van, de menj fel a szobádba és maradj ott, amíg nem megyek utánad.
- Miért különben kidobtok az utcára? – kérdeztem gúnyosan, de talán nem kellett volna.
- Menj fel a szobádba – mondta apa lassan minden egyes szót megnyomva. Nyeltem egyet, de azért a pimasz kérdés kicsúszott a számon.
- Különben?
- Most – dörrent fel mérges és ellentmondást nem tűrő hangja. Tudtam, hogy sosem ütne meg, még is megrettentem tőle. Eleget tettem parancsának, és felszaladtam a szobámba. Dühömben a falhoz vágtam a táskámat, mire az szétszakadva hullatott ki magából mindent.

Kezem remegése nem a nyugodtsági szintemet mutatta és az sem, hogy nem tudtam leülni a seggemre, hanem széjjeljárkáltam a szobámat. Legszívesebben elmentem volna innen, valamerre futni egy hatalmasat, de azzal, csak olajt öntöttem volna a tűzre. Ennyire kegyetlen azért nem voltam, pedig minden egyes porcikám azt akartam, hogy minél hamarabb lépjek le.

El tudtam képzelni ezt a beszélgetést apa és én köztem. Furcsa volt, de meghallottam hangos lépteit, ami egyáltalán nem vallott rá, de nagy jelentősége nem volt. Biztos azt akarta, hogy tudjam, jön, és felkészüljek rá. Hamarosan meg is jelent az ajtómban, de mindenféle kopogás nélkül benyitott. Nem volt szokásuk, de én se szoktam csak úgy rájuk nyitni!
Szótlanul sétált be a szobámba, látszólag már egyáltalán nem volt dühös.

- Hol vannak Alice-ék? – kérdeztem halkan.
- Elmentek Seattle-be elugrottak Nessi-vel. Szüksége volt egy kis kimozdulása, miután összeveszett Jake-kel. – úgy közölte velem, mint bármi mást, aminek örültem, bár tudtam, hogy csak ezután jön a fekete leves. Szünetet tartott, majd mélyet sóhajtott és üveges szemekkel meredt rám. – Tudom, hogy nem Jacobbal voltál. Hanem a lánnyal.
- Ez baromság! – horkantam fel, de pillantása elhallgatásra késztetett.
- Tudod, hogy nem az. Vele voltál. – mondta ismét, de immár nem dühösen.
- Honnan tudod? – adtam meg magam, majd csak ekkor esett le, hogy a házban kiváló hallású vámpírok mászkálnak. – Nem akarom, hogy a többiek….
- Elszaladtak az erdőbe, anyád amúgy is újra megakarja csinálni a régi kis kunyhót, amit anno kapott.
- Értem.
- Amúgy meg most te vagy az utolsó ember, aki felháborodottnak érezheti magát – folytatta nyugodtan, de leintett mikor látta, hogy nyitom a számat. – Nagyon csalódtam benned.
Újra megszólaltam volna, de újra leintett és valamiért, de más hangon folytatta. – De meg is értelek. Átérzem amit te, legalább is egy részét.
- Mit tudsz te az én érzéseimről? – húztam fel szemöldökömet.
- Az apád vagyok – rántotta meg vállát. – Jobban megérthetlek, mint bárki más. Egyetlen egy dolgot kértem tőled E.J. Emlékszel?
- Ne merjem megbántani anyát – bólintottam. – De nem mondtam neki olyat, ami miatt….
- Nem ismered őt annyira, mint én. Ezért vagyok rád mérges. Soha, semmilyen körülmények között nem beszélhetsz így anyáddal, megértetted?
- Csak ezért vagy mérges? – tátogtam meglepetten. Szája megrándult, és apró mosoly kúszott fel arcára.
- A többiért nem hibáztathatlak.
- Ezt hogy érted? – vontam kérdőre és közelebb mentem hozzá.
- E.J. ismerem az érzést, milyen az, amikor nem tudod, hogy hirtelen kinek kellene hazudnod. Pedig tudod jól, hogy nincs olyan, amit ne tudnánk megbeszélni, vagy megoldani – magyarázta mosolyogva, de fekete szemei még mindig komoran bámultak. – Nem bántam meg, hogy anno nem menekültem el, hanem itt maradtam ezzel mindent feladva, kockáztatni akartam, és hagytam, hadd ússzak az árral. Nagyon sokszor hallottad már a történetünket anyáddal.
- Szerelmes lettél, ez nem olyan nagy bűn – motyogtam, de szomorúan megrázta fejét.
- De igen az. Nem a megfelelő személybe lettem szerelmes. Még mai napig is úgy vélem, anyád jobban járt volna, ha akkor én elmegyek innen. Ma már nem is emlékezne rám, csak egy kósza kép lennék öregedő fejében.
- Jól döntöttél – mondtam, és csak most értettem meg, hogy apának milyen nehéz. Ezerszer hallottam már a sok civakodási történetet, amikor nem tudtak megegyezni, de apa eddig sose mesélte el, hogy mi játszódott le benne mindig is. Anya is mindig úgy gondolta, főleg ember korában, hogy nem elég jó apának. Ezt ő is ugyanígy vélte.
- Még mindig kételkedek benne – keserű mosolya bűntudatot ébresztett bennem. – De nem bántam meg semmit. A tökéletes élet nem az, amit mi élünk. Az akkor lenne, ha emberek lennénk. De egyikőnk se az, és te se leszel, soha az életbe halandó.
- Tisztába vagyok vele – rántottam meg vállamat, de lassan megrázta a fejét.
- Nem érted, mit akarok mondani. Anno én így döntöttem. De még előtted áll a lehetőség, és nem akarom, hogy rosszul dönts! – nézett rám jelentőségteljesen, és nekem végre leesett.
- Héj, te most megint Hayley-n lovagolsz? – csattantam fel ingerülten. – Hagyjátok már szegény lányt, mit ártott ő nektek?
- Még nem ártott, de lehet, hogy fog.
- A légynek se tudna ártani – természetesen ez nem volt igaz, de egyelőre jobb, ha nem tud meg mindent.
- E.J. nem érted? Ugyanabba a hibába ne ess, mint én.
- Te magad mondtad, hogy nem bántál meg semmit! – ellenkeztem hevesen, mire ő is így reagált.
- Attól még nem biztos, hogy mindent ugyanúgy csinálnék – kemény mondata, valamiért szíven ütött és be kellett vallanom, hogy piszokul rosszul esett, amit mondott. Ha tehetné, akkor mindent másképp csinálna, lehet, hogy akkor mi se lennénk meg Nessi-vel.
- Felesleges a családnak ezen rágódni – mondtam már kissé lehangolóan. Belefáradtam, hogy ellenkezzek velük. Jobb, ha rájuk hagyom, majd észbe kapnak. – Semmi közöm nem lesz Hayley-hez ebbe biztos vagyok!
- Alice-nek én is ezt mondtam anno – fanyar mosollyal gondolhatott vissza arra a napra, mikor eldöntötte igenis távol tartja magát anyától, ami nem jött össze, mert már akkor is oda meg vissza volt érte. Habár nehezen értem meg, hogy egy-két beszélgetésből, hogyan lehet egy emberbe így belehabarodni. Kissé… szánalmasnak tartottam. Azt gondolná minden normális agy, hogy a szerelem fokozatosan alakul ki, lépcsőről lépcsőre. Apánál nem volt ilyen. Csak bumm leesett a lépcsőről és pofára.
- Más vagyok, mint te – mutattam rá egy fontos tényre, és ha ez nem lenne igaz, akkor nem ellenkeznék nénikém jövőképével ennyire.
- Amennyire különbözünk, legalább annyira hasonlítunk E.J.!
- Nem fogom azt csinálni, amit te. Már azért sem, mert nem akarom azt az utat végig járni, mint te.
- Nem is akarom – rázta meg fejét. – Senkinek nem kívánom azt a pár hónapos boldogsággal járó fájdalmat és önmarcangolást.
- Ja, anya mindig mondja, hogy milyen mazochista vagy – vigyorogtam, mire hozzám vágott egy párnát.
- Nézd E.J. – vált ismét komollyá, míg az ereimben megfagyott a vér. – nem foglak faggatni. De valami akkor is van a lánnyal, ha miatta képes vagy hazudni a családodnak. Bellának ez fáj a legjobban. Mitől félsz? Minket már nem ér meglepetés!
- Lehet, hogy még is – nyögtem ki, majd beharaptam számat. – Tudod mit, kössünk egyességet? – apa nagyon elkezdett vigyorogni, nekem pedig bekattant, hogy miért. Egyik mániája közé tartozik, hogy mindent ezzel akar megoldani. – Hamarosan, ha én többet megtudok Hayley-ről akkor elmondok mindent.
- Cserébe? – kérdezte egyből és kissé izgatottan. Hm, szerettem, hogy apám mindenre kapós.
- Leszálltok erről az én is szerelmes leszek egy lányba témáról. Én se élvezem és szerintem ti se.
- Szerintem nem adsz eleget, hogy az egész családot meggyőzd erről – mosolyogta, mire megforgattam szemeimet.
- Jó, akkor ígérem, hogy többé nem leszek tiszteletlen anyával, és nem fogok hazudni se – mondtam vontatottan és szemforgatások közepette.
- Kezdetnek nem rossz – bólintott, mire felsóhajtottam.
- Még valami – szóltam, mikor már felállt az ágyamról. – Nem lehetne, hogy ezt az egész szobafogság dolgot felfüggesztjük? Így nehéz lesz elmenni bárhová is. Ígérem, mindig elmondom hova megyek, mit csinálok és kivel vagyok – vigyorogtam, és gratuláltam magamnak, amiért ennyire jól tudok alkudozni.
- Egy feltétellel – biccentett, míg én felkészültem a legrosszabbra. – Ha el mondod mit érzel Hayley iránt.
- Most? – rökönyödtem meg, de csak mosolyogva megtámaszkodott az ajtómnak. Nem értettem, hogy hirtelen mire is kíváncsi. – Hát… ööö.. jól elvagyunk, de ezt bármelyik barátomról elmondhatom.
- Úgy nézel rá, mint egy lányra? – faggatott tovább, én pedig kezdtem egyre kínosabbnak érezni a szitut, de úgy tűnt, hogy az Emmett féle nevelés megint kijött belőlem.
- Ha arra vagy kíváncsi, hogy szexuálisan vonzódok-e hozzá, akkor azt kell mondanom, hogy nem. De iszonyatosan dögös!
- Ennyire részletesen nem kértem a beszámolót – apám nagyon zavarba jött, de én most hihetetlenül jól szórakoztam. Felfoghatatlan, hogy még én tudom őt zavarba hozni! – És érzelmileg?
- Aggódok érte, mint bármelyik másik barátomért. Szeretek vele lógni, és dumálni vele, mint bármelyik barátommal. Ennyi – rántottam meg vállamat hanyagul.
- Nem szoktál rá többet gondolni, mint bármelyik másik barátodra? Nem akarsz hirtelen mindent megtudni róla, de még a legapróbb részleteket is? Nem akarod, hogy minden egyes pillanatban inkább melletted legyen, mint sem ne tudd, hogy hol van, mit csinál, és mi baj érheti? – apa nagyon tudta miket kell kérdezni, én pedig tátogtam, mint valami hal.
- Ne keverj össze magaddal – nyögtem, mire elnevette magát.
- Hamarosan majd rájössz te is. A kérdés az, hogy ő mit érez.
- Nem vagyok szerelmes, fejezd már be! – szólaltam fel, de csak kuncogott. Nagyon élvezte a nyomoromat.
- Még nem. De be kell vallanod, hogy igenis vonzódsz hozzá, mint nőhöz, és tudsz úgy rá nézni. Emmára tudnál úgy nézni, mint Hayley-re?
- Ne viccelj Emma a barátom – csúszott ki a számon a válasz, és döbbenten néztem apám önelégülten vigyorgó ördögi képére.
- Vajon a lány is így érez? – tette fel inkább magának a kérdést, mint sem nekem. – Hétfőn megtudakolom!
- Ne merészeld! – sziszegtem, bár egy pillanatra elgondolkoztam. Mi van, ha Hayley is érzi azt, amit néha én? – Amúgy meg nagyon remélem, hogy nem érez így!
- Hanem szerelmes beléd? – vigyorogta, mire ordítva a kezeimbe temettem arcomat.
- Fejezd már be, könyörgöm! Nem vagyok szerelmes és ha Hayley van olyan okos, mint ahogy kinézem belőle, akkor nem is lesz! És pont!
- Ezt nem lehet szabályozni fiam – mosolyogta, de csak megráztam fejemet.
- Mindenki váltig állítja, hogy igenis szerelmes leszek! Nos, én bebizonyítom, hogy nem leszek!
- Egy Cullen, aki nem szerelmes? Ki akarsz lógni a sorból? – kérdezte, mire elnevettem magam.
- Kilógni a sorból jobb, mint csatlakozni egy hülye klubhoz!
- Ahogy gondolod – vonta meg vállát. – Nos, van kedved még egy hétvégés vadászathoz, vagy nem kell rád számítanunk, mert tinédzser sértettségedet szeretnéd egyedül a szobádban elduzzogva átgondolni?
- Bonyolult egy mondat volt, de azt hiszem nem! Úgyhogy menjünk! Ezt vártam egész héten ki jár nekem! – hadartam, majd kiszedtem a zsebemből a telefonomat, amit ráhajítottam az asztalra és kicsit átöltöztem. Felvettem egy régi kopott farmert, amit már nagyon régóta csak vadászathoz használok, egy fekete pólót, és rá egy melegítő pulcsit, ha bár nem volt szükségem rá, hízelegni akartam anyának egy sort. Felsóhajtottam, mikor hallottam odalentről a beszélgetést, és ahogy egy autó motorja leáll a ház előtt. Tehát mindenki megjött, szuper. Nem akartam alkalmat adni senkinek kérdezősködni, így leszaladtam a lépcsőn és el is kiáltottam magam.
- Indulás vadászni, várnak a medvék!
- Vérbeli Cullen – harsogta Emmett.
- Még szerencse – nyíltak tágra szemeim, mire a többiek kuncogni kezdtek. – Esme, Carlisle megjött?
- Itt vagyunk! – lépett be nagyapám mosolyogva, de szeme sarkából anyámék párosát leste, akik kicsit odébb sutyorogtak egymás fülébe. Kihallgathattam volna, de voltam ilyen rendi bendi, hogy nem tettem.
- Rosalie, Alice?
- Ness elment Jake-hez, úgyhogy mehetünk – közölte velem nénikém, mire bólintottam. Mikor a legtöbben már kimentek szomorú szemekkel anyámra néztem, aki apa kezét fogta, de közbe engem mustrált.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani.
- Semmi baj. Szeretlek és féltelek.
- Tudom, de semmi baj anya, nem kell aggódnod értem – mosolyogtam, és apára néztem, aki bólintott. Apa úgyis elmondta, vagy elmondja majd anyának a kompromisszumunkat. Így hát könnyedén kezdtem el rohanni be az erdőbe, hogy mihamarabb érezhessem torkomba egy medve vérét.

Nem valami eseménydús fejezet, és így is 10 oldal lett, de nagyon hamar hoztam, tegnap is felraktam egy fejezetet, meg tegnap előtt is szal most nagyon kitettem magamért, de tanulni még csak ezután fogok :D remélem, hogy tetszett és írtok pár kritit nekem :) ez a fejezet a két kritikázómért: Lil, és Nency!!