23. Fejezet

Sziasztok! Sajnálom a rengetek késésért, nem voltam jól és meg is látszik szerintem a fejezeten, de már muszáj volt valamit hoznom. Rossz érzés volt, hogy ennyire cserben hagytalak titeket, azért remélem tetszeni fog!
Hayley szemszög!

Hangosat sóhajtottam, és magamba szívtam a friss esti levegőt. Már egy ideje kint ülök a lépcsőn, és várom, hogy E.J. kijöjjön hozzám beszélni. Előbb beszél a többiekkel, hogy elmegyünk sétálni, ami persze puszta vadászat. Már régen voltunk mindketten, így ideje volt már, és legalább mindketten kiélvezzük a visszafogott indulatokat. Elfojtottam magamba egy kellemes sóhajt, amíg visszagondoltam a délutánra.

Nagyon megijedtem, amikor megláttam E.J.-t a szekrénynek támaszkodni. Egész testében remegett, és a levegőt kapkodta. Megrémültem, ha ennyire nem tud magán uralkodni, annak súlyos oka lehet. Minden megfordult a fejemben, de azt soha nem képzeltem volna, hogy indulatosságának oka én vagyok. Én váltottam ki belőle ezeket a mély dührohamokat, bár nem értettem, hogy miért. Bár nagyon jól tudtam, hogy a viselkedésem nagyon kiborító, nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással vagyok rá. Ha tudtam volna, hogy a felém irányuló kívánat miatt van ennyire kibukva, akkor már régen megcsókoltam volna, sőt…

Fogalma sincs, hogy mennyire kívánatos pasi, és hogy mennyire piszkos a fantáziám. Kár volt, hogy csak barátok vagyunk és nekem is vissza kellett fognom magam. Bár már nem mindig voltam benne biztos, hogy tényleg csak egy barát. Sokkal többet mondtam el neki, mint eddig bárkinek az életemben. Megbíztam benne és nem voltam nyugodt, ha nincs velem. Azt szerettem volna, ha minden percben megérint, ha megölelne, ha a biztonságot nyújtó karjaiba lehetnék… de ez csak vágyálom marad. Nem engedhetem meg magamnak, hiszen egy sokkal jobb lányt érdemel, mint én. Hogy lehetek, annyira naív, hogy azt hittem tetszem neki? Pedig nagyot tévedtem…. A szobában egyértelműen érzékeltette velem, hogy igenis többet érez irántam, mint barátság. De ezt nem engedhetem meg!

Őrülten élveztem, ami a szobában történt, hülye lenne az, aki nem élvezte volna! Az izmos teste, ahogy hozzám simult, a hideg karjai, amik öleltek, arról pedig már ne is beszéljünk, amikor ölét az enyémhez nyomta. Leghőbb vágyam volt, hogy a nadrág is lekerüljön róla, de sajnos – vagy talán hatalmas mázlira – megzavart minket E.J. telefona. Nem mondta el, hogy ki hívta el, csak kiviharzott a szobából, de sötét szemeit rám emelte, amik még mindig lángolóan néztek végig testemen.

- Várj meg kint az udvaron, ott találkozunk! – kiszaladt a szobából, én pedig a szobámba rohanva felkaptam magamra egy másik pólót, mivel a másikat szétszakította. Na, nem mintha bántam volna!
Emma és a többiek kaján vigyorával találtam szembe magamat, mire elmosolyodtam magam és kimentem a teraszra, hogy leüljek.


Hallottam E.J. csendes lépteit, majd halkan betette az ajtót.
- Bocs, Alice tud aztán beszélni! – mondta halkan, és leült mellém, majd felnézett az égre.
- Látott valamit? – kérdeztem magam elé nézve.

- Igen – sóhajtott, mire megrándult szám. Persze, hogy látta a nénikéje, hogy mi fog történni és megakadályozta, mielőtt tényleg megtettük volna. Nyilván volt oka, hogy nem akarta, és ez biztosan én vagyok. Látta, hogy köztünk semmi más nem lehet és nem szerette volna, ha az unokaöccse csalódik. Teljesen megértettem és rohadt szarul éreztem magam emiatt. Én nem adhatom meg azt, amit E.J. szeretne. El kell őt engednem, még ha nagyon nehéz is. – Közbe avatkozott, mielőtt szerinte butaságot csinálnánk.

- Biztos igaza van – motyogtam magam elé, mire felém kapta fejét.
- Igaza van? – lesütöttem szemeimet, és még a fejemet is elfordítottam, hogy ne lássa arcomon a szenvedést, miközben kimondtam a választ.
- Igen, igaza van.
- Nem tudlak megérteni – suttogta elkínzottan, majd felállt és ment pár lépést az erdő felé, majd felém fordult. – Te kezdeményeztél Hayley.
- Mert tudtam, hogy miért szenvedsz – mondtam csöndesen neki.
- Bár nem fog jól esni, de tudnod kell, hogy ezzel csak rontottál a dolgon – hangja keményen csengett, nem tudtam, hogy a vádja az nekem szól-e vagy magának.
- Ne haragudj!
- Rosszabb lett, mert tudom, hogy nem kaphatlak meg, és ezzel elrontottad azt a kevés magabiztosságot is, ami eddig volt bennem! – kezeit a tarkójára kulcsolta és idegesen járkálgatni kezdett. – Nem szerethetlek Hayley! – fakadt ki és nagyot ugrott ádámcsutkája.
- Tudom – leheltem és kezeimet összekulcsoltam, hogy ujjaimat összeszorítsam.
- Tudod te a frászt! – horkant fel, mire mérgesen felcsattantam.
- Tudom, hogy milyen helyzetben vagy, én is ebben vagyok! – felpattantam helyemről, és mérgesen néztem rá.
- Nem lehetsz ugyanabban, mint én – ellenkezett velem ismét. Felsóhajtott, mikor látta a szememben, hogy mennyire megbántott, majd lassan elém sétált. Felnéztem rá, bár rettegtem attól, hogy mit fog mondani. Szívem hevesebben kezdett dobogni, mikor megfogta kezemet. – Érzelmek kizárva.
- Semmi érzelem! – bólintottam mosolyogva. Még mindig jobb, mintha elküldene a halál khöm… szóval oda.
- Csak szex!
- Jó – vigyorogtam, amit viszonzott. Kuncogva karoltam át nyakát lábujjhegyre állva. – Csak szex – leheltem hideg ajkaira, majd megcsókoltam. Hevesen viszonozta és erősen átkarolta derekamat közelebb vonva magához.

- Indulhatunk gyerekek? – robbant ki a házból Amber hangosan kacagva, majd döbbenten megállt minket meglátva. Eltávolodtam E.J.-től és kérdőn néztem a lányra.
- Hova?
- Indulunk az éjszakába! – csapta össze tenyerét ördögi vigyorral Scott.
- Én meg pár haver – folytatta Emma szem forgatva, én meg elnevettem magam.
- Pontosítanál a célodon? – kérte tőle gyanakodva E.J., de azért mosolygott.
- Egy kis kutatást végeztem, mivel te basztál infókat mondani Raymonds-ról, így vettem a bátorságot, hogy használatba vegyem a netet és megtudtam egy-két dolgot.
- Kíváncsian várom – lesújtó pillantást lövellt felé, nekem pedig szám elé kellett raknom kezeimet, hogy ne nevessem el magam.
- Nos, nem is olyan kicsike, mint ahogy te leírtad – magyarázta Scott felpezsdülve. – Van egy tök jó szórakozóhely, a neve Zóna, ja és ezen kívül van kb. három olyan hely, ahova be tudnánk ülni billiárdozni meg csocsózni!
- Az alkohol olcsóságáról nem is kell említést tennünk – támaszkodott neki a kocsijának Tom kuncogva.
- Mindig a rohadt alkohol – csattant fel Scott és megrázta fejét. – Én nem is szoktam inni!
- Eleget – folytatta E.J. mosolyogva.
- Egy felest ittam legutóbb is! – háborodott fel, én pedig elnevettem magam. Ezt már nem lehet kibírni nevetés nélkül!
- Tényleg, kibírtad, hogy ne idd részegre magad már az első órában, kivártad a két órát! – motyogta Emma és mellém lépve rám kacsintott. Tudtam, vagyis gondoltam, hogy E.J.-vel beszéltek a vásárlás során, ezért is nem akarta, hogy velük menjek. Persze, szebben is közölhette volna velem, hogy csak beszélgetni akar vele, megértettem volna. Szúrós pillantást küldtem E.J. felé, aki megérezve, hogy figyelem felém kapta fejét, és kérdőn nézett rám.

- Indulhatnánk már igazán – nyafogta Amber, mire elhúztam szám. Nem volt egy szimpatikus egyén, de azért fent tartottuk a látszatot.
- Én nekem nincs kedvem hozzá – böktem ki, és egy hajtincsemet csavargattam, hogy ne nézzek szembe a gyilkoló tekintetekkel.
- Tudjuk, hogy neked máshoz van kedved – somolyogta Emma, majd hirtelen elvigyorodott. – De maradjatok csak itt!
- Miért ki marad még? – kérdezte meglepetten Amber, és nem esett le neki, hogy még is ki maradna még a házban, velem.
- De paraszt vagy E.J.! Mi elmegyünk bulizni és helyette te itt maradsz, hogy kielégítsd a vágyaidat? – Tom hangosan kelt ki magából, majd maga elé meredt. –Okos ötlet – motyogta, Amber pedig szúrós pillantással jutalmazta.
Ránéztem E.J.-re, akinek a szemében láttam minden egyes átkot, amit most a barátaira szórt.
- Indulnotok kellene – szűrte fogai között.
- Igaza van, menjünk! Mi van akkor, ha itt maradnak? – körmeit piszkálni kezdte türelmetlenül Amber, mire felhúztam szemöldökömet. Nem a gátlásosságáról híres úgy vélem.
- Igazából semmi, de hát most komolyan itt hagyjuk ezeket itt kamatyolni? – motyogta Scott lehajtott fejjel, engem pedig bűntudat fogott el. Persze E.J. még nem mondta, hogy itt marad, de azért titkon reménykedtem. Az említett felé fordultam és mosolyogva közöltem vele. Szerettem volna, ha inkább a barátaival megy el szórakozni. Nyilván itt is jól szórakozna, de nem akarom őt elszakítani a barátaitól, főleg nem hülye testiség miatt. Ha szerelmesek lennénk persze, más lenne a helyzet, de így…
- Menj velük. Addig is telefonálok egyet anyának – E.J. sokkal jobban felfigyelt erre, mint kellett volna. Szemei zavarodottan csillogtak, majd rásandított a barátaira.

- Maradok veled, úgy sincs kedvem most semmihez – lezseren megrántotta vállát, de tudtam, hogy mi a valóság az álcája mögött. Itt akar maradni velem, hogy elkövessünk egy nagy hibát. Miért teszi? Sokat mesélt már a családjáról és kétlem, hogy díjaznák, ha a fiúk csak úgy összefeküdne egy számukra ismeretlen lánnyal.
- Na, jó nem kell ez a duma! Hagyjuk, hogy itthon maradjatok kamatyolni, de aztán ti sem úszhatjátok meg! Nem fogunk mindig kettesben hagyni titeket – intett Scott mosolyogva. Egészen pozitív véleményem lett róla az utóbbi pár órában. Úgy néz ki, mint bármelyik mai tinédzser, de a felfogása teljesen más. Ha nem ismerném már valamennyire, azt mondanám, hogy egy idős lélek szállta meg fiatal testét.
- Félreértitek! – rázta meg fejét E.J., én pedig lehajtottam fejemet, hogy ne lássa kérdőn felhúzódó szemöldökömet. Tényleg félreértenék? Én voltam hülye, és már teljesen illetlen dolgok jártak a fejemben, miközben E.J.-nek tényleg csak nincs kedve ehhez? Nem értettem ezt most.
- Jó, hát persze – forgatta meg szemeit Emma mosolyogva, majd integetve kigurultak a feljáróról, és elmentek.
- Mikor fognak visszajönni? – próbáltam annyi közönyösséget ültetni hangomba, amennyi csak tőlem tellett.
- Náluk mindig más. Volt, amikor már egykor hazamentek, de van mikor akár reggelig is képesek elleni, nem tudni náluk – válaszolta, és éreztem hátamba fúródó tekintetét. – Miért kérdezed? – hangja nagyobb jókedvről árulkodott, szinte magam előtt láttam vigyorgó tekintetét.
- Csak, hogy lenne-e időnk elmenni vadászni – hangulata a válaszomra megcsappant, és kérdő tekintetével találtam szembe magam.
- Menjünk – bólintott komoran. Éreztem, hogy megbánthattam. Azt hiszi, játszok vele, pedig ez nem így van. Csupán annyira nem tudom, hogy mit csináljak. Elfordult tőlem, és be akart menni a házba, de kétségbeesett hangom megállította.
- Mi az?
- Sajnálom – szememmel a földet kezdtem bámulni, de tekintete égette a testemet.
- Mit sajnálsz Hayley? – kérdezte halkan. Hangja komor volt, szinte már érzelemmentes.
- Azt hiszem, kezded végre megérteni, hogy engem miért kerül mindenki – fancsali mosoly futott fel arcomon.
- Mert nem hagyod, hogy megismerjenek.
- Te ismersz, még sem tudsz kiigazodni rajtam, akkor még is mit várjak egy embertől?
- Lehet, egy ember még talán jobban megértené bonyolult észjárásodat, mint egy magamfajta – szinte köpte a szavakat, és csöpögött a gúnytól.
- Azt kétlem – mondtam halkan, és lassan felnéztem komor tekintetébe. – Nem akarom ezt.
- Micsodát? – vállát megrántotta, de egész testéből áradt a visszafojtott düh és feszültség.

- Nem akarlak megbántani – fakadtam ki keserű hangon. – Te nem hiszem, hogy olyan sokszor csalódtál volna eddig az életben, nem akarok én lenni az a személy, aki eddig a legjobban beléd rúgott.
- Ezt én is mondhatnám, bár jól tudom, hogy a te életed más volt, mint az enyém – vágott vissza keményen. A düh engem is kezdett maga alá vonni, és kezem is remegni kezdett. – Miből gondolod, hogy én teljes nyugodtággal tudnék úgy viselkedni veled, hogy tudom megbántalak mindig? Ennyire kőszívűnek nézel? Azt hittem már eleget bizonyítottam Hayley! – lassan kieresztette a gőzt, de még volt benne bőven, csak nem merte rám zúdítani. – És ne gondold, hogy én nem csalódtam az életben eleget, csak te azokról nem tudsz.
- Egész emberiek vagyunk most – jelentettem ki halkan, amolyan ténymegállapításként.
- Mert nálunk ez sokkal több, mint az embereknél, még is hasonlóak vagyunk – hangja már nyugodtabb volt, mint az előbb, még is megriadtam tőle. – Nem vagyunk emberek, Hayley, mi sokkal többek vagyunk. Te is tudod, hogy ebbe, ami most köztünk zajlik egy ember, már beleőrült volna. Nekünk minden egyes nagy változás, ami egy ember számára semmiség, hatalmas dolog. Azt hittem, te tudod ezt a legjobban.
- Hinni a templomba kell – motyogtam sértetten. A dühe nekem szólt, bár nem voltam benne biztos, csak éppen rajtam töltötte ki. Sokkal inkább magára haragudhatott.
- Figyelj, Hayley ez nem az a pillanat, amikor a bunkóságod meg tud oldani bármit is – szarkasztikus hangjára felkaptam fejemet, és szúrósan néztem rá. Tudtam, hogy sokkal keményebben odamondom a dolgokat bárkinek, de a bunkóság nem jó szó rá, egyszerűen őszinte személyiség vagyok, ami az előttem álló egyénre nem biztos, hogy jellemző.
- Csak őszinte vagyok, de te nem igazán.

- Én nem vagyok őszinte? – csattant fel, szemei pedig koromfeketévé váltak. Be kellett vallanom, hogy megijedtem tőle. Eddig még sosem volt rám ennyire mérges, nem kellett tartanom attól, hogy ténylegesen bántana, de most nem voltam annyira biztos benne. – Te mindent tudsz rólam, csak éppen az apróságokat nem, miközben én mennyit tudok rólad? Az előéletedet, de a mostanit nem, és nem is tudok rajtad kiigazodni!
- Elárulnád nekem, hogy mi az oka a viselkedésednek? – vágtam szavába, és ökölbe szorítottam remegő kezeimet.
- Mintha nem tudnád – sziszegte, és morogva beletúrt hajába.
- Nem tudom – leheltem magam elé, és majdhogynem a sírás kerülgetett.
- Miért kell mindig az ártatlan adnod Hayley? Ha nem éreznéd, azt, amit én, akkor te se lennél most ilyen, nem maradtál volna itt azzal a kifogással, hogy felhívom az otthoniakat, hogy meg vagy, amikor nagyon jól tudják! Érzelmek nélkül nincs testiség és ezt te is nagyon jól tudod, még is belementél, de miért? Magyarázd el, mert nem tudlak megérteni! De tudod mit, jobb, ha befejezzük ezt most rögtön és végleg! Nem akarok a bolhából elefántot csinálni!
- Akkor most mit csinálsz? – forgattam meg szemeimet, de nem törődött vele tovább folytatta kiborulását.
- Nem vagyok az ideális társ számodra, amit te nagyon jól tudsz, mert érezned kell! De tudod mit, szex társ meg nem akarok lenni, amikor lehet, hogy egy hét múlva találsz valakit magadnak! Nem fogok a második lenni!
- Férfi büszkeség – morogtam magam elé.

- Nem, ez vámpír büszkeség! Neked kell döntened! Vagy az első leszek, vagy senki! Nem tudhatom, hogy mikor fogom elérni azt, hogy szenvedni fogok miattad, de nem is akarom megérni! És, hogy őszinte legyek, már az egésztől elment a kedvem! Úgy, hogy a kis büszkeséged törődjön bele, hogy ez a hajó elment, mert a viselkedésed miatt, így döntöttem! – úgy tűnt, ez volt a végszó, mert hátat fordított és bement a házba. Szörnyű dolgokat vágott a fejemhez, és legtöbbjét nem is tartottam jogosnak.
- Jó, legyen így, nincs szükségem a hülye hajódra! Se rád! – elviharoztam mellette a lépcsőn, és a szobámba becsaptam az ajtómat.

Mikor felültem az ágytámlához összehúzva magamat, már nem bírtam ki, és könnyeim csorogni kezdtek. Fájtak a szavai, és nem gondoltam volna soha, hogy egyszer mindet tőle fogom megkapni. Mindig rosszabb abba csalódni, akiről nem is gondolná az ember. Igaza volt, az a legrosszabb. Úgy tűntem, mintha tényleg csak a szexre kellene, de ez nem igaz. Szükségem van rá, minden féle értelemben, de nem akarok szerelmes lenni. Mit számít, hogy boldog vagyok mellette, szeretek a társaságában lenni, és végre jól érzem magam, mert valaki megért mindenhogy. De ismét csalódnom kellett egy emberben, a természetem miatt. De ez vagyok én, egyszerűen nem fogok változtatni, nem tehetem. Az nem én lennék. Nem aggódok azon, hogy soha senki nem fog mellettem maradni, mert nem fogad el, hisz már megszoktam a magányt, még is nagyon nagy pofont volt ez nekem, hogy E.J. ilyeneket mondott nekem. Azt hittem, hogy mellette tényleg önmagam lehetek, de még ő se tud elviselni. Igaza van, szörnyű egy személyiségem van, én magam is tudom, na nem mintha ő egy földre szállt angyal lenne! Minden olyan jó volt, amíg el nem jöttünk ide, elbaromkodtunk, barátok voltunk, bármit elmondhattunk a másiknak, aztán mióta itt vagyunk egyszerűen minden más. Talán eddig is ezt akartunk? Hogy mindenféle szabály nélkül együtt tudjunk lenni? Persze, beszélgettünk ilyenekről, de csak mert átvettük Scott-ték hülyülésüket, hogy ó, mik fognak itt történni majd és stb. Talán komolyan gondoltuk volna mindketten?

Hallottam, hogy csapódik az ajtó, nem is egyszer, legelőször pedig azt hittem, hogy a többiek már vissza is tértek. De megéreztem a víz és tusfürdő illatát, mire elhúztam számat. Nem tudtam mióta ülhetek a szobába, lehet, hogy már vadászni is elment. Nélkülem. Pedig ezt együtt szoktuk csinálni. Szomorú voltam, főleg mikor rájöttem, hogy miért is vagyok most ennyire bágyadt. A veszekedés sose borított ki, megszoktam, hisz anyámtól napi szinten kapok osztást, megtanultam, hogyan engedjem el őket a fülem mellett, de ez más volt. Minden szava belém égett és nem tudtam elfelejteni. Az egészben az volt a szép, mikor tudatosult benne, hogy minden azért van, mert Vele veszekedtem. Senki más nem érdekelt volna, de az, hogy Ő mondott nekem ilyeneket, nagyobb volt bármi más fájdalomnál. A legnagyobb probléma itt volt, hogy Ő mondta ezeket és nem más. De miért más, mint a többi? Mert nagyon sokat tud rólam? Még nem is tudja az otthoni dolgokat. Igaza volt, hisz míg ő már nagyon sok mindent meséltem, majdhogynem ismertem az egész családját, de ő semmit nem tud rólam.

Mikor erre rájöttem kitöröltem szememből a könnyeket, és felpattantam, hogy megkeressem. Bár nagy volt a büszkeségem, de akkor is ezt a dolgot meg akartam vele beszélni, különben biztos voltam benne, hogy nem fogok megnyugodni. Csalódott voltam, mikor nem találtam a szobában, se fürdőben, pedig a meleg gőz, árulkodó jel volt, hogy tényleg zuhanyzott. Az ágyára néztem, majd a kinyitott bőröndjére. Minden arra utalt, hogy bizony ő a barátai után ment. Hazudtam volna, ha azt mondom, nem érdekel. Rosszul esett nagyon, hogy minden szó nélkül itt hagyott. Kezeimet tördelve kaptam magamra gyorsan egy pulcsit, de megláttam a hatalmas szakadást a pólómon, így le kellett vennem. Fájó volt visszagondolnom rá, hogy ez a lépcsőn történhetett. Sóhajtva húztam fel a cipzárt, majd megráztam hajamat, bár nem érdekelt, hogy már ennyire kócos volt. A gyors vadászat után, majd rendbe hozom magam. Gondolataim viszont előtörtek, és rosszul kezdtem érezni magam, mikor az tudatosult bennem, hogy biztosan nem tetszem neki. Hiszen neki nem egy ilyen lány kellene, mint én vagyok.

Kezdtem nem bírni az önmarcangolásomat, és jól tudtam, hogy egyáltalán nem volt erre szükségem. Eleget kapok máshol, miért kellett még neki is belém rúgnia? Ennyire rossz ember lennék? Hm, nyilván E.J. nagyon jó emberismerő, még is valamiért közel engedett magához, de kibukott belőle nem olyan rég, hogy mennyire is nagy problémája van velem. Akkor miért csinálta? Hisz elég régóta van már a világon, tudja, hogyan kell viselkedni az emberek körében, és Emmáékat nagyon is megszerette. Minek kellettem én már neki? A családja elég nagy ahhoz, hogy témázzanak mindenféle szabály nélkül a vámpírságon.

- Te mit keresel itt? – torpantam meg kitágult szemekkel, mikor megláttam a konyhában.
- Képzeld én is itt fogok lakni egy hétig – válaszolta a szokásos ugratós hangnemébe. Nem olyan volt, mint a lépcsőnél, hanem visszatért az az éne, amikor még minden rendben volt.
- Csak kapkodom a fejemet a hangulatváltozásaidra – motyogtam még mindig döbbenten. Valamit nagyon viccesnek tarthatott a mondatomba, mert hangosan elkezdett nevetni és a konyhapultnak dőlt. Széles mosolya, engem is jókedvre derített, nem tudtam nem mosolyogni mellette.
- Legalább hasonlítok, a jó édes apámra – vigyorogta. Végig nézett rajtam, bár nem értettem mustráló tekintetét, ami egyre jobban komorult el. – Sajnálom, Hayley. Nem akartam rajtad kitölteni semmit, és tényleg szemét voltam, nem érdemelted meg, és…
- Azt hittem, hogy a többiek után mentél – vágtam szavába csendben, és mellé sétáltam. A hűtő tele volt, bár a kaját nem találtam, amit Emma csinált, ennyire hamar befalták volna? Van időm rá, hogy készítsek magamnak valamit, így kiszedtem pár hozzávalót, bár nem tudtam még, hogy mit csináljak, nem vagyok egy konyhatündér.
- Gondoltam rá, mikor lezuhanyoztam, de aztán, csak átöltöztem, hogy elmehessünk vadászni – mondta, majd kis szünet után derűsen folytatta. – De azért reméltem, hogy messzebbre megyünk vadászni, mint a konyha – elvigyorodtam magam, majd gondterhelten a hajamba túrtam.
- Tudsz főzni?
- Nem igazán – rándult meg szája, és hirtelen levette pulcsiját, ami alatt egy fekete póló volt. Izmos, vékony testalkatát nagyon jól kiadta, nekem pedig el kellett fordítanom fejemet, hogy ne lássa meg mennyire végig néztem rajta. – De talán ketten jutunk valamire, hacsak nem szeretnél még is elmennél a közeli erdőbe – megadta a választás lehetőségét, de mindig. Sose volt az, hogy megmondta volna mit tegyek, ami nekem nagyon tetszett. Nyilván elmondta az ő véleményét, de mindig azt tette, amit én akartam, bármiféle szó nélkül.
- Nem szeretnék, de ha te igen, akkor menjünk – szólaltam meg hosszú csend után, mire mosolyogva megrázta fejét.
- Nekem nincs szükségem rá, és ha neked se, akkor legalább nem kell elhagynunk ezt a szép házat, ami egy kissé poros – összevont szemöldökkel nézte a plafonon a sarkokat, és a polcokat. Kuncognom kellett rajta, majd felültem a konyhapultra. Mindig kicsinek éreztem magam mellette, és ez így is volt, de jobb szerettem, ha egyenrangúak vagyunk. – Ötlet?
- Meleg szendvics?
- Mekkora vacsora lesz te jó ég! – nyögött fel kacagva, mire röhögő görcsöt kapva kezdtem hangosan nevetni.
- Nagyon jól szórakozol – nézett rám kétkedve mély, zöld szemeivel, mintha kételkedett volna benne, hogy normális vagyok-e. – Na, jó, ha kikuncogtad magad, akkor essünk neki, mert sose végzünk!
Mondatára még jobban hahotázni kezdtem, már a hasamat fogtam a rázkódástól, szinte leestem a pultról görnyedésem miatt. Befogtam számat, de egész testem remegett az elfojtott nevetéstől.
E.J. mosolyogva nézett, majd sóhajtott, és intett egyet kezével.
- Röhögd ki magad, mert meg fogsz fulladni!
Több se kellett ott folytattam, ahol abbahagytam. Még magam sem tudtam, hogy mit nevetek ennyire, de nagyon jól esett ennyi szomorú idő után. Még életemben nem nevettem ennyit, ezt biztosra tudtam.
- Ne… Ne haragudj! – leugrottam ezer wattos vigyorral a pultról, és megérintettem karját. – Csak olyan vi…vicces volt…
- Marha jó volt – motyogta szem forgatva. – Befejezed még ma?
- Terveztem – vigyorogtam rá pimaszul.
- Fantasztikus vagy – lenéző pillantása, felmérgesített és beleütöttem vállába. Bicepsze nagyon kemény volt, elámultam rajta. – És harcias is!
- Azt hittem már tudod rólam! – kihúztam magamat heherészve, de tekintete távolinak tűnt. Mintha nem is itt lenne. Abbahagytam jókedűlyésegem, és összevont szemöldökkel néztem. Nagyon távolba révedő tekintete megijesztett, de ugyanúgy a szemembe nézett. – E.J.? – aggódtam, hogy megint amolyan rohama lesz, mint délután a szobába. – Jól vagy?
Nyelt egyet, és pislogott néhányat, majd komoran bólintott. Gondolkodás nélkül tettem kezemet helyes arcára, és hüvelykujjamat megsimítottam járomcsontját.
- Fura vagy ilyenkor.
- Azt hittem buksz a fura srácokra – mosolyodta el magát. – De nyugi nincs semmi bajom.
- Elhiszem neked – mondtam csendesen. Mosolyogva nézett le rám – rohadjon meg, amiért ilyen magas – majd egy pillanat alatt hajolt le arcomhoz, és egy tizedmásodperc alatti habozás után ajkát az enyémhez érintette.

folyt. köv. hamarosan :) nem lett nagy fejezet, amit sajnálok, de azért remélem írtok néhányan kritit. Az előzőre elég sokat kaptam, ami nagyon jól esett, és hálás is vagyok érte, köszönöm nektek :))