10. Fejezet

Tudom, tudom már megint xD de készen vagyok vele :D:D hamar ami igaz és a 11.et még el se kezdtem szóval arra most várni kell szerintem csak hétvégére leszek kész vele, mert nem biztos, hogy lesz időm írni, de hétvégére biztosan készen leszek vele :D addig is türelem :D és köszönöm az olvasóknak, na meg a kritikázóknak :)♥

http://www.youtube.com/watch?v=40qbU4mpClc&feature=related ezt hallgattam írás közben :D

Bella szemszöge:

Sejtettem, hogy ez a nap szörnyű lesz, főleg, ha Edwarddal találkozni fogok, de az életben nem gondoltam volna, hogy még rosszabb lesz, ha nem fogom látni. Pedig itt vagyunk a Cullen ház hatalmas nappalijában, és mindenki itt van, kivéve azt a személyt, akire én a legjobban vágytam. Alice elárulta nekem, hogy elment futni egyet, meg dolga van. Na persze, dolga van… vagy inkább csak kerül. Tényleg nagyon hathattam rá tegnap, ha ennyire meg akarja tartani a távolságot. Pedig mindenképpen találkozni akartam vele. Szükségem volt rá, hogy lássam. De valami szép mentséget találhatott, ha Esme és Carlisle szó nélkül rábólintottak, hogy elhagyja a házat. És ez nekem pokolian fájt.

Sarah ahogy mondta tegnap este, Carlisle-ékkal tényleg a hegyekbe akarnak túrázni egy nagyot. Túrázás alatt kiadós vadászatot értek. Hamar el is indultak, és persze Emily-t is magukkal vitték, aminek következménye kép Rosalie egész délután morcos volt. Nagyon megszerette őt. A szülők elmentek, ami látható volt. Emmett és Ryan egész nap hangosan üvöltették a zenét, a ház előtt birkóztak, mint valami két nagy óvodás és beszólások kínos sokaságát zúdították a nyakunkba. Jasper és Ryan is valahogy megtalálták a hangot, mert egymást okították a katonai harcokat illetően. Na, nem mintha Ryan-nek bármi tapasztalata lenne, de volt egy fél éve, mikor a déliekkel keveredett össze és igen jó barátságot kezdett ápolni néhány harcossal. Alice elmesélte férjének a történetét, amit elámulva hallgattam végig. Alice egésznap csacsogott, be nem állt a szája, mindenről hablatolt, ami csak eszébe jutott, de Edwardot nem említette egy szóval sem, amiért hálás vagyok neki. Egész nap ott volt bennem az űr, hogy hiányzik és ez az érzés egyre csak nőtt.

- Azt sem értem, hogy mi a frásznak kellett tegnap iskolába mennünk. Pénteken? Az utolsó napra bementünk és nem volt semmi értelme.
- Jó is, hogy mondod – torpant meg Ryan és először megrémülve, aztán hatalmas vigyorral a képén lépett elém. – Szombat van, ami azt jelenti, hogy éjszakai életet kell élnünk.
- Az mit jelent? – állt meg Rosalie a ruháinak pakolása közben. Nos igen, az ő szobájában voltunk, és még Alice nekem csacsogott, addig Rose-nak néha oda kellett mondanom egy véleményt a ruháival kapcsolatba. Elképesztő, hogy mekkora ruha mennyiség van a birtokukban.
- Azt jelenti, kis ciklon – Rose-nak nagyon tetszett az újfajta becézése. – hogy bulizni megyünk!
- Az mit jelent a te szótáradba? – nevette el magát Jasper. Meglepődtem viselkedésén, eddig még nem sokszor láttam őt ilyen elevennek, de Alice felvilágosított, hogy a hangulat teszi.
- Elmegyünk egy szórakozóhelyre, tombolunk egyet, és én személy szerint felszedek valami nőcskét.
- Micsoda nőcsábász vagy te – mormolta Alice és elhúzta száját.
- És te addig mit csinálsz? – nézett rám Rosalie csodálkozva.
- Általában amíg megiszok egy koktélt, minden megtörténik, amit elmondott, aztán én fogom magam és hazamegyek – megrántottam vállam mire Alice és Rosalie összenéztek.
- Baj lenne, ha veletek tartanánk? – kérdezte Rose, mire elnevettem magam.
- Végre! Ha ti mentek, akkor nekem nem kell mennem!
- Ez tök baró! Haver, mi is megyünk! Évek óta nem jártam ilyen helyen, annyira zsír lesz! – hahotázta Emmett felpörögve. – Úristen, mit vegyek fel?
Kérdésére mindannyian görnyedezni kezdtünk a nevetéstől.
- De neked is jönnöd kell Bella, és csak egy bambi koktélt kapsz, nem akarom, hogy megint összehányd a kocsimat!
- Várj! Ti isztok alkoholt? – döbbent meg Jasper, de nem ő volt az egyetlen.
- Persze! Ti még nem próbáltátok?
- Úgy voltunk vele, hogy ugyanolyan rossz íze van, mint minden más emberi italnak – felelte Rosalie ámuldozva.
- A kólát és ehhez hasonló szarságokat én se iszom meg, de az alkohol más, az nincs tele édesítőszerrel meg minden vacakkal. Persze, elég rossz az íze, de több mennyiség után már eltompulnak iránta az érzékszervek.
- Ez hihetetlen – nyögte Emmett leesett állal. – Akkor vámpír létünkre mi is be tudunk rúgni?
- Azt nem mondtam, de egy kis hatást érzel – vigyorogta Ryan. – Sajnos Bella baba félig ember, és egy alkalommal kicsit többet ivott a kelleténél. Meg is látszott rajta.
- Soha többé nem fogok annyit inni – most már csak mosolyogtam a dolgon, de borzalmas volt. A hányinger, az émelygés, a másnaposság. Alig hiszem el, hogy ezt emberek milliói csinálják meg minden hétvégén és élvezik.

Ryan mesélni kezdett ezekről a szombatokról. A fiúk ámulva, de sokszor nevetve hallgatták. Alice-ék tényleg úgy döntöttek, hogy jönnek, így sötétedéskor mi is indulni akartunk haza. Legalább is Ryan készülődni, én meg enni.
- Komolyan nem akarsz ma jönni? – kérdezte tőlem, miközben haza fele futottunk.
- Most már van kivel menned, úgyhogy igen. Legalább egy kicsit egyedül leszek a házban, tudod…
- Oh, csak nem meztelenül akarsz flangálni?
- Annyira idióta vagy! – nevettem el magam és lelassítva berohantam a házba.
- És ha Edwardot hívnánk? El lennétek nem? – a nevére megtorpantam, amit Ryan észrevett. – Láttam, hogy nem esett túl jól, hogy ma nem volt a házba. Sőt még a ház közelébe se volt.
- Túlélem Ryan! – néztem rá, mire megvonta vállát.
- Akkor még mindig nem? – kérdezte hangosabban, mikor az emelet felé vette az irányt.
- Nem! Nem megyek! – kuncogtam, majd ledobtam magam a nappaliba. Majd csak elütöm az időt valamivel. Nem is olyan nagy baj, hogy most nem fog mindenki zargatni, legalább nyugodtan átgondolhatok dolgokat.
Alig telt el fél óra, Ryan lejött immár lezuhanyozva – tőlem tanulta – felzselézett hajjal és frissen mosott ingbe.
- Lehet Edward jön, sőt Alice biztosan rávette – próbált érvelni, mire nyeltem egyet. Az egyik kisebb tükörbe megigazította ingjét, és kérdőn rám nézett.
- Akkor szórakozzatok jól – rántottam meg vállam. – El leszek!
- Biztos?
- Ryan, nem vagyok gyerek – néztem rá mérgesen. Nem szerettem, ha nagyon apáskodik fölöttem.
- Hát jó – lépett felém, majd megpuszilta homlokomat. – Megyek értük a BMV-vel, majd hajnalba jövök! Vigyázz magadra Kölyök!
- Szia! – becsaptam mögötte az ajtót, majd még mindig kuncogta sóhajtottam. Nos, lassan már nyolc óra, azt hiszem, megnézek majd valami filmet.
Már a szobámba indultam volna, hogy lezuhanyozzak, de a telefon csörgése megakadályozott. Sóhajtva vettem fel a házi telefont, és kihangosítottam.

- Igen?
- Biztos nem akarsz jönni? – trillázta Alice magas hangon, míg én a telefon mellett lévő papírokat kezdtem szórakozásból nézegetni.
- Biztos Alice, szórakozzatok, én el leszek itthon. Nincs kedvem menni – mondtam már nem tudom hanyadjára, de viccesnek találtam a fáradozásukat, na meg jól esett.
- Még akkor sem, ha én is megyek? – szólalt meg hirtelen Edward bársonyos, lágy hangja. A borítékok kiestek a kezemből és döbbenten meredte a telefonra.
- Szia Edward – nem tudtam, hogy elég hangosan mondtam, hogy meghallja. Nem tudtam hirtelen mit kinyögni, annyira váratlanul ért, hogy megszólalt. És ha ő is megy… ezek szerint mégis csak szeretne velem találkozni? Nos, ha Alice-en múlik, akkor ez most nem fog összejönni. Nem akartam menni, tényleg semmi kedvem nem volt. Eddig is csak azért mentem, hogy Ryan ne menjen egyedül, na meg valakire rá is kellet vigyázni, hogy vámpír létére össze ne balhézzon egy halandóval. Edwardot biztos magukkal rángatják, én pedig nem szeretném páholyból nézni, hogy minden lány nyálcsorgatva néz Edwardra. – Nem, nem megyek, de mulassatok jól. – hangja kellemes volt, és csodálkoztam is, hogy megkérdezte nem megyek-e. Nem volt benne neheztelés, vagy megbántottság.

- Biztos? – még telefonon keresztül is kihallottam hangjából a jókedvet, amit nem értettem. Próbált lehengerlő édes hangjával meg győzni, de kitartottam az elhatározásom mellett. – Annyira makacs vagy! – fújtatott, mire nem tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
- Jó mulatást Edward! – reméltem, hogy el tudtam rejteni a lehangoltságomat, és kinyomtam a telefont.
Pár percig még meredten figyeltem a telefont. Megfordultam, mire újra csörögni kezdett. Ijedtemben ugrottam egyet, majd zihálva felvettem.
- Igen? – mi van, ha Edward az ismét?
- Szia kicsim!
- Szia anya! – mélyet sóhajtottam, majd a konyhába mentem. – Mi a helyzet?
- Óh, fantasztikus itt fent a hegyekbe. Friss a levegő és tele van állatokkal, igazán kellemes a hely. Emily pedig nagyon élvezi.
- Hiányzik – mondtam, és rájöttem mennyire igaz. Bár csütörtök óta elhanyagoltam szegényt. Ha visszajönnek, megint olyan lesz, mint régen.
- Hidd el drágám, ő is hiányol már titeket. Még Ryan-t is – kacagott, mire elmosolyodtam magam. – Ha már Ryan-nél járunk, otthon van?
- Nincs – nem lepődött meg rajta, csak morgott egyet nem tetszése képpen. – A Cullenekkel elmentek Seattle-be.
- És te miért nem mentél? Ha tudom, hogy egyedül maradsz otthon, abba a hatalmas házba, akkor téged is magammal rángatlak.
- Nem kell, elvagyok. Jól esik a magány.
- Rendben van, csak aztán vigyázz magadra! – sóhajtott, mire megforgattam szemeimet. Miért kell ennyire aggódni értem? Nem vagyok annyira törékeny. – Holnap késő délutánra hazaérünk, kivennél egy húst a fagyasztóból? Megígértem Emily-nek, hogy csinálok neki lasagna-t.
- Már megelőztelek – nevettem el magam, és a mosogatóba raktam a darált húst. Nem volt valami guszta, de kész állapotban egészen íncsiklandozó.
- Rendben van, köszönöm. Sietünk haza! Ha Ryan megint hülyeséget csinál, én agyonütöm!
- Majd befenyítem – vigyorogtam, mire elnevette magát.
- Hálás lennék – kuncogott velem, majd sóhajtott. – Most mennem kell, de ha van kedved, akkor gyere utánunk.
- Ne aggódj miattam légyszives! – kértem őt lágyan.
- Jólvan. Holnap megyünk. Vigyázz magadra!
- Szia anya! – letettem a telefont, majd kibámultam az ablakon. Már korom sötét volt, az én szemem nem volt annyira éles, mint egy vámpírnak. Csak pár méterig látom az erdőt. Meg se lepődtem, hogy esett, ami rám is hatással volt. Hangulatom eddig se volt túl jó, de a zuhogó esőt nézve csak még jobban elromlott a kedvem.

Mostanra Ryan-nék már biztosan Seattle-be vannak. És nyilván drága bátyám próbálja a Cullenékat beavatni az ő szokásaiba. Vajon Edward jól érzi magát és követi Ryan hülyeségét? Felszed magának valami emberlányt? Nem nézném ki belőle. Valahogy nem olyan. És különben is, bármennyire is beilleszkedett az emberek közé akkor is biztos erkölcstelennek tartja, hiszen az ő idejében ez még nagyon nem volt szokás. Saját magam bosszantottam fel magam, hogy ilyeneket gondoltam. Még is miért filózok én ezen? Azt csinál, amit akar. Szíve joga. Kivéve ha van valakije. Sőt, lehet, hogy ma azért nem volt otthon, mert a barátnőjével volt. Úristen, majdnem megcsókoltam egy srácot, akinek van barátnője.

Zaklatottan és fújtatva ültem fel a pultra, és kortyolgattam egy kis vizet. Lehet megint vadásznom kéne. Igaz, hogy nem volt két napja, hogy vadászni voltunk, de úgy érzem, hogy most csak az lenne számomra megváltás. Nem akartam esőbe elindulni, de úgyis egyedül vagyok itthon, időm, mint a tenger, amíg Ryan megjön, tehát nyugodtan lezuhanyozhatok és átöltözhetek majd. Már értem, miért mondta azt Ryan, hogy meztelenül flangálhatok. Felkaptam magamra egy pulcsit, majd enyhe mosollyal az arcomon szökdeltem le a lépcsőn az ajtó felé, mikor újra megcsörrent a telefon. Mi a fene, ingyenes a hívás? Vagy kedvezményes hétvége? Bosszúsan kaptam föl, de a kijárat felé mentem.
- Igen?
- Beengedsz? – megtorpantam, majd vámpírsebességgel téptem fel az ajtót. Az aranyszempár felcsillant, és arcára a kedvenc csibészes mosoly került.

Edward szemszöge:

- Mit keresel itt? – támadt nekem fakó hangon, de még mindig döbbenten.
- Gondoltam csak nem hagyom, hogy unatkozz egyedül ebben a hatalmas házban – válaszoltam mosolyogva.

Végig néztem újra alakján, nem mintha nem ezt bámultam volna, már két napja. Kivéve a mai délutánt. Nem tehettem róla, kétségbe voltam esve, hogy mégis mitévő legyek. Tudtam, mit akarok, de addig semmit nem tehettem, amíg Bella fafejűen ragaszkodott az elhatározásához. Épp ezért reméltem, hogy Ryan beszél vele. Nem volt valami örömteli beszélgetés, amikor elmondtam neki, hogy érzek valamit a húga iránt, de végül úgy tűnt meggyőztem. Nem tudtam, hogy Alice-el mit beszélt, nem mutatta meg, mikor ma hazamentem. Az egész házban éreztem émelyítő illatát, és szinte élvezettel szívtam be. Egész délután a réten ültem, ahova csak egyedül szoktam kijárni. Helyére tettem a dolgokat, a fejemben és végre bevallottam magamnak, hogy igenis érzek valamit a lány iránt.

- Vadászni indultam – közölte velem szemlesütve.
- Tudom, Alice mondta, de ha nem vetted volna észre szakad az eső. Pár óra múlva eláll most ne indulj neki.
- Oké – kelletlenül bólintott, mire felhúztam szemöldökömet.
- Be se engedsz?
- Igazából még mindig az érdekelne, hogy miért nem Seattle-be vagy, úgy volt, hogy te is mész – mormolta, és a nappali felé vette az irányt. Mosolyogva becsuktam az ajtót és utána iramodtam.
- Miért érzem úgy, hogy jobban is örültél volna neki? – kérdeztem halkan és leültem szembe vele.
- Csak… furcsa ennyi az egész – bökte ki, majd végre rám nézett.
- Beszélhetnénk normálisan? – kérdeztem habozva, szemei pedig megrebbentek.
- Rendben – sóhajtott fel.