3 fejezet.

- Én is maradok – jelentette ki Rosalie. Emmett meg sem lepődött ezen, csak mosolygott rajta, és gondolatain most meglepődtem. Nem a szokásos Emmett féle perverz képek peregtek le előtte, hanem, tényleg belegondolt, mint egy érett ember, hogy milyen lenne, ha neki is lenne gyereke. Számtalanszor elképzelte már, és utálta magát a miatt, mert Rose-nak nem adhatja meg azt, amire vágyik. Csodálkoztam, amikor magát ostorozta emiatt, általában én vagyok a mazochista és nem ő. De még magánál is jobban gyűlölte azokat, akik miatt Rose vámpírrá vált. Boldog volt, ő szeretett vámpír lenni és még ennél is jobban szerette a nővéremet, de sokszor szerette volna, ha minden máshogy történik. Rossz volt neki látnia felesége szenvedését. Szomorú is volt egyben, mert most, hogy Emily-t megismerte, tudta Rose-nak ismét felszakadnak a régi sebek, de örült is neki, hisz ha Sarah és Will nem vette zokon, akkor egy kicsit is, de átélhette az anyai szerepet.
- Akkor én is!
- Gyerekek, illetlenség sokáig maradni – rótta meg őket Esme.
- Dehogyis! Örülök, hogy maradtok, hisz még jobban megismerhetünk titeket! – ellenkezett egyből Sarah és egymásra mosolyogtok. Nagyon jól ki fognak jönni, ehhez nem fért kétség.
- Akkor én is maradhatok? – pattant fel Alice vigyorogva. Láttam a fejében, hogy egyetlen személy miatt szeretne itt maradni. Bántotta az önérzetemet, hogy mindketten egy személyre vagyunk kíváncsiak, és önző akartam lenni, bár nem értettem, hogy miért.
- Bella miatt hiába akarsz maradni, ő aludni fog – jól esett egy pillanatra is, de lelombozni az örömét.
- Nem szükséges mindig aludnom – hallottam meg a világ legszebb hangját mögülem. Épp a lépcsőről sétált le, mikor hátrafordultam.
Ryan felkapta a fejét és bűntudatosan nézett húgára. Bella ezt észrevette, majd elmosolyodta magát – milyen gyönyörű így – és megrántotta vállát.
- Carlisle, gyere, hagyjuk magukra a nőneműket és beszélgessünk. Sok kérdésem lenne a foglalkozásoddal kapcsolatba – szólalt meg Will és apámra mosolygott. Carlisle szó nélkül követte őt fel az emeletre egy szobába.
- Ez sértő volt – motyogta Ryan duzzogva, mire Emmett rákontrázott.
- Nekem mondod? Ez azért durva volt, ennyire nem nézek ki fiúnak?
- Úgy érthette, hogy ti fiúk biztos elmentek vadászni egyet az ismerkedés örömére – lépett mellém Bella kuncogva.
- Miért akartok ennyire itatni? Már kluttyog a bambi vér a hasamban – nyögött fel Ryan, mire Bella megforgatta szemeit, ellentétben Emmett-tel aki hangosan nevetni kezdett.
- Én nekem viszont semmi kifogásom egy kis vadászat ellen. Rám fér a holnapi suli miatt – állt fel Jasper.
- Jó is, hogy mondtad – csapott homlokára Sarah és Bellára nézett. – Beírattalak az iskolába Ryan-nal, holnaptól kezdhettek.
- Másra se vágytam csak feltűnésre – hajtotta le fejét bosszúsan.
- Nem fog sokáig tartani, pár hét az egész aztán már rád se fognak bagózni – kacagta Alice Bella elé ugorva.
- Egyébként Alice vagyok, Edwardot már ismered – intett felém, majd megfordult. – A nagydarab agyatlan Emmett, a felesége Rosalie, Jasper pedig a férjem, és Esme az anyánk, mint neked Sarah, Carlisle pedig az apánk. Most, hogy ez megbeszéltük, holnap elmegyünk vásárolni? – hadarta egy szuszra. Bella úgy nézett rá, mint egy szellemre, szemöldökét felhúzta és megszólalt.
- Először is, tudom, hogy kik vagytok, vagyis sejtettem – rántotta meg vállát. – Másodszor pedig, - gyors pillantást vetettek Ryan-nal, aki vigyorogni kezdett – nem szeretek vásárolni – úgy vallotta be, mint valami gyilkosságot.
- Kérlek szépen! Rosalie úgy se fog velem jönni ezek után, Jasper-t pedig nem akarom magammal rángatni. Nem ért a divathoz – tette hozzá unottan, mire Jasper sértődötten összefonta karját.
- Bezzeg, amikor a szatyrokat kell cipelni, akkor tökéletes vagyok – morogta, de Alice úgy csinált, mintha nem hallotta volna.
- Kérlek Bella, tök jó lesz! Nagyon sokat fogunk beszélgetni, és irtóra jól fogunk mulatni!
- Honnan tudod? – kérdezte megütközve Bella. Hát persze, nem tudja.
- Látom a jövőt – jelentette ki, mintha mindennapos dolog lenne, olyan személlyel összefutni, akinek birtokába van ez a képesség.
- Van még valaki, akinek van különleges képessége? – kérdezte, szinte csak magától, de Jasper megszólalt.
- Én érzem az érzelmeket. És uralni is tudom őket, de csak akkor, ha én is ura vagyok önmagamnak.
- Hasonló, mint az enyém, de azért még sem – kezdte Sarah, ami még nekünk is új volt. – Én azt érzem, hogy az emberek, vámpírok között milyen kapcsolat van. Ezért tudom, hogy a szerelem mennyire összeköt titeket, vagy éppen a szeretet. Nem tudom irányítani sajnos, csak átérzem – mosolygott.
- Ennyi különleges vámpír egy rakáson, és a Volturi még nem jelent meg nálatok? – hirtelen Bella hangja keményen és ridegen csengett. Nem tagadhattam, de a hideg futkosott a hátamon. Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám. Egyetlen kellemes szóval le tud venni a lábamról, de egyetlen érzelemmentes szóval meg tud rémíteni. Reméltem, hogy én sose fogom megtudni, milyen, ha Bella dühös rám.
- Szívesen látna minket a csapatban, főleg Alice-t.
Mindenki észrevette, hogy Jasper hirtelen milyen mérges lett és már mozdult volna Alice felé, hogy megvédje.
- A Volturi-t mindenki rossznak állítja be, de nem azok – szólaltam meg, mire minden szem rám szegeződött. – Ők a béke és a civilizációnk alapja.
- Kétlem, hogy annyira makulátlanok lennének, ha valakit erőszakkal akarnak Volterrában tudni – Bella barna szeme megkeményedett és dacosan nézett rám.
- Volt, hogy sajnos egy-egy egyedi képesség miatt képesek voltak mindent elfelejteni, de a saját szabályát Aro nem szegi meg. És Eleazar is már nem tartozik közéjük, nem akarnak senkit sem erőszakkal ott tudni. Aro-nak vannak álmai, vágyai de a szabályait nem fogja felrúgni. Csupán el tudja hitetni, hogy nincs más választásod, csatlakoznod kell.
- Miért véded őket ennyire? – csattant fel Bella keserűséggel a hangjában.
- Egyáltalán nem védem, csupán mindenki gonosznak hiszik őket, de ez nem igaz.
- Aro gonosz és kegyetlen – dobbantott lábával mérgesen.
- Hiheted ezt, de nem így van – próbáltam rá lágyan nézni, hogy ne azt higgye ellene vagyok, de ez nem jött össze. Összepréselte száját, hogy ne mondjon semmit, majd Sarah-ra nézett.
- Felmegyek aludni. Jó éjt mindenkinek – volt egy olyan érzésem, hogy ez rám nem vonatkozott.
- Jó éjt – válaszolták kórusban.

Bella elhaladva mellettem rám nézett szemében szomorúsággal, majd felrohant a szobájába. Hallottam, hogy hangosan csapódik az ajtaja, amire nevetséges módon összerezzentem. Gratuláltam magamnak, hogy ilyen hamar még az ismeretségünk elején sikerült összekapnom vele. Végtelenül elszomorított ez a tudat.
Kérdőn néztem Ryan-re, aki ezúttal nagyon is kihasználta azt, hogy tudok olvasni a fejében.
Megtehetném, hogy leszidlak, de Bella meg tudja védeni magát, mint láthattad. Ha a Volturit jön, szóba Bellát nem lehet meggyőzni. Hajthatatlan, váltig állítja, hogy a Volturi rossz. Bár én se szeretem őket, nem ítélkezek, amíg nem bántják a családomat. Attól félek, hogy Bella egyszer kihozza Aro-t a sodrából, és támadni fognak.

Sóhajtottam, majd a lépcső felé vettem az irányt, hogy bocsánatot kérjek tőle, de Alice elém állt.
- Most én beszélgetek vele! Tudom, hogy szimpatikus vagyok neki – mosolygott, majd megveregette vállamat, és már el is tűnt.
- Sarah, esetleg megnézhetném Emily-t? – Rosalie félt a nem választól, de emiatt nem kellett tartania. Sarah is jól ismerte azt az érzést, mikor szenved, mert nem lehet gyereke. Mosolyogva fogta meg nővérem kezét, és Esme is követte őket.
- Akkor beiktatunk egy gyors vadászatot? – kérlelt Jasper, mire bólintottam.
- Na, végre – motyogta, mire elmosolyodtam magam.
- Veletek megyek – pattant fel Emmett, majd Ryan.

Míg az erdőben futottunk, hallottam a hátam mögött Ryan és Emmett beszélgetését, és eléggé megkedvelték egymást. Jasper is tartott ettől a nagy barátságtól, tudta ő is, hogy akkor általában mi járunk a legrosszabbul. Beszólogatásuk, csínytevések sorozata, hülyéskedések kereszttüzében. Remek, másra se vágytam, mint egy Emmett kettőre.

Gyors vadászatot akartam, talán mihamarabb vissza akartam menni abba a házba, amit körülvett az a mennyei illat, ami Bellából áradt. Jasper nem értette az érzéseket, amik tőlem eredtek, de nem akartam neki magyarázkodni.
Ryan és Emmett elbolondoztak egy ideig, már rájuk kellett szólni, hogy induljunk vissza. Nem, mintha az idő sürgetett volna minket, leginkább én akartam visszamenni, de természetesen Jasper se szeretett annyira túl sok időt távol tölteni Alice-től. Bár tudta, hogy meg tudja védeni magát, még is védelmezte. Emmett-nek valahogy sok kedve nem volt visszamenni, tudta, hogy Rosalie úgyis a kislány mellett van, Ryan-nak pedig nem kellett kihez visszamennie.
-Mond Ryan, te nem csíped Emily-t? – kérdezte Emmett, mikor már visszafele futottunk. Jóval előttük voltam, de azért kíváncsian hallgattam beszélgetésüket.
- Dehogynem, semmi bajom a törpével, mintha a húgom lenne. Nálunk természetes ez a csipkelődés! Ahogy Bellánál is.
- Mintha Sarah és Will annyira nem repesne az örömtől, hogy ilyen vagy – harsogta Emmett hangosan.
- Elfogadják, de igaz, ami igaz gyakran okozok nekik fejfájást, már ha egy vámpír kaphat.
Ettől tartottam, hogy Emmett és Ryan a kelleténél jobban fogják egymást kedvelni, de most ez volt a legkisebb problémám. Mindenképpen szerettem volna bocsánatot kérni Bellától. Még ha nem is éreztem jogosnak.
A ház elé érve megtorpantam és ismét megcsodáltam, hogy mekkora. Ryan nem a főbejárat felé indult, hanem megkerülte majdnem a házat és egy kisebb ajtón ment be. Követtük, majd egy hatalmas konyhába érkeztünk, csupa modern eszközökkel felszerelve. Nyilván ők hasznát is veszik, tekintve, hogy két személy is étkezik. Meglepődtem, mikor a kis Emily-t és Rose-ékat ott találtuk.
- Sziasztok! – mosolygott felénk angyalian. A pultnál ült és valami süti majszolt mellé pedig valami világos barnát ivott.
- Te még mindig fent vagy? Hisz már éjfél is elmúlt, miért nem alszol? – dorgálta meg Ryan vigyorogva.
- Nem tudtam aludni, mert nem köszöntetek el tőlem, még Bella sem – szomorúan pillantott rá, mire megrázta fejét.
- Nem is te lennél, ha emiatt nem kezdenél hiszti rohamba – forgatta meg szemeit, majd egy pillanat alatt felkapta.
- Hogy érinted meg ilyen könnyedén? – csúszott ki a kérdés Rosalie száján.
- Nem olyan törékeny, mint amennyire látszik – fordult felé. – Akkor se volt semmi baja, mikor bevágtam a medencébe, tiszta erőből. Már az emeletről is zuhant le de túlélte, sőt talpra érkezett. Úgyhogy…
- Ez elképesztő – suttogta maga elé nővérem, majd anyára nézett vágyakozva. Esme szavak nélkül is értette, hogy érez.
- Nem annyira, hogy belevágtad a medencébe – Sarah mérgesen nézett Ryan-re, aki vigyorogni kezdett.
- Csak vicc volt, amúgy meg ott volt Bella is, és ő vigyázott rá!
- Ryan ez…
- Tudom, tudom borzasztó – motyogta, majd hátat fordított nekünk.
- Én élveztem – hallottam meg Emily boldog hangját.
- Ezt anya kétlem, hogy értékelné, úgyhogy legközelebb csak akkor játszunk ilyet, ha hosszú kámaszútrás hétvégére elmennek Will-lel!
Emmett hangosan nevetni kezdett Ryan mondatán, és Jasper se tudta elrejteni vigyorát. Sarah zavarban volt, és inkább elpakolta a nem létező rumlit a konyhában, miközben Rose és Esme faggatták.



- Szeretnék bocsánatot kérni Bellától, és nem ártana beszélnem a húgommal – mondtam Ryan-nek, mikor utolértem.
Bólintott, bár nem értette. Mikor már a második emeleten voltunk, ő jobbra ment az egyre álmosodó Emily-vel, de fejével a balra levő ajtó felé bökött
- Az Bella szobája.
Nem is kellett volna elmondania, már meg is hallottam Alice hangos nevetését, ami vegyült Bella gyönyörű hangjával. Egy ideig még ámulva hangoztattam magamban a csodálatos nevetést, majd megindultam az ajtó felé. Meglepődtem, mikor befordultam a szoba elé, de az ajtó nem volt becsukva.
-Gyere be nyugodtan – nézett rám Bella kétkedően.
Beléptem az ajtón, és persze egyből körülnéztem. Nem volt valami nagy szoba, pedig kétlem, hogy ne tudták volna úgy építeni –már ha – de talán ez pont Bellához illet. Visszafogott volt, halvány kék színnel lefestve. Az ajtóval szembe volt teljesen a falhoz tolva a nagy francia ágy, mellette egy nagyon apró kis éjjeli. Ott ült Bella török üllésbe, Alice pedig vele szembe hasalva. Mosolyogva fordult felém húgom, amit halványan viszonoztam. Nyilván, már mindent látott előre.
Bár nem kaptam rá engedélyt, Bella egy szót sem szólt, mikor körül néztem a szobájában. Az ajtó melletti fal mellett volt a nagy szekrénysora, ami viszont meglepett. Nem néztem volna ki belőle a vásárlásmániát, nem úgy, mint húgomnál. De hát hogyan is hasonlíthatnám őket össze? Bella teljesen más, mint a húgom. Sőt, senkihez nem fogható.
Akaratlanul is, de gyorsan végig néztem a polcon sorakozó sok könyvet. Könyvek terén, nem igazán egyezett az ízlésünk, legalább is ezt tudtam megállapítani. Vajon miben különbözünk még? Nem értettem miért, de furdalt a kíváncsiság és mindent megakartam tudni róla. Megtaláltam egy ajtót is, ami nyilván a fürdőhöz vezetett, na meg az elhagyhatatlan tv és számítógép. Végre egy szokásos, hétköznapi dolog.
-Holnap suli után, ha megyünk vásárolni, nem jönnél velünk? – pattant fel Alice és könyörgően nézett rám.
- Egyedül biztos nem megyek – válaszoltam. – Nem leszek olyan ostoba, hogy bevegyem a kis trükköd, és nekem kelljen minden cuccodat cipelni
- Ha meg győzöm a fiúkat, akkor jössz? – sértette, hogy igenis megláttam a célját, de más oka is volt, hogy hívni akart, bár nem mutatta meg.
- Talán – Alice jól ismert már ahhoz, hogy tudja ez már amolyan igent jelent. Ha akart valamit, elérte, és ha a fiúk kísérése kellett ahhoz, hogy én is menjek, akkor mindent megtett.
- Remek – vigyorogta, majd Bellához fordult. – Akkor holnap reggel itt leszünk. – micsoda? Lemaradtam.
- Rendben.
- Jó éjszakát neked – visszaszökkent Bellához, és gyors puszit nyomott arcára. Bella meghökkent egy kicsit, majd elmosolyodott.
Még sokáig néztem Alice után, aki becsapta maga után az ajtót. Mindenesetre jól kitervelte, végre megmutatta. Direkt akarta így csinálni, mert tudta, hogy beszélni akarok vele. Sokkal tartozom a húgomnak.
Kissé habozva is – féltem a haragjától, ami vicces, hogy én a tapasztalt vámpír, félek egy félig emberi lénytől-, de egyben örömmel fordultam Bella felé – mivel megint benne gyönyörködhetek, és mivel a beszélgetés megkövetelte, hogy végig rajta tartsam a szemem.
Bella nem mozdított testhelyzetén, ugyanúgy ült az ágyon, és ölében kezeit tördelte. Mikor más sokáig figyeltem őt, végre felnézett rám.
Barna szemei fogságába estem, és nem tudtam elszakadni. Annyira könnyű volt elveszni abban az érzelmekkel teli szempárban. Sokáig meg se tudtam szólalni, csak csodáltam őt, amit úgy tűnt neki már kezdett zavarba ejtő lenni, és kérdőn megszólalt.
- Akarsz mondani valamit?