Novella

Nagyon apró kis szösszenet, egy versenyre írtam és tényleg csak összedobtam mert aggódtam, hogy kifutok a határidőből, de fel raktam ide nektek, mondom nevessetek egy sort rajta :D Én magam sem értékelem nagyra ezt a novellát, szóval... :)

15 év...

Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, mikor leparkoltam a Cullen ház elé. Alice nyilván nem látott semmit, ezért nem rohant még ki senki ijedten. Zaklatottan futottam be a házba, és egyből a nappaliba rohantam.
- Edward! – mondták egyszerre meglepődve és örülve.
- Hogy hogy már ilyen hamar itthon vagytok? – kérdezte Esme semmit nem sejtve.
- Biztos nem volt olyan kellemes a nászút, mint gondolták – nevetett fel Emmett, mire kapott néhány szúrós pillantást.
- Fogalmad sincs mennyire fején találtad a szöget – sziszegtem neki, mire mindannyian meglepődve néztek rám.
- Hol van Bella? Ki akarom faggatni a nászútról! – pattant fel Alice vigyorogva.
- A kocsiban ül és valószínűleg már agyon hisztizte magát! – válaszoltam, mire értetlenkedve néztek rám. Egyszerre vonultak ki a kocsihoz, de mikor nem látták az ablakon keresztül a feleségemet, rám néztek.
- Hol van Bella? – értetlenkedett Rosalie, aki szintén nem értett semmit.
Szó nélkül nyitottam ki az ajtót, ahol Bellának ülni kellett volna. Kérdőn néztek rám, mindaddig, míg nem hallottak valami mocorgást, majd egyszer csak Bella apró feje kukkantott ki.
Mindannyian felhördültek, míg Bella viccesnek találva a helyzetet kacagni kezdett.
- Ez mi hogy de hogy de…? –Alice kivételesen nem talált szavakat a helyzetre.
- Hamar pottyantott Bella neked egy kölköt – szólalt meg Emmett ámulva.
- Még az is jobb lenne, mint ez – mutattam Bellára, aki nevetve apró kezeivel belecsapott a tenyerembe.
- Mi történt Edward? – kérdezte hülledezve Esme.
- A szigeten, a házat Kaure és Gustavo szokta takarítani. Csak éppenséggel nem tudtam, hogy Kaure ennyire vallásos. Persze, tudtam, hogy tudja, mi vagyok, de azt nem, hogy boszorkány is egyben. Bellát egy estére magára hagytam, hogy elmenjek vadászni és mire visszajöttem, nem a feleségem aludt az ágyon, hanem egy lekicsinyített változata ordított, mint a sakál. És azóta se találom azt a nőt, hogy visszacsinálja – hadartam egyre dühösebben.
- Ez durva – nyögte Jasper.
- Meg kell mondjam, Bella nagyon édes volt kiskorában – pillantott rám Rosalie, majd mellém sétált, és kikapta Bellát az ülésről. – Az agya megmaradt 17 évesnek?
- Nem – morogtam. – Úgy néz ki, mint egy öt éves.
- Mi van ezen a gyereken? – lépett mellém Alice és végig nézett az apró Bellán.
- Nem tudtam mást csinálni, hanem fogtam és ráadtam az egyik pólóját. Nem fogod fel a helyzet súlyosságát Alice? – morogtam, mire megvonta vállát.
- Szót értesz vele?
- A 18 éves érett feleségemmel nem értettem szót, akkor az öt éves változatával mikor pár szót ismer, szerinted tudok? – kiáltottam magamból kikelve.
- Jól van nyugi, azért ne ordítsd le a hajamat a fejemről – csitított Alice, majd odament Rosalie mellé és Bella hadonászó kezét megfogta. – El kell mennünk vásárolni!
- Ezzel egyetértek, kell neki babaholmi – mondta Rosalie, és gügyögni kezdett a feleségemnek.
- Éld ki magad, mert most rögtön visszamegyek Rio-ba.
- Edward, várjuk meg Carlisle-t, már felhívtam – sétált ki a házból Esme. – Ha hazajön, akkor mindent megbeszélünk.
- Ha Kaure a feleségemet átváltoztatta, akkor vissza is tudja csinálni – morogtam újból.
- Ne aggódj Edward minden rendben lesz – ölelt meg Esme, de felkaptam fejemet mikor meghallottam Bella sikítását. Szó szerint eltátottam a számat, mikor megláttam, hogy Emmett dobálni kezdte.
- Csináld még tetszik neki – vigyorogta Jasper, de mikor meglátta pillantásomat, elkapta Emmett karját, mielőtt megtehette volna még egyszer.
- Induljunk vásárolni! – mondta Alice mosolyogva.
- Mi beugrunk Carlisle-ért – bólintott Jasper, Emmett pedig ideadta Bellát. Szó nélkül vettem el, majd Bellára néztem, aki nagy barna szemeivel engem mustrált. Mindvégig ezt csinálta, mióta ez lett belőle. Megérintettem válláig érő selymes barna haját, majd megsimogattam kerek arcát, mire angyali mosolyt villantott. Felsóhajtottam, majd Esme-re néztem.
- Csinálsz neki valami ennivalót?
- Hát persze – mosolyogta. Átadtam neki Bellát óvatosan, most még jobban kellett rá vigyáznom, mint eddig. Esme mellett nem lesz semmi baja, így fogtam magam és a bőröndöket gyorsan felhordtam a szobámba. Gondolkodás nélkül nyitottam fel Bella bőröndjét és vágyakozva pillantottam régi ruháira. Mondhatni isteni nászutunk volt, bár rizikósan indult miattam. De végül azt hiszem minden jól sült el, legalább is eddig. Rossz kedvűen mentem le a konyhába, ahol Bella már jól lakottan fordította el a fejét a kanál elől.
- Összepréseltem neki egy kis barackot – magyarázta Esme és mosolyogva figyelte Bellát. Csak én vagyok ennyire kiborulva? Mindenki szinte élvezettel figyeli Bellát, kivéve én. Én addig élveztem, míg normális 18 éves.
Bella nyöszörgött, majd kicsi kezeivel felém nyújtozott.
- Azt hiszem téged akar! – kuncogta el magát Esme, mire felvettem őt a konyhapultról.
- Ezt csinálja. Nem akar a világért se kimászni a karomból – motyogtam, Esme jót derült rajtam. – Nem mintha fárasztó lenne, olyan könnyű, hogy meg se érzem, de mikor tegnap reggel hirtelen a fülembe teli torokból üvölteni kezdett az fájdalmas volt!
- Biztos éhes volt – mondta Esme, és pakolászni kezdett, miután még pár adagot csinált neki.
- Nem hiszem, mert ásítozni kezdett. De ha letettem az ágyra, akkor meg elkezdett sírni. Sose tudtam ki igazodni rajta, de most végképp nem – Bellára pillantottam, aki ártatlanul nézte minden rezdülésemet, majd hirtelen kacagni kezdett. Nem értettem a viselkedését, még a normális gyerekekhez se értek, nem hogy Bellához. Elkezdte rángatni a pólóm nyakát és könyörgően nézett. – Segíts Esme, ez mit akar jelenteni!
- Nem igazán tudom édesem – bocsánatkérően mosolygott.
- Megjöttem – sétált be Carlisle mire egy kicsit megkönnyebbültem. – A srácok elmagyarázták, de ez hihetetlen – döbbent le Bellára nézve. – Mindenképpen megkeressük a nőt fiam, ne aggódj.
- Kösz, de jó lenne, ha sietnénk, mert én ezt kezdem nem bírni – Bella sírni kezdett, mivel nem figyeltem rá, de honnan tudhatnám, hogy mit akar. Ugrálni kezdett a karomban és mindig ki akart fordulni ölelésemből. Mindig sikerült elkapnom, de ilyenkor mindig visítani kezdett. Úgy éreztem, hogy a fejem szét robban, így dühömben fogtam és leraktam a földre. Mihelyst leraktam elcsendesedett és kúszni kezdett a földön Carlisle felé.
Jasperék is megjöttek, és Emmett hirtelen átlépett Bellán, de észre se vette, hogy ott van. Mindenki egyszerre ugrott volna Bella felé, de Emmett észre vette.
- Óh szia Bella, most még nehezebb észrevenni téged.
- Hány éves lehet?
- öt? – kérdeztem, mire Carlisle megrázta fejét.
- Akkor már tudna valamennyire beszélni, és persze járni. De úgy tűnik egyiket se tudja.
- Bella semmiben se volt sose normális – mondta Jasper, és meglepődött mikor Bella feltérdelve rángatni kezdte a nadrágját. Kivételesen igazat adtam neki.
- Megjöttünk! – robbant be Alice és felkapta Bellát a földről váratlanul. – Szia hugica!
- Adjuk rá a ruhát, Edward nem ért ehhez.
- Csak ahhoz értett, hogy leszedje őket – vigyorogta Emmett, mire szúrósan néztem rá.
- Esme-vel elmegyünk Rio-ba, hátha megtaláljuk – pillantott rám Carlisle, mire bólintottam. Megkért rá, hogy maradjak addig Bellával.
Carlisle és Esme már este elindultak. Unottan és már lassan dühösen figyeltem, ahogy a többiek játszanak Bellával. Úgy tűnik nem fogták fel a dolog súlyosságát. Álmosodni kezdett Rosalie pedig rémülve mondtam hogy nem vettek ágyat, Megforgattam szemeimet, és hangot is adtam nem tetszésemnek, de szó szerint leüvöltött.
- Még is mit képzelsz? Adott egy lehetőség, Bella most egy kisgyerek és igenis mindent meg kell adnunk neki! Sose szenvedett hiányt tőled semmiben, most is meg kell adnunk neki!
Miután Bella elálmosodott a karomba véve felvittem a szobámba, hogy leteszem a nagy francia ágyra, de akárhányszor megpróbáltam az ágyra tenni mindig felébredt és sírni kezdett. Úgy tűnik némelyik szokása nem változott és még így gyerekként is vonzotta hideg testem. Féltem, hogy megfázik így köré tekerve egy meleg plédet öleltem magamhoz. Meglepődtem, mikor Carlisle és Esme már hajnalban visszatért.
- Mi a helyzet? – kérdeztem egyből, mikor Carlisle bejött a szobába. Megmosolyogta, ahogy Bella a mellkasomon pihent.
- Hát a jó hír az, hogy Bella felnőtt lesz.
- És mi a rossz? – kérdeztem rosszat sejtve.
- Hogy pontosan tizenöt múlva.
- Kaure nem fogja visszaváltoztatni? – akadtam ki, mire Bella mocorogni kezdett karomban.
- Nem. Azért volt ez az egész boszorkányság, mert megijedt, hogy mégis mit keresel te egy halandó lánnyal egy eldugott szigeten. Ezzel azt akarta elérni, hogy Bellának esélye legyen túl élni a veled való életet, és azt tervezte, hogy reggel vissza mennek a szigetre és téged megölnek, de addigra ti már eltüntetek. Meg győztem a nőt, mindent elmagyaráztam neki, amit csak tudtam. De nem fogja vissza változtatni Bellát, azt mondta legalább pár évig nyugta lesz tőled ismét. Sajnálom Edward.
- Nem baj.
Kiment a szobából, míg én a csendesen szuszogó lányra néztem, aki mindennél többet jelentett nekem a világon.
- Ha száz évet kibírtam nélküled, akkor semmi nem lesz ez a tizenöt év, és akkor mindent előlről kezdünk ígérem – gyengéd csókot leheltem homlokára, mire gyermeki ártatlansággal elmosolyodott.