9. Fejezet

Már írtak páran komit, és olyan boldog lettem ettől, hogy megadom annak a pár embernek a kövi fejezetet :D de a 10.-re tényleg várni kell egy napot kb mert még folyamatban van :)


Bella szemszöge:

Nem tudtam, hogy mennyi ideig álltam a parkolóba zokogva, magam elé meredve. Helyesnek tartottam, hogy felvilágosítottam Edwardot, a velem való kapcsolatról. De ha már kínzóan vonzódok hozzá, és mindennél jobban szeretnék vele lenni, akkor el fogok tudni szakadni tőle? Muszáj leszek, ha biztonságba akarom Őt tudni. Még is mit gondoltam? Boldogan élhetünk együtt, mint két szerelmes? Már tegnap meg kellett volna állnom. Nem kellett volna elmondanom semmit. Így csak közelebb került hozzám. De ő nem tartott szörnyetegnek… ő volt eddig az első ismeretlen, aki nem úgy nézett rám. Hihetetlennek tartott és csodabogárnak, de nem irtózott tőlem.

De ettől függetlenül, te még Bella maradsz
Nem érdekelte, hogy milyen én magam. És ez kiborító egy idő után.
Engem érdekel!


- Sajnálom! – sétált felém Alice és megölelt. Egy pillanatra ledöbbentem, majd erősen hozzá bújtam. Szükségem volt most valakire.
- Mi van velem? Miért fáj ennyire a hiánya? – suttogtam magam elé, mire Alice elkuncogta magát.
- Talán mert szerelmes vagy?
- Alice! – mordultam föl. – Ez képtelenség! Egy napja ismerem!
- Én Jaspert csak egy percre láttam, de belé szerettem – mosolygott gyengéden, szemei pedig lágyan figyeltek. – Rosalie azért mentette meg Emmett-tel mert valamit látott a szemében, mihelyst Em vámpír lett együtt maradtak, mint szerelmespár. Bella a változás általában egyik pillanatról a másikra jön, és ha vámpír az illető ez a változás olyan mértékű, hogy egész további létezésére kihat. Ti olyan mély benyomást tettetek egymásra, hogy elég volt egy nap, hogy egymásba szeressetek!
- Alice ez…
- Ha emberek lennétek – folytatta töretlenül. – nyilván egy hét kellett volna ehhez.
- Nem lehet Alice – leheltem magam elé, mire értetlenül ráncolta homlokát.
- De hát olyan boldogak lennétek.
- Nem tehetem Alice. Miattam ő is célpont lenne. És nem hagyhatom ezt.
- Megvédenénk téged!
- Ne csináljátok, kérlek – mondtam erőtlenül. Már nem volt elég erőm ahhoz, hogy Alice-re is legalább úgy hassak, mint Edwardra.
- De hát miért Bella?
Mélyen sóhajtottam, majd megmondtam Alice-nek, hogy mindent elmagyarázok neki ma. Nem firtatta, csak bólintott, majd tovább nem beszélgethettünk, mert megjelentek anyáék. Anya észrevette, hogy valami nincs rendben velem, ahogy Jasper is, aki végig engem figyelt fájdalmas arckifejezéssel. Nem csodálkoztam, hogy szinte megroggyant a kíntól, amit éreztem belülről. Pocsékul éreztem magam. Egy részem hagyta, hogy szenvedjek az elvesztéstől. Igen, elvesztettem talán az egyetlen olyan embert, aki nem a családtagom, hanem valami sokkal több és nem nézett rám furcsán. De ez az agyam volt. A szívem viszont egészen más diktált. Reménykedett. Reménykedett, hogy igenis engedhetek az érzéseimnek. Legszívesebben most rögtön megkerestem volna Edwardot, hogy beszéljek vele. De hát mit mondhatnék neki? Bízom benned, hogy megvéded magad, és iszonyatosan kedvellek? Sőt lehet, hogy beléd is szerettem? Igen valószínűleg azt válaszolná, hogy ő is. Mekkora hülyeség. Nem is tudom, hogy Alice honnan vette azt a butaságot, hogy ő is érez valamit irántam. Bár… tényleg elgondolkoztam azon, amit mondott. Egy nap alatt tényleg sikerült volna egymásba szeretnünk? Vagy legalább is, az én részemről az. Nem tudom, hogy Edward hogy érez, de tartottam tőle, hogy a reménykedő részemet összetöri. Ha valamit is kedvelt bennem, akkor azt a mai nap, elbaltáztam. Olyan csúnyán beszéltem vele.

Miután hazaértünk cseppet megkönnyebbülve pattantam ki a kocsiból. Alice kísértetként követett, de nem zavart. Várja a magyarázatomat, amit meg is fogok neki adni. Majdhogynem elfáradva dőltem le az ágyamra, míg Alice csendben a holmimat pakolni kezdte a szekrényembe. Türelmesen várta, hogy mikor lesz annyi erőm hozzá, hogy megszólaljak. Fizikailag nem lehettem fáradt, de lelkileg nagyon is megviselt ez a mai nap. Nem tudtam miért, de azt akartam, hogy Edward megkeressen. Gyorsan kivertem ezt a fejemből, majd hogy ne rá gondoljak, felültem és Alice-re néztem.
Mosolyogva fordult felém, és leült az ágyamra. Hangosan sóhajtottam, majd mindenféle zaklatottság nélkül elmeséltem neki ugyanazt, amit Edwardnak. Nem volt számomra meglepő, hogy ő is ugyanúgy ledöbbent. Nem foglalkoztam rám meredő tekintetével, hanem folytattam, nem kímélve semmivel. Azt is elmondtam neki, hogy miért nem lehetek együtt Edwarddal. Mindent elmondtam neki, ami történt. Mire a történet végéhez értem, azzal, hogy Edward elment, már besötétedett.

Ezután mindketten csendbe maradtunk, mindketten a saját gondolatainkba merültünk.
- De… nem mernél… kockáztatni? – szólalt meg habozva hosszú idő után először.
- Megérné? – néztem rá elkeseredetten. – Így legalább tudom, hogy él és mindenféle baj nélkül boldog lehet mással. Legyen velem, pár hónapra, évre, hogy aztán a halállal nézzen szembe miattam?
- Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem ezzel már elkéstél. Mindketten szerelmesek vagytok, csak éppen nem meritek bevallani még magatoknak se! De talán igen… megéri kockáztatni – pillantott rám, majd elmosolyodta magát.
- Inkább távol tartom magam tőle és szenvedek, minthogy meghaljon… miattam – csuklott el a hangom ismét.
- Látod! – pattant fel felpörgetve. – Pont ez mutatja azt, hogy szereted!
- Az egy dolog Alice, de nem hagyhatom, hogy…
- Sziasztok! – nyitott be Ryan, mindenféle kopogás nélkül. Persze, megszoktam már modortalanságát, de ezúttal kifejezetten idegesített.
- Nem tudsz kopogni? – féltem, hogy meghallott valamit, és úgy tűnt, hogy félelmem beigazolódott.
- Alice, beszélhetnék a húgommal? Sok mindent meg kell vele tárgyalnom.
- Persze! – mosolygott Alice, majd rám nézett. – Gondolkozz el azon, amit mondtam, jó?
- Oké – nyögtem, mire becsukta az ajtót. Hallottam, hogy lerobog a lépcsőn, majd anyával és Rose-al beszélgetni kezdett. – Mit csináltál ma? – néztem Ryan-re kérdőn.
- Ezt is meg azt is, legjobban tini lányokat rontottam meg – vigyorgott gonoszan, mire megráztam fejemet. Javíthatatlan!
- Ryan…
- Most nem az én életemet kell kivesézni, hanem a tiédet! – ledobta magát a székemre és felém fordult. – Hazafele jöttem az erdőbe, mikor összefutottam Edwarddal – nevének említésére kétféleképpen reagáltam. Először is szívem hevesebben kezdett verni, másodszor viszont kivert a víz. Vajon mondott valamit Ryan-nek? – Nem tűnt valami feldobottnak, kiadtad az útját annak a szerencsétlennek? Vagy megint elővetted a jó modorodat?
- Ryan most nem vagyok vicces kedvemben – motyogtam, és lábamat felhúztam mellkasomhoz, majd államat ráraktam.
- Beszéltem vele – mondta végre elkomolyodva. Rettegtem a folytatástól. – Tudom mitől félsz ennyire. Megértem. De a szerelemtől ne félj. Maga a szerelem egy kockáztatás, de ha nem kockáztatsz, ha nem hozol egy áldozatot, akkor sose fogod megtudni, mi lett volna, ha…
- Hogy aztán úgy járjak, mint te? – nagyon durva volt és azonnal megbántam, hogy kimondtam. Ryan mai napig siratta és gyászolta szerelmét, akit elvesztett az autóbalesetben.
- Nem rólam van most szó Bella – hangja megkeményedett és tudtam, hogy a csúnya kérdésem miatt. Nagyon szíven ütötte. – A Volturi egy ekkora klánra rá se támadna. És már jó ideje nem is kerestek minket, talán Aro feladta, hogy téged nem kaphat meg. A Cullenekkel az oldalunkon semmi probléma nem lesz. Edward téged megvéd, Edwardot meg a családja. Ez egy keserves lánc, ahol mindenki meghalhat.
- És miattam! – kiáltottam ki kelve magamból.
- Ha másnak nem is hiszel, nekem higgy! – elengedte füle mellett a kifakadásomat. - Minden rendben lesz, nem hagyom, hogy bántódásod essen akár neked, akár a szerelmednek. Hazudtam én már neked valaha?

Nem kellett válaszolnom rá, hogy tudja. Soha. Mindig betartotta a szavát. Hinnem kellene nekik és kockáztatni?
- Annyira félek – suttogtam könnyeivel küszködve. – Még sose vesztettem el, olyat, aki annyira közel állt volna hozzám, mint ti és ha bármi bajotok esik én azt sose bocsátom meg magamnak – könnyeim kicsordultak, mire Ryan megmerevedett.
- Óh, ne hisztizz már könyörgöm! – mormolta, de rákaptam szememet. – Nem apadtak még ki a könnycsatornáid? Amennyit te bőgni tudsz fiam, elképesztő!
- Olyan bunkó vagy! – könnyeim továbbra is folytak, de elnevettem magam Ryan hülyesége miatt.
- Az egómat már eleget fényezted az utóbbi években, szóval… de köszi ismét a bókot, jól esik ha ilyet mondanak neki. Te meg szép vagy így könnyes arccal, fájdalmas tekintettel, be emózva oh szexi lány…
- Hülye! – kuncogtam el magam.
Felállt ültéből, majd közelebb jött és megsimogatta arcomat. – Gondolkozz el azon, amit mondtam kislány. Háborúk voltak és lesznek, de a katonáim halhatatlanok.
- Ezt Will mondta.
- És milyen igaz. Te vagy az egyetlen, aki Edwardot igazán megölheti és te vagy az egyetlen, aki ugyanennyi erővel meg is védheti. Ne feledd Kölyök a szerelem a legerősebb kapocs két ember között.
- És egy vámpír és egy félig ember között? – flegmán felhúztam szemöldökömet, mikor kifele ment.
- Halhatatlan – mosolyogta, mire viszonoztam.
- Köszönöm Ryan!
- Nélkülözhetetlen vagyok, jól tudom! Nem is tudom, hogy mi lenne veled nélkülem – nevette el magát, majd kinyitotta az ajtót és ordítani kezdett. – Ki akar palacsintát sütni?

Elmosolyodtam magam és hálát adtam az égnek, hogy Ryan itt van mellettem. Ha valaki akkor ő elmondhatja magáról, hogy ismer. Rájöttem, hogy egyedül mindenbe nem dönthetek. Tudnom kellene, hogy erről miként vélekedik Edward.
Fogtam magam és lementem a nappaliba a nagy hangzavar hallatán. Meg se lepődtem, hogy Rosalie ott van és Emily-vel játszik. Futólag rám mosolygott, amit viszonoztam. Meglepődtem gesztusa miatt, eddig nem váltottunk egy szót se. Emmett és Ryan is ott volt, akik nagyban néztek egy baseball meccset és vidáman kacarásztak az emberi hibákon.

- Alice? – kérdeztem, mire Sarah felkapta fejét.
- Elment Jasperrel, kicsit kettesben akartak lenni. Esme pedig otthon van Carlisle-al, de holnapra megbeszéltük, hogy átmegyünk hozzájuk. Esme meg akarja mutatni a házat. És mint szülők kicsit együtt leszünk, sőt lehet felmegyünk a hegyekbe. Amolyan nevelő szülős hétvége lesz ez.
- Vének gyűlése – kotyogta közbe Ryan, mire Emmett nevetni kezdett.
- Megbeszélhetjük, hogy a gyerekeinknek min kéne változtatni - folytatta Sarah és szúrós pillantásokkal méregette bátyámat.
- És… Edward?
- Otthon van – mondta Rosalie felém pillantva. Úgy nézett rám, mintha tudná, hogy még is mi a helyzet kettőnk között.
- Értem – hirtelen erős késztetést éreztem rá, hogy igenis most menjünk megnézni a Cullen házat. Nem akartam, hogy a többiek, akik nem feltétlenül voltak érintettek a mai délutánban, hogy megtudják. Persze, Sarah biztosan észrevette, hogy valami nincs rendbe.

Legyűrtem ezt a késztetést magamban, lesz még alkalmam beszélni vele. Legalább is, reméltem. De mi van, ha a mai nap után megutált? Ahogy beszéltem vele… igazából féltem elé állni. Úgy éreztem mára épp elég volt a sok lelki dologból. Egy fél óráig álltam a zuhany alatt, de most erre volt szükségem. Miután befeküdtem a puha ágyba, végig játszottam magamban az összes beszélgetést, de valahogy mindig csak egy mondat volt, ami még most is a fülemben csengett, ahogy kimondta lágyan, ragyogó szemekkel.
De ettől függetlenül, te még Bella maradsz


nem volt nagy fejezet, a 10. már jobb lesz :)